Sőt, inkább!

Ez a nagy nyári meleg nem évnyitóra, de nehéz vita-helyzetre biztosan való. Ilyen melegben ugyanis hamar be szokták fejezni a vitatkozást. Márpedig az a vita, amelynek a lezárása felől hallunk itt, az Apostolok Cselekedeteiben, nem arról szólt, hogy hova ültessünk fát, és milyen fa legyen is az, vagy hogy milyen színűre fessük a folyosót, hol legyenek a tűzjelző berendezések, és mivel burkoljuk a tornatermet. Ezek köznapi viták.  Továbbá, amit itt Lukács feljegyez, nem közéleti vita volt, mondjuk arról, hogy kire bízzuk az önkormányzati döntéseket vagy esetleg egy ország vezetését. Ez a vita, amely Jeruzsálemben zajlott az apostolok között: mindent eldöntő és mindenkire tartozó vita. Az apostolok az üdvösség útjáról vitatkoznak. Beteljesedett a nagy váromány, amit a régi nép, Izrael hordozott a próféták ígéretében, a zsoltárok jövendölésében az isten szabadítás felől. Ám az apostolok közül némelyek, leginkább Pál, ennek a beteljesedésnek, a szabadításnak az örömhírét olyanoknak is elvitték, akik a régiek meggyőződése szerint ki voltak zárva a szövetségből. Mi keresni valója van egy  apostolnak a pogányok, a tisztátalanok, a kirekesztettek között? Mi keres azok között, akik a törvény kerítésén túl vannak? Mi keresni valója van az evangéliumnak olyanok között, akiket Isten leginkább ostorául szokott felhasználni, hogy megfegyelmezze és megregulázza választott népét? Miért ülnek a tiszta és szent életre kötelezett apostolok tisztátalan emberek asztalához, velük egy házban, velük közösséget vállalva?  Ez botrány! Idővel ez a kirobbant vita nem csillapodott, sőt fokozódott. Nem tudjuk, milyen időszakban, de valószínűleg nagy nyári melegben jöttek össze az atyafiak, hogy megvitassák: vigyük-e az evangéliumot a pogányokhoz és hirdessük-e nekik is az Úr Jézus Krisztust? Miért vita tárgya ez? Azért, mondja az egyik tábor, mert, ha megtérnek és elfogadják a Krisztus dicsőséges kegyelmét, akkor nekik is a régi szövetség módjára kell élniük, meg kell tartaniuk az ősi szertartásokat, régi szokásokat, hagyományokat! Ellenben, mondja a másik tábor, ezek a régi dolgok eltöröltettek Jézus Krisztus által! Hogy legyen hát? Egy nagy paradigma-váltás megy itt végbe. Krisztus követői eddig a megszokott módon, a régi elvek szerint szemlélték a világot, most pedig azt kellene megérteniük, hogy immár másképp kell látniuk a világot, másképp kell önmagukhoz is viszonyulniuk, és másképp kell az Isten útján járniuk. De nem a nagy meleg rendezi le a vitát, hanem Péter. Nem Hoppál, nem Kovách, és nem Kádár, és nem Szenn, hanem Péter apostol. A vitatkozó felek közé áll, és azt mondja: atyámfiai, mindenek előtt engem jelölt az Úr Jézus Krisztus, hogy szószólója legyek az evangéliumnak, és hirdessem is az evangéliumot a törvényen kívül levőknek. Isten ezt a hívását azzal pecsételte be, hogy nekik is adott Szentlelket úgy, ahogy nekünk. Mert Isten a szívek ismerője, és Isten látta a pogányok sóvárgását, vágyakozását az isteni élet és a szabadítás után, és beteljesítette nekik ezt a kimondatlan, titkos vágyakozásukat Jézus Krisztusban. Mert Jézus Krisztus teljesíti be minden ember üdvösség-vágyát. Majd a vitatkozást lezárva ezt mondja Péter és ezek a döntő szavak: miért kisértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, amelyet sem a mi atyáink, sem ti el nem hordozhattok?!

Ez egy jó iskolai évnyitó szöveg. Az én édesapámnak nem ment a fizika. Én is csak éppen átbillegtem belőle annak idején. Hát akkor a gyerekem miért tanuljon fizikát? Miért akasszunk a gyermekeink nyakába és mások nyakába olyat, amit mi magunk sem hordozhattunk el. Színtiszta, modern pedagógiai program, ugye?! Bizony, mennyit szenvedtünk az iskolában! Nézzetek rám, kedves diákok! Milyen meggyötört vagyok! Beleöregedtem, annyi mindent kellett tanulnom, amire ma már azt mondják: kár volt, fölösleges! Mindmáig tudom fejből a donyecki szénmedence termelési mutatóit! De egy hasznom volt a középiskolából. Az elemek periódusos táblázatát megtanultam, mert az a lány, akinek udvaroltam, vegyésznek készült, és nem állt velem szóba, ha nem tudom ezt a kémiai leckét. Megtanultam. És boldog házasságban élünk ide s tova 40 esztendeje! De vajon erről beszél Péter? Ezt mondja, ismétlem, figyeljünk: ha ti a Krisztus evangéliumát továbbadtátok és ezt mások is elfogadták, ugyan miért kényszerítitek őket olyan életformára, olyan szokásokra, hagyományokra, identitásra, amelyeket atyáink, és mi sem tudtunk megtartani? Úgy tűnik, mondom újra, hogy ezzel Péter apostol megalapította a modern iskolát, mert a modern iskola arról szól, hogy ami régen nehéz volt, azt hagyjuk el, ami régen sem ment, az ma inkább legyen már tilos! Igen, vannak efféle pedagógiai programok, modern szabadság-eszmények. Ezek szerint szüntessünk meg minden szabályt, hagyományt, szokást, törvényt és rendet, ami önkiteljesedésemben korlátoz.  Ha Péter erről szólna, akkor most, a Kárpát-medencei iskolai évnyitón nyomban be is zárhatnánk ezt az új iskolát! Csakhogy Péter nem erről beszél. Sőt, a konklúziója éppenséggel nem teszi könnyebbé a dolgot. Azt nem mondom, hogy nehezebbé teszi, hanem lényegesebbé. Mert ezt mondja: »most azért miért kisértitek ti Istent, hogy a tanítványok nyakába olyan igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk. Sőt, inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen ők is.«

Sőt inkább! Nem elengedésről, nem a hagyományok eldobásáról, nem szokások megszüntetéséről van itt szó, hanem arról, hogy mindazt, ami eddig vezetett és hordozott bennünket, mindazt, amit megtanultak atyáink, és megtanultunk mi is, és szeretnénk, ha a gyerekeink is megtanulták, mindezt koncentrálni kell. Sőt inkább! Mitől jó egy református iskola? Nem attól, hogy itt semmit nem kell tanulni, és tanítani sem kell, hanem a Szentlélek majd a fejekbe tölti a tudást.  Mitől jó egy református iskola? Nem attól, hogy a tanárok a szülőkkel csalárd szövetségben felmérik, hogy ne kelljen tanítani, amit ők sem tudták megtanulni, mondván: ne kínozzuk az utódokat. Ettől jó egy iskola? Ellenkezőleg, a református iskola attól jó iskola, hogy koncentráltan megjelenik benne a lényeg. Azzal kezdtem az igehirdetésemet, hogy itt mindent eldöntő dologról van szó, mert a vita tárgya mindenkire tartozik, atyáinkra, reánk és gyermekeinkre is.  Az üdvösség ügyéről van itt szó, és az mindenkire tartozik. Péter apostol ezt ebben a megfordításban fejezi ki: sőt inkább!  Akkor tanítunk helyesen, akkor adjuk át jól a múlt tapasztalatát, ha koncentráltan megjelenik a lényeg. Tehát nem a hagyományok elvetéséről van szó, hiszen azok kalauzolnak a boldog életre. Nem a jó szokások megtaposásáról van szó, mert azok tartanak meg a zűrzavaros világban. Nem a régi törvény ledöntéséről van szó, mert Isten törvénye foglalja magában a legszentebb életfeladatot: szeresd az Urat, és szeresd felebarátodat! Ezért azt kívánom, hogy a Kárpát-medencei református iskolákban a szívek közepébe kerüljön oda ez a szó: sőt inkább! Ezt így is mondhatnám: még inkább, vagy így is, egyszerűen: de! Mégsem dacot jelent a kifejezés, mert mi nem dafke-iskola vagyunk. A mi elkötelezésünk nem arra irányul, hogy megmutassuk, mi mindenkinél jobbak tudunk lenni, csak azért is. (Ámbár, ez jó református szokás.) Ez a »sőt inkább« az evangélium előszobája! Nyomorultak vagyunk? Megsokasodott a bűn? Azt mondja Pál apostol a Római levélben: még inkább bővelkedik a kegyelem. Elvesztettük a helyes utat?  Zsákutcába sodródtunk? Azt mondják a próféták: annál inkább igyekezz kijönni a zsákutcából, és térj meg! Lázadásban él az ember az örök isteni renddel szemben? Hát még inkább ragyogjon fel a világosság! Írjátok a szívetekbe - ez az evangélium előszobája: »sőt inkább!«

Azért vagyunk itt, mert kétezer évvel ezelőtt felismerték az apostolok, hogy: sőt inkább, mi az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hisszük, hogy megtartatunk, miképpen mások is. Ha valaki odafigyelt, hallhatta ezt a szép megfordítást. Azt mondja Péter: a szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettünk, mert adta nekik (a pogányoknak) a Szentlelket, miként nekünk is. Ez a keresztyénség nagy titka! Amikor a mindent eldöntő ügyről, az üdvösség-ügyről, a krisztusi megváltásról, a bűnért való áldozatról, feltámadásról, az örökélet reményéről szólunk, szinte mindegy, hol kezded sort. Mondhatod így is: ahogy nekem adta, úgy adja Isten másoknak is. És mondhatod úgy is, ahogy Péter kezdte itt: ahogy adta nekik, úgy adta nekünk is. Mi több, Péter mindkettőt mondja. Vagyis e kettőben tükröződik az isteni kegyelem. És ez a lényeg! Ez a »sőt inkább!«  Tanár, vedd majd észre a diákokban, diák, vedd észre a tanárokban, diákok, vegyétek észre egymásban, pedagógusok vegyétek észre egymásban ez az oda-vissza tükröztetést. Milyen csodálatos! Péter így kezdi: ne álljatok útjába az evangéliumnak, mert ahogy Isten nekünk is úgy adta, ahogy nekik adja most. Emlékeztek? És így zárja: amilyen meghatározó módon adta nekünk az üdvösséget Isten, épp úgy adja nekik is. Nincs különbség, ha beléptünk az üdvöség előcsarnokába: sőt inkább! Emeljük szívünket Istenünkhöz, kérjük meg tőle a boldog titkot, az evangélium drága erejét, és az evangélium szabadságában az üdvösség tiszta és mindent meghatározó ismeretét! Ámen