Sokféleképpen

Kedves testvérek!

Igen köszönöm Steinbach püspök úr meghívását és a gyülekezet vendégfogadó szeretetét. Nagy dolog nekem, hogy itt prédikálhatok, pedig  Steinbach püspök úr igen sokat kérlelt, de talán ő sem tudja, hogy miért vonakodtam annyit. Nos, az almádi templom mindig egy gyermekkori emléket idéz fel bennem, s ez bizony érdekes, ellenrmondásos emlék. Nyughatatlan gyermek voltam. Amikor nyaranta Káptalanfüreden töltöttünk némi időt, általában Almádiba jöttünk templomba (olykor Felsőörsre mentünk). Én meg tomboltam magamban: minek a kantáros rövidnadrág, meg a fehér zokni? Minek idevánszorogni a nagy nyári melegben? Hogy hallgassuk a drága jó Bolla Feri bácsit, amint mindegyre arról papol, hogy Isten hatalmas és jó, és hűséges és megváltja Krisztusával a bűnöst?  Minek ezt a jó nyári csendet megtörni, a békességet lármázással elhessenteni?  Na, hát ennyit tud egy okos gyerek!

De hadd csatlakozzam ma Bolla Feri bácsihoz! Hadd törjem meg a jó nyári békességet, hadd törjek be „régi idők régi dalaival” – mert persze ezek az új dalok mindig! A prófétákról akarok szólni, illetve a mi legfőbb prófétánkról, Krisztusról. Még pontosabban arról, hogy milyen csodálatosan vezet be a Zsidókhoz írt levél a nagy csodába: Isten beszél. Éspedig hozzánk beszél, hozzám szól, veled beszél, Istennek mondandója van számunkra. Istennek van mondandója – ahogy a régiek számára is volt, úgy ma is van!

De az is csodálatos, hogy miképpen jut el hozzánk az isteni mondandó, és hogy ez az isteni mondandó milyen változásokat eszközöl bennünk. Persze, most minden nem tudok elmondani, kifogynék az időből – s nem szeretném, ha pár évtized múlva, egy mai gyermek majd arról prédikálna itt, hogy Bolla Ferenc még volt valaki, bezzeg Szabó István, ő aztán minden mértéket áthágott. Ma csak annyit, amit a levél bevezető sorai mondanak – a többit olvassuk meg el a levél során.

Először tehát szóljunk erről: „sok rendben és sokféleképpen szólott az Isten az atyáknak a próféták által.”

Különös, hogy nem azt mondja: mindig és mindenféleképpen szólott, bár tkp. ezt jelenti a két kifejezés. Miért mondja mégis ilyen különleges módon: sok rendben és sokféleképpen?

Hadd kezdjem a második kifejezéssel: sokféleképpen.  POLITROPOSZ – mondja görögül. A mögöttünk levő pár nap megmutatta, hogy mi a politrópia – a szüntelen időjárásváltozás, a hő és a hideg, a száraz és a nedves gyors váltakozása, ezek egyidejű jelenléte – ez a politrópia. Fordulatos minden. Fordulat – ezt jelenti a szó gyökere is: troposz. Ezt aztán a retorikában használják, amikor a szónok hirtelen fordít egyet a mondandót, vagy érdekes módon fejez ki valamit. Miért kellett Istennek troposzokban, trópusokban szólnia? Mert van egy antropológiai politrópia is – és ez az ember nyomorúsága! Itt nem azt értem, hogy az emberben keveredik a jó és a rossz a nemes és méltatlan, stb.,  hanem azt, hogy olyan az ember, mint az a beteg, aki egyszerre 4-5 féle betegségben szenved, és nem tudni, mivel lehet jól kezelni. Ha gyógyszert adnak a cukrára, azt a szíve sínyli meg, ha a szívbetegségét kezelik, allergiás rohamai lesznek, ha az allergiát csillapítják, ugrálni kezd a vérnyomása. Így halmozzuk mi a nyomorúságainkat is. 

Hogyan szól hát Isten? Mint amikor elsiratja Jeruzsálemet, a szent várost, ahogy egy édesanya elsiratja megerőszakolt és meggyilkolt leányát  (Jer Siralmai) Hallottad már Istent sírni! Lapozd fel a bűn krónikáját! – De  azt is mondja, miközben népét siratja, azt mondja (a prófétával): csak az Úr kegyelmessége, hogy még nincsen végünk, nagy a te kegyelmed, bizony napról-napra megújul a te hűséged!

Hogyan szól Isten? Mint amikor egybegyűlnek a nagyhatalmak vezetői, bocsánat, mit modnok!? - a királyok, és azt mondják: elég volt Isten uralmából, törvényének igájából! – Kineveti őket! (2. Zsoltár) Hallottad már Istent nevetni? Lapozd fel a történelem-könyveket. De fordíthatod személyesre is, ahogy a mondás tartja: ha meg akarod nevettetni Istent, mond el neki terveidet! – De azt is mondja: csókolgassátok a Fiút,Krisztust -  néki adatott minden hatalom mennyen és földön. (Máté 28)

Hogyan szól Isten? Mint amikor a gazdasági válság kellős közepén, amikor bankárok és hatalmasok gyúrják a krizist, akarom mondani: mior három és fél évi aszály és éhínség idején, egy egyszerű özvegyasszonynak, Sareptában, egy poros faluban,  a próféta által mindig telik a szükségesre!  - így beszél Isten(1Kir 18), és ahogy Jézus magyarázza ezt: csak neki telt (Luk 4,26), vagyis akiknek járt volna, azoknak nem telt. Így is szól Isten!

És hogy szól Isten? Mint amikor a király kezébe adják az évszázada elsikkasztott alkotmányt, akarom mondani: a szövetség tábláit, és ő könnyekre fakad, mert rájön, hogy egyszerre élt kegyelemben, és Isten dicsősége ellenére, egyszerre élt az áldásokkal és élt vissza Isten hűségével, mert nem fordította szívét hálás és szent életre!

S hogy szól még Isten! Mint amikor kettényílt a Vörös tenger, vagy ahogy a zsoltár mondja (Zsolt 114): hátrébb állt a tenger, és a világ minden ereje utat engedett a reményteleneknek, és szólt Isten tűzoszlopban és felhőoszlopával, ahogy vezette népét – és szólt a prófétával: ma, ha az ő szavát halljátok meg ne keményítsétek szíveteket. (Zsid 3,8; 4,7)

Ezt a régi zsoltárintelmet [Zsoltár 95], azért idézi újra meg újra a Zsidókhoz írt levél, mert talán kiderült az eddigiekből, hogy nem az a baj, ha Isten hallgatl, hanem az, ha szól.  De Isten újra meg újra szól.

Erre utal a másik kifejezés: POLUMERON – sok rendben szólt Isten. A polimer szót még többen ismerik, eredetileg is azt jelenti, amit ma a kémiában, például. Ugyanazt ismétlődik sokszor, például ugyanabból a molekulából épül fel egy egész szerkezet. Sok rendben – sokszor, ízről-ízre ugyanazt: Isten nem unja ugyanazt mondani - sokféle helyzethez igazítva, vagy ahogy Kálvin magyarázza szépen: Isten akkomodálja üzenetét, mindig úgy mondja, hogy a magunk helyzetében megérthessük, felfoghassuk – egyszóval a mi nyelvünkön beszél, úgy beszél, amilyen a sorsunk. De mert polimer, amit mond, nyilván ugyanazt mondja: “Próféták által szólt rígen néked az isten, Azkit igírt, ímé, vígre megadta fiát” - írja gyönyörű versében Sylvester János az első magyar újszövetség fordítás elé. Vígre – végre! 

Mert, amikor azt mondja a siralmas próféta: csak Úr nagy kegyelme –kkor  Krisztust ígéri. Amikor azt mondja a próféta, rámutatva a parázna és gyilkos Dávidra: te vagy az az ember, akit igazságod szerint halálra kell ítélned, akkor Krisztusról szól, akit Isten bűnné tett érettünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. Mert amikor azt mondja a zsoltáros-próféta: ma ha az ó szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket, akkor is Krisztusra utal: a testet öltött igére! 

Erről szólunk ma másodszor. Így mondja a Zsidókhoz írt levél:  “Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által, akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette, aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, ült a Felségnek jobbjára a magasságba.”

Hogy miért szól Isten sokrendben és sokféleképpen, hogy mit értünk meg ebből az ő titkából, hogy miért csodálatos, hogy van mondandója (mégha, olykor az is a bajunk, hogy van mondandója és éppen számomra van mondandója!) – nos, ezt az igeszakasz Krisztusra vonatkozó részéből így magyarázzuk:

Krisztus az eredeztető és finális oka annak, hogy Isten szól. Őáltala teremtetett minden, mondja a levél, és Isten őt tette mindennek örökösévé is. Krisztus a logosz, a teremtő ige – és ez az Ige szól, beszél, parancsol, vigasztal, felemel, visszatart a rossztól,  - feltárja a mennyek kapuját, és elzárja a poklokba vezető utat. Hatalma szavával tartja fenn a mindenséget. De Krisztus a materiális oka is annak, hogy Isten szól. Krisztus az Isten dicsőségének visszatükröződése, és Isten valóságának képmása. 

Testvérek, mi nem azt akarjuk tudni, hogy van-e Isten?! Csak a bolond (akiről annyit olvastunk az utóbbi időben a Pédabeszédek könyvében), csak a bolond mondja, hogy nincs Isten. MI azt akarjuk tudni, nekünk azt kell tudni, hogy milyen az Isten  a velünk való kapcsolatában! S amikor Isten szól – sokrenden, sokféleképpen – majd véglegesen és összegző módon a Krisztusban, akkor éppen az ő dicsősége fénylik fel benne, és igazi lényének vonásai rajzolódnak ki. Tudni akarod, milyen az Isten? Tekints Krisztusra! 

Én most ennek csak három vonatkozását hozom ide, befejezésül. 

Krisztus prófétaként szól, ahogy a gonosz szőlőmunkások példázatában – add ki az Istenre eső részt. Hát ezért nem szeretjük, ha Isten szól. Emlékeztet, hogy kik vagyunk és hova tartozunk – hogy voltaképpen önmagunkkal tartozunk Istennek. Az egész életnek Istennel van dolga – mondja Kálvin.

Krisztus királyként szól, ahogy az adós szolga példázatában: neked is akképpen kellett volna cselekednek, a másik adósságát elengedned, mert te már szabad ember vagy, ne kötözd a másikat olyan bűnödhöz, amit neked már megbocsátott Isten. (Értsük jól a példázatot). Vagy még inkább, mint a tékozló fiú atyja az idősebbik testvérhez: neked is örülnöd kellene tehát – testvéred elveszett és megtaláltatott, meghalt és, íme, feltámadott. Be kéne jönnöd - invitál Isten. Most kint állsz a sötéteben. Velünk kéne tartanod! Istennel kéne tartanod: Örülnöd kellene – élned kellene!

És szól egyetlen igaz papként is: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? - a kereszten. És szól: elvégezetett, vagy ahogy a mai ige mondja: minket bűneinktől megtisztítván, ült a Felségnek jobbjára a magasságba – és szüntelen közbenjár érettünk. Krisztus nem csak nekünk szól, hanem érettünk is szól.

Hogy tehát, ha elkeserednél, mert erőtelen vagy, tudd, hogy ő hatalmas, és hatalma szavával tartja fenn a mindenséget. Ha tehát elkeserednél, mert zűrzavarba keveredtél, tudd, hogy ő az út.

Ha tehát elkeserednél, mert fegyvertelen vagy és a Sátán mindennap csapdát állít, tudd: Krisztusé vagy teljesen, és egy hajszál sem eshetik le fejedről akarata nélkül,

Ha tehát elkeserednél, mert távolinak és ismeretlennek tartod őt, tudd hasonlatos lett hozzánk, s nemcsak Istennek igaz arcvonását látod meg rajta, hanem az igazi emberét is – mert az ember Isten tükre, Krisztus pedig a teljes Istenség visszatükröződése.

Ha tehát elkeserednél, mert kudarcokat görgetsz magad előtt, tudd, hogy ha Krisztus a tiéd, akkor minden a Tiéd. Ha tehát elkeserednél, mert úgy érzed nem tudsz benne hinni, tudd ő előbb szeretett téged.

Ha tehát lázadnál, mert ide kellett jönnöd a jó nyári csendben és békességben (ha nem is kantáros rövidnadrágban), hogy kitedd magad az Isten mondandójának, tudd, ő így szólít téged: gyermekem!

Sokféleképpen szólt az Isten – sokféleképpen szól ma is; sokrendben szólt – sok rendben szól  ma is; – sokszorozva, összegezve, Fia által.  Hogy történik ez?

Régi filmet hadd idézzek: a kamasz Edisonról szól.  Egyszer a családban súlyos beteghez kellett orvost hívni. Az esti homályban kellett volna életmentő műtétet végrehajtani, de nem volt megfelelő világítás. A kis Edison a szomszédoktól annyi gyertyát, mécses, lámpást szedett össze, amennyit csak tudott, behordta mind a szobába, de ezek fénye sem volt elég. Az orvos már-már lemondóan elindult haza, amikor Edison a sok gyertya és lámpás mögé odaállította a nagy fali tükröt, s ebben megsokszorozva vetült vissza a fény: lehetett kezdeni az életmentést. Krisztus Isten dicsőségének visszatükröződése.  Így szól az Isten, amikor Krisztusban szól.  Isten beszélő Isten. A hit hallásból van, nekünk pedig hit által van életünk és üdvösségünk. Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket.
Ámen