Siker-történetből Krisztus-történet

 Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Szólj hozzánk, hogy mi is mondhassuk a jó hírt. Gyógyíts bennünket, hogy mi is gyógyíthassunk. Adj mennyei erőket, hogy legyen erőnk hűséggel betölteni küldetésünket. Nyisd meg szívünket, mert tudjuk, az ajtó előtt állsz, s ha befogadunk, asztalunkhoz ülsz, velünk vacsorálsz. Áldj meg, hogy áldássá lehessünk. Ámen

Textus: Lukács 9,1-10

Ha kimetsszük ezt a történetet Lukács evangélista elbeszéléséből, mondhatnánk: egy siker sztori kellős közepén vagyunk, Krisztus küldetésében erő és hatalom adatik. Nemcsak erő, hanem hatalom is. Ezt a kettőt  együtt mondja az evangélista - exusia és dynamis. Az egyik potenciál, képesség, a másik működő,  ható erő. Ez a siker! Erről álmodunk mindannyian, hogy legyen kimeríthetetlen bőségű képességünk mindenhez, és amikor a feladathoz érünk, hatékony legyen az erőnk. Ne a sűrűjében derüljön ki, hogy csak álmaink voltak meg gyönyörű határozmányaink, szép eltervezéseink, ám éppen a hathatós erő nincs meg hozzájuk. Lám, a tanítványok prédikálnak, és gyógyítanak. Lukács, aki orvos volt, általában pontosan a gyógyítási  eseteket. Az egyik beteg göbbedt volt, a másik aszkóros. De most csatlakozik a többi evangélistához, akik csak annyit mondanak, hogy a tanítványok betegségeket gyógyítottak, prédikáltak, ördögöket űztek. Van valami feltétlenség ebben a siker-történetben. Mégpedig az, hogy a tanítványok kiküldetésben járnak. Nevezzük ezt mozgó ügyeletnek. Nincs itt sehova kiírva, hogy a tanítványok ekkor és ekkor tartanak fogadó órát, ahogy ez manapság ki van írva a rendelőkre, kórházi osztályokra, lelkészi hivatalokra. Ez itt mozgó ügyelet. És feltétlen is, hiszen Jézus úgy küldte el a tanítványokat, hogy ahol befogadják őket, ott hirdessék a jó hírt, ott gyógyítsanak. Kéredzkedjenek be. Mert előzőleg nem hívta őket senki. S ha valahol befogadják őket, maradjanak. Ahol nem fogadják be őket, ott még a port is verjék le saruikról. (A lábtörlő mindig az ajtón kívül van.)  Vagyis jelezzék, hogy arról a helyről még a port se viszik magukkal. Nem kapni akarnak, hanem adni. Ahol nem fogadják el azt, amit hoztak, onnan a port se vigyék el. Ennyire szabad a Krisztus követője. Ennyire lehet szabad a keresztyén ember. Ennyire  lehet szabad a keresztyénség: még a porát sem kell elvinni a körülményeknek.  El lehet jönni úgy, mintha ott sem lettünk volna. Feltétlen, szabad, hatalmas dolog ez!

Ám a siker történetben  – gondosan feljegyzi Lukács  –  megjelenik egy árnyék. Egy ismerős név. Heródes. A gyermekgyilkos elődöt is Heródesnek hívták. Ezt a Heródest most rémülettel tölti el a hír, hogy egy kis csapat jár-kel az ő birtokán, kéretlenül-hívatlanul prédikálnak, tanítanak, gyógyítanak. A hírvivők jelentik, hogy minden bizonnyal  Keresztelő János áll a dolog mögött. Mert a prófétákban működnek efféle erők. Olvashatom ezt úgy is, hogy az evangélista bemutatásában ez egy sajátos hatalom-kritika. A tudósok némelyike azt írja Lukácsról, hogy ő volt a legkompromisszumosabb az evangélisták közül. Lukács, mondják, úgy írta meg az evangéliumát és az Apostolok Cselekedeteit, hogy bebizonyítsa: nem veszélyes dolog ez a keresztyénség. A keresztyének lojális alattvalók, nem szövetkeznek a birodalom ellen, stb. De lám, Lukács itt hatalom-kritikát közöl. Az elbeszéléséből kiviláglik, hogy ez a Heródes semmit nem tud arról, hogyan és miben élnek az emberek. Ez jellemzi a hatalmasokat. Azt még tudják, hogy vannak emberek úgy általában, s még inkább  tudják, hogy van emberiség, és az emberiségért mint absztraktumért mindent hajlandók is feláldozni (leginkább magukat az embereket), mert hogy a konkrét ember egy faluban, egy tanyán, egy lepusztult kisvárosban hogyan és miben él, erről nem tudnak semmit. Heródesnek nincsenek tapasztalatai, csak információi vannak. A jó hírt, az evangéliumot nem hallja, csak a hírszerzők beszámolóit. Azok pedig hosszasan sorolják, hogy itt heteroszexuális fehér férfiak csinálnak ezt, azt. Ez hogy lehet?  Hogy lehet, hogy ezekben erők működnek? S megjelenik egy árnyék, mert lesz majd Heródesnek és Jézusnak találkozása - Nagypéntek reggelén. Amit Lukács megjegyez itt, az mintegy a passió-történet elkészítése. Így ér véget a mai perikópa: Heródes igyekezett Jézus látni. Aztán később azt olvassuk, hogy amikor Pilátus átküldi Jézust Heródeshez, ő igencsak megörült, mert régóta akarta őt látni, hogy neki is tegyen valami csodát (Lukács 23,7-8). Lesz tehát egy találkozás. Tehát nemcsak Keresztelő János sorsa árnyékolja be ezt a siker-sztorit, hanem a leginkább az a Heródes-indulat, amelyet majd  a passióban látunk. Mert van itt egy nagy különbség, amit még meg kell jegyeznünk. Heródes csak látni akarta Jézust. A tanítványok követni akarták Jézust! Micsoda különbség van a között, hogy csak látni akarok valakit (éppenséggel csodatevőt!), és a között, hogy követni akarom őt. S nyomban összetörik ez a siker-történet. Igen, ahogy megjelenik Heródes, ahogy halljuk a nevét, elindul egy másik történet. És összeszorula szívünk – kezdődik a passió, a szenvedés, a megaláztatás. Ám ennek a másik történetnek, a passiónak a feltámadás a záró köve, és akkor kezdődik az igazi történet.

Summa: ez a siker-sztori kereszt-sztorivá változik, majd a feltámadáskor mégsem változik vissza siker-sztorivá, hanem Krisztus-sztori lesz.  És ez nem megfordítható. A Krisztus-sztoriból párolhatunk ki némi sikert, tőle elvonatkoztatva. Meghagyom, a szolgálatunkban, küldetésünkben van néhány elem, mozzanat, amely hasonlít ahhoz, amit sikernek nevez e világ. Olykor komoly esélyünk van rá, hogy jobban csináljunk szép és fontos dolgokat. Hát akkor, nosza, desztilláljuk ki ezeket a Krisztus-sztoriból. Ehhez legelőbb ki kéne venni a történetből keresztet! Csakhogy fordítva van az utunk. Az emberi sikerekből,  a siker-sztorikból, akárhogyan is, a kereszten át vezet az út a feltámadásig. És itt is azt látjuk, hogy az evangélium azoknak a történetévé lesz, akik felvették a maguk keresztjét. Nem sokkal ezután olvassuk Jézus szavait: aki a tanítványom akar lenni, aki követni akar engem, vegye fel a maga keresztjét. Azoknak a történetéről beszélünk tehát, akik úgy követték Krisztust, hogy felvették a maguk keresztjét, akiknek nem a hatalomért, nem a befolyásért, nem a sikerért kell az erő, hanem a hűségért. Azoknak a története kezdődik itt, akik még a port sem akarják elvinni onnan, ahol nem fogadták be őket, de áldássá tudnak lenni ott, ahol helyet kapnak. Ők a tanítványok. Ők azok, akiknek az Úr erőt és hatalmat adott, és üzenetet bízott rájuk: térjetek meg, mert elközelített az Isten országa. Ámen