Seres Béláné temetése

Amikor Isten népe az új hazába érkezve átkelt a Jordánon, mikor tehát maguk mögött hagyták a pusztai vándorlás évtizedeit, s megérkeztek a nyugodalomba (ahogy erről az apostol beszél), a csodálatos átkelés emlékére a száraz mederből – merthogy a Jordán vize is kettévált, mint egykor a Veres tenger – köveket szedtek fel, s felállították őket a parton. Hogy ezek a kövek emlékeztessék őket Isten csodálatos jóságára és hűségére. (Józsué könyve 4)

Az apostol arra emlékeztet bennünket, hogy amíg ebben a földi életben vagyunk, és zarándokolunk, és a mennyei hazát keressük, azt a reményt kell hordoznunk, hogy minket a Megváltó szeretete vezet, bennünket cserben nem hagy, minket minden bajunkban megsegít, és átvezet bennünket ezen az egész életen, s majd átvezet a halálon is, - hogy Isten ígéretébe megérkezzünk.

Szabad ma nekünk Seres Béláné testvérünk ravatalánál emlékköveket állítanunk. Tegyük ezt meg, hogy amikor reá emlékezünk, amikor felidézzük kedves alakját – most itt a gyász szomorúságában, mégis hálás köszönetben egész életéért! –, akkor ezek az emlékek is támogassanak bennünket a boldog bizonyosságban, hogy Isten vezette őt, és Isten teljesíti őrajta ígéretét – megváltást és üdvösséget ad számára.

Emlékezünk minden erényére – s köztük a három legnagyobbra: hitére, reményére és szeretetére. Emlékezünk, miképpen bontotta ezt ki a Gondviselő Atya hatalma egész életében, kora ifjúságától kezdve: a tanulásban, a hivatásban, a munkában, a családban, férje oldalán, a gyermekek mellett, az unokáknak örvendezve. Emlékezünk, hogy nem titkolta hitét akkor sem, mikor egy rettenetes kor azt parancsolta volna. Megélte – mélyen és meghatározó módon – reménységét. DE leginkább annak élt, ami ezt a kettőt is fölülmúlja - szeretetben élt.

Emlékezünk arra is, hogy milyen határozottan megélte a nagy titkot, hogy nekünk egész életünkben Istennel van dolgunk: a gyógyító Istennel, az igazságos Istennel, az élet és halál Urával, aki olykor szuverén hatalommal dönt felőlünk, hogy még a nagy keserűséget is áldására fordítja, és akit olykor lázas és türelmetlen imáinkkal ostromlunk, míg meg nem értjük, hogy még szánkon sem volt a szó – ő azt már tudta és értette. Emlékezünk benne a hűséges társa: minden küzdelemben, minden aggodalomban, minden vergődésben, de minden örömben és áldásban is.

A régiek tizenkét követ vettek fel a Jordán medréből: mert tizenkét törzs végezte a honfoglalást. Van-e ennyi kövünk, mikor Seres Bélánéra emlékezünk. Bizonnyal több is. DE már csak egyetlen egyet hadd említsek, mely nem is kő volt, hanem az örök biztosíték, hogy amit hiszünk, amiért reménykedünk, s ami miatt módunk van szeretni – az igaz és megmarad. A Jordán úgy vált ketté – úgy nyílott meg az út ebből az életből a másikba–, hogy elöl vitték a Szövetség ládáját, s míg az ott volt, szabad volt az út. Míg Jézus Krisztus velünk van: mi úgy megyünk át ebből az életből a halálba – noha könnyeken, noha félelmeken, noha szorongattatásokon át -, mintha soha semmi akadálya nem lett volna, hogy Istennel és Istennél legyünk. Krisztus előttünk ment a halálba, és előttünk támadt fel a halálból új életre. Krisztus bejárta előttünk az utat, mit a régiek így mondtak: per crucem ad lucem – kereszt által megyünk világosságra, halálon át megyünk üdvösségre. Ő a mi hűséges kezesünk és oltalmunk. Mi most a fájdalmat és a veszteséget hordozzuk magunkban – de tudjuk: Krisztus előttünk is járt, értünk is meghalt és feltámadott.

Őrizzék hát az emlékezés kövei kedvesünk alakját, és emlékeztessenek minket Istennek minden csodájára. És őrizzen minket a Szentlélek Isten, a mi vigasztalónk, a mi szívünkbe is beírva boldog hitet, az élő reménységet, a halálból szabadító szeretetet.

Ámen