Sem élet, sem halál

„Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt Jézushoz: Boldog az, aki Isten országának vendége.  Ő pedig a következőképpen válaszolt: Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg.  A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van!  De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem! A másik azt mondta: Öt pár ökröt vettem, megyek, hogy lássam, mit érnek. Kérlek, ments ki engem!  Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek. Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának. A ház ura ekkor megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat! A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely. Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam. Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat.” (Lukács 14,15-23)

Gyászoló Család, gyászoló gyülekezet!

Ma a bibliaolvasó kalauzban Máté evangéliumából olvastuk Jézusnak ezt a példázatát.

Én, most Csanády Dániel szellemi karakteréhez igazodva, a Lukács evangéliumában olvasható párhuzamos példázatot olvastam. Illik ez hozzá, aki bár a filozófia mestere volt, annak mindig a gyakorlatias dimenziójában mozgott, és folyton alternatívákat keresett – mert az igazság kutatása, de legfőképpen gyakorlata mindig ilyen. Igen, ahogy Lukács evangélistánál olvassuk most a példázatot, csak még erősebben megráz bennünket, hogy miképpen is világítja meg Jézus a  szép mondást: „Boldog az, aki Isten országának vendége.”

 A szegények, a nyomorékok, a sánták és a vakok, az utakról és a kerítések mellől összegyűjtöttek – ők az Isten Országának vendégei, ők a boldogok!

Mintha Jézus azt mondaná, hogy ami nekünk fontos, ami számít, aminek súlya van – amiért megharcolunk és amit eredményként tartunk számon, ami a sikeres élet bizonyítéka, az ebben az isteni boldogságban semmiféle súllyal nem esik latba. Nem jelentségük a végső kérdéseknél. Sőt, mondhatjuk így is: amit áldásnak tartunk, amire Isten áldását kérjük: a munka, a család, a gyarapodás, az egész élet, amit életnek tartunk – ez sem számít, ahhoz képest, hogy a boldog lelkek asztalához ülhessünk, hogy Isten országának polgárai lehessünk, hogy Isten örömében részesedhessünk.

De nem azért nem számít ezek közül semmi, mert a halál eltörli. Így is felfoghatnánk, tudom. De éppen Csanády Dániel gondolatait idézhetjük itt, mert jól látta ő, hogy ez az okoskodás csak zsákutca. Nem volt sztoikus. Nem gondolta sosem, hogy amit elveszíthetünk az életben, azért nem kár. Nem hitte, hogy ne kéne fáljalnunk, hogy a műveltségünk és a tudásunk adott helyzetekben semmit sem ér, vagy hogy a családunk egy pillanat alatt összeomlik, vagy hogy a barátságok szétzilálódnak, vagy hogy a tartásunk lehetetlenné válik. Nem érvelt úgy, hogy amit elveszíthetünk, az csak evilág bölcsessége szerint eleve mulandó, ne fájjon hát, hordozd méltósággal, csak tűrd balsorsod minden nyílát és nyűgét! Mert, úgymond, a múlandóért végső soron nem érdemes küzdeni -, s ha nem később, hát majd a halál szele felragadja, elragadja és a múlandóság csűreibe gyűjti. Ebben sem vigasztalás, sem boldogság nincsen, csak ijesztő beletörődés.

Jézus példázata mást mutat meg: az Isten országa az igazi élet! És az igazi élet, amit éppen Krisztus feltámadása mutat meg nekünk, tehát az igazi élet az, amiért az egész sorsunk, egész pályafutásunk, a karrierünk, a megtiszteltetéseink, a terveink, mind-mind nem nyomnak a latban, sőt éppenséggel ezekről is le kell mondanunk a végső meghatározottság érdekében. Nem halál vesz el tőlünk mindent, hanem az igazi életért engedjük el a mulandót! Eckhart mester, a középkor legtitokzatosabb prédikátora egyszer így kiáltott fel: Istenem, szabadíts meg Istentől..., vagyis minden képzettől, minden elvárástól, minden jól elrendezett kegyes okoskodástól! Szabadíts meg az isteneimtől, hogy Téged magadat, aki öröktől vagy, megtaláljalak. Most így alkalmazhatjuk: Istenem, szabadítsd meg mindentől, amit olya nagy gonddal az áldások közé számítunk, amire számítunk, ami nekünk számít, amit Tőled számon kérünk, hogy boldog vendége lehessek országodnak!

Pál apostol azt mondja: Isten szerelmétől sem élet, sem halál nem választ el. Megfordítva, ha Isten szerelme nem tör át az életünkön, akkor az életünk is elválaszthat tőle, ha Isten szerelme nem tör át a halálunkon, akkor a halálunk is elválaszthat tőle.

Tehát mi az Isten országa miatt, és amiatt, hogy Istennél boldogok legyünk – lehetünk amúgy akár szegények, nyomorékok, sánták és vakok. És jöhetünk utakról és  kerítések mellől (ahonnan a példázatbeli király egybegyűjteti a lakodalmi népet) -, ha Istennél vagyunk, boldogok vagyunk. Lehetünk tehát bárkik, akárkik, jöhetünk akárhonnan, és meglehet, nincsen érvünk, nem nem kumuláltunk áldásokat, nincsen a kezünkben előre rögzített garancia, csak átmegyünk az életen és halálon, az életnek  és halálnak a kockázatán, hogy elszakítanak Istentől, - de mégis, ha hozzá megyünk, úgy megyünk, mint akik elfogadták, hogy maga Isten vállalta magára érettünk az élet és halál kockázatát Krisztusban – Krisztus halálában és feltámadásában. Ezért nem szakít el Istentől sem élet, sem halál. Csanády Dánielt csak mitőlünk választhatja el a halál. Csak minket választhat el tőle a halál.

Ám Istennél van, hisszük. Mert nem vitt el magával biztosítékot, érdemet, nevére írt áldást. Krisztus volt számára a biztosíték, csakis Krisztus érdemében bízott. És Krisztus írta be a nevét az Élet könyvébe. Boldog, aki vendég az Istennek országában. Ámen