Örökös tiszt

Szeretett Gyülekezet! Kedves Testvérek, kedves beiktatandó lelkipásztor Testvérem!

A galatákhoz írott levél vitatkozó levél. Az újszövetség iratai között talán itt fordul elő legtöbbször az a szó, hogy valami „ellen” vagy valakivel „szemben”. Sőt, talán nincs is olyan irat az újszövetségben, amely az evangéliumhirdetéssel kapcsolatban olyan súlyos és kemény szavakat mondana, mint amiket az apostol itt, a levele elején mond: lett légyen az más apostol, lett légyen az angyal, lett légyen az én magam is, ha valaki más evangéliumot hirdet nektek, mint amiket hallottatok, mint ami által keresztyénné lettetek, az legyen átkozott! Nem könnyű most egy ünnepi alkalommal egy olyan levél alapján Isten üzenetét hirdetni, amely csupa-csupa vita, csupa-csupa harc és küzdelem. Talán jobb lett volna egy magasztaló, hozsannázó igét választani. Mégis jól van ez így, hiszen a  Bibliaolvasó Kalauz szerinti ige éppen a lényegre irányítja a figyelmünket, és talán nem baj, hogy ha egy beiktatás alkalmával is a lényegre figyelhetünk. Különösen, ha ez a beiktatás másodszor történik ebben a gyülekezetben, hiszen a gyülekezet egykori lelkipásztorát hívta meg újra, és így iktatjuk be őt anyaszentegyházunk szabálya szerint. Jó ha egy ilyen alkalmon valóban a lényegre figyelünk. Igen, sok mindenre lehetne még figyelni. Arra is gondoltam, hogy azt a részét választom ennek a szakasznak, ahol így kiált az apostol: íme, újra szüllek benneteket fájdalommal. Talán azt a feladatot kaptad, beiktatandó lelkipásztor testvérem, kedves Ágnes, hogy újra szüljed ezt a gyülekezetet, melyet egyszer már megszültél. De nem ez a lényeg. Aztán lehetne arról is szólni, hogy milyen különösek  Isten útjai. Valakinek letelt itt a szolgálata, elbúcsúzott a gyülekezettől, és úgy búcsúzott el, hogy még a történetét is megírta, letette az asztalra. De most újra itt van. Különös, megmagyarázhatatlan titok ez. De nem ez a lényeg. Arra kell figyelnünk, amit az apostol ajánl a negyedik rész felolvasott részeiben: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot”. Ez az evangélium. Az újszövetség sokféle módon fogalmaz, amikor az evangélium történetét elmondja. János evangéliuma így kezdődik: az Ige testté lett és közöttünk lakozott, és láttuk az ő dicsőségét, mint Isten Egyszülöttének dicsőségét, ki teljes volt igazsággal és kegyelemmel. Márk evangéliuma így kezdődik: Jézus Krisztus evangéliumának kezdete. Lukács evangéliuma így kezdődik: kedves Theofilus, miután sokan és sokféle módon kezdették megírni azokat, amik közöttünk lettek, tetszett nekem is, hogy mindennek utána járván én is előadjam a Jézus Krisztusra tartozó dolgokat. Sokféleképpen lehet kezdeni, megfogalmazni, de a lényeg egy: Isten elbocsátotta Krisztust, hogy Krisztus által magához vonjon bennünket. Isten elküldte a Fiút, hogy a Fiú által mi is gyermekek legyünk Istennél. Isten elküldötte az Egyetlen, tökéletes Főpapot, aki megáldozta magát érettünk, hogy bűnöktől szabadok legyünk. Isten elküldte Jézust, és benne örökérvényű ígéretét beteljesítette, és Jézus elküldi Szentlelkét, aki szívünkbe bepecsételi Isten szeretetét.

Azt kívánom legelőször a beiktatandó lelkipásztornak, hogy itt, ebben a gyülekezetben minden alkalommal, lett légyen szó istentiszteletről, bibliaóráról, a temetésen vigasztalásról, ifjú párok megáldásáról, keresztelőről, hittanóráról, bármiről, ha megszólal, az evangéliumot hirdesse. Mert ha evangéliumot hirdet nektek, kedves Testvéreim, közöttetek lesz az idők teljessége. Akkor egyszer csak az idő kellős közepén álltok, az életetek kellős közepén álltok, mert ott van az élet kellős közepe, ahol az Isten és az ember találkozik. Nem másutt. Annyiféle módot és alkalmat tud az ember magának keresni, készíteni, ahol egy kicsit kiemelkedik, és fölé tud menni önmaga életének, sorsának. Nagyon sok pontot kitűzünk, és mondjuk: ez az az idő. Ez az a pont, ez az a hely, ez az az alkalom, ahol, amiért, amikor érdemes élni, és mindent érdemes odarendezni köré. Nos hát tudjátok meg, bátran hirdetem nektek, akkor vagytok az idő közepén, amikor Istennel találkoztok, Isten pedig Jézusban akar veletek találkozni. Kedves Ágnes! Először is ezt kötöm a szívedre. Itt, erről a szószékről és ebben a gyülekezetben hirdesd az evangéliumot úgy, azzal a szabadsággal, sokféle szóval, hanggal, ahogyan az újszövetség is hirdeti ezt nekünk.

Másodsoron az apostol nemcsak azt mondja el, hogy mi az evangélium története, hanem azt is, hogy mi ennek a következménye vagy célja. Így mondja nagyon egyszerűen: elnyerni a fiúságot. Azért váltott meg bennünket Jézus Krisztus, hogy gyermekei lehessünk Istennek. A korábbi versekben az apostol, a gyermeki állapotáról szólván, megkülönböztetést tesz, amit talán nehezen értünk meg ma, de biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk érteni. Különbséget tesz a fiúság, mint jogi státusz között, mely az ember születésével az ő tulajdona, elvehetetlen sajátja, és aközött, hogy gyermekké fogadtatik valaki. Ha családban megszületik valaki, születésénél fogva örökös,  de ha gyermekké fogadják, akkor az örökség elnyeréséig ugyanaz lesz a helyzete, mint szolgáé, vagyis parancsolnak neki. Néhány példával hadd világítsam meg. Nemrégiben egy szülőpár jött hozzám a gyerekek nyári hittanos táborát előkészíteni. A beszélgetésben szóba jöttek a szülők panaszai is: tiszteletes úr, az a helyzet, hogy nem értjük a gyermekünket – mondták. Kérdezem: hogy-hogy nem értik? Nem értjük a viselkedését. Olyan boldogtalannak tűnik a gyerekünk, pedig mi mindent megadunk és mindent megengedünk neki. Ahogy kanyargott a beszélgetés,  és arra a belátásra jutottunk, hogy a gyerek azért boldogtalan, mert azzal, hogy mindent megkap és mindent megengednek neki, egy dolgot óhatatlanul elvettek tőle:  éppen azt, hogy gyermek! Kedves szülők, nagyszülők! Tudjátok meg, ha mindent megadtok a gyermeknek, és mindent megengedtek neki,  kis felnőttet csináltok belőle, és azt veszitek el a gyermektől, ami éppen a gyermeké. Azt pedig nálatok is  jobban tudja a gyermeketek, hogy ő gyermek volna. És a gyermeknek parancsolnak. Azt nem ő mondja meg, hogy melyik iskolába fog járni,  nem ő mondja meg, hogy mi lesz ebédre,  nem ő mondja meg, hogy a családban így lesz vagy úgy lesz. Igen, sok mindent kér a gyermek, de mint gyermek mégis törvény alatt van, és ez számára korlátokat jelent.

Csakhogy,  mondja az apostol, Krisztus eljött, és áldozatával  föloldott bennünket a gyermekség alól, ami nem azt jelenti, hogy megszűnt az istengyermekségünk, az istenfiúságunk, hanem éppen ekkor érkeztünk el  a teljes fiúságra. Ezért küldte el Isten Jézus Krisztust, hogy szertartási rendeknek, a különféle parancsoknak, az ember önigazoló igyekezetének az igájából kiszabadítson, és mint örökösöket Isten elé állítson. Minden keresztyén közösségnek örökös küzdelme megélni ezt a különbséget. Jézus Krisztusban nem gyermek vagyok, hanem örökös. Nem az önigazolás szükségszerű kényszere alá vetett ember vagyok, hanem megváltott és felszabadított ember. Nekem már, ha Jézus Krisztusban vagyok, nem kell bebizonyítanom Isten előtt, hogy méltó vagyok áldására, hűségére, kegyelmére. Nem kell azt kicsikarni, megkaptam már ajándékba. És ez a közepe a dolgoknak. De már nem az idő, nem az ünneplés, nem az alkalom értelmében, mert ez a szívünk közepe. Az ember szívének központi drámája, hogy nem tudjuk elhinni, elképzelhetetlennek tartjuk, hogy van ebben a  világban bármi is, amit csak úgy megkap az ember. Ilyen nincs – mondjuk. Ha valakitől csak úgy kapunk valamit, arról azt gondoljuk, hogy vagy bolond az illető, és azért adta csak úgy, vagy akar valamit, csak még nem mondta meg.  Tehát Istentől szeretetet csak úgy kaptuk?  Istentől az áldást csak úgy kaptuk?  Istentől a kegyelmet csak úgy kaptuk? – kérdezi tiltakozva az ember. Előbb én teszek valamit! Legyen csak Isten az adósom. Legyen  a lekötelezettem, tartozzon nekem az Isten. Hogy  amikor ott ülsz kedvesed ágya szélén a kórházban, és fogod a kezét, és érzed, hűl ki a keze, és az orvosok nem tudnak semmit mondani, és szembe kell nézni azzal, hogy elveszíted, akkor felkiálthass: tartozol, Isten!  Amikor elpereg az életedben valami, amit  annyi év munkájával felépítettél, és mint  homokvár omlik szét, akkor felharsanhasson a szívedben a hang:  de hát tartozol! Amikor mondod az imádságot, és tusakodsz, mint Jákób, és úgy érzed, hogy alulmaradsz, és nem lesz ebből az egészből semmi, akkor is mondhass: de hát ez járt nekem! Így gondolja az ember. De mi az evangélium? Elküldte Isten az Ő Fiát az idők teljességében, amikor te még nem voltál, és én sem voltam. És megváltott bennünket, hogy elnyerjük a fiúságot. Ingyen. Szabadon, ha tetszik. Szuverénül, ha tetszik.

Kedves Nagytiszteletű Asszony! Kérlek, harcold meg ezt a harcot ebben a gyülekezetben. Harcold meg azt a harcot, hogy itt mindenki, kicsi és nagy megértse: amíg a Krisztusban vannak, szabadok, és amíg a Krisztusban vannak, Isten kegyelmét ingyen kapják, csak el kell fogadniuk. Isten Szentlelke gyógyítja a megromlott emberi szívet. Isten Szentlelke állítja helyre köztem és a mennyei Atya között a bizalmi kapcsolatot, azt az igaz hitet, hogy Isten nekem jó Atyám. Csak a rossz szülő az, mondja kicsiny gyermekének: idd csak meg a kakaót, kisfiam, majd lekapálod a szőlőmben. Aki így beszél, azt rabszolgatartónak nevezzük. A szülő ingyen ad, mert szeret. Isten Szentlelke gyógyítja meg a szívet, hogy megéld: Isten Atya. Én ugyan magamtól nem tudom kimondani, hogy Atyám, de segítséget kapok Isten Lelke által és a Lélek kiált bennem: Atyám! Amikor igazán imádkozol: Isten Lelke imádkozik veled. Mert te  nem tudod, hogyan szólítsd Őt. Mert te nem tudod, hogyan találd meg saját magadban ezt a gyermeki bizalmat. Mert te csak alkudozni akarsz az Istennel. Mert te csak le akarod győzni az Istent. Mert te csak elkötelezetté akarod tenni az Istent. Nos, aki a Krisztusban van, mondja az apostol, mint egy logikus folyományként megkapja a Szentlelket. „Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét, aki ezt kiáltja: Abba, Atya!” (Róma 8). A fiúnak jár, az örökösnek jár, mert odatartozik Istenhez.

Harmadsoron arra biztatlak, kedves Nagytiszteletű Asszony, hogy töltsd be a lelkipásztor örökös tisztét is, itt ebben a gyülekezetben, itt, Szigetmonostoron is: imádkozz ezért a gyülekezetért! Nemcsak  közbenjáró papi imádságaidban tedd ezt, itt a szószéken, vagy amikor a betegekért könyörögsz, gyászolókért imádkozol, küzdőkért fohászkodsz, utat keresőkért esedezel, hanem tedd ezt szüntelen a belső szobádban is, amikor ez a gyülekezet  nem is gondolja, nem is tudja, csak érzi: pásztora van, aki akkor is összekulcsolja a kezét ezért a gyülekezetért, amikor  némelyek az öklüket rázzák Isten felé. Akkor is összekulcsolja a kezét, amikor mások tehetetlenül széttárják a kezüket: Akkor is összekulcsolja imádságra a kezét, amikor mások az életük dolgaival babrálnak, ahelyett, hogy imádkoznának. Mert a lelkész ez a feladatot, ezt a tisztséget kapta. Légy közbenjárója ennek a gyülekezetnek! Kicsinyét és nagyját, hálás életű és terheket hordozó tagjait  mind-mind  hordozod imádságban, hiszen te is tudod, te is megízlelted: aki a Krisztusé, aki Istenben örökös, annak Isten elküldi Szentlelkét, hogy a Lélekkel együtt így kiáltson: Abba, Atya.

Szeretett Testvérek,  hadd ajánljam ezt a lelkipásztort a gyülekezet szeretetébe, és hadd biztassam a gyülekezetet is arra,  ami a gyülekezet dolga. Bárki feltehette volna a kérdést: hátha azt mondta a szószéken a püspök, hogy nem tudjuk Istent lekenyerezni, mert Istent nem tudjuk elkötelezni, és előtte nem tudunk érdemet szerezni, akkor mi a dolgunk Istennel? Nagyon egyszerű a felelet!  Az, amiért Isten teremtett bennünket: a hála. Így mondja a Káténk: Isten avégre teremtette az embert, hogy az ember megismerje Őt, s vele örökkétartó boldogságban élvén dicsőítse őt. Ez a hála. A keresztyén ember hálás ember. A keresztyén ember nem lehet más, csak hálás ember, aki tudja, amit Istentől kapott, azt nem érdemelte meg. Amit Istentől kaptam, amit Isten Krisztusban elküldött az idők teljességében, amit Isten Szentlelke által nekem  adott, arra  nekem semmilyen jogom soha nem volt. Kaptam Tőle, mert szeret. És ezért én hálás vagyok. Legyen ez a gyülekezet  hálaadó közösség, és  hálából tegyen ez a gyülekezet mindent. Hálából mondjon jó szót. Hálából végezze a szeretet munkáit . Hálából tegyen  bizonyságot a megváltó Krisztusról, ragyogjon itt, Szigetmonostorban mint csillag az égen,  hálából. Mindent hálából. Ha Isten Lelke meggyógyította a szíveteket, s ha igazán tudjátok ezt mondani imádságban: Atyám, akkor már értitek és érzitek, mindent meg tudtok tenni hálából. Adjatok hát hálát Istennek, hogy visszakaptatok egy lelkipásztort, aki az evangéliumot fogja nektek újra meg újra hirdetni. De legfőképpen azért adjatok hálát, hogy tiétek is Jézus Krisztus, és Krisztus által ti Istenéi vagytok. Tiszta szívből kívánom, hogy a Szentlélek Isten így áldja meg a gyülekezetet, és az újra megválasztott és beiktatandó lelkipásztort. Ámen