Örök igék a szent hajlékban

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.” (Lukács 21:33)

Szeretett Gyülekezet! Kedves Testvéreim!

Senki sem tudja számba venni, hogy e szent hajlék falai hány igét hallottak és őriznek magukban. Azért szólok a falakról, mert olykor a falak hűségesebben őrzik az Isten igéjét, mint mi feledékeny emberek, akik megannyi igét hallottunk már, mégsem tudtuk a szívünkbe venni és megtartani, és ezért az ige sem tudott megtartani minket. Most, amikor hálát adunk Istennek, hogy sokak áldozatából megújulhatott ez a templom, a gyönyörű épület is hirdeti Isten dicsőségét, s ekként várja az istentiszteletre betérő közösséget. Ilyen körülmények között méltó hangzania az Isten igéjének. És mikor mindezt kimondjuk, emlékeztessük magunkat a döntő és a lényeges dologra, mely benne foglaltatik a felolvasott igében: Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak. Ahhoz, hogy ezt jól értsük, három egyszerű körülményt is látnunk kell.

Először is, Jézus szava szerint be fog következni az alapok megrendülése. Mi most egy hatalmas épületben vagyunk. Ennek az épületnek talán több helyen méternél is vastagabbak a falai. Szilárd és mély alapokon áll ez az épület, és bár annyi mindent élt már át, kisebb-nagyobb földrengéseket, háborút, viszontagságot, különböző megrázkódtatásokat, a szilárd alap okán megmaradt. Jézus azt mondja, lesz olyan idő, mielőtt Ő visszatér dicsőségben, amikor az alapok is megrendülnek. Az is, amire az egész világegyetem fundáltatott, de az egyéni élet alapja is. De sokszor rendül meg életünk alapja, az értékek, az evidenciák világa, ahogy mondani szoktuk. S enélkül rövid idő alatt minden összedől. Hányszor történt meg a magyar nép életében is, hogy az alapok megrendüléséről kellett beszélni. És kisebb-nagyobb mértékben ennek vagyunk tanúi a mostani világban is. Nem ünneprontás erről beszélni? De hát milyen alapokon áll az emberi élet? A tisztesség, a becsület, a munka, az imádság, a tisztaság, a hűség, és lehetne még sorolni a nagyszerű erényeket, ezek alapján áll az élet, nélkülük pedig nem áll meg. Ma olyan időket élünk, amikor a gazemberek lesznek sztárok, s csillogó-villogó hazudóknak kell azt hinnünk, hogy ők mondják az igazat. Mindent elmos a hazudozásnak, a tisztességtelenségnek, a szerzés-vágynak , az irigységnek a szelleme, összeroppantja a családi életek alapját, megsemmisíti a házasságok alapját, eltünteti, semmivé teszi azt, amiért biztos hiheti az ember, hogy érdemes élni, mert bár esik, bár a vihar tépi, az alap megmarad. Olyan világban élünk, amikor a kettő meg kettő nem négy, a zöld nem zöld, az ég nem kék, a föld nem föld. Jézus arra figyelmeztet: vigyázzatok, mert minden időben inognak ezek az alapok.

Aztán Jézus figyelmeztet is: vigyázzatok, hogy meg ne nehezedjék a szívetek. Milyen képletes és kifejező Jézus szava! Ami nehéz, az lefelé húzza az embert, és ami ránk nehezedik, az nem engedi, hogy fölszárnyaljunk. Jézus csak néhány egyszerű példát mond: tobzódás, részegségek, vagy az élet gondjai. Mindegy is, hogy mi. Mindegy, hogy az ember bánatában tobzódásnak adja a fejét, pohárhoz nyúl, vagy tapossa a mókuskereket, és nem jut egyről a kettőre. Vigyázzatok, meg ne nehezedjék a szívetek. Mert, ha megnehezedik a szívünk, nem tudjuk felemelni. Pedig így énekeljük: Szívemet Hozzád emelem, és Benned bízom, Uram! De aki nem tudja a szívét felemelni, maga sem tud felemelkedni. Az a porban marad. Hogy mondja József Attila: „Nem emel már fel senki. Belenehezedtem a sárba. Fogadj fiadnak, Istenem, Hogy ne legyek kegyetlen árva.” A nehéz szívű Isten-árvaságra van kárhoztatva, és innen van minden boldogtalansága, reménytelensége, s tegyük hozzá a költő szava szerint: kegyetlensége is. Nem kegyetlen az a világ, amiben élünk? Nem azt látjuk, hogy az ember nem tud odaállni a társa mellé és segíteni? Nem azt látjuk, hogy egyik ember átgázol a másikon? Az erős mindent visz, a győztes mindent visz, hulljon a férgese - ezt mondják piacon, munkahelyen, közéletben. A megnehezedett szívű ember: árva és kegyetlen.

És harmadszor, ha jól értjük Jézus szavát, ő arra is hív bennünket, hogy nyitott szeműnek kell lennünk. Értenünk kell az idők jeleit. Vegyétek a példát a fügefáról, mondja Jézus, amikor látjátok, hogy hajtanak, levelük van, kizöldülnek, akkor már tudjátok, hogy itt a nyár. Milyen megrendítő, hogy Jézusnak ilyen hasonlatot kell mondani. A fügefa tudja, hogy mikor van itt a nyár. A fügefa nem hagyja magát becsapni, télen nem hajt levelet, és nem virágzik. Akkor már – mondja Jézus – ti is tudjátok, hogy itt a nyár, sőt így mondja: magatoktól tudjátok. Tudjuk magunktól, hogy mikor minek van itt az ideje? Tudjuk mi ezt magunktól? Oh, dehogyis! Nyárban telet érzünk, télben nyarat, gyászban örömöt, örömben gyászt, igaznak hamisat, hamisnak igazat. Csak az ember járhat így, ezt akarja Jézus a példázattal kifejezni, mert a fügefa, a fák, a növények, a természeti világ nem csalja meg önmagát. Azon törvények szerint él, melyeket teremtő Istene öröktől fogva adott. És nem akarja ezeket a törvényeket megváltoztatni. Bennük és általuk él a teremtett világ. Csak az ember játszik még mindig istent. Csak az ember hiszi még mindig, hogy egy csapásra mindent meg lehet változtatni. Változtathatja a nemét férfi és nő, egybekelhet férfi és férfi, nő és nő. Mi az nekünk? Mi vagyunk az istenek, akik megváltoztatjuk az élet örök rendjét. Isten örök rendje, hogy munka és imádság által emelkedik fel a világ, és jut egyről kettőre. Mi ez a mai embernek? Nincs munka, nincs imádság. Szerzés van, becstelenség és káromlás. A fügefa tudja, hát mi tudjuk-e?

Az ég és a föld elmúlnak, mondja Jézus, de az én beszédeim soha el nem múlnak. A mi református eleink valamikor azért építették ezeket a hajlékokat, ahogy a régiek mondták: Isten házát, hogy abban Isten igéje szóljon. Így mondja a mi régi református hitvallásunk: ott van Istennek anyaszentegyháza, ahol Istennek igéjét hirdetik, és a sákramentumokat helyesen kiszolgáltatják. Miért másért van e templom? Nem azért, hogy a pusztából jó messziről is lehessen látni a tornyát. Nem azért, hogy a harangszó jelezze a mezőn lévőknek a delet, s nem azért, hogy a szentmiklósi kunok is büszkék lehessenek, íme, tudtak az őseik ilyen nagyot építeni, és most szépen rendbe tették ezt, s nem azért, hogy a város közepét díszítse, hanem azért, hogy itt Isten igéje szóljon. Ha nem szól Isten igéje, ez az épület megszűnik templomnak lenni. Hogy jól értsétek, testvéreim, olyasmit mondok, ami sokak szívét megborzongatja, és megijeszti. Istennek hajléka minden hely, ahol az ő igéjét hirdetik. Lehet az egy csűr, lehet egy istálló, lehet egy tanya. Ahol Isten igéje szól, ott az Isten háza. Ezt a templomot is éppenséggel ezért építették, ez volt a cél. És úgy van megépítve, hogy itt minden szem ide, a szószékre irányulhasson. És úgy van megépítve, hogy a hang a templom minden szegletébe eljusson. Nem azért, hogy a szónok csodálatos retorikai teljesítményét mindenki hallhassa, őt mindenki láthassa, hanem azért, hogy az engedelmes szolga, a prédikátor, aki arra van kötelezve, hogy az Ő szavát hirdesse, mindenkihez hallható és érthető módon eljuttathassa Isten üzenetét. Mert minden elmúlik, az ég és a föld is, ne féljünk kimondani: elmúlik Kunszentmiklós is, elmúlik a református templom is, elmúlik minden ittlévő, el fog múlni a magyar református egyház is, elmúlnak birodalmak, nagy népek, hatalmasságok, minden. Mert az ég és a föld elmúlnak, csak az Ő beszédei nem múlnak el. Miért? Mert ez a beszéd teremtette a világot. Szólott Isten: Legyen világosság és lett világosság. Ez a beszéd, a kibocsátott isteni ige vezeti ezt a világot, őrzi és tartja meg. És ez az ige fejezi be ennek a világegyetemnek a történetét is, és kezdi az új világot, ahogy Péter apostol mondja: az ég és a föld elmúlnak, az elemek felbomlanak, mi azonban új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakozik. Ez az ige öltött testet Jézus Krisztusban. Ez a testet öltött ige feszíttetett meg érettünk, és támadt fel harmadnapon. Ez az ige szól bennünk a Szentlélek belső tanúságtétele által. Ez az ige rendíti meg a szívet, ez az ige hív téged Istenhez, ez az ige tanácsol, ez az ige indít el, ez az ige ad életet, igazságot és szentséget. Ez az ige, amely után - mondja a zsoltáros - mint a szép híves patakra a szarvas, kívánkozunk. Mit mond Ámos próféta? Szinte Jézus rettenetes szavaihoz kapcsolódik: eljön az az idő, mikor éhség és szomjúság lesz, de nem kenyérnek éhsége és nem víznek szomjúsága. Az Isten beszéde után lesz éhség és szomjúság. Nem érezted még soha, hogy éhes vagy és szomjas vagy? Nem érezted még soha, hogy üresen kong a szíved? Nem érezted, hogy nem találod a helyedet? Nem érezted, hogy nem tudsz önmagaddal mit kezdeni? Hát ha érezted, akkor tudd, hogy ez azért van, mert Isten úgy alkotta meg az embert, hogy Teremtője, Gondviselője és Megváltója nélkül nem tud önmagával mit kezdeni. Nem érezted még gyermekként, emlékezz vissza, milyen rossz volt, mikor hazamentél, benyitottál, köszöntél, csókolom édesanyám, édesapám, és nem szólt vissza senki, mert üres volt a ház?! És te csak ődöngtél az üres falak között, s nem tudtad, hol vannak a tiéid, és már-már kétségbe estél. Nem hallottad édesapád, édesanyád hangját?! Ha ezt átélted, tudod, mit jelent Isten igéje nélkül élni. Az ember Isten nélkül nem tud magával mit kezdeni. Tud háborút csinálni, tud iszonyatot, tud hazugságot, tud pusztulást, tud kárt, tud becstelenséget, oh mennyi mindent tud, még ha nem is akarja. Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak – mondja Jézus.  Ünneplő Gyülekezet! Szeretett Testvérek! Ismerem a templom megújításának történetét. De boldog szívvel teszek bizonyságot, hogy nem azért újulhatott meg Isten kegyelméből ez a templom, hogy elmondhassák az itteniek: mi tudunk. Tessék idejönni és megnézni! Ez a gyülekezet, ez a nép ad magára valamit. Nem is azért újulhatott meg ez a templom, mert – szinte reménytelen helyzetben –, sokak adakozása és közbenjárása folytán lett rá pénz. S ha már lett rá, akkor tisztességgel meg kellett csinálni. És most örülünk neki.

Inkább azért újult meg ez a templom, amiért az ősök eredetileg építették: hogy a soha el nem múló ige szóljon hozzánk. Testvérek! Sokan nyilván szóban, sokak írásban, meghívó útján kaptak meghívást erre az ünnepségre. Hadd tegyem most ehhez hozzá a magam meghívóját is, hadd kívánjam tiszta szívemből, hogy ez a gyönyörűen megújult templom, annak megkonduló harangjai, a kinyíló ajtók legyenek alkalomról-alkalomra meghívó a számotokra. Meghívó Isten házába. Hogy mikor idejössz, s azt énekled: Ím, béjöttünk nagy örömmel, felséges Isten, akkor nem kell már azt kérdezned: hova lett az én Istenem, az én mennyei Atyám, aki nem szólt nekem? Mert szólni fog az ige, tanácsolni, vezetni, buzdítani, feddeni fog. S megrendülhet minden, inoghat, ropoghat, múlhat bármi, - mert az ég és a föld elmúlnak, de az Isten beszédei soha el nem múlnak. És az, aki az élő, örökké megmaradó igére teszi rá az életét, aki rábízza magát Isten csodálatos vezetésére, megváltó szavára, megújító üzenetére, hallhatja itt Jézus szavát: Én élek, ti is élni fogtok. Aki Benne hisz, megmarad, megmenekül, élete van az örökkévaló Istenben. Ámen

(Hálaadás a megújított templomért, Kunszentmiklós, 2005)