Őrizzétek az Úrnak minden parancsolatát!

A mai napra kitűzött ige a 145. zsoltár 20. verse volt, amit utóbb olvastam fel. Még egyszer megismétlem: "Megőrzi az Úr mindazokat, akik Őt szeretik, de a gonoszokat mind megsemmisíti." Azért olvastam hozzá a református Bibliaolvasó Kalauzból a mai napi igét, mely Dávid király örökhagyását beszéli el, ahogyan rátestálja egy országgyűlés keretében Salamonra az országot, az uralkodás felelősségét, és szíve teljesületlen vágyát is, a templom felépítését, mert bár Dávid elhatározta, hogy templomot épít az Úrnak, de nem tehette. Szándéka szerint, az itt olvasott szép kifejezéssel: a szövetség ládának akart nyugodalmas hajlékot építeni, egy helyet, ahol a szövetség szent ládája megnyugodhat. A szent láda a pusztai zarándoklat idején a szent sátorral együtt ment elől, amerre kellett Isten népének menni. Aztán a honfoglalás után és a bírák idején a sokféle hányattatásban, ország-vesztésben, ország-visszanyerésben hol ide, hol oda került a láda. Még el is rabolták. Aztán vissza is szolgáltatták. A nagy királynak, Dávidnak az volt a szíve vágya, hogy végre nyugvópontra kerüljön a szentély és a szent láda ügye. Legyen állandó, épített háza az Úrnak, a szentek szentjével és benne a szövetség ládájával, ahova egy évben egyszer bemehet a főpap, hogy áldozatot mutasson be önmagáért és a népért, hogy ott közbenjárjon, és megkérje Isten kegyelmét. És ezzel a nép is és mindenki más nyugvó pontra jusson, aki az Urat keresi, ott a templomban, a szentek szentjében, a szövetség ládájánál. Ahogyan szent Ágoston mondja: nyugtalan a mi szívünk, amíg Tebenned meg nem nyugszik.

Ennek a testálásnak hallottuk most mély értelmű kifejezését Dávid királytól, aki ott, a népgyűlésen személyesen utóda, Salamon felé fordul, és azt mondja: te, fiam, Salamon ismerd meg atyád Istenét és szolgálj neki tökéletes szívvel, vagyis teljes eltökéltséggel, jókedvvel, vagyis odaszánt lelkülettel, mert az Úr minden szívbe belelát, és minden emberi gondolatot, elhatározást, tervet, szándékot, megfundált, megalkotott tervet jól ért, és hogy ha te Őt keresed, megtalálod. Ha ellenben Őt elhagyod, Ő is elhagy téged mindörökké. De még előtte az egész néphez fordul, és azt mondja: őrizzétek és keressétek az Úrnak, a ti Isteneteknek minden parancsolatát, hogy bírhassátok ezt a földet.

Őrizzétek az Úrnak minden parancsolatát. Mintha visszhangot hallanánk itt a 145. zsoltárban, a 20. versben, ahol ezt mondja Dávid, a zsoltár szerzője: megőrzi az Úr mindazokat, akik Őt szeretik. Hadd fordítsam így: megőrzi az Úr mindazokat, akik megőrzik az Úr parancsolatait. Mert minden parancsnak és isteni törvénynek az a summája: szeresd az Urat, a te Istenedet, teljes szívedből, lelkedből, elmédből, erődből, és szeresd felebarátodat, mint magadat. Akik ezt megőrzik, azokat az Úr megőrzi. De van ennek a mondatnak egy másik fele is. És erről is szólni kell.

Megőrzi az Úr mindazokat, akik őt szeretik, de a gonoszokat mind megsemmisíti. Haolykor nem is veszünk róla tudomást, önmagunk kortársai vagyunk, és így a 21. században roppant hajlamosak egyfajta hamisító szentimentalizmusra. "Az Úr megőrzi azokat, akik Őt szeretik!'- ez jó! Erre a mai ember azt mondaná, ezt megveszem, ez jó csomag! De ahogy folytatódik a zsoltár szava, és azt mondja: "de a gonoszokat mind megsemmisíti!" –  erre azt mondjuk: ezt tessék kivenni a csomagból, ez üzemzavar. Isten ilyet nem csinál, és ilyet mi nem gondolhatunk. Hallottam már javaslatokat, hogy a Zsoltárok Könyvét is revízió alá kellene venni, és az efféle mondatokat mind ki kellene belőle húzkodni, és valami szép, szeretetcsomagot készíteni: az Úr mindenkit szeret. És máris hallom a 19. század nagy gúnyolódóját, akit megkérdeztek a halálos ágyán, hogy nem tart-e mégis Isten ítéletétől, mert egész életében semmibe vette, kigúnyolta, gyalázta Istent?! -, mire megvonta a vállát és azt mondta: Isten? Isten megbocsát, az a dolga!  Hát persze, nincsenek is gonoszok. Hogy kerül ez ide ebbe a szép zsoltárversbe?

A zsoltárok Könyvében, felirat szerint, ez Dávid király, a mi szent Dávid prófétánk utolsó zsoltára. Ezzel kezdődik a Zsoltárok Könyvének a nagy záradéka, mert innen dicsőítések, magasztalások, himnuszok, ujjongások következek. Azért van itt a zsoltár és ez a mondat ebben a zsoltárban, mert mintegy visszatekint a Zsoltárok Könyvének a kezdetére, az 1. zsoltárra, amely zsoltár is, de egyben tartalomjegyzék is, vagy még inkább kulcs. Kulcs a boldog élethez. Ki a boldog ember? Aki szereti az Urat, aki Isten törvényén gondolkodik éjjel és nappal., aki azt forgatja a szívében, aki magához öleli az Úr rendelkezéseit. Akiket pedig az Úr szétszór, mint a pelyvát, azok közé a boldog ember nem megy. Nem áll meg a csúfolók útján, nem ül hamiskodók székébe, nem jár a hitetlenek gyűléseire, mert az ilyenek nem gyökereznek meg, tervük pedig semmivé lesz, s ők maguk is. Ez a kulcs a boldog élethez: szeretni Istent! Boldog akarsz lenni? Akkor ne maszatold ki Isten szavából az igazságot! Boldog akarsz lenni? Akkor ne vágd meg, ne iktatsd ki azt, amit a 145. zsoltár 20. versében hallasz Dávid zsoltárában. Tudom, kockázatos azt mondani, hogy ez volt az utolsó zsoltár, amit Dávid megírt. De az biztos, hogy ezt Salamon hallhatta apja szájából énekelni.

Ahol fény van – mondja Szent Ágoston –, ott van árnyék. Fordítsuk meg: ahol árnyék van, csak azért van, mert van fény. Nem fenyegetés tehát, amit Dávid a zsoltárban énekel, hanem a tények rögzítése. Nem ijesztgetés tehát, ha azt mondjuk, ebben az összefüggésben, most, Magyarország ünnepnapja előestéjén, nagy királyunkra, szent Istvánra emlékezve, hogy az, amit itt Dávid mond, az jövendölés is. Így volt, és így lesz mindig. Akik szeretik az Urat, azokat az Úr megtartja. Akik keresik Urat, megtalálják Őt. Nincs ehhez odaígérve semmiféle általunk elgondolt rózsaszín sors. Krisztusunk nem ígéri, hogy akik szeretik az Urat, azoknak mindig könnyű lesz, azoknak mindig bejön, azoknak mindig sikerül, azok mindig nyílegyenesen fognak előre haladni, azokkal soha semmi gond nem lesz. Olykor éppen ellenkezőleg! Azt mondja Jézus tanítványainak: elküldelek benneteket, mint bárányokat a farkasok közé. És azt mondja: boldogok vagytok, ha gyaláznak és üldöznek titeket az igazságért és az én nevemért. Mégis, megtartatni, megmaradni, gyümölcstermő életet élni, boldognak lenni – és nem pelyva emberré, akiket elfúj az Úr szele –, azt csak így lehet. Őrizd meg az Úr útját, mert az Úr megőrzi azokat, akik Őt szeretik. Dávid király itt felelős emberre testál nagy felelősséget. Nemcsak az ország megőrzését, egy nép közösségének fenntartását bízza rá, nemcsak a törvények betartatását köti ki, és nemcsak a nagy tervek és álmok megvalósulását, a közéleti, politikai, társadalmi, netán történelmi sikereket sejteti, ezt Salamon mind tudja, forgott eleget az udvarban. Dávid valami egészen különöset testál rá. Templomot kell építenie. Ez volt Dávid minden álma. És ezt most rátestálja a fiára, az istenismeret és az istentisztelet törvényével együtt, hogy a szövetség ládája nyugalmas helyet találjon. Nem azért építünk templomot, mert építhetünk, vagy mert foglalkoztatni akarjuk a kőműveseket, vagy mert a mai építészekről talán száz év múlva megírják, milyen nagyot tudtak alkotni; s nem is azért, mert nincsen jobb dolgunk. A templom: szent hely, hajlék, sátor, ahol velünk van a Sekína – ahogy a régi zsidó misztikusok nevezték –, maga Isten lakozik velünk, és jókedve megnyugszik fölöttünk; a templom az istennel való találkozásnak az igazi helye. Építs templomot! Őrizd meg az Úr rendelkezéseit! Szeresd az Urat, és Ő megőriz téged!

Országépítő királyunk maga is végrendelkezett. Aki elolvassa Imre herceghez írt intelmeit, kihallja azoknak visszhangját, amit itt most felolvastunk. Ki az igaz király?  Ki a jó uralkodó? Kinek a kezébe lehet odatenni egy ország sorsát? Ki az, akire rábízhatjuk, hogy helyettünk és értünk is hozzon felelős döntéseket? Aki keresi az Urat.   Aki szereti az Urat. Aki megtartja az Úr rendelkezéseit eltökélt szívvel és boldog lélekkel. Amit most az igében olvastunk: tükör. Tükör azoknak, akik nagyok és felelősséggel tartoznak értünk is, felelősséggel tartoznak az országért; tükör azoknak is, akik talán csak egy családért tartoznak felelősséggel; tükör azoknak, akikre egy iskolai osztály van rábízva; tükör azoknak, akik egy közösséget vezetnek, talán egy gyülekezetet, vagy egy lelki közösséget; tükör mindannyiunk előtt egyen-egyenként is, hiszen legyen valaki király, legyen valaki uralkodó, legyen valaki templomépítő, legyen valaki közösség-vezető, legyen valaki álmodó és tervező, legyen csak egy közülünk, közönséges földi halandók közül, ő is és mi is mind arra teremtettünk, hogy Istent megismerjük, és Őbenne boldog életet éljünk. Keressétek és megtaláljátok, őrizzétek meg hűségét, és hűséggel megőriz benneteket. Ámen