Odafelvalók

Kedves Gyászoló Család! Gyászoló Gyülekezet!

Amikor múlt vasárnap összeállítottam az úrvacsorai énekeket, holtában engedtem Kállay Géza sokszori sürgetésének, ha tetszik: végrendeletének, felvettük azt az éneket is, amelyet majd most is énekelni fogunk kint a sírnál, az ő kedves énekét: “Az Isten bárányára letészem bűnöm én...” Aztán, amikor ahogy jött  sok ismerős testvér az Úr asztalához a szent jegyekben részesedni, és énekeltük ennek az éneknek a verseit, roppant hiányérzet ragadott meg, Géza már nem áll ebben a sorban, - és megtelt a szemem könnyel, holott a reformátusok nem érzelgős fajta. DE miért ne sírnék? Csak jól sírjak. És csak jól sírjunk. És csak jól sírjatok, majd ha Géza kedves énekei felcsendülnek, ha kedves versei felhangzanak, ha kedves színdarabjait eljátsszák valahol, ha tüneményes könyvei a kezünkbe kerülnek, ha tanító szava eszükbe jut, ha baráti ölelését felidézzük, ha...és ha történik bármi, bármi, amit ő szeretett, kedvelt, amiért lelkesült,  - ezekkel van tele a világ, ez maga az egész csodálatos teremtés. Hát csak jól sírjunk.

1. Nem őt kell megsiratnunk - ez ellen tiltakozna, és nem büszkeségből, és nem is tapintatból. Hanem, először is azért, mert éppen a feltámadás erejéből tudjuk csak megérteni, hogy még a múlandó is gyönyörű. A porból formált és porrá omló ember, nem más: Isten képmása, - hát hogyne rendülne meg maga a Teremtő is, aki Vörösmarty szerint ősz öreg -, de mégsem az, hanem olyan, mint Krisztus! Mikor Jézus azt mondja a tanítványainak: elmegyek, hogy felköltsem Lázár barátomat, aki elaludt, vagyis elmegyek, hogy feltámasszam őt, ezt olvassuk János evangéliumában, hogy a sírhoz közeledve könnyekre fakadt Jézus (Jn 11,35). Ha a testté lett Ige, a feltámadás Ura sír, nekünk is sírnunk kell! Csak jól sírjunk! Sírni a sírókkal - ez tiszta életfeladat, nem velünk született képesség, hanem szent erény. Az apostol a képmutatás nélküli szeretet, a gyakorló irgalmasság, a tisztesség, a türelmesség, az állhatatosság közé, egyszóval, a szentek erényei közé sorolja ezt (Róma 12,15).
   
   
2. Később aztán a halálra menő Jézus ezt mondja azoknak, akik tehetetlenül kísérik őt a vesztőhelyre: “Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok!” (Lk 23,28). Akkor hát mégis inkább magunkat kell megsiratnunk? Kállay Géza erre értő szeretettel bólintana. Hiszen amíg a meghalásban élünk, addig azzal kell naponta megküzdenünk, azzal kell mindegyre birokra kelnünk, amit az apostol így nevez buzdításában: földiek. Igen, a múlandókkal törődni, ez megtöri az embert. Ha meg nem törődünk semmivel, nem vagyunk emberek. Hát sírnunk kell. Leginkább azért sírunk, hogy a gyászunkon keresztül - mintegy a halál árnyéka völgyén végighaladva - eljuthassunk eddig az evangéliumi szóig: feltámadtatok a Krisztussal együtt. Amikor Kállay Géza egy bemutatkozásában ilyen egyszerű szót mondott magáról: “hitre jutottam” - rögtön és pontosan hozzá is tette: “számomra a hitben a legtöbbet az a jó hír jelenti, hogy a háló elszakadt, és szabadok vagyunk, mert az adóslevelünket Jézus Krisztus a keresztfára szögezte.” A zsoltárt idézte, a 124.-et: “A tőr elszakadt, mi pedig megszabadultunk.” Jeromos így fordította: et nos liberati sumus - vagyis és pontosan, és ez a lényeg: megszabadítottak vagyunk!
   
   
3. És a zsoltár nyomban így folytatódik: “A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet.” És a zsoltárnak ez a szép vallomása a zsoltár vége, ez a konklúziója: a mi segítségünk az Úr..., - és mi, reformátusok ezzel az igével kezdjük az istentiszteletet, a végével kezdjük mindig. Ott kezdődik a hitre jutás, ahol eljutunk erre a konklúzióra: megszabadított vagyok. Ott van a szabadság, ahol az valóság már: Krisztusban, az ő feltámadásban. Akkor szakadt el a háló, pattant el a halál tőre, amikor megnyílt a sír, mert Krisztus, az egyszülött feltámadt, és elsőszülött lett azok közül, akik elaludtak (Kol 1,18). Ezzel a mi Krisztusunkkal, kezesünkkel, barátunkkal, a meghalt Lázár barátjával feltámadni azt jelenti: részesedni az ő győzelmében a halál felett. Mert a halálba nem lehet beletörődni, le kell győzni. A rosszal nem lehet kiegyezni, ki kell belőle szabadulni. A semmiből semmi lesz - csak a teremtő szóból van élet. Értjük, mit mond az apostol: ha Krisztussal együtt feltámadtatok, ha hitre jutottatok, ha tiétek a Krisztus győzelme, ha uralom-váltás ment végbe bennetek - akkor szabadok vagytok! Így szabadít meg benneteket Krisztus! Sírunk hát, mert leginkább a szabad ember tud sírni - nem kell mímelnie a könnyet, nem kell gyászt tennie, sírhat, mint egy gyermek  - szabadon a könyörülő Isten előtt. Sírhat bizalommal.
   
   
4. És akkor már az odafelvalókkal törődünk! És csak azért sírunk, mert türelmetlenek vagyunk. Mert még itt kell várakoznunk, mert még el van rejtve, mert még nem nyilvánvaló az élet dicsősége, hogy felvétettünk az isteni életbe, még feltartóztat az idelent, és még tart a mi legsúlyosabb kérdésünk a rossz és a halál felől: meddig még? Ezek már a reménység könnyei. Jézus így készít minket minden időn: “ketten lesznek egy ágyban, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik...ketten lesznek a mezőn, az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.” (Lk 17,24-36) - de ez az idő, itt és most az ajándék-szabadság ideje, az ígéret-élet ideje, a törődés, de nem a beletörődés ideje, hanem az odafelvalók keresése, a hit igyekezete, Kálvinnal szólva: meditatio futurae vitae - készület az eljövendő életre, amikor jobbjára állít minket a Bárány! Aki készül, azt nem éri készületlenül a halál. Kállay Gézát nem érte készületlen a halál. Hát sírjunk jól. Csak sírjunk jól! Az odafelvalókkal törődjetek, mert a mi életünk maga Krisztus.
   Ámen