Novák Tamásné temetése

Gyászoló Családtagok! Végtisztességet tevő Gyülekezet!

Klárától búcsúzunk, vagy Kláritól, vagy ahogyan testvérei mondták humorral, Claire-től, vagy Klári nénitől a dédmamától, a nagymamától, az édesanyától, a hitvestől. 91 esztendőt töltött közöttünk itt, e földi tereken, és nevében benne foglaltatott egész lénye. Sugárzó, csillogó és ragyogó teremtménye volt Istennek. Ezért is ért bennünket fájdalmasan a próféta megrendítő igazsága: olyanok vagyunk, mint a mező virága. Szépek, sugárzóak, ragyogók vagyunk. És ez magához vonja a tekintetet, és csak ámulni tudunk, hogy lehetséges ebben a világban ennyire szépnek lenni?! Hogyan lehetséges ennyire sugárzónak lenni? Hogyan lehetséges ilyen természetes módon megélni a kedvességet, a szeretet? Hogyan lehetséges ilyen szabadsággal megnyitni az életet mindenki előtt, aki az ő szívébe belefért? És mégis, bizony, fű a nép – mondja a próféta!

S mintha a zsoltáros is ezt mondaná: egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt, hogy a hatalom az Istené... Legalábbis egyrészt. Igen, a hatalom az Istené.  A próféta szava is ezt a megrendítő tapasztalatunkat fejezi ki, és mintha a zsoltáros a próféta szavát ismételné: megszáradt a fű, elhullott a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá. Istené minden hatalom. Az  Övé az életünket csodálatosan megteremtő hatalom, az életet gondviselő kegyelmében hordozó hatalom, a bajoktól, nehézségeken, drámákon, tragédiákon, küzdelmeken átsegítő hatalom, a munkánkat gyümölcsével megáldó hatalom,  – minden hatalom az Istené. Övé az egészség, a betegség, a gyógyulás és a halál hatalma is.  És, bizony, fű a nép! Ha az Úr szele fuvall, ha az Úr szólít, akkor elindulunk. És mi, akik porból vagyunk, mert porból vétettünk, porrá leszünk. Szembe szállhatunk ezzel az isteni hatalommal. Megfogalmazódhat a szívünkben sok nyugtalan gondolat, fel is lázadhatunk. S kikérhetjük magunknak. Számon kérhetjük Istentől, hogy ha ilyen szépet tud, miért hagy bennünket porrá lenni? Ha ilyen nagyszerűt tud alkotni, ha egyetlen egy ember-gyermekében, Novák Tamásné Szabó Klárában ennyi szeretetet, ennyi figyelmességet, ennyi méltóságot, ennyi szépséget elhelyezett, éltette és növelte, akkor miért érvényesíti Isten ezt a halálos hatalmat is? Miért van bekeretezve az életünk halállal? Miért van az, hogy születésünk pillanatától kezdve halál felé tart az életünk? Miért kell egy másik helyen azt mondani a zsoltárosnak, hogy az ember életideje 70, legfeljebb 80 esztendő, s annak java része is erőlködés, fáradság és küzdelem?!

De milyen csodálatos, figyeljétek, azt mondja a zsoltáros, egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt, hogy a hatalom az Istené, Tiéd, Uram a kegyelem is.  Ez az a kegyelem, amelyről a próféta is beszél, hogy ugyanis a mi Istenünk beszéde örökre megmarad. Ezért mondja: a halmok süllyedjenek alá, a mélységek emelkedjenek fel, minden szív legyen kész Isten dicsőséges megjelenésére, mert Isten, a hatalmas Isten, aki az életnek és a halálnak ezt a számunkra felfoghatatlan és elfogadhatatlan gépezetét működteti – megszületünk és meghalunk, kivirágzunk és elhalunk, szépet alkotunk, és az semmivé lesz, szeretünk, és utána már nem szerethetünk –, ez a hatalmas Isten, a kegyelmes Isten is. Egyszer szólott az Isten, és az Ő egy szavába benne foglaltatik hatalma is, és kegyelme is.

Szabó Klára is megtanulta ifjú korában a Heidelbergi Káté Isten gondviseléséről szóló tételét, mely ezt mondja, hogy az az én vigasztalásom Isten mindenhatóságából és gondviseléséből, hogy Isten mindazt a rosszat, amit ebben a siralomvölgyben rám bocsát, a javamra tudja fordítani, mert meg tudja tenni, hiszen Ő mindenható, és meg is akarja tenni, mert kegyelmes Atya. Istené minden hatalom, és Istennél van a teljes kegyelem.

Ezért most itt, a halál árnyéka völgyében, amikor számba veszünk egy életet, ne a keserűségé, a lemondásé, az Istennel való pereskedésé legyen a szívünk gondolata, mert ez csak a szívünk sebét mélyíti, lelkünk fájdalmát növeli,  – és nem kapunk kérdéseinkre választ. Legyen most a szavunk a hálaadásé ezért a kilenc évtizedért. Azért, hogy ha hozzá kezdenénk felsorolni mindent, egyen-egyenként, közvetlen családtagok, rokonok, barátok, egykori munkatársak, ismerősök, akkor csupa napfényes és csodálatos történetet tudnánk csak mesélni Klári néniről, a szeretetéről, figyelmességéről, ahogy mindenkiért aggódott és mindenkit imádságba hordozott, ahogyan örült a családtagok sikerének, és együtt sírt a szomorkodókkal. Adjunk hálát Istennek ezért a drága életért.

De legfőképpen azért adhatunk hálát, hogy ő is Isten által nevén szólított, elhívott  és megváltott gyermeke volt. Isten szava megtalálta a szívét, és Isten gyermekeként szeretet-kereső emberré lett. Mert akiket Isten megérint, nevén szólít, üdvösségére elhív, azok már nem akarnak mást igazán, mélyen tudni, csak azt, hogy ki ez az Isten, akié minden hatalom és minden kegyelem. Ki ez az Isten, Aki aláhajol hozzánk, akik csak porból vagyunk és porrá leszünk? Ki ez az Isten, Aki elküldte Krisztusát, a Szentháromság második személyét, érettünk testet öltött, meghalt és feltámadott? Ki ez az Isten, Aki minket por létünkre számon tart? Mert mi az a 90 esztendő az évmilliárdokhoz képest? Mi az egyes ember élete a milliárdnyi évek között? Mi az én életem, és munkám a világ minden dolga között? És mégis, Isten személyesen, egyenként, külön-külön nevünkön szólítva hozzánk hajol. Ki ez az Isten? Milyen ez az Isten? Övé minden hatalom, és Övé minden kegyelem.

Ezért szívünknek reménysége, hogy a boldog feltámadásban, amikor Istent színről-színre megláthatjuk, egymást is meglátjuk. Az a boldog reménységünk pedig, hogy haló porainkból Isten teremtő szava, új életre szólít majd bennünket, nem egyszerű, titkos , kimondhatatlan sejtelem, nem valami gyenge gyógyír a szív sebére, nem önvigasztalgatás, hanem szilárd alap. Azt mondja a próféta is: elhullt a fű, és fű a nép, – de az Isten beszéde örökre megmarad. A próféta mondja ezt, aki Isten szavát hivatott tolmácsolni. De még a saját leggyönyörűbb legszebb szavaira, legmélyebb vigasztalására is azt mondja: porból való, – de Isten beszéde megmarad. Csak az Isten beszéde marad meg.

Arra hívlak most benneteket, gyászoló Szeretteim, hogy helyezzétek át életeteket erre a megmaradó isteni szóra. Előbb az első isteni szóra: legyen, és lett! Aztán a végső isteni szóra: legyen, és lesz! Helyezkedjünk rá boldog és reménykedő szívvel, igaz és mély hittel, és akkor e búcsúzásunk nemcsak a vigasztalás keresése lesz, nemcsak Isten megsegítő kegyelmének megtapasztalásává lesz, hanem hálaadássá is. Hálaadássá Novák Tamásné életéért, a kilenc földi évtizedért, hálaadássá azért, hogy Isten gazdagon megajándékozta, és ő szabad szívvel adott tovább minden isteni ajándékot. Hálaadás legfőképpen azért, hogy Isten őt is nevén szólította, gyermekének nevezte, és most, halálon át vezeti az új élet felé. Ezt mi már földi szemekkel nem látjuk, de a szív szemeivel láthatjuk. Ezt mi már földi tapasztalatunkkal nem tudjuk felfogni, de Isten igéje mondja nekünk. Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! – mondja a próféta. És, lám,  megtaláljuk a zsoltárban a vigasztaló szót: egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt, hogy a hatalom az Istené. Tiéd Uram, a kegyelem is. A teremtő szó legyen a hatalmas Istené, az újjáteremtő szó legyen a kegyelmes Istené. S nekünk nincs más szavunk, de ez a legjobb, legigazabb és legőszintébb szó, - a mi szavunk, mondjuk rá mindannyian egy szívvel: ámen, úgy legyen!

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk a mi Urunk Jézus Krisztusunk által! Kérünk, karolj át bennünket, szomorkodókat és gyászolókat. Kérünk az itt maradt férjért, a gyermekekért, az unokákért, a dédunokákért, a testvérekért, a rokonokért, az egész nagy gyászoló családért, láss meg bennünket és siess segítségünkre. Add szívünkbe teremtő és újjáteremtő igédet. Ragyogtasd fel számunkra a megfeszített és feltámadott Krisztus dicsőségét, és vonj egészen közel önmagadhoz, mert tudjuk, bármire is építjük életünket, a magunk erejére, magunk bölcsességére, bárhol keressük ember adta vigasztalásunk, az nem segít rajtunk. De a TE igéd, a feltámadott Krisztus ereje megerősít és megbátorít bennünket. Köszönjük a mi szerettünk életét, a kilenc földi évtizedet. Köszönjük az életéből áradó szeretetet, hűséget, odafigyelést, kedvességét, törődését. Köszönjük, hogy sok ajándékkal áldottad meg, és köszönjük, hogy általa minket is meggazdagítottál. De leginkább azt köszönjük, mennyei Atyánk, hogy boldog bizonyosságunk van afelől, hogy megszólítottad, megérintetted, üdvözítő kegyelmeddel megáldottad, és csodálatosan végigvezetted őt ezen a földi életúton, hogy majd, amikor trombita fog szólni és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, ott a Te fényes színed előtt vele együtt örvendezhessünk és magasztalhassunk Téged. Engedd, hogy így induljunk az utolsó földi útra, adjuk vissza a port a pornak, melyből vétetett, és tegyük le őt megtartó és újjáteremtő kezeidbe. Légy velünk, vigasztalj, bátoríts, erősíts, adj élő reménységet. Ámen