Nem tudok imádkozni

Nem tudok imádkozni. Nem tudok imádkozni! - írta le imanaplójába egy lelkipásztor az 1950-es években, zaklatott állapotban, hitéért üldöztetve. Pedig tudta, hogy Jézus parancsa szerint azokért is imádkoznia kell, akik őt üldözik. Az eszével tudta. De ahogy Pascal mondja, a szívnek is megvannak az érvei, és olykor az ellenérvei. Márpedig, ahogy Jézus mondja, a szív teljességéből szól a száj.

Nem tudok imádkozni. Mert hol kezdődik imádságunkban az igazmondás? És az igazság követése? Megelőlegezve, annak analógiájára, ahogy a beteg gyermek édesapja felfohászkodott Krisztusnak: hiszek, Uram, légy segítségül hitetlenségemben (Márk ev 9,34), így imádkozhatunk, Uram, segíts imádkozni! Mert a Lélek segítségünkre siet (Róma 8,26), és a Lélek az igazmondás Lelke.

Nem tudok imádkozni, nem tudom kinyújtani a kezemet, hogy Isten beletegye, amit elkészített nekem. Isten nem azért ad valamit is, mert kinyújtottam a kezem, ő pedig gyorsan körülnéz: mit tegyek bele...!? - de kérnem kell azt, amit Ő adni kész.

De nem tudok imádkozni sokszor, amikor együtt mondjuk a közimádságot. Főleg, ha bűnbánati és elkötelező imádságot mondunk. Mert ez sokszor előre megszerkesztett deklaráció, tetszelgés, politikailag korrekt; vagyis nem annak szól az imáság, akinek címezzük! Vagyis mint a rossz prédikátor – nézzetek rám! –, az imádság bensőséges pillanatait is indoktrinációra használjuk. Még egyszer gyorsan elmondjuk, amit a prédikációban olyan rosszul mondtunk el. Vagy talán Istent akarjuk indoktrinálni? Így lettem kezdő lelkipásztor koromban békepappá. Egy leírt imádságomat tették közzé egy újságban – a cenzor pedig beleírta az a világbékéért való könyörgést. Szóval, így lett belőlem akaratomon kívül béke-pap. Pedig semmit se szeretek jobban, mint a békét. És semmit sem kedvelek jobban, mint az igazságot, és sosem bánkódom mélyebben, mint akkor, ha zsiványokat látok a közéletben, ha csalárd ítéletek születnek a bíróságokon (az ószövetség szép nyelvén: a kapuban), vagy ha Ézsaiás prófétával kell panaszba hozni, hogy vártunk jogőrzést, és lett jogorzás (Ézs 5), ha a szegények ügyeit eldobják, és ha nem lehet igazat mondani...

De itt ügyelnünk kell; különösen ma, amikor - egy kortársunk megjegyzésével élve - mindent áthat egyrészt az antirealizmus, vagyis az önáltatás szelleme, ami pedig nem az igazmondás lelke. És mindent áthat másrészt a nyerészkedés lelkülete, vagyis az, hogy a lehető legolcsóbban akarjuk a legtöbbet megszerezni, - még az imádkozással is.

 Igazságot, igazságot kövess! – halljuk a második törvénykönyvben. Ez pedig parancs, és ígéret. Törvény és szankció: Igazságot kövess, hogy élhess, és örökségül bírd azt a földet, melyet az Úr, a te Istened ád tenéked.

Ma ezt így fordítják: Igazságot és csakis igazságot! Ez az imahét címe is. De olvastam egy szalagcím-szerű fordítást is: győzzön az igazság! Ám erről nekem a régi cinikus mondás jutott eszembe: fiat justitia ez pereat mundi! - győzzön az igazság, pusztuljon a világ! Egyszóval, mondom, nem vagyok elégedett az új fordítással. Mert valami bírósági helyzetet idéz, mégpedig a tanúét. A tanú az, aki köteles az igazat, csakis az igazat mondani. De miért csak a tanú kövesse az igazságot? És ha éppenséggel a tanú az igazságot követi, nem lesz-e belőle vértanúság?

Ezért most a régi fordítók alázata és tapasztalata nyomán ahhoz igazodom, amit ők mondanak, mert talán messzibbre mutat. A régi zsidók így fordították görögre: igazként kövesd az igazságot. Szent Jeromos egyszerűen így adja vissza latinul: igazán kövesd az igazságot; Luther keményen mondja: ami igaz, azt kell követned; Kálvin jogászos: ami mindenestől fogva igaz, azt vedd figyelembe.

De ha a régiek alázata nem jó, hadd idézem a XX. századból Martin Bubert, a nagy zsidó bibliafordítót, ő talán tudott héberül. Egyszerűen úgy a fordít, ahogy a héber szövegben van: igazságot, igazságot kövess! És ez a kettőzés a teljességet jelenti. Vagyis eredj a nyomába az igazságnak, ahogy Szent Jeromos is mondja: - persequor - üldözd, kövesd, az legyen a szemed előtt éjjel és nappal. Igen, fordítsd figyelmedet a társadalmi igazságosság felé!

Ám ha Mózes V. könyvének 16. részét végig olvassuk, meg még egy kicsit a 17. részt is, azt vesszük észre, hogy ennek a kontextusa teljesen vallási. Mit keres itt a vallás? A kimetszett ige, amely ezen az imahéten előttünk van, minket is kimetsz az időnkből, a kontextusunkból, a körülményeinkből és odaállít, ahova az imádság mindig visz, egyenesen Isten elé. Mert így folytatja igazságkövetésre szólító intelmét: ne plántálj magadnak bálványt semmiféle fából, az Úrnak a te Istenednek oltára mellé, amelyet készítesz magadnak. Oszlopot se emelj magadnak, amit gyűlöl az Úr, a te Istened (5Móz 16,21-22). Károli azért fordítja így - ne plántálj! -, mert olyan páratlan itt a kifejezés, hogy nem tud vele mit kezdeni. Mert plántálni fát szoktunk, plántálni szőlőt szoktunk, plántálni kertet szoktunk. Vagy olvassuk néha, hogy Isten beplántál valahova egy népet. A plántálás élet. Egyes egyedül itt olvassuk ezt a kifejezést más értelemben: ne plántálj bálványt az Úrnak, a te Istenednek oltára köré, mert gyűlöli azt az Úr. Bálványt ültetni? A szerencse-isten emlékfáit szétültetni? A siker nagy obeliszkjeit felemelni? Az önimádatunk dicsőítő emlékhelyét magasítani, oda az Isten oltára köré? Ne ültessünk! Mert jelzi az ige, hogy éppen istenszeretetünkben, a tiszta istentiszteletben gyökerezik az igazság; és megfordítva, éppen az Isten ellenességünkben, a hamis istenek gyártásában, a bálvány-imádásban, az önimádatban gyökerezik a jogtalanság. Ne ültess hát bálvány-rengeteget, mert ezekből nem sarjad élet, ezekből csak ön-becsapás, hazugság, jogtalanság fakad. Ezeknek nincs gyümölcse, csak hazugsága. Ne ültess halált!

Mert az igazság is ott van, ahol Isten megszólítható. És ott nincs politikai korrekt, és nincs cenzúra és nincs öncenzúra sem, ott ki kell mondani mindent; ki kell mondani azt is, hogy nem tudok imádkozni. Mert oda csak mindent kimondva lehet odamenni, és boldog bizodalommal remélni, hogy amiképpen Isten megkönyörül a hitetlenségünkön, akképpen megkönyörül azon is, aki nem tud imádkozni. Csakis az igazságot kövesd.

Most már értjük, mire mutat ez az erőteljes követelés vagyis parancs. És mégis Pál idézi ezt helyesen az Efézusi levélben, amikor azt mondja: az igazságot szeretetben kövesd (Ef 4,15). Vagy, ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk: kövessetek mindenki irányában békességet és szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat (Zsid 12,14). Vagy még egyszerűbben így fejezi be Pál apostol a Szeretet Himnuszát: kövessétek a szeretetet! (1Kor 14,1) Kövessétek a szeretetet, mert van egy igaz, - egy caddik -, Aki igaz volt minden tekintetben, az igaz ember Jézus Krisztust. Őt kövesd, mert Ő az igazság, mert Őbenne lett nyilvánvalóvá Istennek szeretete úgy, ahogy azt nekünk szent Anselmus megtanította. Ő mondja, Krisztus, jer és kövess engem!

Ámen