Mondd el!

Milyen egyszerű ez az evangéliumi történet, mindent jól kihallunk belőle. De a titkába csak a Szentlélek avathat be.  És ez éppen ide való, harangszentelésre. Mert egyrész, amit hallottunk, azt igen jól értjük, felismerjük benne Jézust.  Ugyanakkor, van, amit nem értünk itt, s mint valami titok áll előttünk. Ahogyan, ha halljuk a harangunk szavát, azt még kint, messze a határban is felismerjük, és sem fogjuk összetéveszteni mások haragjával. Ez a mi harangunk. De a harangöntő a mi kedvünkért sem fogja elárulni a harangöntés titkát. Csak ámulni tudunk, hogy a hideg fém, megformázva, kiöntve megkondul, és mennyei jeleket küld nekünk. Csak ámulni tudunk, hogy Isten az emberből krisztuskövető, új embert formál. 

Tehát, amit hallottunk az igéből, elsőre szinte magától értetődő. Az evangélista pontosan elénkbe adja Jézus szolgálatának ezt a szakaszát, amely a Genezáreti tó környékén történik, és ennek summáját majd Péter apostol mondja el a pünkösdi prédikációjában: Jézus, aki jelek, csodák és erők által megbizonyította, hogy Isten rendelte őt erre a szolgálatra (ApCsel 2.22). És az emberek kapaszkodnak Jézusba. A betegek azért, mert gyógyuli akarnak, az éhezők azért, mert táplálékra van szükségük, az eltévelyedettek azért, mert bölcs tanácsra várnak, a sírók azért, mert vigasztalásra vágynak. Mindenféle emberi helyzet, nyomorúság, baj és gond zúdul Jézusra. Az evangélista másutt feljegyzi, hogy Jézus szinte belefáradt a gyógyításba. Olykor kereste a magányt, hiába sürgetik tanítványok, mondván: mindenki téged keres! (Márk 1,37) És ő újra kezdi a szolgálatot. Ezért a vak ember meggyógyításának a csodáját is úgy fogjuk fel, mint isteni erők jelzését. És a mozzanatait is el tudjuk magyarázni. Jézus kiviszi a faluból a vak embert, beleköp a szemébe, ráteszi a kezét, megkérdezi, hogy mit lát? Látom az embereket, mint valami mozgó fákat - mondja az ember. Jézus újra ráteszi a kezét, és akkor már mindent világosan lát. Tisztára, mint egy szemészeti műtét. Amikor leveszik az ember szeméről a kötést, először nem igazán lát, de másodjára, mint egy korrekciós műtét után, tisztán lát. Azt is értjük, hogy Jézus miért mondja ennek az embernek, hogy menj egyenesen haza, és ne a faluba menj. Vagyis: ne kezdj el össze-vissza mindenkinek beszélni. Menj haza, és otthon jelentsd először a csodát. Nekünk is szól: menj haza! Milyen sokszor vagyunk úgy, mi, Jézus útján járók, hogy bárhol, bárkinek el tudnánk mondani a hitünket, hogy mit jelent Isten országa boldog várományosának lenni, csak otthon nem.  A 20. sz. egyik teológusa, Karl Barth egyszer nagy könyvet jelentetett meg az imádságról. A világhírű professzort felkereste valaki, hogy szeretne erről a könyvről beszélgetni vele. A professzor meghívta magához a saját házába és meg is vendégelte. Megterítették az asztal, szólították a gyermekeket, leültek ebédhez. Azt mondja a professzor: nos, akkor imádkozzunk! Mire megszólalt az egyik gyereke: de, papi, mi sose szoktunk ebédnél imádkozni! Megszégyenült a nagy tudós, aki gyönyörű könyveket tudott írni az imádkozásról, csak otthon nem szoktak imádkozni. Mire tanít ez az egyszerű történet? Otthon ezt miért nem megy az imádkozás? Mert otthon tudják, hogy ki vagyok. Mert otthon nem lehet dicsekedni, otthon nem veregethetjük meg a saját vállunkat. Meg otthon a hitvesünk nem vár bennünket kitüntetéssel a házasságkötésünk évfordulóján. Mert otthon nehéz szentnek lenni. Mert otthon nehéz a Lélek jótéteményeit gyakorolni, nehéz jóságosnak, a szívesnek, béketűrőnek, alázatosnak, kedvesnek lenni. Mert otthon uralkodik igazán az életünk kiskirálya, akit Pál apostol "óembernek" nevez. Mit mond Jézus ennek az embernek? Menj haza egyenesen. És megtiltja neki, hogy leálljon útközben elmondani ennek is, annak is, hogy mi történt vele. Hadd buzdítsalak most a keresztyén életnek a legnehezebb leckéjére. Mert ez a legnehezebb lecke. Otthon keresztyénnek lenni, a hitvesnél, a gyermekeknél. Mert otthon mindig csalhatatlan tükörbe nézel, és bizony, ez a tükör nem azt mondja, hogy te vagy a legszebb a vidéken. Az a tükör nem azt mondja, hogy te vagy a legtökéletesebb keresztyén. De te mondd el otthon, hogy ismered a Jézus szabadítását. Mondd el, és tégy arról is bizonyságot, hogy meghallottad és befogadtad Istennek életet szabadító, életet újító igéjét. Mondd el otthon is, hogy Jézus gyermeke vagy, és hozzá tartozol, és az Ő útján igyekszel járni. 

Történet szerint Jézus innen Bethsaidából Filippi felé indult. S útközben megkérdezte a tanítványokat: »kinek mondanak engem az emberek?« Igen, sok minden történt már, volt sok gyógyulás, sok-sok csodatétel, már volt híre-neve Jézusnak, és alakult körülötte a mozgalom. Nos, kinek mondanak engem az emberek? És sorolják a tanítványok: némelyek Keresztelő Jánosnak tartanak, mások prófétának, megint mások szerint te vagy a végső próféta, aki az ég felhőiből fog aláereszkedni, talán éppen Illés, aki nem látott halált, és előkészíti Isten országának az eljövetelét. Ezt mutatja a közvélemény-kutatás. De ekkor Jézus rámutat a tanítványokra, és megkérdezi őket: és ti? Ti kinek mondotok engem? Mert nem érdekes, hogy a világ mit mond Jézusról, vagy hogy az emberek mit gondolnak róla. Hány százalékon áll a Jézus ügye? Kétharmados a népszerűsége? Vagy 100 százalékos? Nem érdekes. Mindig az a kérdés, hogy te kinek vallod? Ekkor azt mondja Péter: te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia. Máté evangélista ezt úgy mondja el, hogy Jézus hozzáteszi: boldog vagy, Simon, Jónának fia, mert nem test és vér, hanem az én mennyei Atyám jelentette meg ezt neked. (Máté 16,17) Én most azt szeretném kiemelni, hogy utána azt mondja itt Márk evangélista, hogy megtiltotta nekik, hogy ezt elmondják az embereknek. És én itt leeresztem a kezem, és azt mondom, hogy ezt nem értem. Hiszen minden ezen dől el! Mindennek ez a lényege, hogy az a Jézus, aki visszaadta a vakok szeme világát, talpra állított bénákat, megvendégelt ötezer embert, csodálatos szavakat mondott arról, hogy mi a boldogság, és felragyogtatta Isten tökéletes világosságát, egyszóval, ez a Jézus a Krisztus! Ez a lényeg, Ő a megoldás.  Ő a megoldás bűnre, halálra, nyomorúságra, bajra. S most megtiltja, hogy elmondjuk az embereknek? Akkor miért jött? És miért mondja másutt, hogy hirdessétek az evangéliumot, a jó hírt az egész világon? Itt leengedem a kezem, és nem értem.

De csodálhatom.   Ennek a történetnek a harmadik részében azt olvassuk, hogy ezek után Jézus elkezdte őket tanítani, hogy neki, az Ember Fiának föl kell mennie Jeruzsálembe, ott sokat kell szenvednie, főpapoktól és vénektől halálra ítéltetnie, megöletnie és harmadnapon feltámadnia. Ez a titok nyitja. Ugyanis amíg Jézus meg nem feszíttetett, és amíg el nem végezte a bűntörlő áldozatot, hogy ne kelljen többé bűnért áldozni, és amíg fel nem támasztotta Őt az Atya, mert nem hagyta, hogy az Ő Szentje rothadást lásson, amíg tehát Isten térdre nem kényszerítette a halált, addig mi nem tudjuk teljesen és igazán kimondani ezt a nevet: Krisztus. Nem tudjuk kimondani teljesen, hogy Jézus a Megoldás. Pedig Jézus nem csoda-doktornak jött. Abból van elég. Jézus nem bölcsességeket mondó embernek jött. Abból is van elég! Jézus nem avatott lélek-ápolónak jött. Abból is van elég. Jézus nem családi viszályok elrendezőjének jött. Abból van elég!  Meghalni és feltámadni jött. Bűnt és halált legyőzni jött. Mert ez a megoldás. És ahogy a tanítványok a lecsüggesztett kézzel álltak, mígnem húsvét hajnalán találkoznak a feltámadott Jézussal, s mígnem a Szentlélek a szívükbe írta a feltámadott Krisztus dicsőségét, úgy mi is csak leeresztett kézzel állunk, s csak sóhajtozunk, hogy bizony, elmondanánk mi mindenkinek Jézus nagy erejét és hatalmát! Még otthon is elmondanánk. De Jézust csak egészen és teljesen lehet megvallani. Ő életeknek és halálnak Ura, a Szentháromság második személye, bűnből megváltó, halálból szabadító, Atya dicsőségébe befogadó.

Ámen