Mit keresitek a holtak közt az élőt?

Rettenetes emlékeztetővel kell kezdenem. Az elmúlt napokban minden órán láthattuk egy földrengés sújtotta szigetország képeit,  - a romokat, az összedőlt világot, a holtakat, a sérülteket – és a keresőket! A keresőket, akik veszedelemmel, járványokkal, fosztogatókkal dacolva keresik a romok között, a holtak között - az élőket, egészen szabatosan fogalmazva: keresik a túlélőket.

Nem jó hát az angyal kérdése, amit Húsvét hajnalán tett fel a kegyeletet végző asszonyoknak? Nem szabad a holtak között keresnünk? De bizony jó – és emlékezet-nyitó az a régi kérdés – és miután megnyitja az emlékezetet – mivel megemlékeztek az ő – ti. Krisztus szavairól, amiket megannyiszor mondott, hogy „szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni!” – tehát, mivel megemlékeztek, és mivel beteljesedést láttak, mert látták, hogy ahol üres a sír, éppen ott telik be Isten legszebb ígérete, mivel tehát megemlékeztek az ígéretekről és látták azok beteljesedését: megnyílott számunkra a reménység is.

Az angyal kérdése – mit keresitek a holtak között az élőt? – arra utal, hogy ott, akkor húsvét reggelén, a végső kegyeleti aktusokra készülő asszonyok, aztán a tanítványok is: a holtat keresik. Előbb a holtak között keresik a holtat – ott a sírkertben. Eddig juthat el a nagypénteki tragédiából, a gyászból feltápászkodó ember. Vagy talán még egy kicsit tovább is. Talán eljuthat addig is, mint Magdalai Mária, aki kész volt lépéseket is foganatosítani, hogy ha és amennyiben eltávolították volna Jézust testét a sírból, ő felkutassa és megkeresse. Vagy talán még annyit is lehet továbblépni, mint az Emmausba hazatartó tanítványok, akik a tragédia harmadnapján már emelkedett, epikus szavakba tudják foglalni mesterük életét és halálát, a próféták sorsához igazítva, az igaz ember bukását összegezve – de ha keresik, ők is csak mint holtat keresik a holtak között – vagy talán, mint holtat az élők között? – mint egy néhai hőst, mint egy régi prófétát, mint egy szent alakot – aki volt. Idézem őket, ezt mondják a hozzájuk csatlakozó vándornak: csak te nem tudod, mi dolgok történtek a názáreti Jézussal, aki próféta volt, tetteiben és beszédében pedig hatalmas volt Isten és a nép előtt, de megfeszítették, és harmadnapja volt, hogy ezek történtek! Csupa múlt idő. Megtörtént, ez történt. Volt. Holt.

Óh, igen, tudom, élhet a halott emlékezete! Kell is, hogy éljen a holtak emlékezete! De az csak a holtaké, hozzájuk tartozik – s csak a mi kegyeletünk függvénye, hogy megőriztetik!

De amikor az angyal kérdése megnyitja az igazi emlékezetet – akkor az asszonyok és a tanítványok nemcsak Jézus egykori szavaira emlékeznek, hanem reménységbe lépnek át, mert Jézus szavai nyitottak számukra reményt: s most a feltámadás híre nyitja újra ezt a reményt.  Sőt, nem is annyira Jézus szavai, mint inkább maga az elő Jézus. Amíg Ő él, addig élnek és éltetnek szavai. Az élő Jézus nyit reményt.

Terjesszük ki az igét! Mint holtat keresték őt a holtak között.

Hányféle halottas-kertet ismerünk, testvérek, s mindegyike méltó is lehetne, hogy ott elvégezzük a nagy gyászmunkát. Ismerjük az emberi szellem halottas-kertjeit, s tudjuk is, múlásba és feledésbe hull megannyi nagyszerű alkotás, és azokból vajmi keveset őriz a kegyelet, a köznapi bölcsesség. Ismerjük a morál halottas-kertjeit, törvények, szép rendek, hősiesség és erények porladnak akár egy nemzedéken belül is, - s mindegyre csattan a költői szó: az ember sárkányfogvetemény. Ismerjük a vallás halottas-kertjeit is: szentek és próféták, hagyományok és szent dogmák, imák és áldozatok, aszkézis és elragadtatás, - olykor mintha múzeumi katalógus sorait olvasnánk, ha e szavakat mondjuk. De – mit keresitek a holtak között az élőt? – kérdez minket is húsvét angyala. Mit keresitek az emlékek között az élőt? Mit keresitek a kövesedett hagyományok, egykor volt hősök, feledett szentek, ismeretlen mártírok, bevert szájú próféták, halott civilizációk, halott vallások, halott szertartások között az élőt?

Emlékezettek! Ez itt nem azt jelenti, hogy emléket idézünk, nem azt jelenti, hogy az emlékezet mozgása hozza ide az egykor élő – ma már holt – szavait, alakját mint valami virtualitást, mint egy fotót, egy régi felvételt, mint törtölhetetlen lenyomatot – emlékezzetek, ez azt jelenti, idézzétek fel: éppen itt, ahol őt mint holtat keresitek és nem találjátok,  éppen itt találjátok, mint élőt – holtak között élőt.

Egy régi magyarázó szerint az angyali szó, aztán majd a feltámadott Jézus szavai újra nyitják a tanítványok fülét – merthogy a gyász, merthogy az őstény, hogy minden halálba hull, és ha találunk is túlélőt a holtak között: csak túlélőt találunk – süket csendbe vonják az embert, vagy éppen olyan zajba lökik, hogy attól ne hallja ezt a fájó lüktetést. Fül-nyitó, hallás-nyitó ez a kérdés – és ahol megnyílik a fül, ott megnyílik a szív is, ott megnyílik a hit is – ezért remény-nyitó az angyal kérdése.

De legvégső módon élet-nyitó ez a kérdés. Merthogy a sírkert, ahol Jézust keresik a végtisztességre készülő asszonyok, ahova kétségbeesetten futnak a tanítványok, ez a kert a holtak birodalma – oda mi mind úgy megyünk, hogy egykor majd végleg odaérkezünk. „Az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy!” – így üzen az Úr a szardiszi gyülekezetnek – az élő üzen a holtaknak.

Fordítsuk meg az angyal szavát, és kérdezzük  csak nagy ámulattal: mit keres az élő a holtak között? Mit keres közöttünk a feltámadott Úr, mit keres közöttünk Isten, aki Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, Jézus Krisztus Atyja, aki nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene, akihez így kiált a próféta a zsoltárban: ne hagyd lelkem a Seolban (a halálban!), akiről ezt mondja a nagy szenvedő, Jób: tudom, hogy az én megváltóm él, akinek ezt mondja Péter: Uram, kihez máshoz mehetnénk, örök életnek beszéde van tenálad,  - mit keres ő a holtak között?

Téged keres! Engem keres – minket keres, akik holtak vagyunk a bűnökben, hogy megelevenítsen – keres bennünket az emberi szellem halottas-kertjeiben, ahol őrizgetjük fogyó kedvvel, kelletlen kegyelettel a múlásba és feledésbe hullt nagyszerű alkotásokat, - keres a köznapi bölcsesség szétfoszlott emlékei között, ahol már csak farkas-törvényekben hisz az ember, s megadja magát kicsi és nagy hazugságnak egyaránt. Keres a morál halottas-kertjeiben, szép törvények, örök rendek, hősiesség és erények temetkezőhelyein, hol minden reményünk elporladt, legutóbb éppen csak fél nemzedék alatt, - keres és mindegyre válaszol Goethe Mefisztójának diadal-kiáltására: Er lost – így, isteni diadallal: erlöst – nem elveszett, hanem megtaláltatott, nem meghalt, hanem feltámadott – és keres a vallás halottas-kertjeiben is: ahol az elragadtatás üres nosztalgia, ahol a hagyomány talmi hivatkozás, ahol a szent dogmák üres szólamok, ahol magát imádja inkább az ember, ahol embert áldoz az ember, - keres a hamis vallások sírkertjeiben is. Téged, a holtat, - ő az élő.

Az a sír, melybe Jézus helyezték – az evangélisták leírása szerint, Arimátiai József sírhelye volt. Magának készítette, kegyes hite szerint, hogy oda temessék, hogy amikor eljő a Messiás, az elsők közt legyen, kik feltámadva  megláthatják a Dicsőség Urát. Nagyobb történik itt – a holtakat feltámasztó Krisztus halálra adta magát, s meghalván a bűnök halálát feltámadott! S most már ő keresi a holtakat – az ő szava támaszt új élet reményére, élőket keres a holtak között, kiket Lelkével megelevenített, bizonyságtételre felkészített, boldog élet várományosává tett! Az kérdés tehát – mit keresitek a holtak között az élőt? - emlékezet-nyitó, reménység-nyitó, hit-nyitó, élet-nyitó. És ima-nyitó. Az ima, mondják a szentek: nyitás – nyitás az istenire, nyitás a mulandóból az örökkévalóra, halálból az életre. De több is: az ima felelet. Ímé, az ajtó előtt állok és zörgetek – mondja a feltámadott Úr - , ha valaki meghallja az én szómat (emlékezzetek mit mondott nektek! Mit keresitek a holtak között az élőt? Én vagyok a feltámadás és az élet!), ha valaki hallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok (hirdessétek az Úr halált, mígnem eljövend, lészen eljövendő, s országának nem lesz vége), vele vacsorálok és ő én velem. Élek többé nem, hanem él bennem a Krisztus! Mit keresitek a holtak között az élőt?