Mit akar Istent? 7.

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Miután ma népes vendégsereglet van körünkben, Kolozsvárról a Bethlen Gábor dalkör, akik majd megajándékoznak minket szép énekkel, szeretettel köszöntjük őket.  S engedje meg a gyülekezet, hogy a kedvükért annyit elmondjak, amit mi tudunk, hogy most őszön, a Heidelbergi Káté 450. évfordulóján a tízparancsolatot olvassuk és magyarázzuk, mégpedig úgy, ahogy a Heidelbergi Kátéban foglaltak segítenek nekünk Isten törvényét megérteni. Megfigyeltük már – ezt fogom ma is hangsúlyozni –, hogy amikor a káté magyarázza Isten törvényét, mindig a Hegyi beszédhez igazodik, mert abban Jézus nemcsak egészen sajátosan magyarázza a törvényt. A törvényben Isten lever egy-egy cöveket, hogy mit ne tegyünk, Jézus pedig úgy magyarázza és ennek nyomán a káté is), hogy mit tegyünk. Nemcsak arra figyelünk, hogy mit tilt Isten, hanem hogy mit kíván. Ez Isten örök életrendje, a tiltás mögött ott van a nagy, élet megtartó, üdvözítő parancs. Ezt keressük ma is.

Hadd olvassam föl először a kátét, ez vezérfonalat ad a kezünkbe. Majd utána a Lukács evangéliumából felolvasott történet segít belelátni ennek a parancsolatnak a titkába. A káté így kezdi tehát: Mit tilt Isten a 8. parancsolatban? Isten nemcsak azt a lopást és rablást tiltja, amelyet a hatóság is büntet, lopásnak nevez minden olyan mesterkedést és cselfogást, amely révén felebarátunk javait akár erővel, akár a jogszerűség látszatával megszerezni próbáljuk. Ilyen a hamis súly vagy a hamis mérték, a hitvány áru és a hamis pénz, az uzsora vagy bármi más eszköz, amelyet Isten megtiltott. Ide számítjuk a fösvénységet és Isten ajándékainak eltékozlását is. Mit követel Isten ebben a parancsolatban? Azt, hogy felebarátom hasznát tőlem telhetően elősegítsem, vele úgy cselekedjem, amint akarnám, hogy mások cselekedjenek velem, és kitartóan és hűségesen munkálkodjam, hogy mások szükségében is segíteni tudjak.

Mondhatni, két világ áll előttünk, az egyik az a világ, amit Isten tilt ebben a parancsolatban. S lám, 450 évvel ezelőtt, mitöbb kétezer éve is ismerték jól, sőt, amióta ember az ember, ismerték jól, amit a káté mond. Isten nemcsak azt tiltja, amit a törvény leír. Ha valaki előveszi a büntető kódexeket, látja, bizony elég hosszú felsorolás taglalja, mi számít lopásnak, orzásnak, jogtalan eltulajdonításnak, és így tovább. Ha egy bírónak ilyen ügyben ítélnie kell, számos büntető tétel közül válogathat. De folytassuk, amit itt a káté mond: Isten lopásnak nevez minden olyan mesterkedést és cselfogást, amely által a jogszerűség látszata alatt meg lehet rövidíteni felebarátunkat.  Ezt mi, magyarok itt, a nehéz időnkben így tudnánk egy szóban összefoglalni, tilt minden apró-betűs szerződés szöveget. De sok ember van ma Magyarországon, aki aláírt hitelszerződést, kölcsönszerződést teljes jogszerűséggel, aztán nem vette észre, hogy az apró-betűs részben ott átt, hogy a hitelezőnek jogában áll bármikor a hiteles tájékoztatása nélkül megváltoztatni a feltételeket. Tiltja továbbá Isten a hamis súlyt és a hamis mértéket. Mindennapos történetünk: férjem-uram elmegy a henteshez, vásárol másfél kiló combot, hazamegy, a felesége pedig szemre megmondja, hogy nincs az egy kiló se. S hiába erősködik, hogy a mérleg másfél kilót mutatott. Hamis súly és hamis mérték, hitvány áru, hamis pénz, uzsora vagy bármi más eszköz, ezt Isten mind megtiltotta. De hogy ne szaladjunk ki magunkból, mert erről a szószékről én ugyan hiába prédikálok a hamis súlyt használó kofának, vagy a bankárnak, aki éppen azon töri a fejét, hogyan lehetne valamit megint belehuncutkodni a szerződésbe, nincsenek itt, nem hallják, ez innen csak falra hányt borsó nekik. Beszéljünk magunkról, hiszen hozzánk és nekünk szól Isten törvénye.

Továbbá mondja a káté: ide számítjuk a fösvénységet és Isten ajándékainak eltékozlását is.  Egyszer már szólottam az örökségről. Kezdjük ezzel. Nagy ügye ez sokunknak, minden nemzedéket, sőt nemzedékek sorát áthatja. Isten törvényei szerint lopás, ha valaki eltékozolja az unokák örökségét, lopás, ha valaki élhetetlenné teszi maga körül a világot. Akik ismernek, tudják, nem vagyok híve az ideológiáknak, és annak sem, hogy az úgynevezett természetvédelemből vagy a környezetünkért való felelősségből ideológiát csináljunk. Ám nem lopás-e, ha élhetetlenné tesszük unokáink számára a világot? Bizony az, Isten ajándékainak eltékozlása. Nem lopás-e, ha parlagon marad a negyven aranykoronás termőföld, nem lopás-e az, ha szedetlenül marad a termő gyümölcsfa, nem lopás-e, ha az ember kitúrja az életéből Isten áldásait, mondvánegyszer élünk? Minden ilyet tilt Isten.

Egy szót most fönntartok a káté magyarázatából, ez a fösvénység.  Ez fog bennünket átvezetni majd arra a másik területre, amit a káté így magyaráz: mit követel Isten ebben a parancsolatban? S mondja: azt, hogy felebarátom hasznát tőlem telhetően elősegítsem, vele úgy cselekedjem, amint akarnám, hogy mások cselekedjenek velem, és kitartóan és hűségesen munkálkodjam, hogy mások szükségeiben is segíteni tudjak. Érezzük, hogy ez egy másik világ. Hogy jutunk át ebbe a másik világba? Ha megmaradunk abban a világban, amire Isten törvénye nemet mond, akkor elvesztünk. Augustinus egyházatya, akit még fogok idézni, azt mondja az Isten városáról írott könyvében, hogyha beáll az az állapot egy ország életében, amikor nemcsak a tilalmak szűnnek meg, hanem a jogosság látszatja alatt lehetővé teszik a szabad rablást, és ebben a polgári hatóság, az állam is partner, mi más az az ország, mint egy nagy rablóbarlang. Nem jó dolog rablóbarlangban élni, oda nem kívánkozik be az ember. Meglehet, hogy a mi János vitézünk ügyesen megoldotta a rablóbarlangban a helyzetet, de mi nem vagyunk János vitézek.

Hogyan kerülhetünk át – és ez életfeladat – a másik oldalra? Oda, ahol lehet élni, ahol szolidáris az ember, ahol bízvást támaszkodhat a másikra és nem egy repedt nádba tenyerel, ahol ő maga is megnyithatja élete javait a másik számára, ahol úgy munkálkodik az ember Isten ajándékaival, kitartóan és hűségesen, hogy azzal mások szükségeit is segíteni tudja? Zákeus jól ismert története megmutatja ezt nekünk. Zákeus, aki főember volt és gazdag, mégis – kistermetű lévén - föl kellett másznia az eperfügefára, hogy lássa, ki jön az úton. Hiába volt nagy ember és gazdag, aki a szívében kicsi, az az élet igazán nagy dolgait nem láthatja meg. Mondjuk ki nyugodtan, egyszóval: fösvény volt, harácsoló. Mondhatjuk, hiszen ezt önmagáról mondja ki. Amikor Zákeus megtér, azt mondja Jézusnak: Uram, amit patvarkodással – azaz törvényesség látszatja alatt, jogosság örve alatt - másoktól elvettem, négyannyit adok vissza. És ekkor mondja Jézus: ma lett üdvössége ennek a háznak. Mert az embernek Fia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa azt, ami elveszett.

Zákeus története persze nem igazán a fösvénységről szól, hanem az emberről, akit a fösvénység nagy bűne is sújthat, és ha ez sújt és ennek enged, és nem tud a rablóbarlangból, a látszat-jogosság világából az igazságosságnak és a szeretetnek a világába átlépni, akkor elveszett. Pedig egész életét azzal töltötte, hogy nyerjen. Ez a nagy paradoxon áll a 8. parancsolat tilalma mögött: szerezni akarok, nyerni akarok, közben én vagyok, aki elveszek. Mikor megtér, s Jézus ezt mondja: ma lett üdvössége ennek a háznak, mert az embernek Fia azért jött, hogy megkeresse és megtalálja, ami elveszett. Csak akkor tudunk kioldódni a mindannyiunk életét sújtó – és a mértékéről ne vitatkozzunk – fösvénységből, a lopás kényszerességéből, ha átéljük azt, hogy megtaláltattunk. Ha átéljük azt, hogy Jézus Krisztus üdvösséget hoz a számunkra.

Milyen érdekes, Augustinus  egyházatya, aki egyébként nagyon keményen tudott a bűnök ellen beszélni, egy helyen, amikor a keresztyén hitről, reményről és szeretetről értekezik, és arra tanít bennünket, hogyan lehetséges Isten jó életrendje szerint élni, kitérőt tesz. És – ízlelgessétek a szavait – milyen szeretettel beszél azokról, akikről nem szoktunk szeretettel beszélni, mert a tolvajról, a lopóról nem beszélünk szeretettel. Szegény Zákeus főember volt és gazdag, és patvarkodással vette el a többiektől azt, ami a többieké volt, megsem bírt a lábak között odafurakodni, hogy lássa Jézust. Nem engedték, nem szerették. Mi több, amikor látták, hogy Jézus betér a házába, megütköztek és zúgolódni kezdtek: az ilyeneknek nem jár Jézus, az ilyeneknek nem jár Isten, az ilyeneknek nem jár kegyelem és szeretet. S mégis az az Augustinus, aki megismerte a megtérés jóságát és az Isten kegyelmét, nézzétek, milyen szívünk gyökeréig ható bölcsességgel és szeretettel beszél itt az emberi élet fő problémájáról. Azt mondja: két okból vétkezünk. Vagy azért, mert nem tudjuk, hogy mi az, amit nem szabad tennünk, vagyis nem tudjuk, mi az, ami tilos. Vagy azért vétkezünk, mert nem tudjuk megtenni, amiről már beláttuk, hogy tennünk kell. A vétkünk egyik oka tehát az, hogy nem ismerjük fel a rosszat, a másik oka pedig a gyengeségünk. Akik olvasták a Augustinus Vallomásait, megdöbbennek olvasva, hogy mikor megtérése után visszatekint életének csapdáira, zsákutcáira, hogyan-merre züllött, süllyedt, dőlt szét az élete, akkor a gyerekkorából idéz egy esetet. Igen elgondolkoztató, hogy miért erre emlékszik. Elmondja, hogy pajtásaival átmentek egy szomszédjuk kertjébe és loptak a körtéjéből. Gyerekcsíny – mondhatnánk. Tegye fel a kezét, aki nem ment át a szomszédba, nem csórt egy almát, nem szedte föl a diót, nem ment be a szőlőjébe szedni egy kicsit. Miért erre emlékszik Augustinus, erre a gyerekkori csínyre?

Mert ebben látta meg  a gyökerét a nagyobb rossznak. Leírja, hogy leszedtek egy-két körtét, hogy szomjunkat oltsák, aztán lerázták és megtaposták a többit. Egyikből jön a másik. S ez végig égett az egész életén a megtérésig, a bűnbocsánat kegyelmének elfogadásáig, hogy ő ezt tette. Mondhatnánk, tett ő ennél rosszabbat is, követett el nagyobb bűnöket is. De itt értette meg az ember nyomorúságának a gyökerét, hogy teszem a rosszat, mert nem tudom, hogy rossz, és nem teszem a jót, pedig tudom, hogy jó, de nincs hozzá erőm. Ugyanerről ír Pál apostol a Rómaiakhoz írott levelében, amikor azt mondja, hogy hasadást fedez föl magában, egy törvényt, és egy másik törvényt. Az egyik törvény, az egyik gondolat arra vezet, hogy éjjel és nappal gyönyörködjék az Isten törvényében. Azt mondja az apostol: gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint, - vagyis a szíve teljességéből gyönyörködik az Isten törvényében. Mert az jó. Majd fölkiált: de fölfedezek egy másik törvényt az én tagjaimban, amely nem akarja, hogy cselekedjem az Isten jó törvényét. Oh, nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem a halálnak e testéből? Ma lett üdvössége e háznak, - mondja Jézus Zákeusról, s mondja mindenkiről, akiknek az életébe belép. Mert nekünk mindkét vétek ellen harcolnunk kell: a tudatlanság ellen is és a gyengeség ellen is. De hiába harcolunk, vereséget szenvedünk, ha Isten nem segít rajtunk. Mert ha ezek a gonosz kívánság rab ejt, tudva és nyitott szemmel esünk bűnbe.

Mit tilt Isten törvénye? Nos, ezt a nyitott szemmel való vétkezést. A lopás tudatosan elkövetett bűncselekmény. Tiszteld atyádat és anyádat, - ezt egész életünkben tanulnunk kell. A múltkor kifejezetten arra tettem a hangsúlyt, hogy a szülőnek is szeretni kell a gyerekét, hogy a gyerek megtanulja megszeretni apját, anyját, nagyapját, nagyanyját. Ne ölj. Milyen nehéz belátnunk, hogy mennyire szorosan fogja itt Isten a gyeplőt – még a gondolatát is tiltja. Ne paráználkodj – hallottuk a múlt alkalommal –, és hallottuk Tertullianus egyházatya figyelmeztetését: caveat christianus – vigyázz, keresztyén! De itt, amikor Isten azt mondja: ne lopj, olyan bűnre irányítja a figyelmünket, amit az ember tudván tudva tesz. Aki lop, tudja: a másikét veszi el, aki orozva, erőszakkal, tiltott módon veszi el a másikét, hamis a mértéket alkalmazva, jogosság látszata alatt, az  eleve hamisan jár el. Ha Isten onnan felülről nem segít, hiába küzdök, hiába világos és tiszta, hogy mit nem lehet, és mit kell, csak hiába igyekszem, nincsen erőm. De: az embernek Fia azért jött, hogy megtalálja és megtartsa azt, ami elveszett.

Amikor azért imádkozunk, hogy Isten ne vigyen bennünket kísértésbe, azt is kimondjuk, hogy Isten a mi világosságunk és üdvösségünk – ahogy a zsoltár mondja –, és ez azt jelenti, hogy Isten a világosság, aki megvilágosít engem. Ő adja tudtomra, hogy felebarátom hasznát tőlem telhetően elő kell segítenem, vele úgy kell cselekednem, amint akarnám, hogy más cselekedjen velem, hogy kitartóan és hűségesen munkálkodnom kell, hogy mások szükségén is segíteni tudjak. Isten világossága kell ehhez. S azt mondja a zsoltár: Isten az én üdvösségem, Ő az üdvözítő, aki megszabadít az önzésnek, a kívánásnak, a fösvénységnek, a mohóságnak a rettenetes kényszereitől. Megszabadít. Mert amikor az apostol így kiált: oh, én nyomorult ember, kicsoda szabadít meg engem a halálnak e testéből, így folytatja a Római levél 8. részében: nincsen kárhoztatások azoknak, akik az Úr Jézus Krisztusban vannak, akik nem test, hanem lélek szerint járnak.

Az egyik világ, ahogy mondani szoktuk, a tilalomfák világa: ne lopj, ne csalj, ne használj hamis mértéket, ne orozz, ne vedd el, nem a tiéd, itt csupa „nem” magasodik, ez a kárhoztatás világa. De nincsen kárhoztatásuk azoknak, akiket az Úr Jézus Krisztus megtalált és megtart, nincsen kárhoztatásuk azoknak, akik hagyják, hogy az Úr Jézus Krisztus megtalálja őket. Ímé, az ajtó előtt állok és zörgetek, ha valaki megnyitja az ajtót, én bemegyek hozzá és vele vacsorálok és Ő énvelem – mondja üdvözítő királyunk.

A modern antropológia szerint az ember élete nem bezárt és nem befejezett. Sok modern jogfilozófus szerint ez okozza az ember hajlamosságát arra, hogy másoktól elvegyen, -  nem befejezett az életünk. A modern antropológiának igaza van, az ember élete nem befejezett. Némely modern jogtudósnak nincsen igaza, mert nem ez az oka a bűnnek. Az ember azért nem befejezett, és mindaddig nem befejezett, amíg Istenével be nem teljesedik az élete. Ne lopj, ne vedd el, - mert amit lopsz, amit jogosság látszata alatt orzol, csak ócska isten-pótlék. Egyedül csak az Isten töltheti be az űrt. Amúgy csak az ostoba, gyarló igyekezet marad, hogy betöltsük valamivel. Augustinus, amikor fölidézi azt, amit mi gyermekcsínynek nevezünk, az élete egész nyomorúságára rávilágít. Nekünk is szabad Istennek ezt a törvényét úgy olvasni, mint ami nem holmi szigorú szülői vagy pedagógusi vagy rendőri vagy  tulajdonosi tiltás, nem egyszerű gyermeknevelő mondat (mint amit régen ráírtak a vonalzóra: Isten szeme mindent lát, el ne lopd a léniát). Az életünkről van szó, és arról, hogy beteljesedik-e az életünk, betelik-e az életük, vagy örökre üresen marad. Én azért jöttem – mondja Jézus – hogy életünk legyen és bővölködjenek. Ő az, aki megtanít látni a jót, és ő ad erőt betölteni Isten szent törvényét. Ámen

Imádkozzunk:  Köszönjük, Atyánk, hogy nem akarod, hogy vesztesek legyünk, legkevésbé, hogy elveszettek. Köszönjük, hogy elküldötted Krisztusodat, hogy hazavezessen atyai házadba, ahol minden a miénk. Kérünk, Szentlelked által segíts igazán és teljesen befogadni Igédet. Kérünk, segíts, hogy engedelmeskedhessünk Igéd elkötelező parancsának, légy világosságunk és üdvösségünk, hogy igazán szentül, feddhetetlenül, gyümölcstermő életet élve élhessünk. Letesszük töredelemmel sok vétkünket, nem takargatjuk, tudjuk, sokszor megrövidítettük mások életét és mégsem lettünk többek, gazdagabbak. Mást bajba, magunkat meg bűnbe rángattuk bele. Fiad érdeméért, Szentlelked minden gazdagságát ajándékozd nekünk, hogy soha semminek ne érezzük kényszerítő szükségét, hanem legyünk szabadok arra, hogy amit tőled kaptunk, azt munkáljuk, növeljük, gyarapítsuk mások javára is.

Kérünk, segítsd elesett testvéreinket. Eléd hozzuk az éhezőket, a javadalom nélkül valókat, akiknek nincsen munkája. Irgalmazz rajtuk, és irgalmazz rajtunk, hogy megnyithassuk számukra az élet bőségét. Könyörgünk Urunk beteg testvéreinkért, különösen azokért, akik kórházban vannak, műtétre készülnek. Áldd meg orvosaik kezét, gyógyítsd őket, hozd őket közénk vissza, hogy velük együtt adhassunk hálát gyógyító és szabadító irgalmadért. Könyörgünk a gyászolókért, akik a ránk következő héten fognak megállni szeretteik ravatala mellett. A feltámadott Krisztus hatalmával és szeretetével hajolj hozzájuk, vond őket vigasztalásod körébe, bátorítsd őket a halál ellen, s nyisd meg számukra a boldog feltámadás reménységét.

Könyörgünk a testvéri közösségben való megújulásért, szent életért, hajolj hozzánk, láss meg minket, jöjj a mi hajlékunkba, várva várunk, légy szabadító Urunk és Királyunk.
Ámen