Mit akar Isten? 6.

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Azt hiszem, akárhol kezdeném ennek a parancsolatnak a magyarázatát, mindig azonnal a kellős közepére jutunk, mint ahogy voltaképpen az életünket szabályozó és jóra vezető isteni rendnek, isteni törvénynek is mindig a nehezébe jutunk. Mert ahogy kilépünk a szentek szentjéből, Isten dicsőítéséből, nevének magasztalásából, tiszteletéből, abból az isteni világból, ahova Isten beleállított és teremtett bennünket, kilépünk a saját életünkbe, rögtön ebbe a parancsolatba ütközünk. Továbbá amit ez a tilalom mutat, az egész emberi életet átfogja. Először hadd mondjam így: passzívan fogja át az életünket az (ha az öregkortól indulunk visszafelé) az eutanáziától egészen az abortuszig, vagy fordítva, a magzatelhajtástól el a szép halálnak csúfolt meghalasztásig. Ez mindenütt ott van. S még erősebb lesz a benyomásunk, ha arról is szólok, hogy ma a média-statisztikák szerint aki rádiót hallgat, televíziót néz, internetezik, moziba jár, hetente több tucat halált lát.

Mégpedig nem is afféle régi, színpadias módon, ahogyan én még fiatal koromban egy-egy színdarabban láttam, mikor tudtuk, hogy műanyag karddal szúrták le az áldozatot, aki hosszasan eljátszotta, hogy milyen nehéz meghalnia. Ma a média és a művészet is egészen brutálisan ábrázolja a halált, a gyilkolást. Nagyon hozzá vagyunk ehhez szokva. Egyszer egy moziból kifelé jövet két fiatalember beszélgetett előttem, a látott filmet értékelték, és az egyik azt mondja: „na, ez nagyon gagyi volt”. Kérdezi a másik: miért? – Mert nem lőttek agyon senkit. Mosolygunk ezen a megjegyzésen, pedig mondhatom, hogy olyannyira kondicionálva vagyunk arra, hogy gyilkolást, halált, emberölést lássunk, hogyha nem látunk, hiányérzetünk támad. Minthogyha az emberi életnek – mondom még egyszer – magzatelhajtástól egészen eutanáziáig szerves velejárója lenne, szükségképpeni része lenne az, hogy ember ember életére tör.

Jézus a Hegyi beszédben Isten törvényét úgy magyarázza, hogy rögtön ezzel a parancsolattal kezdi: ne ölj. És megmutatja ennek mélységes értelmét is. Nagyon fontos az, amit ennek a bevezetőben mond Jézus: a mennyek országában az a legkisebb, aki Isten parancsolatai közül akár a legkisebbet is kimagyarázza, elkeni, lényegtelennek tartja, mert, mondja Jézus: semmi a parancsolatokból el nem veszhet, azokból minden megáll, amíg Isten országa el nem jön. Majd azt mondja: ha valaki egyet a parancsolatok közül nem tart meg, az egészet nem tartja meg. És ezután azt gondolnánk, hogy sorra elővesz egy-egy kisebb törvényt, s leleplezi az írástudókat, a farizeusokat, akik csűrik-csavarják az Isten törvényét. Mert amikor a farizeusok magyarázzák a törvényt, akkor törvényt törvényre halmoznak, paragrafust paragrafusra halmoznak, s mindig úgy tűnik, hogy több lesz a törvény. Ám Jézus kimutatja, hogy dehogy is lesz több. A lényeg sikkad el. És, ha a lényeg elsikkad, akkor miről beszélünk?

De mégsem ez következik, hanem rögtön a 6. parancsolattal kezdi, és meghatározó módon magyarázza. Ezt halljuk a Heidelbergi Káté törvényértelmezésében is. Itt sem azzal kezdi a káté, hogy mit tilt Isten ebben a parancsolatban? Ez mindannyiunk számára egyértelmű, Isten tiltja a gyilkosságot, tiltja az emberölést. A káté a maga sajátos módján, így kezdi, hadd olvassam: „mit akar, mit akar Isten a 6. parancsolatban?” Aztán ezt mondja: Azt, hogy felebarátomat sem gondolatban, sem szóval, sem viselkedésemmel, még kevésbé tettlegesen, sem személyesen, sem közvetve meg ne sértsem, ne gyűlöljem, ne bántsam, meg ne öljem. Ellenkezőleg, oltsak ki magamból minden bosszúvágyat, magamban se tegyek kárt és magamat könnyelműen veszedelembe ne sodorjam. A közhatalom kezében azért van fegyver, hogy az emberölést megelőzze.” Ez Jézus szavainak a kibontott értelme, és most ennek nyomán egyetlen egy motívumot szeretnék kiemelni, mert azt hiszem, hogy itt találunk el a parancsolat értelmének a mélyére: mit akar Isten?

Azt mondja Jézus a Hegyi beszédben: hallottátok, megmondatott, ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre. Én pedig mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre. Ezt az egy szót szeretném alaposabban magyarázni: aki haragszik... Azt itt el kell mondanom, hogy a káté négy olyan életterületet mutat be, ahonnan könnyen eljut az ember az emberölés gondolatához. Ezeket így sorolja a káté (ezekből emelek ki egyet): irigység, gyűlölet, harag és bosszúvágy. Előbb mindegyikről egy-egy szót, aztán rátérek a kiemelt szóra.

 Irigység. Akit irigylünk, azt végső soron fölöslegesnek tartjuk, mert amíg van, addig elvesz tőlünk valamit. Így éli ezt meg az irigy ember. Bármilyen döbbenetes is, amikor családtervezésről beszélnek, és a családtervezés legitim módjának tartják a magzatelhajtást, annak a mélyén ott van az irigység. Ha megszületik egy gyermek, az elvesz tőlünk valamit. Szokták ugyan mondani, hogy ha gyermek születne, nem jutna neki ez-az, nem tudnánk fölnevelni, nincs rá elég pénz, nem terveztük, nem számítottunk rá. S ugyanígy, amikor mérget csepegtetnek egy idős és elesett embernek – ezt szép halálnak nevezik, nem tudom, hogy mi szép a halálban? -, akkor is ott van az irigység. Mert az öreg ember teher, elvesz tőlünk valamit: az időnket, a pénzünket, az erőnket, a tehetségünket, a szabadságunkat.

Gyűlölet. János apostol a levelében példálódzik ezzel, amikor a szeretetről, mint Isten minden parancsának betöltéséről és az Isten-gyermeki mivoltunknak a lényegéről beszél; azt mondja: aki gyűlöli az ő atyjafiát, az embergyilkos. Majd látni fogjuk, a káté kiterjeszti ezt arra is, hogy nem elegendő az, ha felebarátunkat meg nem öljük. Mert mondhatjuk, hogy én senkinek nem ártottam, bennem gyilkos gondolat nem támadt, vagy ha támadt, akkor legyőztem és uralkodtam rajta, az én kezemhez nem tapad vér, én ártatlan vagyok. De ez nem elegendő. János apostol a gyűlölet motívumát hozza ide, de van itt más motívum is. Több mint harminc esztendeje, amikor ösztöndíjas voltam Amerikában, Chicagóban támadt egy nagy vita: tévé, rádió, újságok, mindenki erről beszélt, az egyetem etika tanszékén hónapokig vitatkoztak erről az okosok. Történt, hogy egyik éjszaka egy kocsmából kijövet két atyafi megtámadott egy harmadikat és halálra verték, és ezt két riporter fölvette, majd este lejátszották a televízióban. Felvettek egy gyilkosságot, a vita pedig azon robbant ki, hogy miért nem tették le a kamerát, miért nem avatkoztak közbe, miért nem szaladtak rendőrért, hogy megakadályozzák a bűncselekményt. Ők azzal védekeztek, hogy ők csak riporterek, ők csak a kötelességüket teljesítették. Én ugyan harminc éve csodálkozom, mit lehetett ezen vitatkozni, hogy mi ér többet? Vajon az, hogy ember a hivatását és kötelességét teljesíti, vagyis filmre vesz valamit, tudósít valamiről, vagy az, hogy kilép a hivatásából és megmenti valakinek az életét? De János apostol eligazít bennünket ebben így: aki gyűlöli az ő atyjafiát, embergyilkos az; a káté pedig így: nem moshatom a kezemet azzal, hogy én nem vettem részt tevékenyen senkinek a megsemmisítésében, senkinek a megölésében, senkinek a tönkretételében, ártatlan vagyok. Mert a törvény értelme  így bomlik ki: mit akar Isten? Isten pedig azt akarja, hogy az élet és mások életének a védelmezői legyünk.

A káté harmadjára megemlíti a bosszúvágyat is, amely végigkíséri az egész emberiség történetét. A civilizáltabb világokban állítólag a bosszúvágy már féken van tartva, vagy csak szublimált formái jelennek meg. De lám Jézus azzal példálódzik, és nem ok nélkül, hogy megesik, hogy valaki elmegy a szentélybe fogadalmi áldozatot bemutatni, ám ott van a szívében a felebarátjával való vitája. Erre Jézus azt mondja: tedd le ott azt a fogadalmi áldozatot, menj haza, békülj meg a te felebarátoddal..., és így fejezi ki: légy jóakarója a te felebarátodnak. S ehhez hozzákapcsoljuk azt a jól ismert példázatot is, amit Jézus a hamis bíróról mondott el, miszerint az özvegyasszony elmegy a bíróhoz és azt mondja, hogy állj bosszút érettem. Nos, testvérek, mi magyarok, akik ugyan azt tartjuk magunkról, hogy nem vagyunk különösebben bosszúálló nemzet, legalábbis a kalábriai olaszokhoz képest, mégis perlő nép vagyunk, akik bíró elé rángatjuk okkal, ok nélkül szomszédunkat, felebarátunkat, rokonunkat, testvérünket. S ha kell, hogy a bíró álljon bosszút érettünk, vajon ez nem a bosszúállásnak egy bizonyos formája?

S ahogy jeleztem, most arról szeretnék szólni részletesebben, amit a káté is magyaráz Jézus szavai alapján: „én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre.” A harag szóval bajunk van, de ha megnézzük az eredeti szöveget, akkor rögtön világossá válik a kép, miről beszél Jézus. Itt ugyanis a görög orgé szó gyakorítóképzős igéje áll, és ez nagymértékben különbözik egy másik görög szótól, amit szintén haragnak fordítanunk, ez a tümé, - ez azt jelenti, amikor valaki haragra lobban, indulatba jön. A királyi vendégség példázatában, annak hallattán, hogy inzultálják a király szolgáit, haragra lobbant. Ez a tümé. Platón ezzel a szóval írja le azt, amikor a katonák harcba mennek, és a csata előtt a hadvezér tüzes szónoklatot intéz hozzájuk. Ugyanebből szóból képezi a görög nyelv a bátorságot is, amikor - ha szabad ezt mondani – valaki elsötétül minden és elveszíti az óvatosságát, és vakon rohan előre. Ez tehát fölindulást jelenti. Itt azonban Jézus egy másik szót használ, s ehhez idézem még Jakab apostol levelét is, aki azt mondja: ne menjen le a nap a ti haragotokon. Haragudjatok, ámde ne vétkezzetek, ne menjen le a nap a ti haragotokon. Ez a harag az, amikor az ember haraggal fekszik és haraggal ébred. S így nem igaz a zsoltár, hogy szerelmesének az Úr álmában ád eleget, mert ilyenkor, ha  ugyanis haraggal fekszik az ember, még a tudatalattijában is ezt forgatja. Gyakorító-képző áll itt. Továbbá sorrendet: a te ellenséged, a te felebarátod, a testvéred, ez a sorrend: ellenséged, felebarátod, testvéred, és megfordítva, testvéred, felebarátod, ellenséged, ezen az úton vezet bennünket oda-vissza a megfontolt harag. Ez az érlelt harag, amit forgat magában az ember.

Milyen döbbenetes, ha ebben a dimenzióban nézzük, mint mond egy másik zsoltár: boldog az ember, aki gyönyörködik az Isten törvényében és azon gondolkodik éjjel és nappal. Tehát boldogtalan az ember, aki a haragon gondolkodik éjjel és nappal, azon emészti magát, azon rágódik, s haragot haragra hoz. A harag haragot nemz, a gyűlölet gyűlöletet nemz, a bosszúállás bosszúállást nemz, az irigység irigységet nemz, máris ott vagyunk, amit ez a parancsolat olyan világosan és egyértelműen mutat, hogy ott ne lépj be. Az emberiség története Freud, a nagy pszichológus szerint: gyilkossággal kezdődik. Aztán a gyilkosságból támadó rossz lelkiismerettel folytatódik, a rossz lelkiismeretet az ember ritualizálja, tehát valamilyen módon megpróbálja elfojtani, ám a gyilkossági késztetés ott marad a lélek alján.

 Milyen világos és egyértelmű Istennek a parancsa: ne ölj, és milyen világos és egyértelmű, hogy ezt nem lehet így vagy úgy megmagyarázni. Ezért mondja Jézus a bevezető szavakban azt, hogy az Isten országában a legkisebb, aki addig fúrja, faragja Isten törvényét, amíg nem marad belőle semmi. Dehát ez a világos és egyértelmű tiltás, és a tiltás mögött ott a világos és egyértelmű isteni akarat. Így magyarázza a káté is: mit akar Isten? Kettőt: egyet tilt és egyet akar. „Amikor Isten a gyilkosságot tiltja, arra is tanít, hogy Ő a gyilkosságnak a gyökerét is, az irigységet, a gyűlölséget, a haragot, a bosszúvágyat is gyűlöli és mindezt titkos gyilkosságnak tartja.” Én nem szívesen szoktam, úgymond, elképzelni szituációkat, de most képzeljük el egy pillanatra Jézus hallgatóságát, ahogy a Hegyi beszédben, a boldogmondások után elkezdi magyarázni Isten törvényét, egy pillanat alatt nyilvánvalóvá válik, hogy titkos gyilkosok vagyunk mind. Nincs mentség, nincs magyarázás, nincs törvény fúrás-faragása, nincsenek kázusok, helyzetek és szituációk, mert Isten a gyilkosságnak a gyökerét is gyűlöli és tiltja.

Másodszor, kérdezi a káté, elég-e, ha felebarátunkat így meg nem öljük? „Nem, mert mikor Isten az irigységet, gyűlölséget és haragot kárhoztatja, ezzel azt kívánja, hogy szeressük felebarátunkat, mint magunkat, iránta türelemmel, békességgel, szelídséggel, könyörületességgel, szívességgel viseltessünk, őt veszedelmében tőlünk telhetően megvédjük, és ellenségeinkkel is jót tegyünk.” Azt szeretném elmondani e szavak hallatán, most amikor a törvény, Isten tökéletes és igaz beszéde tükröt tart elénk és megmutatja, hogy kik vagyunk, figyeljük meg, milyen egyértelmű, amit Jézus mond. Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre, én pedig azt mondom néktek, mindaz, aki haragszik atyjafiára ok nélkül (mindaz, aki gerjeszti magában a haragot, haraggal kel és haraggal fekszik, haraggal fekszik és haraggal kel).... Ismerjük kedves testvérek reggeli tolulós indulatainkat? Egyszer egy hívő ember azt mondta nekem, hogy ugyan lusta fajta, de miután olvasta a szentek és a nagy kegyesek életét, hogy azok már reggel ötkor fölkeltek és elcsendesedtek, Bibliát olvastak, elmélkedtek, úgy döntött ezt ő is kipróbálja, de csak úgy, hogy fölkel hétkor, aztán tart magának egy rövid kis vadászmisét, kétperces csendességet, az úgy is jó neki. De miután mindig savanyúan, keserűen, doholva, lobbanékonyan és robbanással ébredt,  rájött, hogy ezek a szentek kimondva, kimondatlanul a reggeli ébredésben azt gyakorolták, ami a zsoltárban is írva van, és amit az életük is bizonyított, hogy reggelre kelve is oda kell szentülni Istenhez, mert az éjszaka csendjében álmainknak, öntudatlan állapotunkban dúló indulatainknak nem tudunk parancsolni. Bizony, aki haragszik (gyakorító képzővel: újra meg újra haragszik, s nem enged), az  úgy él, ahogy Jónás is, aki haragudott Istenre, doholt az elszáradt töklevél miatt, és megkérdezi tőle az Úr, hogy méltán haragszol, Jónás? – Méltán, mindhalálig! Igen, mindhalálig méltán – gondoljuk mi. Mégis, ha odacsendesítjük a szívünket Isten igéjéhez, akaratához, akkor ezt is halljuk, amit Jézus mond: azért ha te az ajándékodat az oltárra viszed, és ott megemlékezel arról, hogy atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott az oltár előtt ajándékodat, előbb békülj meg atyádfiával, aztán eljővén, vidd fel a te ajándékodat..., légy jóakarója a te ellenségednek. Ez nem a törvény megfordítása, hanem ez a törvény betöltése! Majd hallani fogjuk a Hegyi beszédnek ebben a szakaszában egy másik parancsolat kapcsán, ahol Jézus összefoglalja a summát és azt mondja: hallottátok, hogy megmondatott, szeresd felebarátodat, gyűlöld ellenségedet, én pedig azt mondom, szeressétek ellenségeiteket. Légy jóakarója a te ellenségednek.

Másutt Jézus azt mondja, hogy nem nagy dolog jót mondani azokra, akiket szeretünk, áldani azokat, akik a barátaink. Ezt mindenki meg tudja tenni. Ezt teszik a képmutatók is, és semmi hasznuk nincs belőle. Hogy milyen mély és mégsem lehetetlen a törvénynek ez a teljesítése, azt legegyszerűbben és legnyilvánvalóbban az mutatja a számunkra, ahogy Isten az Ő Krisztusában örök időtől megbékélt velünk. Hiszen ahogy János apostol első levelében olvassuk: ha valaki azt mondja: szeretem Istent és gyűlöli embertársát, az embergyilkos. Hazug és embergyilkos. Itt jutunk el ahhoz, hogy végsősoron nincs különválasztva az életünk szentélye és a való világ. Nem úgy van, hogy volna egy belső világ, egy titokzatos szent valami, ahol az ember intézi az Istennel kapcsolatos dolgait, és volna egy durva, vad, civilizálatlan, rettenetes élet, ahol talpon kell maradni, ahol a filozófia és a biológia is igazolja az ölést, mert a darwinizmus bizonyos értelemben igazolja ezt. Hogy mit akar az Isten, azt leginkább abból értjük meg, hogy elküldötte Krisztusát, és Krisztus a halála árán megengesztelődött és megbékélt velünk. És ha ez igaz, hogy ugyanis Krisztus kereszthalála egyszeri és tökéletes áldozata után nincsen áldozat,  mert Krisztus tökéletes áldozata minden bűnért való áldozatot betöltött, felülmúlt és eltörölt, akkor igaz az is, hogy az ember nem hozhat áldozatot a mások élete odaáldozása árán. Amikor felsoroltam ezeket a tételeket: irigység, gyűlöltség, harag, bosszúvágy, láttuk ezek legmélyebb gyökere abban van  odaadom magam helyett a másikat. Félreteszem az útból, mert útban van, mert elvesz tőlem valamit, odaadom a halálnak, hogy megnyerjek valamit, kárt okozott nekem, revánsot, bosszút állok rajta.

Isten Jézus Krisztusban megmutatja a másik emberrel való megbékélésnek az útját, és megmutatja, hogy nem ostobaság, amit Jézus mond és parancsol: légy jóakarója a te ellenségednek. Mert Isten jóakarata nem korlátozott jóakarat. Egyszer egy tudós teológus barátom, talán éppen megkeseredett pillanatában tett egy cinikus megjegyzést János evangéliuma 3. részében a 16. versben foglaltakra: úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött fiát adta érte, ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Nos, mondotta: ez nagyon szentimentális mondat. Igen, talán úgy, ahogy mi szoktuk idézni, úgy szentimentális. Rálocsoljuk mindenre. Ez a keresztyének szentelt vize. Leginkább önmagunkat hintjük meg vele, amikor önmagunkat akarjuk fölmenteni. Úgy szerette Isten a világot – aztán mutatunk önmagunkra. Az én vagyok, a mikrokozmosz. De vegyük ezt komolyan. Légy jóakarója a te ellenségednek. Lehetséges ez? Úgy szerette Isten a világot... Nemcsak engem, azt úgy könnyű. Az ellenségemet is, a rosszakarómat is, azt is, aki bosszút akar rajtam állni, azt is, akiről tudom, hogy ellenem való haraggal fekszik és kel, azt is, akiről tudom, hogy ha meglát, haragra lobban. Azt is, akiről tudom, hogy perel engem, és jár a bíró nyakára, hogy álljon bosszút énrajtam. Ezt - mondanánk - emberileg nem tudjuk megtenni. Csak istenileg. De azért akiket Isten Lelke új életre szült, akik megízlelték Istennek ezt a mindenre kiterjesztett hűségét, jóságát és szeretetét, azok megértik, hogy miért ez a Jézus útja: légy jóakarója a te ellenségednek.

Így azt az áldozatot, amit azért vittél, hogy megnyerd magadnak Istent, hogy erőt kapj tőle, hogy végigvihesd haragodat, gyűlöletedet, azt az áldozatot ejtsd el, és már csak egyetlen egy áldozat marad: a hálaáldozat, Így mondja ezt Jézus: vidd oda a te ajándékodat, hálaáldozatodat, az pedig legigazabb és legteljesebb értelemben én magam vagyok. A keresztyén ember hálából - azért, mert Isten föloldozta őt a gyilkolás szörnyű kényszere alól, az emberölés rettenetes ideológiája alól -, hálából a megváltásért, a halálból való szabadulásért önmagát adja oda Isten nevének dicsőítésére és a szeretet betöltésére. Bizony – mondja Jézus – megmondatott a régieknek, ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre, én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, aki haragszik atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre. Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, menj el, elébb békélj meg atyádfiával, aztán eljövén, vidd fel a te ajándékodat, légy jóakarója a te ellenségednek.
Ámen

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által, nem akarunk megíztelenült sóvá lenni, gyertya, amely ég ugyan, de el van rejtve, hegyen épített város, amely nem látható senki számára, hanem szeretnénk só, világosság lenni ebben a világban, olyanok, akik Krisztusból, életéből, halálából, feltámadásból megértették, magukévá tették és életüket odaszánták erre a Te életet akaró, életet teremtő szent és dicső valóságodra. Kérünk Mennyei Atyánk most, amikor Igéd megítél bennünket, mint titkos embergyilkosokat, akikben annyi indulat, harag, bosszúállás, önzés, irigység, annyi erő van, amely mind arra munkál, hogy a másikat félre tegyük életünkből, kérünk ebben a megítéltetésben oldozz is fel kegyelmesen bűnbocsátó irgalmaddal, újjászülő kegyelmeddel, az új életnek jó ízével. Bizony megvalljuk töredelemmel nap mint nap alatta maradunk parancsolatid mértékének. De megvalljuk azt is, hogy nap mint nap ízleljük jóságodat, hiszen csak a Te kegyelmed és irgalmasságod, hogy még élünk és vagyunk, hogy hosszútűrő vagy és arra vársz, hogy levessünk minden haragot, indulatot, ellenségeskedést, bosszúállást és gyűlöletet, hogy helyette felöltözzük az irgalmasságot, a kegyelmességet, a jóságot, a hűséget és a szeretetet. Mert ez utóbbiak ellen nincsen törvény.

Öltöztess bennünket Mennyei Atyánk az új emberbe és adj Szentlelked erejéből mindannyiunk szívébe és életébe jóságosságot, méltányosságot, igaz emberszeretetet, hogy szavunk soha ne legyen hazug, amikor azt mondjuk, hogy szeretünk Téged. Szeretnénk igazán, megítéltetés nélkül mondani: szeretünk Téged, ezért megnyitjuk szívünket és kérünk irgalommal, kegyelemmel, életünket átformáló hatalommal jöjj és áldj meg bennünket. Add Mennyei Atyánk, hogy így jöjjünk a kegyelem asztalához, bűneinket letéve, az új szövetségben megerősödve és magunkat a szent életre elkötelezve. Krisztusért, szabadító Urunkért kérünk, hallgass meg bennünket.
Ámen