Mit akar Isten? 4.

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

A negyedik parancsolat kapcsán ezt kérdezi a káté: mit akar Isten a 4. parancsolatban? - majd ez a felelet rá: „Először azt, hogy tartsuk fenn az igehirdetés szolgálatát és az iskolákat. Én magam pedig, különösen a nyugodalom napján Isten gyülekezetébe szorgalmasan eljárjak, Isten igéjét tanuljam, a sákramentumokkal éljek, az Urat a szentek közösségében nyilvánosan segítségül hívjam, és keresztyéni módon adakozzam. Továbbá, hogy gonosz cselekedeteimmel életem minden napján felhagyjak, és engedjem, hogy az Úr Szentlelke által bennem munkálkodjék, és így az örökkévaló szombatot már ebben az életben megkezdjem.” Akik sokat forgatják a Heidelbergi Kátét, talán már észrevették, hogy miközben a káté sok más parancsolatot igen részletesen, olykor négy-öt kérdés erejéig magyarázza, ez esetben egészen tömören szól, szinte átfolyik rajtunk, annyira röviden, amit itt mond. Például, a bálványimádás tilalmát olyan hosszasan magyarázza, hogy végén szinte nem is tudjuk, hol kezdtük, míg itt egyszerű meghatározást közöl. Vajon, miért ez a rövidség? Hiszen, amikor Isten igéjét olvasgatjuk, azt látjuk, hogy a nyugodalom napja lépten-nyomon előkerül, s újra meg újra hallunk az Isten-tisztelet napja, az Istennek való szolgálat, az Istennek való hódolás kérdéséről. Sőt, már a tízparancsolat közöltetése előtt végigolvashatjuk itt Mózes 2. könyvében, hogy miképpen munkálta Isten Mózes által népének szabadítását, hogyan alkudozott álnokul a fáraó, amikor Mózes azt kérte, hogy bocsássa el a népet Istenünk tiszteletére. S ahogy jöttek a csapások, úgy enged fokról-fokra a zsarnok, míg végül be nem látja, hogy az egész népet, férfit, nőt, gyermeket, időst, jószágot,  - mindenkit és mindent el kell engednie. Nem mondom végig  ezt a történetet, de fontos példaként említem, mert a nyugodalom napjának a megünneplése mindig a szabadságunk legtökéletesebb jele. A nyugodalom napja nem szabadidő, mai értelemben; a mai ember a szabadidőt úgy fogja fel: ilyenkor azt csinálok, amit akarok. De tudjuk, hogy a magyar ember halálos verembe esett ennek kapcsán, amikor még a pártállam idején, a késő kádárizmusban bevezették a szabad szombatot. Mit mondott ekkor a magyar ember? Na, van egy kis szabad időm. És belefogott az önkizsákmányolás rettenetébe. Jött a másodállás, a fusi, a szakadásig végzett háztáji. Ekkor kezdődött az önkizsákmányolásnak az a félelmetes révülete, amelyből, úgy tűnik, két nemzedék alatt sem gyógyult ki a magyar nép. A parancsolat azonban tartalmat is rendel a szabadsághoz: ez a nyugodalom napjának megünneplése. Mit kíván Isten? – hogy megszenteljük ezt a napot, és éppen a megszentelése a szabadságunk jele. A modern kommunikációban használnak különleges szavakat, az egyik kifejezés mintájára mondom:  a nyugodalom-nap megünneplése: marker, vagy József Attilásan szólva: áruvédjegy, ez a szabadság jelvénye.

 Hogy milyenek vagyunk mi keresztyének, azt sok minden meg tudja mutatni. Mosolygósak vagyunk? Bizony, nem lenne baj, ha a keresztyének mosolygósabbak lennének; néha sikerül is, néha nem. Jószívűek vagyunk? Ez szerintem evidens dolog, de sokszor elrejlik. Lelkesek vagyunk? – ez is megy néha. Hová állunk, mit támogatunk? És még lehetne sorolni. Most ennek a parancsolatnak a fényében azt tudom mondani: arról ismerszik a keresztyén, hogy miképpen szenteli meg a nyugodalom napját. S ha valaki még modernebb kifejezést szeretne hallani, akkor azt mondom, ez a keresztyénség brandje. Hogy mi fénylik, mi ragyog ki belőlünk, azt világosan megmutatja a 4. parancsolathoz való viszonyunk és annak a betöltése.

A múlt alkalommal elmondottam, hogy ámbár kicsit iskolás és középkorias a káté írójának, Zacarias Ursinusnak a felosztása, de nem haszontalan. Ő két rubrikába osztja a parancsolatokat. Ez egyiket így nevezi: privatus, a másikat így: publicus. Ne legyen más Istened énelőttem, ez privatus, ez a szív döntése. Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd, - ez is privatus, mert ahogy Jézus mondja: a szív teljességéből szól a száj, tehát az, hogy én hogyan beszélek, az a szívben dől el. De vannak parancsolatok, amelyek a másik rubrikába esnek: ez a publicus. A negyedik parancsolat ide tartozik. Az Úr napjának megszentelése, a nyugodalom napjának a megtartása közügy. Ezért beszéltek a régiek közimádságról, amikor Isten népe egybe gyülekezett a nyugodalom napján, hogy együtt szenteljék meg azt.  A káté feleletében is ezt olvassuk: a nyugodalom napján Isten gyülekezetébe szorgalmasan el kell járnom. Igen, otthon is lehet imádkozni, kell is; otthon is lehet Isten igazságát tanulni, kell is; otthon is lehet mélyíteni a szívünkben az Istenhez-tartozásunk valóságát, kell is; mégis itt áll egy mély értelem: Isten azt kívánja, hogy én a gyülekezetbe szorgalmasan eljárjak, ott Isten igéjét tanuljam, a sákramentumokkal éljek, az Urat a szentek közösségében nyilvánosan segélyül hívjam. Ezt akarja Isten.

A parancsolat másik mélysége abban van, amit a Zsidókhoz írt levélben olvastunk. S ha ezt összekapcsoljuk a Mózes 2. könyvének az elejével (amit az imént felidéztem), akkor ezt világosan látni is fogjuk. Lám, hogyan is készíti el Isten az Ő népének a kiszabadítását? Engedd el az én népemet Isten tiszteletére! Engedd el az én népemet templomba. Így kezdődik a szabadítás! A Zsidókhoz írt levél pedig az üdvösséget jövőt nyitja meg, amikor azt mondja, hogy van az Isten népének szombatja.

A parancsolat indoklása, ahogy itt halljuk, igen részletes és alapos. Hat napon át teremtette Isten az eget és a földet, és mindent, ami azokban van. A hetedik napon megnyugodott az Ő munkájától, ezért megáldotta és megszentelte. Te is áldd meg, te is szenteld meg a nyugodalom napját. Ez az indoklás. Vagyis lehetne azt mondani, hogy ez a parancsolat a teremtés rendjében egy életritmust, egy életszabályt állít elénk. Sok okos magyarázó mondja ezt, és egyet is érthetünk velük. Igen, szükségünk van a hetedik napra, szükségünk van a nyugodalom napjára. Igen, hiába űzik, immár kétszáz vagy háromszáz éve itt, a nyugati civilizációban az utópiák bajnokai azt az ostoba játékot, hogy átrendezik a naptárat és átcsoportosítják az életidőnket! Olvastam egy tanulmányt arról, hogy Sztálin Szovjet-Oroszországában annyira gyűlölték a kereszténységet, hogy eltörölték a hat nap munka és nap pihenés ritmusát és bevezették a tíz napos hetet (még a hangzása is idétlen: tíz napos hét!). Két hét alatt összeomlott minden. Akkor bevezették nyolc napos munkahetet, egy napos pihenéssel. Nem működött. Lett tizenkét nap munka, három nap pihenés. Mindegy is, érződött a sztálinisták akaratán a szándék: csak ne hat nap és egy nap legyen! Mégis, elemi racionalitás van itt: le kell állni. Meg kell nyugodni. S ezen nem a láblógató pihenést értjük, mert az ige – megnyugovék -, amit a teremtés-történetben olvasunk, a szentelés idejét jelzi. Isten a hetedik napon szent örömmel tekintett végig alkotásán. Vagyis csak a modern ember értelmezi rosszul Istennek ezt a parancsolatát, csak a modern ember érti úgy, hogy nos, ha van egy szabadnap, akkor eldobom magamtól mindazt, amit eddig csináltam, hátat fordítok neki, kilépek a munkából hétfő reggelig,  nem is akarok arról tudni semmit, végre van egy nap, amikor kikapcsolódunk. Átkapcsolunk valami másra. Ám a teremtés-történetben mást látunk. Isten, amikor megnyugovék a teremtő munkától, áttekinti teremtését, örvendezik benne, s ha szabad ilyen egyszerű szót mondani: nyugtázza. És azt mondja: ímé, igen jó. Vagyis Isten tőlünk sem azt akarja ebben a parancsolatban, hogy dobjuk a hátunk mögé a munkát, mint vaskefét a népmese hőse, hogy aztán abból kinőjön egy rettentő sűrű erdő, és már vasárnap délután kezdődjék a frusztráció, nőjön bennünk az idegesség, hogy hétfő reggel kezdődik minden előlről. A hetedik nap az áldás feletti öröm napja: áldd meg, és szenteld meg azt a napot. Ha nem így van, és nem tudunk áldással visszanézni – előre is csak rettegéssel tekintünk.

Ezért, s ez a harmadik mélység, a parancsolat megmutatja, hogy nemcsak az elvégzettekre tekintünk vissza, ez a nap nemcsak hálára ad lehetőséget (hiszen a nyugodalom napján adunk adni mindazért, ami mögöttünk van, amit Isten kegyelméből elvégeztünk), hanem előre is tekintünk, ahogy a Zsidókhoz írt levél mondja: van az Isten népének szombatja. És ezen nem az előttünk álló szombatot érti, hanem arra utal, hogy miért cserélték a keresztyének a zsidó szombatot, a nyugodalom napját a hét első napjára. Hiszen mi a hét első napját ünnepeljük. Mi volt a hét első napja? – S a hét első napján, kora reggel az asszonyok vették a fűszerszámokat, és elindultak a kertbe Arimátriai József sírjához, hogy elvégezzék a végtisztességet a megfeszített és sírba tett Jézusnak... A mi Urunk Jézus Krisztusunk a hét első napján támadott fel, a nyugodalom nap után. Ezért a keresztyének úgy döntöttek, hogy a mi nyugodalom napunk az a nap legyen, amikor az Úr Jézus Krisztus föltámadt, és egy új teremtésnek a nyitányát hozta el. Ezért mondja a káté ilyen egyszerűen: azt akarja Isten a negyedik parancsolatban, hogy gonosz cselekedeteimmel életem minden elkövetkezendő napján felhagyjak s engedjem, hogy az Úr Szentlelke által bennem munkálkodjék és így az örökkévaló szombatot már ebben az életben megkezdjem. Vagyis mi keresztyének nemcsak várunk, hanem kezdünk is. A mi nyugodalom napunk nemcsak visszatekintés a mögöttünk levő időre, annak a fényében, hogy Isten világot teremtett, - hanem kezdés is. Az örökkévaló szombatnak a megkezdése.

Mert, hogy milyen lesz majd az a végső, beteljesedő idő, amely a Krisztus feltámadásával kezdődött, az ilyenkor ízlelhető meg. Mi nem a jövő hetet kezdjük, mi nem azért vagyunk együtt a nyilvános közimádságon, nem azért visszük Isten elé közösen hálaadásunkat és könyörgésünket, hogy hétfő reggel ki tudjunk kelni az ágyból és el tudjuk kezdeni az újabb hetes robotot. A gazdasági szakemberek, az életkalkulusokat számolgatók, a jövő mérnökei, akik, mint Elena Ceausescu, még azt is kiszámolják, hogy hány kalória szükséges egy bányásznak egy napra, hogy képes legyen két tonna szenet kifejteni, és azt a kalóriát hogyan lehet barna kenyérből meg száraz csontból kitermelni, lehetőleg leginkább vegyi úton. Ez a világ, kedves testvérek, nem szereti a keresztyénséget, mondjuk ki már egyszer őszintén. Ez a világ a hatékonyság világa, a modern hatékonyság-kultusz nem szereti a keresztyéneket, mert mi nem azért állunk le, hogy regenerálódjunk  (ahogy mondogatni szokták), hogy aztán hétfőn megújult erővel húzhassuk tovább az igát. Mi valami újat nyitunk meg minden vasárnapunkon, mi az Úr napján vagyunk együtt, ez  a feltámadás napja.

Így a mi beteljesítő és záró ünnepünk, a mi nyugodalom napunk a feltámadásnak az ünnepe is. Kálvin János, nagyon érdekes szempontot vet fel e parancsolat magyarázata során. Előbb ő is azt kérdezi, amit mindannyian. Miért kell ez a nap és az istentisztelet? A rossz választ mi is ismerjük, sőt gyakoroljuk is. A rossz válasz: mert ez a pihenő nap, ilyenkor leeresztünk. Ezért ma már nem öltözünk fel szép ruhába vasárnap az Úr. Csak lötyögünk. S ha templomba is megyünk, minden laza rajtunk: blézer, polár, strandpapucs, laza cucc. Lötyögünk, arra való az Úr napja. Kicsit leeresztjük magunkból a feszültséget. Kálvin azt mondja, azért szenteljük meg az Úr napját, hogy megemlékezzünk arról, hogy mi is teremtmények vagyunk! Hogy az Úr alkotása vagyunk, Istenhez tartozunk, az Ő keze munkája vagyunk! Ha ezt igazán komolyan vesszük, ha ez hálával tölt el bennünket, egyből fölszabadulunk attól a kényszerességtől, hogy nekünk kell a világot megcsinálni. A világ meg van alkotva, mégpedig, ahogy halljuk a teremtés-történetben, úgy, hogy a nyugodalom napjáról visszatekintve Isten azt mondja: igen jó! Én a jót és jól teremtő Istenhez tartozom, Isten a teremtőm.

Ezért végső soron a nyugodalom napja, ha igazán és méltón ünnepeljük, úgy ahogy a káté mondja, nagyon egyszerű. Hadd olvassam még egyszer: Először azt akarja Isten, hogy tartsuk fenn az igehirdetés szolgálatát és az iskolákat. Én magam pedig – itt személyesre fordítja – különösen a nyugodalom napján Isten gyülekezetébe szorgalmasan eljárjak, Isten igéjét tanuljam, a sákramentumokkal éljek, az Urat a szentek közösségében nyilvánosan segítségül hívjam, és keresztyéni módon adakozzam, továbbá, hogy gonosz cselekedeteimmel életem minden napján felhagyjak. És engedjem. Engedjem – ez a kulcs! –, hogy Szentlelke által az Úr bennem munkálkodjék. Ha mégis van a nyugodalomnak napján valami nyugtalanító, valami feszültségkeltő, akkor az az akaratok nagy drámája. Így kérdezi a káté: mit akar Isten? – Isten azt akarja, hogy az én egész életem az Ő teremtői jóságát, hűségét és szeretetét tükrözze. Isten azt akarja, hogy az én életem – nem félek kimondani – az isteni életritmus szerint lüktessen. Ezt akarja Isten. A szívünk úgy dobog, ha normálisan dobog, minden hetedben kihagy egyet. Pihen egyet. A szívünk (a hús-szív) még így működik. A szívünk (az akarat-szív, az Istentől elszakadt bensőnk) már nem így akarja. Mit akar az Isten? A nyugodalom napja, a munkában való megcsendesedés, a hálás összegzés, a kéréseink Isten elé vitele így, a közösségben – mert az istentisztelet mindig publikus - az igehirdetésnek és a tanítás szolgálatának a fenntartása mind, mind ezt szolgálja, hogy én is azt tudjam akarni, amit Isten akar. Hogy az én életem az isteni élethez igazodjon hozzá.

A Zsidókhoz írt levél, a tudósok szerint, voltaképpen egy hosszú igehirdetés volt. S így mondja, a régi keresztyének világában: ma! Ma ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket. Lehet, hogy a Biblia-tudósok somolyognának rajtam, de egyszerű prédikátor módjárta mondom, hogy ez a ma akkor volt, amikor az a régi igehirdetés fölhangzott ott egykor az Úr napján. Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket, ma, ha az Ő szavát halljátok, igazítsátok hozzá magatokat az Isten akaratához, mi több, az Isten életéhez. Igazítsátok hozzá magatokat úgy ahhoz, ahogy a teremtő és újjáteremtő Isten él – él a feltámadott Krisztus ereje szerint.

Hát akkor lesz nyugtunk? Hiszen ezzel nyomban kezdődnek a nagy drámák és a nagy harcok. S nem leszünk vesztesek itt, ebben az életben, ahol mindenki csak rohan, hajt, mozog, mert ilyen a 21. század nagy mókuskereke, s csak pörgetjük a világot?  Jaj, ha rajtunk múllana – mondta nekem egyszer egy közgazdász – én úgy megpörgetném a tengelye körül a Földet, hogy ne 24 óra alatt menjen körbe, hanem 12 óra alatt! Kérdezem tőle: miért? – Mert akkor több munkanap lenne, és hosszabbak lennének a munkaórák. Nos, ha mi mégsem gyorsítjuk fel ezt a búgócsiga Földet, nem maradunk le? Lehet, hogy lemaradunk, kedves testvérek, nem tudom. De a Zsidókhoz írt levél azt mondja: van az Isten népének nyugodalma, megvan az Isten népének a szombatja, és ezt mi Krisztusban látjuk, a feltámadottban, akiben egy új és isteni világ kezdődött el. Ehhez teszi  hozzá a káté, magyarázván: engedjem, hagyjam, hogy Szentlelke által Isten bennem munkálkodjék, és így az örökkévaló szombatot már ebben az életben megkezdjem. Mi vasárnap nem befejezünk valamit. Mi elkezdjük az új életet, az örökéletet, és az igaz reménységet. Adja Isten Szentlelke, mi több, hadd mondjam most ki: munkálkodjon bennünk Isten Szentlelke, hogy ennek minden jó ízét és erejét megérezhessük.
Ámen

Imádkozzunk: Köszönjük, Mennyei Atyánk az Úr Jézus Krisztus által, hogy amikor Neked szolgálunk ezen az általad rendelt nyugodalom napon, átélhetjük, hogy nem vagyunk kiszolgáltatottak. S amikor Téged dicsőítünk, boldogan megtapasztalhatjuk, nem kell teremtményt dicsőítenünk, egyedül Tiéd minden dicséret. S amikor ezen a napon Igédre figyelünk, titkaidat tanuljuk, és közös könyörgésben is eléd visszük kéréseinket és hálánkat, átélhetjük, hogy nem bolyongunk hontalanul itt e világban, hanem Hozzád tartozunk és néped vagyunk, belőled vagyunk, teremtményeid vagyunk. És köszönjük, hogy amikor szent akaratodnak engedünk, és életünket ahhoz igazítjuk, akkor azon minden más akarat, a magunké és másoké is megtörik, és egészen és igazán szabadok lehetünk.

Köszönjük, Mennyei Atyánk, hogy ez a nap, az Úr Jézus Krisztus feltámadásának napja, amikor véglegesen legyőzetett minden rossz és gonosz, megtöretett az ellened való lázadás minden következménye, és egy új világ kezdetét nyitottad meg. Add hát, hogy amikor egybegyülekezünk közös istentiszteletre is, közös imádságra is, Igéd tanulására is, ennek az áldott napnak a dicsősége lebegjen szemünk előtt. Így hallgasd meg Mennyei Atyánk azoknak szíve-kérését, akik betegségből kiáltanak Hozzád, vagy akik betegeikért kiáltanak. Gyógyító irgalmadat áraszd ki rájuk. Így könyörgünk, Mennyei Atyánk, mindazokért, akik nehéz helyzetekben, kilátástalan körülmények között úgy érzik, hogy csak süllyednek. Mentsd meg őket, emeld föl őket, ragyogtasd rájuk világosságodat, újítsd az ő életüket.

Könyörgünk, Urunk, mindenkiért, aki fáradtsággal és verítékkel keresi a maga kenyerét, gondoskodik családjáról és környezetéről. Könyörgünk a megfáradtakért, a nehéz munkában megtörtekért, újítsd meg erejüket. De legfőképpen azt kérjük, hívd őket magadhoz igaz hitre, hogy Krisztusban felismerjék a boldog eljövendőt, az új teremtést és az örökkévalóságot. Könyörgünk, Urunk, az emberért szerte a világon, aki nem látja szépnek és jónak teremtésedet, hanem belekontárkodik és tönkreteszi azt. Adj alázatot az emberi szívekbe, hadd lássuk úgy, ahogy Te szemléled ezt az általad teremtett világot: igazán szépnek és jónak. És magunkért is könyörgünk, akik hallottuk most Igéd tanítását, - add, hogy Igéd még nagyobb hitre, még több reménységre kötelezzen bennünket, és késztessen a szeretet minden munkájának végzésére. Urunkért, Krisztusunkért kérünk, hallgass meg bennünket.
Ámen