Mint gyermek

„Kisgyermekeket is vittek hozzá, hogy illesse azokat; mikor pedig a tanítványok ezt látták, megdorgálták azokat. De Jézus magához hívta őket, és ezt mondta: Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. Bizony mondom nektek: Aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba.” (Lukács 18, 15-17)

A gyermek evidens. Vagy mégsem? Ha kimondjuk ezt: gyermek, csupa magától értetődő dolgot nyitunk fel. De miután évszázadunk igencsak zavaros korszak, többet kell a gyermekekről beszélni, és többet kell Jézus szavairól is szólni, különösen ahogyan gyermekeket állít elénk. A zavaros kor a mi magától értetődőségi tudatunkat is megrongálja és eltorzítja. A mi korunk egyrészt a nevelés világkorszaka. Soha az emberiség történetében annyi gonddal, törődéssel, erőfeszítéssel nem foglalkoztak a gyermeknevelés ügyével. És ha ebbe beleveszem az egészségügyet is, még teljesebb a kép. S mindezt igazolja az is, hogy egyre inkább kitolódik a gyermekkor, sőt, a kamaszkor határa. Én tíz éves koromban minden további nélkül végeztem nyári mezőgazdasági munkát, 790 forint volt az első keresetem. Nos, megnézném azt a mezőgazdasági üzemet, vagy farmot, vagy gyárat, ahol tíz éves gyereket nyolc órában dolgoztatnak! De a kamaszkor ideje is kitolódik, a fiatalok akár harminc éves korukig is otthon élnek a mama-hotelben, meg a papa-bankban. De ez nem bánt minket, hadd legyen jó a fiataloknak, hadd teljesedjen az életük!

Ugyanakkor a mi korunk iszonyatos dolgokat is produkál gyermekek kapcsán. A legkevesebb az, hogy az üzleti világ a kisgyermeket a kutya szintjére süllyeszti. A kutyás filmet ugyanis mindenki megnézi, a kutyás-macskás reklámra mindenki odafigyel, hátha még kisgyermek is van a reklámban...! A gyermek reklámhordozóvá lett. És nemcsak pelenka kapcsán, hanem élelmiszer, mosógép, nyaralás – a gyermek hátán kínálnak mindent. De ez a legkevesebb. Mert amikor eláraszt bennünket a gyermekekkel való szexuális visszaélések förtelme, kétségbeesetten megrendülünk. És attól is megrendülünk, hogy akadnak „jogászok” és „politikusok”, akik amellett kezdenek érvelni, hogy nincsen ezzel semmi baj. De leginkább akkor rendülünk meg, amikor tudósításokat látunk gyermekkatonákról, különösen Afrikából, ahol elrabolják a 10-12 éves gyermekeket, és iszonyatos harcosokká képzik ki őket. Zavaros korban élünk.

Tegyük fel hát a kérdés, Jézus szavai fényében, milyenek a gyermekek? És hogyan fogadják a gyermekek Isten országát? Jézus máskor is, hadd mondjam így, példálózott gyermekekkel. Pát hete olvastuk Lukács evangéliumában azt a történetet, amikor Jézus meggyógyított egy gyermeket.  Álmélkodás múltán a tanítványok, akik az imént csődöt mondtak a gyógyításban, vetélkedni kezdtek egymással, hogy melyikük a nagyobb. „Jézus pedig látva a szívük gondolatát, megfogott egy kis gyermeket, maga mellé állította, és azt mondta nekik: aki ezt a kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött; mert aki legkisebb mindnyájan közöttetek, az lesz nagy.” (Lk 9,47)

A gyermek befogadásában, a gyermek iránti gesztusunkban isteni világ nyílik meg számunkra. Milyenek a gyermekek? Csodálatosak és titokzatosak. Bennük és általuk sokkal közvetlenebbül jelenik meg Isten világa. Éppen ezért a gyermeket meg kell védeni. Egy más alkalommal ezt mondja Jézus a tanítványoknak:  „Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek. Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, minthogy egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson.” (Lk 17,2) A gyermeket, aki utolsó az erősorban és a legkevésbé sem képes önmagát megóvni, minden botránkozástól meg kell védeni. Bizony, beültetném Jézust egy modern törvényhozásba! Ha már nem inti magát a mai ember, hadd hallja meg az Üdvözítőtől! Megint máskor ezt mondja Jézus a követőiről, Isten küldötteiről:  „aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; és aki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi; és aki inni ad egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát.” (Máté 10, 41-42) Próféta, igaz ember, tanítvány, kicsiny. Vagyis a próféták, az igaz emberek (szentek), és a tanítványok mellé egyenlőségjelet tesz és odaírja, hogy gyermek. Az isteni szóval felhatalmazottak, a szentségben járók, és a Krisztus-követésre elkötelezettek neve mellé oda lehet írni, hogy gyermek, kicsiny. Tehát Jézus a követőit (és minket is, ha követjük Őt) bizonyos értelemben a kicsikhez hasonlít. Vagy őket hasonlítja hozzánk? Érdemes rajta töprengeni.

A felolvasztott szakaszban újabb dimenzió nyílik meg előttünk. Itt Jézus az imádságot és az Isten országát köti össze a gyermekekre mutatva. Előbb egy erőszakos özvegyasszonynak és egy hamis bírónak az esetét beszéli el.  Egy özvegyasszony valami nehéz ügyet akart elintézni, de a bíró folyton halogatta az ítéletet. Folyton hiánypótlásra szólítja fel, nem értesíti a tanúkat, megismételteti a bizonyítási eljárást, és így tovább; ismerjük jól ez efféle jogi csűrcsavart.  De az özvegy nem hagyta magát, s addig járt ennek a hamis bírónak a nyakára, aki Istent nem félt, embert nem becsült, hogy végül megadta neki, amit kért, csak hagyja békén. S erre azt mondja Jézus: így kellene imádkoznotok! Ha Isten nem hallgatja meg elsőre imádságodat, kérd még egyszer; és ha századjára sem hallgatja meg, kérd kétszázadszor is, mert imádkozni kell és soha meg nem restülni (Lk 18,1). Aztán elmondja Jézus azt is, hogy mit kell az imádságba foglalni. Története szerint két ember ment fel a templomba imádkozni, egy farizeus és egy vámszedő. Ha megkérdeznénk még a templom bejárata előtt a farizeustól és a vámszedőtől, vajon ki megy be az közületek Isten országába? -,   a farizeus nyomban magára mutatna: Na, hát én! Nyilvánvaló. Hiszen én felnőttesen gyakorlom a vallást. Többszörösen böjtölök, fölülmúlok minden aszkétát. És megadom a tizedemet mindenből, amit szereztem, még a prémiumomból is. És nem vagyok olyan, mint az ott! – s mutatna a vámszedőre.  Nos igen, valóban felnőttes dolog, hogy úgy igazulunk meg Isten előtt, hogy összehasonlítgatjuk magunkat másokkal! Rosszabbat mindig találunk. Találunk, nyilván, jobbat is, de ha összehasonlítás révén akarunk igaznak tűnni, máris keresünk magunknál rosszabbat. S visszük Isten elé a magunk által kiállított mérlegfőkönyvet, lám, az enyémben nullszaldó van, a másikéban viszont mínuszt mutat a mérleg!  Ahhoz képest tehát mégiscsak én megyek be Isten országába. Holott mi csak a Krisztus bűntörlő áldozatának a hatalmában nyerünk igazságot és kegyelmet! Jól érti az a bűnös ember is, aki a szemét sem meri az égre emelni, csak így kiált: irgalmazz, Uram! És megkérdez téged is Jézus: mit gondolsz, a kettő közül melyik ment haza úgy, hogy igazságot (azaz kegyelmet) talált Istennél?  Melyik ment haza megigazulva? (Lk 18,14)

A gyermekekről szóló intelem után egy főember kérdezi Jézust: mit kell tennem, hogy bemenjek az Isten országába? Jézus elmondja neki, ő megszomorodva megy el. Mert nem bír megszabadulni attól, amit szerzett, kiérdemelt. Ezt látva a tanítványok kérdezik Jézust: akkor mit tegyünk mi, uram, hogy bemenjünk az Isten országába? Mert hallottuk, hogy a teve könnyebben átmegy a tű fokán, mintsem hogy a gazdag bejusson az Isten országába. Hát akkor ki jut be Isten országába? Ha a farizeus, aki kelleti magát Isten előtt, csak elrontja a dolgát, ha a gazdag ifjú, aki ugyan szent életet élt, de képtelen volt döntő elhatározást hozni, és ezért el sem indul a tanítványság útján, akkor mi, tanítványok, követők, akik már mindent elhagytunk érted, ugyan mit nyerünk majd Isten országában? Jézus azt feleli a nekik: ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél (Lk 18,27).

Nos, itt értjük meg, hogy miért állította Jézus a tanítványok elé gyermekeket. Azért, mert a gyermek számára nincsen lehetetlen. És nem azért nincs lehetetlen a gyermek számára, mert a fantáziája még sértetlen és a képzelet útján el tud indulni olyan világokba, olyan meghatározottságokba is, amikre mi szkeptikus, cinikus felnőttek már csak legyintünk! A gyermek számára azért nincs lehetetlen, mert Istennél nincs lehetetlen!  Nem arról beszélek (bár sok igazság van benne), hogy a gyermek még álmodó ártatlanságban él! Ha bemehetünk Isten országában, az nem azért van, mert Isten ilyen nagyvonalúan jutalmazza az ártatlanságot!  Isten azt jutalmazza, hogy a gyermek életén szabadon áradhat át mindenható kegyelme. Ezért nincsen lehetetlen a gyermek számára.

Továbbá, azt is látjuk a felolvasott történetből, hogy a gyermek az, aki képes fenntartás nélkül ajándékot elfogadni. Amikor egy gyerek kezébe ajándékot nyomnak, megrendítő, hogy milyen természetességgel öleli magához. És ilyenkor eszembe jut az is, bezzeg, mi felnőttek, ha adnak nekünk valamit, nyomban azt kérdezzük (sokszor, persze, csak magunktól): és mivel tartozunk mi? Miért kapom én ezt? Mit akarnak ezzel az ajándékkal?  Nem mondtam én senkinek, hogy tartoznának nekem. Volna olyan, hogy szabadon, szeretetből, öröméből, hálából adnak nekem valamit? A gyermek ellenben képes fenntartás nélkül ajándékot fogadni. Képzeljük el azt a jelenetet, hogy viszik Jézushoz a gyermekeket, hogy megáldja őket. Jézusban áldó hatalom van. És ekkor a buzgó tanítványok (gondos szót használ itt Lukács evangélista!) megdorgálták azokat, akik a gyermekeket vitték.  Ez pontosan ugyanaz a szó, mint amikor Jézus rákiáltott a háborgó tengerre: hallgass, némulj el! Megdorgálta, voltaképpen ezt jelenti ez a szó: a helyére rakta. Értékén kezelte. Tehát ha valakit ilyen értelemben elutasítok, megdorgálok, akkor a helyére rakom. Mit fejeztek ki ezzel a tanítványok? Hogy abban a nagy fontos ügyben, amiben most Jézus jár, a gyerekeknek nincs helye! Miben jár most Jézus? Imádkozni tanít. Miben jár most Jézus? Isten országa titkára tanít. Miben jár most Jézus? Isten országába bemenni tanít. Miben jár most Jézus? Isten feltétlenségére tanít. Hát ebben nincs helye gyermekeknek.  Milyen érdekes a mi korunk! Mindent a gyermekért! – ez a civilizációs eszme, a gyermek evidens! - az oktatásban, egészségügyben, mindenben. Vagy mégsem? Egy internetes keresőbe beírtam angolul ez a kifejezést: hotel no kids (gyermek nélküli szállodák). Egymillió kétszázezer találat jött nyomban. Számtalan hotel kínálgatja így magát. Tényleg minden a gyermek? Hiszen a vendéglátóiparban a gyermektelen hotel a legdivatosabb! Csak úgy kapkodnak ilyen szálláshelyek után a felnőttek. Na végre, nem dübörögnek azok a rosszcsontok a folyosón. Végre, nem hallik át a másik szobából, hogy valami baja esett a kicsikének! Végre, nem kell a hotel előtt ügyelni, nehogy fellökjek már egy gyereket. No kids! Ez a csúcs! (Már-már mennyország, igaz?!)
Hát nem veszitek észre, hogy a gyermek képes fenntartás nélkül elfogadni az áldás ajándékát? Aki viszont nem képes fenntartás nélkül elfogadni a kegyelem ajándékát, az nem képes elfogadni az Isten országát sem, mert az Isten országa áldás!

És végül, mondjuk ki, ami mindannyian tudunk: a gyermek képes számítgatás nélkül szeretni. A gyermeki szeretetet még nem rontja meg a kalkulus. Ezért olyan iszonyatos, megbocsáthatatlan, szörnyű förtelem, ha valaki visszaél a gyermek feltétlen bizalmával. A gyermek még képes számítgatás nélkül szeretni, vagyis, hogy visszatérjünk itt az evangéliumi részekhez, képes érdek nélkül megbocsátani. Miért? Mert tartozik valakihez. Mert otthon van, mert bele van gyökerezve Isten csodálatos világába. Ezért mondja Jézus: mondom nektek, aki nem úgy fogadja Isten országát, mint gyermek, semmiképpen nem megy be abba. Figyeljétek a hangsúlyt! Nem azt mondja, hogy mint ez vagy az a gyermek, hanem így mondja: mint gyermek. Ezt itt nagy különbség. Mert amikor a gyermekekre mutat Jézus, hogy lám, övék az Isten országa, egyáltalán nem azt sugallja, hogy legyél újra gyermek, hanem ilyen egyszerűen mondja: fogadd úgy Isten országát, mint gyermek. Nem hasonlatot mond, hanem létminőséget. Hogy lehetek én gyermek? János apostol azt mondja a levelében: „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, amint van.” (1János 3,2) Hogy leszek én gyermek? Mindenekelőtt megtanulom, hogy minden lehetetlen lehetőség Isten kezében van. Aztán buzgó imádkozásban, szabad és boldog hálaadásban járulok Istenhez. Hogy lehetek gyermek? Fenntartás nélkül elfogadom Isten kegyelmét, vagyis elfogadom, hogy Isten gyermekévé fogadott. Nemrégiben az amerikai focibajnokság szünetében bemutattak egy reklámfilmet, ami nagy vihart kavart. Ebben a filmben egy Jézus-forma alak tűnt fel, majd a felirat is: Jézus szereti azokat is, akiket ti gyűlöltök. Én bizony, nem tudok ezzel mit kezdeni. Vajon, Jézus nem szereti azokat, akik gyűlölik a másikat? Szerintem másképpen van az igazság. Jézus szeret téged is, aki gyűlölöd a másikat, és szereti a másikat is, aki éppenséggel téged gyűlöl. A gyermek nem porciózza a kegyelmet, hanem feltétel nélkül elfogadja. Nos, hogy lehetek gyermek? Isten gyermeke? Ha képes vagy kalkulus nélkül szeretni, érdek nélkül megbocsátani, szabad szívvel Jézus parancsának engedelmeskedni, akkor gyermek vagy. S tiéd a boldog bizonyosság, hogy Isten szeretetétől sem jelenvalók, sem következendők, sem mélység, sem magasság, sem mennyiek, sem földiek, soha semmi el nem szakíthat a mi Urunk Jézus Krisztusunkban. Ámen.