Mindenképpen

A református Bibliaolvasó Kalauz szerint a mostani napokban, hetekben a Zsidókhoz írt levél az újszövetségi szakasz. A levelet olvasva újra és újra előkerül különös szó: üdvösség, üdv. Sokan, akik olvassák, és még többen, akik hallják, azt mondják: ez egy régies kifejezés.  Vagy talán azt mondják, hogy ez a kifejezés túlságosan is egyházias, belterjes. A mai ember nem ismeri, nem használja, nem tudja, mit jelent ez a kifejezés: üdvösség. Én azonban azt hiszem, kedves Testvérek, ez a szó nem régies, nem is egyházias, ez a szó örök,  az ember örök vágyát, örök célját, örök meghatározottságát fejezi ki. A XX. sz. egyik nagy magyar írója, Németh László  mondta: minden embert meghatároz,  minden emberi életet eldönt, minden emberi gondolkodást befolyásol, minden eltervezésünkben ott van, és minden cselekvésünket mozgatja az ember üdvösség-ügye. Mindenkinek van üdvösség-ügye. Aki üdvösség-ügy nélkül él, az nem is éli az emberi élet  valóságát. És tegyük hozzá az író szavaihoz, hogyha nem is tudjuk mindig pontosan megmondani, mit is értünk üdvösségen, – az egészen bizonyos, hogy mindenki üdvözülni akar. Mindenki akarja azt, amit a Biblia és mi ezzel az örök régi és mai szóval írunk le: üdvösség. Sokféleképpen írhatjuk le, sokféleképpen fejezhetjük ki, maga a Szentírás is sokféle bemenetet ad, sokféle ajtót nyit erre a valóságra, erre a nagy titokra, erre a nagy ügyre, amely mindannyiunkat mozgat és meghatároz. Sokszor beszél a Biblia az üdvösségről úgy, mint szabadulásról.  Legfőképpen és döntő módon úgy, mint halálból való megszabadulásról. Nagyon sokan azt a reménységet hordozzák a szívükben, hogy ez életen és halálon túl Isten ugyanúgy, ahogy Jézus Krisztust kiszabadította a halálból és feltámasztotta, bennünket is kiszabadít, és bennünket is feltámaszt. Ehhez hozzátehetjük azt is, amit ez a levél a bevezető szakaszokban mond: Jézus Krisztus az, aki megszabadított bennünket a haláltól való félelemtől is. Minket, akik egész életünkben foglyok voltunk emiatt.  De még inkább beszélünk úgy az üdvösség megtapasztalásáról, ha részlegesen is, ha ideigvalóan is, mint haláltól való megmenekülésről. Amikor odaülünk egy beteg ágya szélére a kórházban, aki halálos betegséget hordoz magában, és imádkozunk vele, kezét megfogva, de sokszor imádkozunk azért, hogy adja meg neki Isten a gyógyulást. A haláltól való megmenekülést. Ezért is van közöttünk súlyos vita arról, hogy vajon megmondhatjuk-e, megmondjuk-e a betegnek, hogy reménytelen a helyzete. Hogy már csak azért imádkozhatunk, hogy felgyulladjon szívében a remény, hogy majd a síron túl, majd a halálon túl Isten őt is előszólítja, és élőként maga elé állítja.  Aztán beszélünk sokszor úgy az üdvösségről, mint amikor kiszabadulunk valamilyen nyomorúságból, valamilyen lehetetlen helyzetből, amibe az élet dolgai sodortak bele bennünket.  Egy munkanélküli számára állást találni: szabadulás a kilátástalanságból. Egy családi viszályban  megoldást találni: szabadulás a reménytelenségből. A politikusoknak békés megegyezésre jutni országok és népek vitájában, háborújában, békességre eljutni: bizony milyen nagy szabadulás a veszedelemből, háborúból, iszonyatból.  Nagyon sokszor pedig egyszerűen csak úgy beszélünk az üdvösségről, hogy megmaradtunk, megálltunk és talpon vagyunk.  Ez már sokszor az üdvösségnek nem az emberi, személyi, ideig-óráig egy-egy életidőre szabott valóságát mutatja, hanem megnyitja a történelem dimenzióját. Ahogyan az ószövetség zsoltárosa, Dávid könyörög: tartsd meg Uram a te népedet, úgy könyörgünk mi is sokszor népünkért, a magyar nemzetért, minden népért, az egész világért, az egész emberiségért, annak megmaradásáért, puszta túléléséért a bennünket fenyegető veszedelmek közepette.  Mindegyikben átéljük és megtapasztaljuk, megízleljük, mi lehet az az üdvösség, amiről a Szentírás beszél.

Azonban ezzel nem mondtuk el  az üdvösség  teljes megtapasztalásának a valóságát.  Mert nemcsak megmenekülés, nemcsak szabadulás, nemcsak kimentetés, nemcsak megmaradás az üdvösség.  A Biblia nyelvén  azt is jelenti, hogy célba érkezés. Nemcsak akkor boldog az ember, ha valamit túlél, nemcsak akkor boldog az ember, ha valamiből megmenekül, hanem akkor igazán boldog az ember, ha célba érkezett. Értelmes cél nélkül, és a célbajutás esélye nélkül nem teljes az életünk. A Zsidókhoz írt levélben  számtalan alkalommal különböző összefüggésekben, vonzatokban újra meg újra ez kerül előtérbe: hogyan jutunk célba? Hogyan érjük el, ahogy másutt fogalmaz a levél, hitünknek célját, az üdvösséget.  Hogyan jutunk beteljesedésre mindabban, ami bennünket mozgat, mindabban, amit értelmesnek, igaznak, jónak és szépnek látunk. Elérjük-e egyáltalán a célt? Visszatérve arra a példára, amit mondottam, amikor beteg ember ágyánál ülünk, gyógyulásában reménykedünk,  megmondhatjuk-e a betegnek, hogy neki már nincsen életcélja. Halálos beteg. Óriási etikai kérdés. Mert tudjuk, hogy akinek még van célja, aki akar még valamit, aki még lát maga előtt  feladatot, amit be kell teljesíteni, lát programot, ami el kell érni, az elképzelhetetlenül nagy erőket tud mozgósítani. Hogyan érhetjük el a célt?

A mai ige így szól: Jézus Krisztus mindenképpen üdvözítheti, megmentheti, célba juttathatja, teljessé teheti azoknak életét, akik Őáltala fordulnak Istenhez, Őáltala járulnak Istenhez, mert Ő mindenha él, mindenkor él, hogy közbenjárjon értünk. Erről a „mindenképpen” szóról szeretnék néhány szót mondani  most kedves Testvérek. Mert, ha üdvözülni akarunk, mert ha célba akarunk jutni, mert ha meg akarunk gyógyulni, mert ha meg akarunk szabadulni, mert ha talpon akarunk maradni, ezt mindenképpen akarnunk kell. Mi ez a mindenképpen?  Miért mondja a levél írója, hogy Jézus Krisztus  mindenképpen üdvözítheti? Szó szerint fordítva ezt a görög szót így kellene mondani: Jézus Krisztus teljesen üdvözítheti.  Egyetlen egy helyen fordul még elő ez a szó az újszövetségben, amikor egy beteg gyógyulásáról beszél az ige, és azt mondja: még nem tudott teljesen kiegyenesedni. Nem érte még el a gyógyulásban azt a szakaszt, amikor teljesen meggyógyulva felegyenesedik. Tehát így is lehetne visszaadni az ige biztató szavát: Jézus Krisztus teljesen üdvözítheti. De még érdekesebb és még fontosabb, hogy ebben a görög szóban az van benne, hogy egészen a célig. Azért teljesen, azért mindenképpen, mert egészen a célig. Jézus Krisztus egészen a célbajutásig végzi megváltói munkáját értünk. Ezért hát kedves Testvérek, joggal mondhatjuk, hogy a célra törekvő ember számára, az értelmes célt, az üdvözítő célt kereső ember számára nagy buzdítás és nagy vigasztalás van ezekben a szavakban.  Legelőször talán azokhoz szól az ige, akik cél nélkül vannak, mert sajnos vannak ilyen emberek közöttünk. Nincsen céljuk. Mélységes nyomorúságban és kilátástalanságban vannak. Talán már mindent feladtak. Talán végső reménytelenségbe hullottak. Talán irigylik a többi embert, akik célokat látnak maguk előtt. Jézus Krisztus a cél. Jézus Krisztusban az emberi élet értelmes célt talált. Ez az ige szól a csalódottaknak, szól a megkeseredetteknek, szól az összetört szívűeknek, szól azoknak, akik éppen megkeményednének, így idézi a levél a zsoltár szavát: Ma ha az Úr szavát halljátok meg ne keményítsétek szíveteket. Ne tartsátok magatokat cél nélkül valóknak. Mert az a cél, amit Ő elhozott, túlmutat ez életen és halálon. Hiszen Ő érettünk meghalt és feltámadott, és ült az Atyaistennek jobbjára. Ott van az Isten dicsőségében. És ez az ember végső életcélja. Istent megismerni, vele örökkétartó boldogságban együtt élni, és Őt dicsőíteni. Isten dicsőségében részesedni. Van hát cél. Jézus Krisztus halálig vitte értünk való szeretetét, és feltámadott. Őbenne van a boldog élet célja.

Szól azután ez a buzdítás azokhoz is, és ez sokkal súlyosabb, sokkal nehezebb emberi helyzet, szól azokhoz, akik valamilyen hirtelen és zavarodott helyzetben éppen célvesztés állapotában vannak. A Biblia a bűnről szólva  az egyik kifejezését éppen ebből a képből veszi az egyik kifejezést: bűnösnek lenni,  vétkesnek lenni, szó szerint olyannak lenni, mint aki elvétette a célt. Igen, tudom a célt, látom a célt, igyekszem is rá, de valami ok folytán, valami zavaró körülmény miatt, valami belső gyengeség vagy megtévedtség miatt  elvétem a célt. Tudom, hogy mi a cél, de nem érkezem  meg a célba. Amikor futóversenyeket rendeznek a városban,  ki kell szalagozni, tűzni, póznázni, hogy merre van a futó útvonala, mert könnyen megeshet, hogy fut, fut, fut, csak éppen  egy másik utcába fut be, és már elvétette a célt. És lehet, hogy megfutotta  a távot, lehet hogy végig igyekezett, lehet, hogy végig teljesített, de nem érkezik meg a célba. Milyen tragédia ez.  Jézus Krisztus mindenképpen célba juttatja azokat, akik Őáltala fordulnak az Atyához.  Mert amikor váratlan helyzetek következnek be, amikor hirtelen kell dönteni, amikor magunkra maradunk, és nincsen eligazító szó, akkor megtelik az életünk kapkodással, tétova bizonytalansággal, reménytelen ide-oda csapongással. Ő azonban, aki mindvégig állhatatos marad, mert Jézus Krisztus mindvégig állhatatos és hűséges marad, s nekünk is azt mondja: akik mindvégig megmarad, aki mindvégig állhatatos marad, az üdvözül.

Honnan kapom én ehhez az erőt? Honnan kapom a bölcsességet? Honnan kapom meg a  világosságot, hogy ne tévesszem el a célt? Őtőle, Jézus Krisztustól, aki a mi könyörgéseinket, sokszori megzavarodott helyzetünkben való felkiáltásunkat, egészen elesett, megalázkodó jajszavunkat: nem tudom mitévő legyek, nem tudom, merre menjek, nem tudom, mit csináljak – meghallgatja és az Atya előtt jó illatúvá teszi. Nézzétek Testvérek, nekünk nem olyan Istenünk van, aki kitűzi elénk az értelmes, boldogító és üdvözítő célt, és azt mondja: most már fuss, most már teljesíts, most már vidd végig az utat, és majd a célban találkozunk. Velünk van végig az úton Jézus Krisztus által és Jézus Krisztusban.

És végül kedves Testvérek, némi feddőzéssel kell azokhoz is szólnunk, akik  nem céltalanok, nem céltévesztők, hanem éppen célcserében vannak.  Mert van ilyen is. Vannak az emberi életnek, és talán a mi életünknek is olyan szakaszai, pillanatai, amikor úgy érezzük, hogy minden a helyén van. Minden sikerült. Minden bejött. Ahogyan olvassuk a Jelenések Könyvében a hét gyülekezethez szóló levélben: azt mondod, hogy gazdag vagyok, meggazdagodtam, nincs szükségem semmire.  Minden a helyén van az életemben.  És mindezt magamnak köszönhetem.  Ez az én munkám, ez az én sikerem, ez az én fáradozásom gyümölcse, ez az én okosságom volt. És ebben a pillanatban az ember célt cserélt, mert a cél Isten dicsőítése. Célt cserélt, és önmagát kezdi dicsőíteni.  Krisztus mindenképpen üdvözítheti azokat, akik az Atyához Őáltala fordulnak. S Krisztus megmutatja számunkra, hogy a sikert, a jólétet, életed szilárdságát nem a magad ügyességének köszönheted, hanem az Isten megtartó kegyelmének.  Ne cseréld fel a felcserélhetetlent! Hanem kitartással fusd meg az előtted levő tért. Ne add fel soha egy pillanatra se, bár a szíved önmagad felé hajlik, bár szeretnél önmagad számára néha dícséretet kiosztani, ne add fel soha, ne szűnj meg soha Istent dicsőíteni.  Oh, ezt mi kedves Testvérek olyan töredékesen, olyan gyarló módon tudjuk tenni, olyan sokszor meg is szégyenülünk az Isten dicsőítésünkben, de  nem az a lényeg, hogy az mennyire magasztos, mennyire nagyszerű, mennyire csodálatos, mennyire átütő. Az a lényeg, hogy dicsőítsük Őt életünkkel, imádságunkkal, szavainkkal, boldog bizonyságtételünkkel, Isten igazságának való  engedelmességünkkel. Mert az a Jézus Krisztus, aki mindenkor él, hogy közbenjárjon érettünk, elbocsátja Szentlelkét, aki lakozást vesz bennünk, s Lelke által vezet, az igazságra megtanít, hatalmával betölt, alkalmassá és késszé tesz arra, hogy azt a boldog célt, az üdvösséget, az Isten színről-színre látását, és az Ő teljes élettel való dicsőítését elérjük, ezt bizonnyal végzi. Hívjuk hát Őt szüntelenül segítségül, Lelke hatalmát megkapjuk, Benne a cél felragyog, és azt szilárdan, kétség nélkül megtarthatjuk, segedelmével elérhetjük. Igen, igaz az ige: Jézus mindenképpen, teljesen, egészen célig tartó módon üdvözítheti azokat, akik Általa járulnak Istenhez, mert mindenkor él és esedezik érettünk. Legyen neki dicsőség most és örökkön örökké.
Ámen