Minden hívőnek

Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreim!

Igen hálás vagyok, hogy az iváncsai reformátusok és az egész község ünnepélyén itt lehetek, és bizonyságot tehetek az evangéliumról, s arról is, hogyan látom személy szerint azt az áldást, amit az iváncsaiak kaptak, s miért vagyunk itt együtt, én magam is, és a vértesaljai egyházmegye számos lelkipásztora, hogy veletek együtt örvendezzünk. Három szót , emelek ki a felolvasott igéből, s ezek világítják meg ezt a mi közös örömünket. Az első szó így hangzik: nem szégyenlem, és ha így hangzik, akkor arról is kell szólni néhány szót, amit szégyenlünk. Nagyon nagy erőt és biztatást ad az apostol szava: nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát. Azért ad biztatást és erőt, mert ma, szinte mindenünnen azt halljuk, hogy a hit, a hitvallás, a keresztyénség nem nyilvánosság elé való dolog. Udvariasan ezt úgy szokták megfogalmazni: a vallás magánügy. Ki-ki otthon, magában, elzárkózva gyakorolja a vallását. Nem közös ügy, nem tartozik az a másik emberre. És ezt nemcsak azok mondják, akik nem vallásos emberek, akiknek csípi a szemét, hogy még látnak templomba jönni embereket, bántja a fülüket, ha szól a harang, hanem időnként mi magunk is mondjuk. De: Nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát, mondja az apostol, és nemcsak önmagára nézve mondja, hanem ezt írja az ifjú Timótheusnak is: ne szégyelld az evangéliumot. Tehát ez a kifejezés önvizsgálatra késztet bennünket, és engedje meg a gyülekezet, hogy a hálaadás órájában önvizsgálatra hívjak. Hogy vagyunk mi 2006-ban hívő, magyar keresztyének, hogy bizony inkább szégyelljük, inkább elhallgatjuk, s magunknak is azt mondjuk: úgy van az, magánügy az, rendezze ki-ki magában az Úristennel való dolgait!? Nem bölcs, nem szükséges az evangéliummal, a hittel, az Istennel kapcsolatos dolgokkal úgy élni, úgy járni, hogy arról más is tudomást vegyen, hogy az talán másra is tartozzon? Meggyőződésem, hogy a mi keresztyénségünk gyengesége, sokszoros erőtlensége ebből a gondolatból fakad. Nem arról szólok, és mindjárt rá is térek a második szóra, hogy nekünk dicsekednünk kellene. Félre ne értse senki. Most sem azért jöttünk össze hálaadó istentiszteletre, hogy eldicsekedjünk egymásnak, az iváncsaiak önmaguknak meg nekünk, hogy mi mindenre vagyunk képesek ma! Akarjuk, megcsináljuk! Ime, itt van a templom mellett egy régi iskola, amit az iváncsaiak visszakaptak, kidőlt a fala, de összefogtak és olyan csodálatos gyülekezeti házat építettek belőle, hogy sokan, nem akarták elhinni, hogy ez az épület 176 éves, hanem azt kérdezték: hány év alatt építették ezt fel? Ezt nem építették, csak átalakították, felújították, és biztos, hogy szebb, mint volt valamikor. De nem azért vagyunk itt, hogy ezért megdicsérjük egymást Mi dicsőíteni jöttünk, dicsőíteni az élő Istent. Amikor azt mondja az apostol, hogy „nem szégyenlem…”, akkor nem azt mondja, hogy nem szégyenlem magamat, (oh de sokszor szégyelljük magunkat, és biztos, hogy az apostol is szégyellte magát nagyon sokszor!), nem azt mondja, hogy nincs semmi szégyenkezni valóm, sőt dicsekedni valóm volna azzal, hogy mit tudok megtenni, mire vagyok képes, mire jutottam, hanem azt mondja: nem szégyenlem az evangéliumot, mégpedig a Krisztus evangéliumát. Nem szégyenlem a jó hírt. Van mondanivalóm. Jaj, Isten népének, és nekünk is, ha nincs mondanivalónk, ha nem tudjuk, miért vagyunk a világon, ha nem éljük át, hogy Isten csodálatos üzenetet bízott ránk, nemcsak a prédikátorra, hanem mindenkire, akit elhívott keresztyénnek! Csodálatos hír van ránk bízva. Sokszor hallottuk, én magam is gyermekkoromtól kezdve, hogy az evangélium szó azt jelenti: jó hír. Az evangélium azt jelenti: jó hír. Ezt – szerintem – a hittanosok is tudják. Hadd mondjam azonban így, s így talán erősebb: csodálatos hír. Milyen fantasztikus dolog, ha valaki eljön hozzánk, s nem lehet leállítani, mert csak ömlik belőle a jó szó, sugárzik, látjuk, hogy boldog, s abból valamit át akar adni nekünk. Nem volt már ilyen az életetekben? Amikor valaki hazajött, talán a gyereketek az iskolából, és boldogan újságolta, hogy jobb lett a bizonyítványa, mint amit várt! Hát hagyja a szülő, hadd mondja végig! Nem volt még olyan, hogy valaki elment a családból rokont látogatni a kórházba, bár otthon már mindenki úgy volt, hogy legyintgetett magában, aztán visszaérkezett a kórházból, és mondta a jó hírt: meggyógyult, él, egészséges. Ez a jó hír. És még inkább: amikor a bajban, nyomorúságban lévő ember számára érkezik az üzenet: van megoldás! Jó hír, csodálatos hír, amikor egy munkanélküli éveken keresztül munkát keres, aztán kap egy levelet, már ki se akarja bontani, vélvén, hogy abban is az lesz, nagyon sajnáljuk, most nincs rá mód! Aztán mégis kibontja, és ott van a munka. Ez jó hír. Egy beteg ember, aki szorongva ül a kórház folyosóján, és várja, hogy mi lesz a lelet, kijön az orvos mosolygó arccal, és azt mondja, hogy asszonyom, uram, jó hírem van, jó a lelet. Ez jó hír.

A jó hír, a Krisztus jó híre az, hogy Ő legyőzte a bűnt és a halált. Ezért Őbenne, Krisztusban Isten helyreállította az értelmes élet lehetőségét. Isten Jézus Krisztusban legyőzte az élet korlátait, amit mi nem tudunk áttörni. Istenünk van, és szeret bennünket. Olyan Istenünk van, aki soha nem mondta egyikünkről sem, hogy elegem van belőled. Ezt csak mi mondjuk. Férj mondja a feleségnek, feleség a férjnek, szülő a gyereknek, gyerek a szülőnek, tanár a diáknak, diák a tanárnak, főnök a beosztottnak, beosztott a főnöknek: elegem van belőled. Hadd hirdessem most a jó hírt: Isten ezt sosem mondja. Hanem amit mond, azt Krisztusban mondja, és ezt mondja: szeretlek, és újra meghívlak az igazi életre. Van ezen mit szégyellni? Van okunk ezt elhallgatni, titokban tartani? Ha bárkit szeretsz, csak egy egészen kicsit szereted, ezt kell neki mondanod. Mert számodra is ez a jó hír. Nem szégyelled a Krisztus evangéliumát.

Indokot is mond, az apostol, mert így folytatja: Isten hatalma az minden ember üdvösségére. Amikor Istent dicsőítjük a megsegítő kegyelemért, elmondhatjuk azt is,ami itt, Iváncsán történt, szinte szimbólikus a történet, az a másfél, két emberöltőt, amit megélt a magyarországi keresztyénség egészen 1948-tól a mai napig. Nem szimbólikus, hogy az egyházközség egykori iskoláját elveszik, aztán azt az egyházközség visszakapja, majd miután visszakapta, annak rendje-módja szerint ki is dől a fala? Bizony ez szimbólikus, így van az egész mostani keresztyénségünk. Amit visszakaptunk, visszaszereztünk, visszajár, ugyan mire jó? Olyan ez az eset, mint mikor régen odahaza, Sárbogárdon a Tompa utcában nagy veszekedés volt. Az egyik szomszéd elkérte a másiktól a kaszát. Kiment, egész nap kaszált vele, aztán este vitte vissza. A kasza nem volt kiköszörülve, sőt csorba volt, letört a pereme, az éle. Hát így kaptunk vissza sok mindent. Használták 40-50 évig, s mikor már semmire sem jó, akkor is csak fogcsikorgató viták után kaptuk vissza. Nem lett volna jobb, ha úgy dönt a gyülekezet, kapjunk ezért inkább egy kis pénzt, felfújunk belőle néhány lufbalmot, felkötözzük a toronyba, és megmutatjuk, nekünk is van valamink? Nem. Úgy döntött a gyülekezet, hogy az egyház az evangéliumért él, és azt akarja, hogy időst és fiatalt elérjen és megragadjon az evangélium, és hogy bele tudják gyakorolni magukat a keresztyén életbe. És lettek tervek, erő, megsegítő kegyelem, és itt áll ez a ház, melyről az idejövő, aki nem ismeri ennek történetét, rácsodálkozik.

Ez az Isten hatalma. Hadd alkalmazzam Testvéreim ezt most az életetekre, a lelki, a szellemi életre is. Nem így van Isten hatalma mindannyiunkon? Mielőtt az evangélium megragadott volna, mielőtt Krisztus felé fordított volna, mielőtt Isten kegyelmébe meghívott volna, hogy is voltam én, ki is voltam én? Talán én voltam a tékozló fiú, akinek egy maradt, hogy reménykedjem, hogy a disznók talán hagynak valamit a vályúban. És lelki értelemben: mi marad ma az embernek? Tessék bekapcsolni a villanypásztort vagy a szövegládát, mennyi mocsok dől belőle! Tessék megpróbálni ebben az országban egy igaz ügyet igazán képviselni! És ha magadat nézed: hol van a lelki erőd, a bátorságod, hol van a hited, a reményed? Hogy van az, hogy a magyar ember jobban tud gyűlölni, mint szeretni? Miért van, hogy a magyar ember, ha nálánál tehetségesebbet, okosabbat, szebbet lát, csak azt mondja – szószéken ilyet nem volna szabad mondani: dögöljön meg ő is, én is. Hogy van, hogy ilyenek lettünk? Ez belénk van kódolva, ez a magyar gén? Vagy a bűn? Isten hatalma az evangélium, és ez a hatalom minden hatalomnál nagyobb hatalom. Ez a hatalom az élet hatalma. Ez a hatalom az igazság hatalma. Ez a hatalom a jóság hatalma. Ez Isten hatalma. Akik őbenne vannak, őbenne járnak, azok nemcsak a kézzelfogható, materiális dolgokban tapasztalják meg az isteni hatalmat, hanem méginkább és mindent meghaladó módon a saját életükben. Isten hatalma az minden hívő üdvösségére. Amikor arról szóltam, hogy Jézus Krisztusban Isten újra megajándékoz téged az értelmes élet lehetőségével, lehet, hogy magatokban azt gondoltátok, no idejött a püspök, és filozofálgat nekünk, az élet értelme, meg értelmes élet, ez a filozófusoknak való, okoskodjanak rajta! Erre mi nem érünk rá. Meg kell fejni este a tehenet, holnap reggel be kell pakolni a gyereknek az elemózsiát, ki kell kúrálni a derékfájást, el kell igazgatni az ügyeket, hagyjanak békét nekünk ilyen filozófiai kérdésekkel. De, kedves Testvérek, az üdvösségről, a megoldásról van szó. Arról, hogy az életed túlmutat-e ezen a földi életen? Arról van szó, hogy be vagy-e zárva 60-70 esztendőbe, és nincs tovább? Arról van szó, hogy egy marék por vagy és egy tiszavirág villanása itt a földgolyón! Vagy van folytatás? Hogy az élet nem veszendő holmi, és te sem vagy az. De ehhez tudnod kell, hogy tartozol valahova. Tudnod kell, hogy valakié vagy, aki teremtett, megalkotott és megáldott , és az az üdvösség, hogy nála és benne vagy. Igen, szeretett Gyülekezet, a Krisztus evangéliuma csodálatos hír. Azt hirdeti mindannyiunknak, hogy van megoldás. Azt hirdeti, hogy van üdvösség, és ez elfogadható. Azt hirdeti, hogy Isten nem mondott le rólad, még most is szeret. Lehet, hogy reggel még káromoltad Őt, lehet hogy idefelé jövet is. Lehet, hogy most itt ülsz, és a szívedben Istennel birkózol, vitatkozol. De Ő akkor is szeret. Lehet, hogy ezerszer megátkoztad, de Ő akkor is szeret. Ez a jó hír, és az üdvösség az, hogy ezt te elfogadod és eszrint kezdesz élni. Lesz hozzá erőd, ne félj. Ne szégyelld az evangéliumot sem tovább mondani, sem megélni, sem önmagadat ahhoz igazítani, mert azt mondja az apostol, hogy Isten ereje ez. Sőt így fordítja Károli Gáspár: Isten hatalma ez. Ne félj, ne szorongj, ne félj szeretni, ne félj jó hírt mondani, ne félj Istent keresni és Istent dicsőíteni. Ne félj más szíve ajtaján kopogtatni, és mondani a jó hírt. Ünneplő Gyülekezet! Hiszem, hogy ahogyan Isten segítségével megújult ez a régi épület, aképpen újítja meg Isten evangéliuma az embert, és már nem tudod régi vagy -e, vagy új-e, de tudod, hogy újjászületett. És hiszem, hogy Isten meg tudja így áldani az Ő népét itt, Iváncsán is, és szerte ebben az országban, az anyaszentegyházat, a hívők közösségét, akik annyi bajjal, nehézséggel, gonddal küszködnek, annyi ócskán visszakapott dologgal bíbelődnek. De az evangélium Isten hatalma minden hívő üdvösségére. Ha hiszel, hiszed az evangéliumot, és elfogadtad a meghívást, elfogadtad Isten hívását az új életre, az értelmes életre, benne való életre, az örök életre, üdvösségre. Ámen.