Főoldal Igehirdetések Minden - 2012

Minden - 2012

Textus: 1Péter 5,6-11

Bogárdi Szabó István püspök 2012.01.01-jén, a Budahegyvidéki Református Gyülekezetben elhangzott igehirdetése.

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

 

Megvallom, a felolvasott Igéről egy hosszabb igehirdetés-sorozatot szerettem volna tartani. Ez akkor vetődött fel bennem, amikor karácsony táján olvastuk ezt az igét, s igen megragadott ez a négy tétel vagy ígéret, amit Péter apostol írt áldásként és buzdításként. Igen, annyi minden van itt, hogy külön-külön is lehetne mindegyik áldással foglakozni. Legalább négy áldásos kívánság van itt. Azonban… A magyaroknál úgy szokás, hogy új esztendőbe lépve a szokásos jókívánságot (boldog újesztendőt kívánok!), ha szabad így mondani: megcifrázzuk. Én is kaptam sokféle üzenetet, újesztendei jókívánságokat, egyiket versbe szedve, másikat szinte eposszá bővítve. Hiszen annyi-annyi jót kell egymásnak kívánnunk az új évre!! Azonban… tudunk-e kérni is? Mert egy dolog kívánni, s mi nagyon-nagyon tudunk magunknak is, másoknak is kívánni. Azt mondjuk: boldog újesztendőt kívánunk, - s a boldogságba minden belefér. Vagy inkább a kívánásba fér bele minden? – még az is, ami a boldogságot üti?! De tudunk-e kérni? Igazán, őszintén? Hiszen, amikor Isten hatalmas keze alá adjuk magunkat (vagy ahogy Péter apostol mondja: odaalázzuk magunkat Isten hatalmas keze alá), rögtön kicsik és semmik leszünk. Ez az első lépés. Aztán folytatja: minden gondotokat Őreá vessétek! Ez pedig nem azt jelenti, hogy eldobunk magunktól mindent, hanem mi magunkat tesszük Isten kezébe. A kérdés tehát az, hogy mindez (az alázatos Isten elé állás, és önmagunk átadása) hogyan jelenik meg a kéréseinkben? (Ha vannak kéréseink.) Belemondjuk-e a kérésbe önmagunkat is? Hogyan látjuk önmagunkat Isten hatalmas keze alatt? Hogyan látjuk önmagunkat abban a boldogító megtapasztalásban, hogy Istennek gondja van reánk? Kik vagyunk mi, akikre Istennek gondja van? A tizedik vers segít, hogy ezt a néhány kérdést tisztán lássuk. Azért döntöttem úgy, hogy mégsem bontom szét négy alkalomra ezt a négy téttelt, hanem kezdjük az évet egyszerre ezzel a négy ígérettel.

 

 Szívesen idézzük ezt a drága igét: minden gondolatotokat Őreá vessétek, mert Neki gondja van reátok! Ilyenkor külső körülményekre szoktunk gondolni. Feltételekre, adottságokra; például, hogy milyen állapotban van az ország, milyen helyzetben van a családunk, mennyire jutottunk az életünkben, mi fog megvalósulni, és mi nem fog megvalósulni, minek fogjuk híját látni, minek leszünk bőségével? - ezek a mi külső körülményeink. Jó és drága buzdítás ez, testvérek! Ha ugyanis arra gondolunk, hogy mennyi nehéz külső feltétel van már most, és mennyi lesz jön még ezekhez ebben az esztendőben, nagyon is kell nekünk ez az ige. Mert mi minden halmozódott itt föl: mennyi hiány – ha szabad ezt mondani – terhel bennünket, milyen súlya van a sok semminek, a sok meg nem valósult dolognak, kuszaságnak, reménytelenségnek! A múlt esztendő végén – tegnap! – annyian huhogtak a fülünkbe, hogy nagy baj lesz ám, az ország össze fog omlani! Szinte belesüketültünk ebbe a jajongásba.  Aztán jöttek az ezotériázó emberek, akik még azt is belevették a jajongásba, hogy a maja kalendáriumban ki van számítva: 2012-ben lesz a világ vége. Igaz, ezt mondták 2011. november 11.-én is, mikor beállt a bűvös 11-11-11, és akkor sem lett világvége, de nem ez a lényeg! Hanem az, hogy amikor össszetesszük az élet dolgait, valóban mutathat minden, hogy ez az esztendő nem lesz könnyű év - de legalábbis nagyon nehéz lesz.  Jó hát ezt a buzdítást hallani: minden gondotokat Őreá vessétek! Vagyis: Isten majd el fogja rendezni a külső körülményeket: csodálatos módon ajtót nyit, ahol nincsen ajtó, megold mindent, ahol mi nem tudunk változtatni, könnyebbséget hoz ott, ahol nagy a teher. Igen, ezt szoktuk általában érteni azon, hogy gondja van ránk.

 

Azonban Péter most egy olyan áldássort mond, mellyel befelé irányít bennünket. Bizony, nagy jó, hogy ez is hozzátartozhat évkezdő könyörgésünkhöz! Isten áldását most úgy kérjük, hogy megnézzük magunkat is, úgy, ahogy vagyunk. Mert ha olyan esztendő várna ránk mint amilyen volt tíz éve Kanadában, akkor is ezt kéne tennünk! Olvastam valahol, hogy tíz éve Kanada egyik államában nem deficites lett a költségvetés, hanem szufficites. A kormány pedig minden egyes polgárnak 187 kanadai dollárt küldött karácsonyra osztalékul. Valóban, ha egy csapásra, hirtelen minden válság megoldódna, és kiderülne, hogy itt mifelénk csak sötét luftballonokat eregettek, melyek a Napot is sötét csillagnak mutattták, de aztán az éjszakában belevegyültek a sötétbe...,  mondhatnánk-e ekkor, hogy időszerűtlen a buzdítás: minden gondunkat Istenre vessük?

 

Hadd vegyem hát sorba az áldás-kívánásokat, melyek valójában ígéretek, és látni fogjuk, hogy ezek a külső körülményektől függetlenül is üzennek nekünk. Sőt, mindjárt ahogy a bevezető szakaszt olvassuk, szenvedést látunk. Azt mondja Péter: a minden kegyelemnek Istene pedig, aki örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban..., titeket is, akik rövid ideig szenvedtetek… Tehát, még egyszer, szeretném hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem rózsás helyzetben buzdít Péter apostol, de  mégsem a külső körülmények megváltozásáról beszél (meghagyom: az lenne szívünk vágya, hogy Isten csodamód elrendez körülöttünk mindent!), hanem egészen személyesen hozzánk szól. Azt mondja: titeket…, tehát nem a dolgokat, nem a viszonyokat, nem a körülményeket sorolja, hanem azt mondja: titeket. Egészen személyesen szól.

 

Négy tételt mond, ebből kettő a személyiségünk szubjektív dimenziójába esik, kettő pedig a személyiségünk tárgyias szerkezetéhez köt.

 

Azt mondja először: Isten tegyen titeket tökéletesekké. Sok mindent jelent a magyar nyelvben is a tökéletes szó. Nyelvi idegzetük alapján a tökéletes szóról nekünk az jut eszünkbe: ami kerek; az a tökéletes, aminek nincsen híja, ami teljes. Ebből pedig jól meg is értjük azt a görög szót, amit itt Péter apostol használ. (Tudom, év első napján nem túl udvarias dolog nyelvleckét adni, de szükség van a szavak mélyebb értelmére, hogy elmondhassam az üzenetet!) Itt egy olyan görög szó áll, ami azt jelenti: rendbe teszik a halászhálót. Halászatkor a háló összegubancolódik, elszakadnak benne a csomók, moszat, iszap, hínár kerül bele, és a menekülő halak összeszaggatják. És már látjuk is a jelentetet, amire Péter jól emlékezett: úgy lett ő Krisztus tanítványa, hogy Genezáreti-tó partjánál hívta el őt a Mester,  mikor ő meg halásztársai a parton tartozkódtak. Így jegyzi fel ezt az evangélista: halászok voltak a parton, hálóikat igazgatván. És ott ugyanaz a szó szerepel, mint itt. A hálóval csak akkor lehet halászni, ha minden csomója meg van kötve, ha mindentől meg van tisztítva, és jól elő van készítve. Csak ha tökéletes a háló, akkor lehet fogásra kivetni. Tegyen Isten benneteket tökéletesekké.

 

Életünk összefüggő szerkezeteiről van itt szó. Ha ezek a döntő csomópontokban valamilyen oknál fogva nem stimmelnek, akkor az egész nincs rendben. Igen, van bennem szeretet, de mégsem mondhatom, hogy minden rndben volna, mert meg van lazulva az a csomó, amely a szeretetbe bekötötte a méltányosságot, bekötötte a nagylelkűséget, bekötötte a megbocsátást, az irgalmasságot, a kézséget minden jónak elvégzésére. Van bennünk reménység is, hogyne lenne, de a reménységünk csak valamiféle elvonatkozott, homályos spekuláció, és egyik áltatásból futunk a másikig!Valakinek rendbe kell tenni ezeket a dolgokat. Bennünk. Ahogy Péter apostol mondja ugyanezen levelében: azt kívánom, tudjatok tökéletesen reménykedni! Ugyanaz a szó: tökéletesen… Úgy remélni, hogy abban nincsen önáltatás, hogy a reményben nincsenek hamis illúziók, úgy reménykedni, hogy teljesen Isten ígéreteire helyezzük rá az életünket! Isten tegyen benneteket tökéletessé.

 

Ugyanez a szó megengedi azt is, hogy más képet vegyünk elő. Mert jelenti azt is, mikor a hajót - akár a halászhajót, de akár egy nagyobb hajót is -  addig nem engedik ki a vízre, amíg teljesen fel nem szerelik. Tökéletes: a hajót fölszerelték minden szükséges kellékkel.  Mindazzal, ami kell! De jó lenne úgy nekiindulni ebben az esztendőben minden napunknak, óránknak, minden ügyünknek, hogy boldog szívvel tudjuk: Isten fölszerelt bennünket. Átadta, felszerelte ránk, mindazt, ami kell. Értjük már a szót: minden gondotokat Őreá vessétek, mert Neki reátok van gondja? Istennek a gondokra is gondja van, az ügyekre is ügyel Isten, a világra is világít Isten, s felkellékez minket mindazzal, ami kell: hitnek, szeretetnek, reménységnek csodálatos ajándékaival.

 

Rögtön utána azt mondja: Isten maga tegyen titeket erősekké. Ezt a szót leginkább a sport nyelvéből ismerjük, mostanság, sajnos, leginkább a dopping világából. A sportolóknak nem szabad úgynevezett szteroidokat adni, ezek magyarra fordítva semmi egyebet nem jelentenek: erősítőszerek. Isten tegyen benneteket erősekké. De inkább azért azt jelenti a szó, hogy: eltökélt. Olyan belső – mert itt már szubjektív dolgainkról van szó –, olyan belső eltökéltséget, belső szilárdságot jelent ez, amit talán leginkább akkor érzékelünk, amikor valakin azt látjuk, hogy föltartóztathatatlanul halad előre  valamilyen célnak, feladatnak a teljesítésére. Ez belső eltökéltség, belső erő, mely nem ismer olyan körülményt, viszonyt, megfontolást, érvet, ami föltartóztathatná, csak a célt ismeri, és abból veszi erejét. Leginkább Jézusban látjuk ezt, és ennek az évnek az első napján jó dolog Reá tekinteni. Azt írják az evangélisták, hogy Jézus minden ellenkező érv, aggodalom, visszatartóztató szándék ellenére indult Jeruzsálembe, hogy kereszthalálával elvégezze az ember megváltását.

 

Emlékezzünk, mit mondott Péter Jézusnak, mikor mestere jelenti, hogy Jeruzsálembe megy, ahol elfogják és megfeszítik? Péter megragadja őt, és azt mondja: mentsen Isten, Uram, nem történhetik ez meg Teveled! Aztán azt olvassuk: Jézus pedig ment fel Jeruzsálembe, és mentek utána tanítványai, és féltek, - féltek, mert értették azt a rettenetes erőt, azt a mély eltökéltséget Jézusban, mely vitte előre. Oh, bár értették volna azt is, miért imádkozik a Mester a Gecsemáné kertben: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem a keserű pohár! Oh, bár értette volna Péter, hogy nincs ereje arra, amit megígért a Mesternek ott, az éjszakán: Mester, ha mindenki el is árul Téged, én soha Mellőled el nem megyek, téged meg nem foglak tagadni!! És hol volt Péterben az a nagy erő, hogy ne tagadja meg az Urat? Csak rápíritott egy cserfes szolgálólány, és máris inába szállt a bátorsága, odalett az ereje, és megtagadta a Mestert. Péter saját tapasztalatából tudja, amit Pál apostol is ír a Thesszaloniki levélben: az Úr az, aki megerősít! Ő tegyen benneteket erősekké. Enélkül csak hiába énekeljük bűnbánattal: “sok szép ígéretemet, jaj, hányszor megtagadtam…”, jaj, hiába mondjuk, hogy erőt éreztem magamban valamire, de csak az első, a második, a harmadik lépésig…

 

Ide kapcsolom az intelmet, amit Péter a bevezetőben mondott: alázzátok meg magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy Ő felmagasztaljon titeket annak idején…, amikor kell. Valld be, hogy gyenge vagy, valld be, hogy csak a lelkesültséged nőttet, aztán annak idején, akkor, éppen akkor, amikor kell az erő…, akkor, ott, hogy lesz? Az Úr lesz az, aki megerősít, csak Ő. Majd így folytatja Péter apostol az áldáskívánást: Ő maga tegyen titeket szilárdakká. A szilárdság nem annyira belső tulajdonság, inkább az egész alkatot, a karaktert jelzi, néha talán a merevséget is, sőt leginkább ezt. Amikor valami már szinte annyira merev, hogy ha ráütnek, darabokra törik. Kálvinista tulajdonság: kemény nyakú, egyenes gerincű, meghajolni soha nem tud, csak összetörni. De van ennek áldott oldala is, és Péter apostol éppen erről beszél, mert ez a szilárdság tartósságot jelen. Úgy szokták mondani, hogy a hajó azért nem borul fel a vízen, mert van svertje, a hajó alján van egy nagy tőkesúly, és az a súly tartja egyensúlyban a hajót. Erről a fajta szilárdságról, megingathatatlanságról beszél Péter apostol, aki halászember volt. Tudta, hogy ha a hajófenékben nincsen szilárd, tartós és súlyos dolog, akkor nemcsak a szél és a vihar, hanem a legkisebb hullám is fölborítja a csónakot. Még egyszerűbbet mondok. Aki már gumimatracozott, márpedig gyerekkorunkban mindannyian gumimatracoztunk a Balatonon, tudja, hogy egy kis szellő is felborítja a gumimatracot, ha csak úgy ott van a vízen. Rá kell feküdni, és ha rajta vagyunk, súly van rajta, akkor még a nagy hullám sem borítja fel. Titeket tegyen Isten szilárddá, stabillá. Nem mozdulj ki a súlypontodból. S miben van ez a súlypont, hol van a tartósság, hol ez az állhatatos keménység? Pontosan abban, amit Péter apostol megjelöl a korábbi szakaszokban: a minden kegyelem Istene, aki örök dicsőségre hívott el minket… Ebben az elhívásban rejlik a titok, ez Isten csodálatos munkája bennünk, s ez az súlypontja. Isten csodálatos dicsőségre hívott el, Istennek köze van hozzám, és jó köze van hozzám, Isten beleavatkozott az életembe, helyére tette a dolgokat. Ezt jelenti az Ő elhívása.

 

S legvégül azt mondja: titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, Ő maga tegyen állhatatosakká. Itt pedig fundamentumról, az alapról szól. A Károli fordításban így hangzik: állhatatos. Meglehet, inkább úgy kellene fordítani. megfundált. Isten az, aki alapot ad az élet alá. Péter is hallotta Jézus tanítását a Hegyi Beszédben a kősziklára épített házról. Az alapról. Mire alapozzuk az életünket, miben, min nyugszik az életünk? Most azt mondja: Isten tegyen benneteket állhatatossá, mert ami jó alapon van, az megáll. Ismerjük mindannyian az embernek azt az eltorzult tulajdonságát, amikor az állhatatosságból makacsság lesz, amikor az állhatatosságból rögzöttség lesz, sőt rögeszmésség lesz. De Péter apostol nem erről beszél, hiszen saját élettapasztalata is az volt, hogy bár ő tudta magát állhatatosnak, eltökéltnek mutatni, nagy könnyen lesodródott az isteni alapról. Gyökerezzetek tehát bele ebbe az alapba. Erről beszél az apostol. Ne csak reá álljatok, építsetek is rá. Ismertem egy embert, kevés pénzű volt. Egyszer eldöntötte, úgy fog magának házat építeni, hogy mikor mennyi pénze lesz, éppen annyit fog megcsinálni. Lett egy kis pénze, megalapozott. Szépen rendesen kiásta az alapot, és ahogy kell, betonból kiöntötte. Még jól meg is vasalta. Elfogyott a pénze. Telt-múlt az idő, gyűlt valamennyi, de nem elég. Ő viszont mindenképpen hajlékot akart, de nem akart már tovább gyűjteni, ezért hát vett némi fát, deszkát, gerendát, és oda, az alap mellé eszkábált egy kis kunyhót. Az lett az ő háza, ami az első viharban összedőlt. Az alapra kell építeni, Krisztusra kell építeni, Ő az a szilárd fundamentum, amin megállunk és megmaradunk. Megvan-e bennünk erre a belső hajlandóság?

 

Hadd legyenek ezek ennek az új esztendőnek az első nagy kérdései, de csak azután, ha meghalljuk, szívünkbe írjuk, elvisszük magunkkal a boldogító áldáskívánást: a minden kegyelemnek Istene, aki örök dicsőségére hívott el minket a Jézus Krisztusban, - titeket, akik rövid ideig szenvedtetek, Ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosakká. Hadd kívánjam ezt én is, hogy maradjatok meg Krisztusban, a krisztusi alapon, mert Ő az, akiben Isten örök dicsőségre hívott el bennünket. Minden gondotokat Őreá vessétek, mert Neki reátok van gondja.
Ámen

« Vissza

Ez a weboldal az Ön kényelmes böngészésének érdekében cookie-kat használ. Elfogadom További információ