Mert az idő közel van

„Boldog, aki olvassa.” Egy próféciás könyv elején áll ez az ige, ezért talán nem is lep meg bennünket a kijelentés után álló indoklás sem. Azt mondja az apostol a könyve bevezetőjében: Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit…, mert az idő közel van. A próféciák mindig valami időt mutatnak meg nekünk. Többnyire – úgy gondoljuk és okkal is gondoljuk –, a jövőről szólnak. A „prófécia” szószerinti értelme tulajdonképpen ezt jelenti: valamit előre megmondani. De pontosabban értjük ezt, ha úgy fogjuk fel, hogy a prófécia azt közli mintegy elővételezve, ami a jövőben fog bekövetkezni, itt a jelenben állítja, itt hozza elő azt, ami majd egyszer be fog következni. Egyébként a prédikáció szó is szó szerint ezt jelenti, valamit előre mond az ember, akár úgy is, hogy előadja, akár úgy is, hogy előre megmondja. A próféciák sok-sok alkalommal azt az érzést keltik bennünk, hogy mintha valami titkos szellemi szeizmográfok lennének. A szeizmográf nagyon sokszor már előre és előbb jelzi azt, amit mi még nem érzünk, nem is sejtünk. A szeizmográf azonban érzékeli azokat a tektonikus mozgásokat, melyek nyomán akár földrengés is bekövetkezhet. A lélek világában is így vagyunk ezzel. A lélek világában a próféciák érzékeltetik velünk, jelzik előre, hogy valami készülődik, az idő közel van, valami meg fog változni, valami történni fog -  megérthetjük ezt, ha figyelünk a próféciákra, ha jól olvassuk a próféciákat. A világ már nem jár tovább a maga tengelyén, a világ nem mehet tovább úgy, ahogy eddig, valami közelít, valami elkerülhetetlenül be fog következni.

Éppen ezért – az elkerülhetetlen változás bejelentése miatt - a próféciákat sok-sok alkalommal fenyegetésként szoktuk értelmezni. Sőt, azt is látjuk – és ez sem titok – hogy sok esetben, különösen az ószövetségi jövendöléseknél maguk a próféták is élnek a fenyegetésnek, a szorongatásnak az eszközeivel. De azok fenyegetnek és szorongatnak itt, akik alig várják, hogy bekövetkezzen a változás, és mondhassák, úgy-e, mégis nekünk lett igazunk, lám, mégis bekövetkezett a baj, és ti nem hallgattatok ránk, így hát egyétek meg, amit főztetek, igyátok meg a levét. Ezek a szorongatások, fenyegetések célzatosak. A próféták azt akarják, hogy mi itt a jelenben máris megváltozzunk. Vagy maga Isten akarja ezt? Csak egy ilyen esetre hadd utaljak, testvérek, talán ez a legismertebb, hiszen a világirodalom egyik legszebb költeménye, Babits Mihály Jónás könyve című verse is ennek nyomán született. Jónásról, a prófétáról sokat hallottunk, ő nem akar senkit fenyegetni, nem akarja meghirdetni, hogy közel az idő, hogy még  negyven nap és elpusztul Ninive. Jónás rühellé a prófétaságot – ahogy Babits versében áll. Ő inkább a biztos révbe evezett volna, másfelé veszi az utat. S mégis, Isten csodálatos módon arra kényszeríti őt, hogy menjen csak el Ninivébe, mondja csak el az üzenetet, mondja csak el a fenyegetést, érzékeltesse csak a niniveiekkel, hogy a szellem, a lélek, a történelem világában tektonikus mozgások indultak meg. És mennyire megsértődik Jónás, miután a niniveiek hallva ezt a fenyegetést, megtértek, megváltoznak, és megmenekültek, mert Isten megkönyörült rajtuk. Jónás ezt a változást nem érti, ő azt hiszi, hogy minden maradt a régiben, s Isten csúfot űzött belőle, a jövendő-mondóból. Megsértődik, mert úgy érzi, hogy Isten rászedte őt. Pedig tulajdonképpen ez lett volna prófétai sikere, hogy megtörtént a változás, elhárult a fenyegető veszedelem, és ennek örülnie kellene. Igen,  a próféták panaszkodnak sokszor, hogy Isten beküldi őket a sűrűjébe, ítéletet és fenyegetést kell hirdetniük, betömik a torkukat, megverik, meggyalázzák őket. De tudják, vagy megtanulják azt is, hogy nem ez a lényeg, hanem az, amit János apostol, aki száműzetésében prófétává válik Pathmoson, így mond: Boldogok, akik olvassák, akik hallgatják e prófétálás beszédeit és megtartják azokat, mert az idő közel van.

Mégis, kedves testvérek, nem térhetünk ki mi sem az elől, hogy ez a kifejezés – „az idő közel van!” - szorongató kifejezés. Nem térhetünk előle, hiszen amikor a Szentírás különböző helyein olvassuk ezt: „az idő közel van,” ott mindig a változásnak, valami nagy drámának a fogalmai kapcsolódnak össze. Éppen ezért, ha úgy olvassuk a Szentírást, mint próféciát, vagyis ha a Bibliát, ha ebben a prófétai karakterében olvassuk, sok mindenre felkészíthet minket az Ige. S ennek az áldásait nem holnap, holnapután, negyven nap múlva, tíz év múlva, száz év múlva fogjuk megkapni, hanem itt és most. Így például, Péter apostol mértékletességre int bennünket. Azt mondja levelében: az idő közel van, legyetek azért józanok és mértékletesek, hogy imádkozhassatok (1Péter 4:7). Az idő közel van, legyetek mértékletesek. S legyetek józanok, hogy imádkozhassatok. Jakab apostol béketűrésre int. Azt mondja: legyetek erősszívűek és béketűrők, mert az idő közel van. (Jakab 5:8) Péter apostol intelméből azt a buzdítás érezzük, hogy ha közel is van az idő, ha szorongat is ez az idő, ha elkerülhetetlen is immár a mi szemünk előtt is a változás, legyünk mértékletesek. Józanok legyünk. Mert a legfontosabb, amit most is, a változások közben is tennünk kell és tehetünk, hogy imádkozunk. S aki átélte már, hogy nem tud imádkozni, érti az apostol intelmének súlyát. Mert vannak ilyen pillanatok: szeretnék imádkozni, de nem tudok. Szeretnék megcsendesedni, Isten elé vinni gondolatokat, bűnvallást, problémákat, kéréseket, gyötrelmeket, magasztalást és áldást, de nem tudom megtenni, mert zaklattatott vagyok, nem tudok Isten elé állni, mert Isten sem jut eszembe, s azt sem tudom, hogyan szólítsam meg Őt, nem tudom, hogyan fogalmazzam meg, amitől túlcsordul a szívem: hát legyetek mértékletesek és józanok, az idők közel vannak. És ha azok az idők nem könnyű idők, mégsem mondhatjuk, hogy nézd Uram, én nem tudok Hozzád jönni, nézd Uram, én nem tudok Tőled kérni, mert annyi minden van bennem, annyi minden tódul bennem, annyi zaklattatásom van. Legyetek mértékletesek, hogy imádkozhassatok. Boldogok, akik olvassák és megtartják.

Jakab apostol erős szívre és béketűrésre int bennünket. Amikor a történelemben és a szellem világában megmozdul valami, akkor az ember szívében nemcsak félelem támad, hanem indulatok is gerjednek. Nemcsak megretten az ember, hogy valami megváltozik és kérdezi – és sokszor az Igét olvasva kérdezi –, hogy mi lesz az, mi fog bekövetkezni, hanem  indulatok is támadnak bennünk. És akkor, ahogyan Jézus mondja apokalipszisében, férj feleség ellen, gyermek szülő ellen, szülő gyermek ellen, testvér testvér ellen, barát barát ellen támad. A legborzasztóbb idők egyik fő jellegzetessége ez, amiről Pál apostol is ír a Timóteusnak: lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok, szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői, árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.” (2Tim 3:1-4) Igen, boldog, aki olvassa az Igét, hogy erős szívű legyen és békességtűrő. Mert sok mindent kell elhordozni, kedves testvérek. Az első keresztyéneknek is szörnyű vádat kellett elhordozniuk az őrült Néró idején, akinek nem volt annyi költői fantáziája, hogy egy égő házat maga elé képzeljen, neki Rómát kellett ezért fölgyújtatnia, hogy valami kis fércmunkát tudjon róla rímelni, de kellett bűnbak is, hát ráfogták az egymást szerető keresztyénekre azt, amit Tacitus így fogalmazott: odium humani generis, az emberi nem gyűlölete, miszerint a Krisztus követői gyűlölik az embereket. Máglyára velük! Oroszlánok elé a keresztyénekkel! Pusztuljanak!- harsogott a világ, de a mélyben nagy változás moraljott már. Béketűrésre van szükség. Manapság is sokszor lehet hallani, hogy minden rendben lenne a mi világunkban, csak ezek az akadékoskodó keresztyének ne lennének itt. Nemrégiben hallottuk a parlamentben egy tiszteletreméltó képviselő szájából, hogy a közoktatás problémáit úgy lehetne megoldani, hogy az egyházi iskolákat egy csapásra be kéne zárni és akkor meg lenne oldva a közoktatás problémája. Hozzátoldjuk a ki sem mondott érvet: mert mindenért a keresztyének a felelősök, ezek itt iskolát akarnak fönntartani. Lehet, hogy hamarosan a magyar parlamentben majd azt is hallani fogjuk felelős és tiszteletreméltó képviselők szájából, amit Néró mondott és Tacitus följegyzett: odium humani generis! Pedig a történelem mélyén tektonikus mozgások vannak. Béketűrésre, derült szívre, állhatatosságra van szükségünk.

Az idő közelségéről szólva a Zsidókhoz írt levél arra buzdítja olvasóit: ne szóródjatok szét! Igen, az első keresztyének körében is sokan meginogtak, s a bajban, küzdelmeik közepette, az idők szorítását átélve, futkározni kezdtek. Az egyik ide, a másik oda futott, megszakították egymással a közösséget, az egyik ide kapott, a másik amoda, s minderre azt mondja a Zsidókhoz írt levél: ne szóródjatok szét, ne keményítsétek meg a szíveteket, ne veszítsétek el az egymásba vetett bizodalmatokat. Tartsatok ki egymás között hűségben és szeretetben. Bizony, a nehéz időkben nemcsak az egyes embernek kell állhatatosnak, béketűrőnek, józannak, mérsékletesnek lennie, hanem ragaszkodnia kell a másikhoz, mert ilyenkor szétszóródnak az emberi közösségek. Szét van szórva a család, szét van szórva minden baráti közösség, minden olyan alakulat, kisebb-nagyobb emberi közösség, mely megtartja az embert – s így szóródik az anyaszentegyház közössége is. Egyik lelkészismerősöm mondotta, hogy ádventben próféciákat olvasott, jövendöléseket magyarázott prédikációiban, és az igéhez való hűség értelmében tett néhány kemény megjegyzést is, hiszen a próféták persze lelepleznek bennünket. Az egyik alkalom után, búcsúzókor az egyik kedves gyülekezeti tag azt mondta neki: „Köszönöm szépen, Tiszteletes Úr, hogy engem most ki tetszett prédikálni ( pedig nem prédikált róla, általában egy bűnről beszélt!) –, én most máris szavazok a lábammal! Én ide többet nem jövök.” Milyen könnyű megsértődni, milyen könnyű megbántódni, milyen könnyű ellökni a másikat magunktól. Tartsatok ki – mondja a Zsidókról írt levél – mert az idő közel van (Zsid 10:24-25).

A Filippi levél egyesen szelídlelkűségre buzdít bennünket. Pál apostol, aki börtönben van, és a saját elveszése elé néz, azt írja a kedves filippieknek: tudok örülni, tudok szomorkodni, tudok bővölködni, tudok szűkölködni, megtanultam, hogy mindennel ismerős legyek! S arra bíztatja őket, hogy hálaadással tárják kívánságaikat Isten elé, és Isten békessége megőrzi őket. De ezt is írja nekik: legyetek szelídlelkűek, és ez ismert legyen mindenki előtt, mert az idő közel van (Fil 4:4). S ez azt jelenti, hogy mi hiába korbácsolnánk magunkba indulatokat, hiába buzdulnánk föl nagyon, az idők Isten kezében vannak. S hogy mi van közel és mi van távol, mi fog bekövetkezni és mi fog elmaradni, az mind-mind Isten szuverén döntésén alapszik. A mi Jónásunk ült a töklevél alatt, s számolgatta visszafelé a napokat, mert elfelejtette, hiszen nem volt szelídlelkű (majd azt is megtanulta a végén!): Isten szuverénül dönt azon, hogy elfogadja-e az én könnyemet, szuverénül dönt azon, hogy elfogadja-e bűnbánatomat, töredelmemet, Isten szuverénül dönt afelől, hogy hiteles-e az, amit én elé viszek.  Isten hitelesít, Isten fogad el, Isten fogad kegyelmébe. Legyetek szelídlelkűek.

Ám azt is el kell mondanunk, hogy nemcsak szorongattatás és fenyegetés van ebben a kifejezésben - „mert az idő közel van”, hanem ez boldog időket jelent. A Zsidókhoz írt levél egy másik helyen, miután bíztatja a gyülekezet tagjait, hogy kapaszkodjanak egymásba, ne engedjék el egymás kezét, ne szaladjanak szét, ne keményítsék meg szívüket, azt is mondja: hogy Isten nekünk jobb reménységet adott (Zsid 7:9). Az idő közel van, ez azt jelenti, hogy Isten reménységet cserél a szívünkben, a tudatunkban, a lelkünkben. Ma a második ádventi gyertyát gyújtottuk. Sokféle hagyomány van, de az egyik szerint a második ádventi gyertya a reménység gyertyája. S valóban ádvent reménység-cserét jelent. Mit remélsz? József Attilával szomorúan: te már csak másnak remélsz? Vagy Vörösmartyval még szomorúbban: nincsen remény, nincsen remény! – semmit sem remélsz?  Mit remélsz? Amit az életedből össze tudsz kalkulálni? Vagy abban reménykedsz, amit már idestova, ki tudja, hány évtizede, ki tudja, hány évszázada ígérnek a hatalmasok, hogy hátha mégis csak lesz azokból valami? Ádvent: reménységcsere. Közel az idő, és beáll a jobb reménység, mely által közeledhetünk Istenhez.

A Római levél pedig egyenesen azt mondja: ébredj föl, serkenj föl, aki aluszol, mert közel az idő, sőt közelebb! „Ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint a mikor hívőkké lettünk.” (Róma 13:11) A reménységcsere azt jelenti, hogy az ember felébred. Fölébred álmaiból, amikben elringatta magát – „ringasd el magad, ha senki sincs, ki elringasson, ringasd el magad” -  énekeljük mi is immár 30-40 éve a slágert ebben az országban –  de ébredj föl! De sok álommal, de sok reménnyel, sok fantáziával, de sok önáltatással éldegélünk. De sokszor mondjuk: nem úgy lesz az, s inkább álomba visszük magunkat, vagy ahogy a magyar kifejezés mondja szépen: álomra derítjük magunkat – de én inkább így mondom: álommal borítjuk magunkat sötétbe! Ébredj föl, aki aluszol, mert közel, sőt közelebb az idő! És akkor máris halljuk, hogy ádventet jelez a prófécia, máris értjük ádvent csodálatos beteljesülését: a világosság a sötétségben ragyog fel,  s máris értjük, miért hirdeti Jézus: térjetek meg, mert elközelített, mert közel van az Isten országa!

Amit a Jelenések könyvében olvasunk, jelzi a világ változását. Igen, rettenetes dolgok fognak még föltárulni ebben a könyvben, amikor kiöntetnek a harag csészéi, megharsannak a harsonák, föltöretnek a pecsétek, s az emberi történelem legnagyobb kataklizmái mennek végbe, fölmagasodik a Krisztust hamisító anti-Krisztus, hogy maga alá gyűrjön mindent,  - de az idő közel van, elközelített az Isten országa. Igen, a legmélyebb sötétségben, az elveszés legmélyén, a kilátástalanságban ragyog föl a világosság. Igen, boldog, aki olvassa e prófétálásnak beszédeit, boldog, mert megértheti belőle, hogy Isten kezén vagyunk, Isten akaratában van elrejtve a történelmünk. Megértheti, hogy Isten nem hagyja annyiban, s ha kell rázatás, ha kell történelmi változások, összeomlások és megsemmisülések árán is, de elhozza országát, amit Jézus hirdetett: térjetek meg, mert elközelített az Istennek országa.

Sőt, Istennek országa már itt van. Jézus tanít bennünket: sokan lesznek majd, akik azt mondják, hogy itt az Isten országa, ott az Isten országa. Itt a Messiás, ott a Messiás. Ne hallgassatok rájuk, mert Isten országa bennetek van. Egy teológus egyszer azt mondotta, hogy a hívő életének sokszor van olyan pillanata, és ez különösen az imádságnak a pillanata, amikor Isten közelebb van hozzánk, mint mi önmagunkhoz. Boldog, aki olvassa és megtartja e prófétálás beszédeit, mert az idő közel van, - mert Isten közel van. Pál apostol a Római levélben arról szól, amit a történelem kataklizmáit szenvedő ember sokszor átélhet, amiről szóltam az igehirdetésem kezdetén is. De sokszor halljuk ezt: nem tudok imádkozni. Nem tudom a kéréseimet megfogalmazni. Mgiszamosodott minden, inog minden, minden süllyedni látszik, s félelmes helyzeteket kell átélni. Egyik kedves barátom mondotta el nemrégiben. Szeretve tisztelt idős tanítójáról kiderült, hogy a kommunizmus alatt a titkosszolgálatok beszervezték, és a saját egyháza ellen kellett jelentenie. Ez a fiatalember mostanában tudta meg ezt a szomorú esetet, és szinte összeomlott. Elment egy idős lelkészhez, elpanaszolta neki fájdalmát, mondván, hogy ez a kedves tanítója volt számára az etalon, a mérték, de most itt ez a megsemmisítő ismeret. Az idős lelkész másnap reggel fölhívta, és azt mondta neki: én sem tudtam egész éjjel aludni, de csak azt tudom neked mondani, hogy Krisztus az etalon. Krisztus az etalon.  Ilyen az, testvérek, amikor összedőlnek a bálványaink, amikor kiderül valakiről, akit rajongva szerettünk, hogy ő nem az, aki. S persze, rögtön utána, nem tudunk imádkozni. Hány ilyen helyzetet sorolhatnánk. Egy másik testvér mondotta el, hogy nemrégiben tévesen állították ki a diagnózisát. Ő ment haza boldogan, hogy negatív a lelete, nincsen semmi baja. De egy hét múlva fölhívták a klinikáról és elnézések közepette jelezték, hogy összecseréltek a laborban a két mintát, és bizony, sajnos az ő valódi lelete pozitív. Ekkor ez a mi emberünk, aki előtte egy hétig magasztalta Istent, hogy megőrizte őt, most csak azt tudta nekem mondani: nincs többet szavam! Ám azt mondja az apostol: Istennek Szent lelke, akit Isten a mi szívünkbe kiárasztott, velünk együtt könyörög, - s amikor mi még nem tudjuk, hogy mit imádkozzunk, s mit mondjunk, helyettünk imádkozik. Helyettünk imádkozik Isten Önmagához. „Maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.” (Róma 8:26)  Boldog, aki olvassa, és e prófétálás beszédeit megtartja, mert közel az idő!  Igen, van amikor Isten közelebb van hozzád, mint te önmagadhoz. Hát akkor értjük a buzdító szór: mértékletesség, józanság, béketűrés, szelídszívűség, egymás mellett való kitartás!  És szüntelenül való imádság, még ha töredékes is a szavam, még ha elégtelen is a gondolatom, még ha csak alig egy sóhajtásra telik is Isten elé állni, aki immár Jézus Krisztusban közel van hozzám és velem van. A Jelenések könyve ezzel a boldog igével kezdődik: boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálás beszédeit és megtartják azokat, amelyek megírattak abban, mert az idő közel van. S miután végigolvassuk az üdvtörténelemnek ezt a rettentő nagy drámáját, amit János apostol lát, a könyv végén, újra ezt olvassuk: „ímé, eljövök hamar, boldog, aki megtartja e könyv prófétálásainak beszédeit.” (22:7) Boldogok vagyunk, ha Isten igéjét olvashatjuk. Igen, boldogok vagyunk. Mert annak minden szavában, minden üzenetében, lett légyen az magasztaló zsoltár, áldott bölcsesség, a történelemnek egy régi szakasza, vagy rettenetes, de vigasztaló prófécia, vagy Isten szent és megfellebbezhetetlen törvénye, minden mondatából ez szól hozzánk: ímé, eljövök hamar, boldog, aki megtartja e könyv beszédeit.

A 73. zsoltár szép vallomása így szól: Isten közelsége oly jó nékem. Ami egyedül jó, a mi boldogságunk alapja és forrása: Isten közelsége. Őt keressétek, Hozzá fohászkodjatok, s ha Igéjét, a Szentírást, az életnek könyvét és beszédét felnyitjátok, úgy olvassátok, hogy Ő szól hozzátok. Boldog, aki olvassa és hallgatja.

Ámen