Megváltoztató ítélet

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek! Különös előzménye van Jézus jajszavainak, melyeket most Lukács evangéliumából olvastam fel, és ha jól akarjuk érteni ezeket a súlyos feddőzéseket, melyek Jézus szájából elhangzanak, az előzményeket is figyelembe kell vennünk. Legelsőképpen azt szeretném elmondani, hogy ha végig olvassuk a bibliai iratokat, azt látjuk, hogy a jaj-mondás privilégium. Az Ószövetségben a siratóasszonyok mondanak jajszót, vagy a próféták, vagy éppen azok, akik nehéz helyzetbe kerülnek, s önmagukra nézve mondják ezt. Az Újszövetségben pedig azt találjuk, főleg az evangéliumokban, hogy szinte kizárólag Jézus számára van ez fenntartva ez. A Jelenések Könyvében pedig a világtörténelem tragédiáinak kibontakozásakor  pecséteket törnek fel, s ezek során angyali jajszó hangzik el. Minősített helyzet az, amikor jajszót lehet mondani, és minősített ember az is, aki jajszót mondhat. Bár ezekkel az igékkel vagdalózni, a másik fejéhez vágni:  jaj néked képmutató farizeus és írástudó, de vegyük figyelembe,  hogy az evangéliumokban más nem is mond jajszót, csak Jézus, és ezt Ő szuverén, isteni jogon teszi. Nem könnyelmű ítélkezésről van tehát szó, vagyis hogy meglátunk a másik életében valamit, ami képmutatás, ami nincs a helyén, ami nincs rendjén, s rögtön kimondjuk a jajt, a tragikus, már-már szinte véglegesnek tűnő ítéletet! A jaj mindig a már bekövetkezett bajt jelöli, vagy a gyászt, a katasztrófát. Vegyük hát figyelembe, hogy ezek Jézus szavai.

Másodszor az előzmények között azt is figyelembe kell vennünk,  hogy egy különös körülménysorozat  előzi meg Jézus szavait. Tudjuk, hogy az Jézus evangéliumhirdetése és szolgálata során sokszor és sok alkalommal kapott emberektől meghívót, ebédre, vacsorára, látogatásra. Fontosnak érezték ezek az emberek, hogy a gondolataikat, a nézeteiket alaposabban is megosszák Jézussal, illetve közelebbről is hallják Őt. Velük is úgy volt, mint ahogyan általában az emberek körében a sztárkultusz hatni szokott: ki ne adná oda mindenét, ha egy hírességet meghívhatna magához vacsorára, vagy ebédre, ki ne adná oda mindenét, ha elmondhatná, hogy ez, meg ez a híres ember nálam volt, meglátogatott?! Érkeznek is Jézushoz a meghívók. Azt is tudjuk jól, hogy Jézus nem válogat, amikor meghívókat kap. Most egy kiválóság hívja meg, de máskor méltatlan emberek meghívását is elfogadja. Időnként még a szemére is lobbantják, hogy mi dolog az, hogy bűnösökkel, paráznákkal, vámszedőkkel, útfélre lököttekkel, hazaárulókkal, mindenféle britangikkal együtt vacsorázol, velük töltöd az idődet! Ám ha egy farizeus hívja meg Jézust, az sem okoz számára problémát, és erről szól ennek a történetnek a bevezetője. És azért mondom, hogy kiválóságnál ebédel most Jézus, mert tompítanom kell a jól ismert jelszavakat, tompítanom kell, ami belénk ívódott, hogy a farizeus egyszerűen azt jelenti: képmutató – igen, azt is jelenti, maga Jézus leplezi le őket, és ez ennek nyomán öröklődött át a szóbeszédünkbe. Azonban a farizeusok abban az időben a vallásos elithez tartoztak. Jézust korának egyik legkiválóbb vallási virtuóza hívja meg, valaki, akire abban a világban feltekintenek. Tisztességes ember, halljuk, tizedet ad, megtartja a törvényeket, odafigyel Isten népének a rendjére. S ismerjük el, hogy a farizeusok nemcsak követelődző figurák voltak, afféle erénycsőszök, ők elsősorban önmagukon akarták mindezeket alkalmazni, abban a lelkiismeretességben, hogy amit ők megtartanak és meg tudnak tartani, azt más is megtarthatja és tartsa is meg.

Nagyszerű találkozásról van tehát szó. Jézus, aki Isten országa jó hírét hirdeti, most a hitnek, az Istenre tartozó dolgoknak a világába, tartományába érkezik, egy olyan embertől kap meghívót, aki mást sem tesz éjjel-nappal, minthogy ugyanezekben a dolgokban gondolkozik, cselekszik. Tudnivaló, hogy a farizeusok nem hétvégi vallásoskodók voltak, akik az ünnepnapon szépen felöltöztek, elmentek a templomba, aztán egy hétre letudták az egészet, s már ezt is rettenetesen nagy vallásos teljesítménynek tartották.

Nem, ők minden nap, minden percben, minden órában egy nagy mély, belső vallásosságban éltek. Mondhatni, ritka madár ma az ilyen. Nemrégiben az egyik egyházi iskolánk igazgatósági tanácsülésén számba vettük, hogy a gimnazista gyerekek egy héten hány istentiszteleten, áhítaton vesznek részt az iskolában.  Egy pillanatra megszeppentem és azt mondtam magamban, hogy a Duna-melléki püspök, a Buda-hegyvidéki pap meg a káplánok együttvéve nem vesznek részt annyin, mint azok a gyerekek. Ritka madár a vallásos ember, az ilyen értelemben vallásos ember. Nagyszerű alkalom ez, nagyszerű találkozásra van kilátás.

Ebből a lehetőségből változik meg, romlik el valami. Jézus bemegy, beül és elkezd a maga természetes módján ebédelni, mire a vendéglátó mindjárt megjegyzi, hogy nem mosta meg a kezét. Félreértés ne legyen, itt nem arról van szó, ami ma mindennaposan megtörténik, ha vendégségbe megyünk, hogy a házigazda udvariasan megmutatja a mosdót vagy a fürdőszobát, és ezzel tapintatosan a tudomásunkra adja, hol lehet kezet mosni étkezés előtt, mert tiszta kézzel illik odaülni az asztalhoz, ez a modernkor higiéniai követelménye, meg jólneveltségünk ismérve. És Itt nem ez történik. Az a mosdás, ami elmarad rituális mosdást jelent. A farizeusi törvényértelmezés előírta, hogy különböző módokon, szertartásosan, minden étkezés előtt tisztulási mosdást kell végrehajtani, ez hozzátartozott a világ vallási természetéhez, de nem is biztos, hogy higiéniai célokat szolgált, döntően szimbolikus volt. Nos, ez a szimbolikus eseménysorozat maradt el. Ebből bontakozik ki Jézus jajszava. A hat jajszó, amit elmond, nagyon mély, súlyos, és még egyfajta belső rend is van köztük.

Először arról szól Jézus, azt leplezi le jajszavával, hogy ez az atyafi is, aki Őt meghívta meg a farizeus szekta, meg a hozzátartozó vallásoskodók megadják ugyan a tizedet a mentából, a rutából, a paréjból, mindenféle növényből, de az ítéletet hátrahagyják, azaz hátrahagyják Isten szeretetét, azt nem tartják olyan lényegesnek. A látszat fontosabb, mint a lényeg. Vagy még egyszerűbben: a következmény fontosabb, mint az ok. Ezért mondja Jézus: pedig ezeket, mégpedig a méltányos és igazságos ítéletet és a szeretetet kellene gyakorolni, és amazokat sem elhagyni. Értsük jól, nem szembeállításról van szó, nem azt mondja Jézus, hogy ti nagy valláskodásotokban fizetitek az egyházadót, a tizedet, az adományokat, a felajánlásokat, közben tele vagytok szeretetlenséggel, gyűlölettel, s úgy kellene, hogy csak szeressetek és semmi egyebet ne csináljatok. Hanem azt mondja, hogy azt kell előre venni, amiből minden következik. El van tömve a forrás. A másik jajszó, vélhetnénk, ránk reformátusokra nem vonatkozik. Azt mondja: szeretitek az elől ülést a gyülekezetekben, piacokon való köszöngetést. Nos, mi reformátusok nem szeretjük az elől ülést, most is látom, elől üresen van jó néhány szék, senki előre nem jönne, inkább felmegy a karzatra, vagy áll a falnál, nos hát, ez nem, ez nem református, ez biztos. Ám nem is erről van szó, kedves testvérek, hanem a tekintélyről, az autoritásról. Szeretitek az elől ülést és a köszöngetést. Azaz a tekintélyt, a megbecsülést, a megtiszteltetést, a megsüvegelést. Ez pedig, azt hiszem, eléggé egyetemes. Itt már nincs olyen, hogy református, evangélikus, katolikus, izraelita, mohamedán, nem tudni, milyen. Bizony, minden ember szereti a tekintélyt, mindenki szereti, ha megsüvegelik, mindenki szereti, hogyha megtisztelik, minden ember szereti, hogyha azért mégis az első sorba kapja a meghívójegyet, ti ezt mind szeretitek. Pedig ez csak külsőség, külsőség, külsőség.

Most kihagyom a harmadikat, mert erről szeretnék bővebben szólni. A harmadik jajszó után, amikor Jézus már a törvénytudókra is rátér, felhorkan egy jelenlévő törvénytudó, mondván: Mester, amikor a farizeusokat bántod, bennünket is bántasz. No lám, hirtelen micsoda szolidaritás támadt. A törvénytudók ugyanis nem árultak meg egy gyékényen a farizeusokkal. A farizeusok elkülönültek, szép, hosszú, fekete ruhákban jártak, szektát alkottak, ők voltak a kor erkölcscsőszei, az írástudók pedig benne voltak a kor politikai elitjében. Márpedig, vallás és politika akkor se jött össze nagyon. Nem bírták egymást, ki nem állhatták egymást. De most, hirtelen micsoda érdekszövetség támad. Mester, mikor őket bántod, minket is bántasz, bántsd őket úgy, hogy bennünket békén hagysz. S akkor Jézus azt mondja: jaj nektek is törvénytudók, mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjatokkal sem illetitek azokat a terheket. Ismertek olyan törvényhozási folyamatokat, amikor a politikai, gazdasági, társadalmi elit hozza a törvényeket, nekik meg se kottyan, mi meg belerokkanunk?! Ők észre se veszik, mi meg belesántulunk. Egyszer valaki azt mondta nagy keserűen - s ez azért remélem nincs így teljes egészében -, hogyha valaki megfognak tyúktolvajlásért, az bizton kap ma Magyarországon 15 évet, aki pedig elsíbol több száz milliárd forintot, az Bécsben kanalazgatja a kapucínert. Elviselhetetlen terheket raktok a nyomorultakra, szegényekre, megmutatjátok a népnek, hogy rend lesz, fegyelem lesz, törvényesség lesz, átszervezzük a belügyet, a külügyet, a biztonságot, a fináncokat, mindenkit, senki ki nem bújik ezen a hálón, csak aki ezeket a törvényeket hozta, kanalazza a kapucínert. Jaj nektek! S folytatja Jézus: jaj nektek azért is, mert síremlékeket építetek azoknak, akiket atyáitok megöltek. Milyen megrendítő ez, kedves testvérek, Jézus nem azt mondja, hogy jól van, legalább a második, vagy harmadik, vagy negyedik generáció belátja, hogy atyáink vétkeztek, s egyfajta történelmi elégtételre kerít sort, hanem azt mondja, hogy ez azt jelenti: egyetértetek atyáitokkal. Ők megölték őket, ti meg megássátok a sírt. Ők nekimentek a prófétáknak Ábeltől kezdve Zakariásig, ti pedig nagy próféta-síremlékeket építetek. S vajon miért? Megváltozott az életetek? A próféták követőivé lettetek? Hisztek immár Ábelnek, Illésnek, Jeremiásnak, Ézsaiásnak, Zakariásnak, akinek a vére az oltár és a templom között ontatott ki? Dehogyis hisztek. Csak építtetek egy emlékművet. Aztán amikor eljön az ünnepnap, elmentek, megkoszorúzzátok azt, vagy hajnalban kiküldetitek a koszorút. Jaj nektek! S végül azt mondja: jaj nektek törvénytudók, írástudók, farizeusok, mert elvettétek a tudomány kulcsát, ám mivel ti magatok nem mentetek be, meggátoltátok azokat is, akik be akartak menni. Máté evangéliumában ez úgy szerepel, hogy elvettétek a Mennyország kulcsát, és mivel ti, magatok nem mehettek be, másokat is meggátoltok.

Ezért emeltem ki,  és hagytam a végére a harmadik jajszót, amit Jézus mond, mert talán ez a legtalányosabb:  jaj nektek képmutató írástudók, farizeusok, mert olyanok vagytok, mint a sírok, amelyek nem látszanak, és az emberek, akik azokon járnak, nem tudják azt. Jézus jeltelen sírokként ábrázolja ezt a társaságot, valami olyan valóságként, mint amikor az ember tudatlanul sírok felett jár, nincs jel, nincs fejfa, nincs sírkő, de halottakon tapod. Ez két szempontból fontos. Jézus azt jelzi, hogy akik a ti világotokba lépnek, azokat becsapjátok, akik a ti világotokban, a ti dimenziótokban járnak, tisztátalanná lesznek. Tudjuk a zsidó törvények szerint, - és ezt nagyon szigorúan vették, mindmáig így van – a temető, a halottak nyugvóhelye érinthetetlen, oda nem lehet csak úgy bemenni, arra nem lehet házat építeni, azt nem lehet beszántani, ott nem lehet kecskét legeltetni, ott nem lehet élni, az a halottak birodalma. Ennek értelmében, Jézus ítélete ez: akiket ti becsalogattok a saját birodalmatokba, saját életetekbe, azokat a halottak birodalmába csaljátok be, és ti, akik annyira odavagytok a tisztaságért, ti, akik itt morgolódtok, hogy nem mostam meg a kezemet, fel vagytok ezen háborodva? A ti egész életetek, egész valóságotok a halottak birodalma,  ám akik köztetek vannak, nem tudják ezt. Budapesten is itt, ott folynak építkezések, és sokszor megrendítő, amikor építkezés közben előkerül egy holttest, egy csontváz. Ilyenkor . azonnal le kell állítani az építkezést, ki kell vizsgálni a körülményeket. Az idősebbek talán emlékeznek arra, mikor a Gesztenyés park mögött elbontották a régi Németvölgyi temetőt, és elkezdték a nagy hotelt építeni. Iszonyatos és megrendítő látvány volt, mesélik az idősek, hogy jöttek a dózerek, és forogtak ki a földből a csontvázak és koponyák. A halottak meggyalázása volt ez. S azt mondja Jézus, ti most ilyenek vagytok. Megtévesztitek az embereket, rettenetes csapdába csaljátok őket.

Van ennek egy mélyebb értelme is, és ez a mélyebb értelem, ami most igazán fontos számunkra. A farizeusi vallás az élet vallása akart lenni. Minden vallás erre törekszik. Nagyon, nagyon ritka az a fajta vallás, amely a halálnak a vallása lenne. Az igazi, életerős, kibontakozó, embereket megragadó, eleven istentiszteletet, vallásos magatartást, erkölcsi elveket, kerek világot szervező vallás minden esetben az élet vallása. Minden vallás így lép fel. Mindegyik ezt hirdeti. Azokat nem vesszük komolyan, akik azt mondják, hogy kitaláltunk egy új vallást, és ez tulajdonképpen semmi egyéb, mint a halálnak a vallása, ezektől elfordulunk. Még mi, magyarok is, pedig mi jelesül arról vagyunk híresek és nevezetesek, hogy a mi vallásosságunk dominánsan a halálhoz, a temetéshez kötődik. Nemrégiben olvastam egy tanulmányt, mely a XVII. századi magyar református énekkultúráról szólt. A XVII. században, Debrecenben kiadtak egy új református énekeskönyvet 143 énekkel, ebből 132 temetési ének. Nos mi, reformátusok ilyenek vagyunk, a mi a legméltóságteljesebb, legszebb istentiszteletünk sokszor a temetés. Tudunk temetni, annak nagyon megadjuk a módját. De még ez is az élet vallása, mert az élők gyászolnak, mert az élők siratnak, mert az élők keresik a vigasztalást, az élők keresik a reménységet. Minden vallás az élet vallásának hirdeti magát. S most azt mondja Jézus: jaj nektek képmutató írástudók, farizeusok, mert olyanok vagytok, mint a sírok, amelyek nem is látszanak, s az emberek, akik azokon járnak, nem tudják. Nem tudják, hogy köztetek járva a halállal kötöttek szövetséget. Nem tudják, hogy ha úgy akarnak élni, gondolkodni, cselekedni, hinni, mint ti, akkor a halál birodalmának illegális behatolói lesznek. Jaj néktek.

Megrendítő ez. Ezért mondtam a bevezetőben, hogy óvatosan ítéljünk. Könnyű vagdalkozni, jajszót mondani, hamari módon ítéletet alkotni! Ám ezeket a jajszavakat Jézus mondja. Ő valahogy úgy lát, mint a régészek láthatják kutatórepülőről a bedőlt és megszűnt sírokat, amelyeket már évszázadok óta benőtt a fű, a gaz, vagy éppen mezőgazdasági termelés folyik felettük. A légifelvételeken az ezer, meg kétezer, háromezer éves sírok helyei is kirajzolódnak, de csak a légifelvétel sajátos távlatából. Ebben az esetben a különös távlat Jézusé, aki a szívek és a vesék vizsgálója, aki ismeri a szív elrejtett gondolatait is. Ne legyünk tehát könnyen ítélkezők.

És végül, szeretnék visszatérni a bevezetőhöz, a történt körülményeihez. Arra kérek mindenki, próbálja meg elképzelni ezt a jelenetet. Vendéget hívunk, a vendég leül az asztalunkhoz, s a vendég rövidesen – talán egy szerencsétlen megjegyzés után - jajszavakat mond ránk, a házigazdára. Valljuk be, ez azért nagyon udvariatlan dolog lenne. Valakit megvendégelünk, ő meg jól megátkoz bennünket. Megeszi az ebédünket, aztán meg se köszöni, hanem mindjárt mondja: olyanok vagytok, mint a meszelt sírok, megszereztétek az Isten országa kulcsát, ti se mentek be, másokat se engedtek be, stb., stb. Jaj nektek, jaj nektek, hatszor is, hétszer is, Máté feljegyzése szerint, nyolcszor is. Miről van szó? Ilyen udvariatlan és tiszteletlen lenne Jézus? Ő sose volt udvariatlan és tiszteletlen, ez egészen biztos. Csak határozott és egyszerű. Még azt is merném mondani, hogy Jézusnak ezek a jajszavai talán nem is olyan súlyosak és drámaiak, mint a siratóasszonyok jajszavai, amikor már beállott a baj és nincs tovább. Ezek a jajszavak nem a mindeneket megítélő ítélőbíró visszavonhatatlan ítéletei. Én ezt a jelenetet úgy is képzelni el tudom, hogy asztalnál, beszélgetés közben Jézus igen udvariasan, ha tetszik informálisan elmondja ezeket a szavakat, hiszen nincs is itt semmi különös drámai előzmény, vagy körülmény. Később, amikor már Jeruzsálemben van Jézus, megismétli és kibővíti ezeket a jajszavakat.

Ott valóban van egy drámai helyzet. Ott már támadják Jézust, ott már mindenféle firtató kérdéseket tesznek fel neki. De ott már nem is az érintetteknek mondja jajszavait, hanem ítéletet hirdet a Jeruzsálemben lévő tanítványoknak, embereknek, mindenkinek, aki körülötte van. Magához hívja őket és kihirdeti az ítéletet. Itt még nem erről van szó. De hogy milyen mélyre vág Jézus szava, azt a végéből értjük meg. Így jegyzi fel Lukács evangélista: „mikor pedig ezeket mondta nekik, az írástudók és a farizeusok kezdtek felette igen ellene állni, és Őt sok dolog felől kikérdezgetni ólálkodván utána, igyekezvén valamit a szájából kikapni, hogy vádolhassák Őt.” Lám, amint mondtam, írástudó és farizeus egyszerre csak cimborák lesznek. Mint ahogy Jézus peréről is azt olvassuk, hogy Pilátus és Heródes azon a napon lettek jó barátok, amikor elítélték Jézust. Egyébként Pilátus és Heródes soha nem álltak egymással szóba. Legfeljebb szolgálati úton. De azon a napon jó barátok lettek. Nos, az írástudók és a farizeusok is ezen a napon lettek szövetségesek, és aztán ólálkodtak Jézus után, hogy felkapják egy szavát, egy mondatát, egy nyilatkozatát, egy félreértelmezhető megjegyzését, amivel megvádolhatják. Kedves testvérek, ha abban az időben lettek volna médiumok, akkor biztos nem nekik kellett volna Utána ólálkodni, csak küldték volna a riportereket, akik addig zaklatták volna Őt, amíg dühében valamit olyasmit nem mond, amit aztán szépen fel lehetett volna habosítani a bulvárban meg a különböző híradókban. Itt még nekik kellett ólálkodni. De a dolog veleje az, hogy megérinti őket Jézus határozott ítélete, melynek lényege ez: nem jó az, amit csinálsz, és nem jól csinálod azt, amit jónak gondolsz. S kezdtek felette igen ellene állani.

Itt érkezünk el a legnagyobb mélységig, ez már túl van farizeuson, írástudón, Heródesen, Pilátuson, mindenkin túl van, ez már itt van nálam és nálad, kedves testvér. Amikor a Jézus ítélete megérint és eltalál, megszólít és megfedd, rámutat hibádra, vétkedre, bűnödre, vallásos bűnödre, mert ilyen is van, és most ezekről van itt szó, a hited világában, az Istenhez tartozó dolgokban elkövetett vétkeidre, mert ilyen is van, ellenállsz-e, vagy megadod magadat Jézus szavának? Mert ezek a szavak gyógyítanak. Nemcsak jajok, nemcsak nekrológok, nemcsak azt mondják ki, hogy mindennek vége, hanem arról is szólnak, hogy másképp kell és lehet. Ezek megváltoztató jajszavak. Akkor változol meg, ha elfogadod, aláállsz, érvényesnek mondod önmagadra nézve, és keresed Jézus segítségét, hogy megváltozz, hogy ezután másképp legyen. Azt kívánom, kedves testvérek, Isten Szentlelke segítsen mindannyiunknak, amikor utolér a jézusi szó, megítél bennünket a jézusi jaj, nehogy megkeményedjünk, ellenálljunk, hanem inkább adjuk át önmagunkat a hű Mesternek, hogy az Ő változtató hatalmával Isten kedves gyermekeivé szüljön újjá bennünket.
Ámen