Megtart

„Íme, egy főember eljövén leborult előtte, mondván: Az én leányom éppen most halt meg; de jöjj, vesd reá kezedet, és megelevenedik. És felkelvén Jézus követte őt tanítványaival együtt. És ímé, egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásban szenvedett, hozzájárulva hátulról, illette ruhájának szegélyét. Mert ezt mondta ala magában: Ha csak ruháját illetem is, meggyógyulok. Jézus pedig megfordulva és reá tekintve,  ezt mondta: Bízzál leányom; a te hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában. És Jézus a főember házához érkezve, látva a sípolókat és a tolongó sokaságot, ezt monda nekik: Menjetek el innen, mert a leányzó nem halt meg, hanem aluszik. És kinevették őt. Mikor pedig a sokaság eltávolíttaték, bemenve, megfogta annak kezét, és a leányzó felkelt.” (Máté 9,18-25)

Korábban már szóltam erről a páros történetről Márk evangéliuma szerint, ezért elég csak néhány vonatkozást fölidézni, hogy abból a szemszögből is jól lássuk, ahogy ezt Máté mondja el nekünk. Ugyanis, az evangéliumokat összehasonlítva hamar belátjuk, hogy mindegyik evangélistának van egy sajátos nézőpontja, és ugyanazokat az eseményeket ebből a sajátos nézőpontból mondják el. Ha látunk valamit történni a Királyhágó téren, azt nézhetjük a Böszörményi utcának ebből a részéből, nézhetjük a Böszörményi utca másik feléből fölfelé jövet, nézhetjük a Királyhágó utca derekáról, mondjuk a kórház elől, és nézhetjük a Csodaszarvas szobra elől is. Ugyanazt az eseményt látjuk, ám a szemszöget tekintve másképp fogjuk elmondani. Én most Máté elbeszélése mellé Márknak a megjegyzéseit fűzöm hozzá. Mindjárt először azt, hogy Márk evangélista, aki egyébként rendkívül szűkszavú, nagyon tömören mondja el a történeteket, az övé a legrövidebb evangélium, itt a vérfolyásos asszony gyógyulásának a történeténél megáll és elidőzik. Ez szinte meglepő. (Máté evangélista öt mondatban mondja el ezt a történetet. Márk tizenkettőben.) Lélektani vonatkozásokat közöl és sok olyan részletre kitér, amit sem Máté, sem Lukács evangélista nem mond el. Jól látják, akik azt mondják, hogy Márk evangélista itt, valami okból dramatizál, fölfokozza a dolgokat.

Ezt az érzésünket az is magyarázza, hogy Márk evangélista gyakran használja az „azonnal” (rögtön, tüstént) szót. Itt is így mondja el a történetet. „Azonnal meggyógyult az asszony.” Aztán Jézus bement Jairus házába, és „tüstént meggyógyult a lányka”. Vagyis Márk gyorsan halad előre az elbeszélésben, és gyorsan vezet a lényegek lényegéhez is, Krisztus megfeszítéséhez és feltámadásához. Márk evangéliumáról mondják, hogy passiótörténet rövid bevezetéssel. Ha tehát megáll és elidőzik egy eseménynél, akkor ott valamit dramatizálni akar. Mintha azért állna meg ez elbeszélésben, mert Jézus is megáll itt, tehát mintegy csatlakozik hozzá, mellette marad, jelezve, hogy miközben Jézus a tanítványokat faggatja, aztán az asszonnyal beszélget, majd kinyilvánítja gyógyulását, ezzel isteni erejét is deklarálja. Jézus megérezte, hogy erő áradt ki belőle, s megállt, kérdezve: ki érintett meg. Ugyan már, Mester - mondják a tanítványok -, itt tülekednek, lökdösődnek az emberek! Miért kérdezed, hogy ki érintett meg? Akárki! Mindenki!  De Jézus tudta, hogy belőle gyógyító erő áradt ki, és a beszélgetéssel deklarálta gyógyító hatalmát az ott lévőknek. Később, az evangélium hatodik részében, Márk megjegyzi, és ahova csak bement Jézus, falvakba, városokba, tanyákba, majorokba, ott betegeket vittek hozzá, letették őket elé és arra kérték, hogy legalább a ruhája szegélyét megillethessék, és valahányan csak illették, meggyógyultak (Márk 6,56). Tehát ennek a gyógyulásnak és a körülményeinek elterjedt a híre - és maga Jézus akarta, hogy elterjedjen.
Máté, mint mondtam, sokkal rövidebben beszéli el a történetet, mintegy szorosra fogja, kevésbé dramatizál. Inkább Jézus készségét, belső indíttatását hangsúlyozza. Korábban, Jézus gyógyításai kapcsán Ézsaiás prófétától idézte a szenvedő szolgáról szóló passzust (betegségeinket ő viselte és nyomorúságainkat elhordozta, Ézs 53), jelezve, hogy Jézus nagy munkában van. Nem ráérős feladatot teljesít. Egy-egy pillanatra talán megtorpan, valamit nyugtáz, valamit mond, de megy tovább. Azt olvassuk erről az asszonyról, aki kifigyelte, hogy Jézus partra szállt, majd Jairus hívatta és Jézus elindult a házához, a ház előtt pedig már ott voltak a siratók és a tömeg (ha megáll egy mentő itt, a Böszörményi úton, kisebb tömeg, érdeklődők, kíváncsiskodók itt is összeverődnek), hátulról megérintette Jézus köntösét és meggyógyult.  Az evangélista is elmondja róla, hogy 12 éve vérfolyásos betegségben szenvedett. Hogy mi lehetett maga a betegség, azt nem tudjuk pontosan, de azt tudjuk, hogy a mózesi törvények értelmében a betegsége miatt ez az asszony ki volt közösítve a kultuszi rendből. Az Ószövetség rendje szerint, ha a testből vér áradt ki, az tisztátalanná tette a testet. A betegnek szertartások beiktatásával meg kellett tisztulnia, s csak úgy vehetett részt újra a közösség vallásos életében. Lehet, hogy ennek az asszonynak menstruációs problémái voltak. Más tudósok szerint az evangélista megjegyzése arra utal, hogy aranyér problémái lehettek. Megint mások szerint talán a testén volt valamiféle tályog, fekély, ami nem gyógyult be, időről időre kifakadt, és hiába végezte el hét napos tisztulási szertartást, mire a végére ért, ez újra kifakadt s seb. Márk evangélista még azt is elmondja, hogy ez az asszony sok orvosnál járt. Sőt, hozzátolja, hogy minden vagyonát orvosokra költötte, annyira meg akart gyógyulni. Sokat szenvedett, mondja, sok orvos alatt sokat szenvedett, nem az orvosoktól szenvedett, hanem azért, mert akármelyik orvoshoz ment, és akármilyen gyógymódot javasoltak, eljárást, kúrát alkalmaztak, nem gyógyult meg. Sőt, mondja az evangélista, idővel csak súlyosbodott, rosszabbodott a helyzete. Máté ezt másképp mondja el, érzékeltetve, hogy abban a pillanatban is szenvedett, amikor átverekedte magát a tömegen és megérintette hátulról Jézus köpenyét. Ennek a nőnek az élete 12 éve folyamatos szenvedés volt. Szenvedés volt ez fizikailag is, és szenvedés volt spirituális értelemben is, hiszen ki volt zárva a kultuszi közösségből. Az imént énekeltük a szívünk egyik kedves zsoltárát, a 42. zsoltárt, melyben Dávid fölkiált: szomjúhozik Isten után, vágyakozik Isten után, nagy nyomorúságban van, ellenség veszi körbe. Aztán azt mondja, hogy Isten szent helye után vágyakozik, ahol majd szép énekléssel fogja dicsőíteni a szabadító Istent. Ez az asszony a betegsége miatt nem mehetett be a szent helyre, nem csatlakozhatott a szentek közösségéhez, nem énekelhetett velük együtt, nem dicsőíthette Istent sok szabadításáért, nem vihette elé fohászát a közösségben, nem teljesíthette gyógyulási fogadalmát, tehát spirituálisan is szenved.
Láttatok már ilyet, testvérek, amikor összezár egy kör, valaki kívül marad, és keresi, hogy hol furakodhatna be, hol léphetne be ő is a körbe? Láttatok már síró gyereket, akit véletlenül kizártak a szülei, és áll a kapu előtt sírva, mert kívül rekedt? Mi csak a töredékét érezzük vagy tapasztaljuk annak, amit ez az asszony tizenkét éven keresztül átélt. Megjegyzem, ahogy sok tudós megjegyzi, hogy 12 éves volt Jairus lánya, akit feltámasztani indult Jézus. A bibliai életkor-számítás szerint a tizenkettedik év után kezdődött a felnőttkor. Az egy életváltó szakasz, de fordítva is megtörténhet, 12 év alatt elsorvadhatnak a remények. 12 év egyik orvostól a másikig, egyik kúra a másik után, minden vagyonát erre költi, mert meg akar gyógyulni - hát tizenkét év után feladja az ember.  Elfogy, elpárolog a remény, lecsüggeszti az ember a kezét, s már csak azt keresi, hogy mégis hogyan tengethetné el az életét. És mégis, ez az asszony képes áthágni a szokásokat is. Hiszen még ma is így van, hogy ha egy nő megrángatja egy férfi ruháját, meghökkenve odanézünk, hogy mi ez? Ha férfi rángatja meg egy nő ruháját, fölkiáltunk, hogy molesztálta, futunk rendőrért, meg a bíróhoz, cirkuszt csinálunk. Nade, hogy egy asszony rángatja meg férfi ruháját?! Olyat még nem hallottam, hogy férfiember futott volna rendőrért, hogy őt molesztálta egy nő. Legfeljebb illetlenséget követett el. De ez az asszony áttöri ezt a korlátot. Mire képes a hite? Át tudja törni a korlátokat. S vajon miféle hit ez? Jézus azt mondja neki: bízzál lányomat, a hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában. Miféle hit ez?

Jobb híján reflexiós hitnek neveztem el. Jézusnak ugyanis már nagy a híre-neve. Követik, hömpölyögnek utána, üzennek érte. Az előző fejezetek gyógyítási történetei mind ezt mutatják, hogy Jézusban erő van, s nem csak a beszédében, hanem egész személyében. Erre a hírre talán fölcsillant a gyógyulás reménye, az ami már elpárolgott annyi kudarc után. Van itt valaki, aki csak egy szót szól és fölkel a béna ember, csak egy szót szól és megnyílik a vaknak a szeme, aki csak megérinti a lázbeteget (Péter anyósát), és az meggyógyul, „munkaképes” lesz. És most is, tessék, a zsinagóga vezetője, Jairus üzen Jézusnak, jöjj, meghalt a lányom, de ha te csak megérinted, megéled. Az asszonyban - most így fogalmazom először - reflexiós hit van. Ha Jézus megérint valakit, meggyógyul – ha én megérintem Jézust, meggyógyulok.
De azt látjuk Jézus szavából, hogy miközben egyrészt nyugtázza ezt (a te hited megtartott, megmentett, meggyógyított!), aközben isteni dimenziót is nyit az asszony előtt. Mit mond neki? Bízzál lányom! A te hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában. De mit jelent ez a szó, hogy bízzál? Ez csak az adott pillanatra vonatkozna? Vagy pedig megnyílik az asszony számára az, ami a betegsége miatt teljes egészében elveszett, hiszen a jövője veszett el. A jövője  - akár az aznap dél, az aznap délután, a közvetlen holnapi idő. Nem is beszélünk itt távoli jövőről, tervekről, elképzelésekről. Bízzál! Mikor tehát Jézus nyugtázza ennek az asszonynak a hitét, nyugtázza a mi hitünket is, mert a mi hitünknek is van valami kezdete. Valami, amit láttam. Valami, amit hallottam. Valami, ami előttem történt, nem velem, de tanúja vagyok. Valami sejtelem, ami elérkezett hozzám. Erősít ez? Jézusnak nem kell erős hit. Azt mondta egyszer a tanítványoknak, ha csak akkora hitetek lenne, mint a mustármag és azt mondanátok ennek a hegynek, hogy kelj fel és ugorj a tengerbe, felkelne és a tengerbe szökne. (Lukács 17,6)
Ha nem dogmatikát tanítanék, még úgy is mondhatnám ezt, hogy Jézusnak az sem kell, hogy föl tudd mondani a nagy dogmatikát, a teremtéstantól kezdve a végső időkig, mindent szépen, tételesen, úgy, ahogy az a hitvallásokban van. Itt csak egy kis, mustármagnyi hit van, és ő ezt nyugtázza. És ez a hit, ez a kicsi hit, ez a kezdeti hit: ez az induló hit. Nem is tudjuk, hogy mi ez, talán inkább csak valami sejtelem vagy érzelem.  Ez a hit szerezni akar valamit. Ne féljünk ezt kimondani. Ez a hit az a mozdulat, amikor az ember elkezdi kinyitni az ökölbe szorított kezét, de még nem nyitotta ki teljesen a tenyerét. Egyszer az egyik unokámnak akartam adni valamit, és nyújtogattam neki, de egyre csak elhúzta a kezét. És akkor megfogtam a kezét és elkezdtem az ujjait egyenként kifejteni, beletettem a tenyerébe az ajándékot, aztán visszazártam az ujjait. Valami ilyesmiről van itt szó. Elkezd lassan nyílni valami. A bezárt emberi élet, a magába forgó emberi élet valamilyen hatásra megnyílik és immár kész elfogadni. Sőt, akar is kapni. Mondom a jó magyar szót: szerezni akar. Gyógyulást szerezni? Igen, azt is. Értelmet akar szerezni az életének? Mert már beleőrül abba, hogy nem tudja, miért van itt ezen a világon? Igen, azt is. Csak egy nyugalmas délutánt akar szerezni, egy kicsit leszuszolni a zaklatottságból, a szívében össze-vissza pattogó gondolatoktól, amik már tönkre teszik? Igen, azt is. Egyszer hallottam egy előadást egy konferencián, nagy mennydörgő szózat volt, az előadó jól letolt mindannyiunkat, akik ott ültünk, hogy mi csak azért járunk templomba, mert nyugalmat akarunk. Hát azért, igen, azért! Ha eljövök ide a templomba és fölzaklatnak, aztán össze-vissza pattog az agyam, többet ide nem jövök. Nem kell ezt röstellni, testvérek. És akarok egy kis derűt is, mert megsötétedett a világ? Igen. Mert lehet, hogy hamarosan a mi országunk fölött fognak átsuhanni a harci repülők, újra bekapcsolják a szirénákat és le kell menni a pincébe. Háború van és szeretnék egy kis derűt? Igen. Hitemmel szeretnék eszközölni, szerezni egy kis derűt. Szeretnék egy kis távlatot magamnak, a gyerekeimnek, az unokáimnak, a testvéreimnek, a családomnak? Igen. Szeretnék. Szeretnék valami ilyesmit megnyerni? Egy kis erőt? Mert már nem bírok fölállni? Igen.

Most kezdtük olvasni a Zsoltárok könyvét. Olvassátok csak ezeket a könyörgéseket, felkiáltásokat! Lám, a szent emberek, próféták, a nagy király, Dávid, a léviták rendjébe tartozó templomi énekesek, az ismeretlen zsoltárosok és Mózes mind ezekért kiáltanak: gyógyulásért, a lét értelmének titkáért, nyugalomért, derűért, távlatért, erőért, föloldozásért, bűnbocsánatért, életért. Ahol hit van, ott életügyekről van szó. Halott dolgok táján mi szükség hitre. Egyszer vitatkoztam egy tudóssal, aki a régi kövületeket kutatta, meg se tudtam jegyezni - 8 milliárd év, 70 milliárd év, mondogatta az adatokat -, magyarázta nekem boldogan, hogy tudja, tiszteletes úr, ehhez nem kell sok hit, ehhez tudomány kell. Nos, igen, a halálhoz nem kell hit.  Mit mond a hatodik zsoltár?  „A Seolban nem dicsőítenek téged.” (Zsoltár 6,6) A holtak birodalmában nincsen szó. Ahol kövek, kőkemény tények vannak, ott nem kell hit. Ámbár Jézus egy helyen azt mondja a megkeményedett embereknek, hogy ha ti nem dicsőítitek Istent, akkor majd a kövek fogják dicsőíteni.  (Lukács 19, 40) Ahol élet van, ott van a hit, és megfordítom: ahol hit van, ott újra megnyílik az élet lehetősége.

És ez ennek a történetnek a vége: Jézus megérkezik Jairus házához, miután útközben elidőzött még a meggyógyult egy asszonnyal, aki tizenkét éve vérfolyásos betegségben szenvedett, ki volt zárva a kultuszi közösségből, szenvedés volt az élete, de Jézust megérintve még abban az órában meggyógyult, tüstént meggyógyult, csoda történt vele (ahogy Márk evangélista mondja). És idézzük fel, hogyan hívta Jairus Jézust? Jöjj, uram, meghalt a lánykám, de ha te megérinted, megelevenedik! Jézusban feltámasztó erő van. És odaérkezett Jézus a házhoz, és azt mondta a sokadalomnak, menjetek el, a lányka nem halt meg, aluszik. S erre kinevették.  A gyászolók, akik már ott jajongtak, verték a gyászdobot és fújták a gyászsípot és kántálták a gyászénekeket, egyszerre röhögő kórussá alakultak át. Kinevették Jézust. Hát ez a hit nagy drámája, testvérek. És ezt a drámát nekünk is el kell hordoznunk. Ha kinevetik a hitedet. Ha azt mondják: hol van a te Istened? Hol van az az erős Isten? Hol van a gyógyulást adó Isten? Hol van a nyugalmat, derűt hozó Isten? Hol van a béketeremtő Isten, hol van az élet-távlatot nyújtó Isten? Lám, megszakad a nagy életgyász és felharsan a röhögés és ez a röhögés Istennek szól. Ez a halott világ zaja. Ebbe lép be a hit. Mit mondott Jézus az asszonynak? Megállt, megfordult, rátekintett: bízzál lányom.

 Vagyis amikor azt mondtam, hogy ennek az asszonynak reflexiós hite van, mert látta már valahol a gyógyító Jézust, mert megsejtette, hogy kicsoda Jézus, vagy mondták neki, s nekivágott – próbaszerencse! -, igen, van ilyen próbaszerencse hit. Mi ezt lebecsüljük. Jézus pedig nyugtázza! Sőt, nem csak nyugtázza, hanem megnyit egy isteni dimenziót: bízzál! A hitem ugyanis, ha igazi hit, elismeri, hogy amit Isten másokkal tett, azt velem is megteheti. Amit Isten másoknak megadott - meggyógyította, helyreállította, vigasztalást adott neki, derűt öntött a lelkébe -, azt nekem is megadhatja. Pál apostol azt írja a római gyülekezetnek, akikkel még nem találkozott, nem ismert: szeretnék közétek menni, hogy egymás hite által épüljünk. (Róma 1,12) Épüljünk hitből, kegyelemből, tapasztalatból. Ez az Isten dolga velünk. A vérfolyásos asszony ez mondta: ha csak a ruhája szegélyét megérintem, meggyógyulok. A római centurio azt mondta: Uram, csak egy szót szólsz, és meggyógyul az én szolgám. Jézus pedig azt mondja a 12 éves halott kislányról, aki már ott fekszik a halottas ágyon: nem halt meg, hanem alszik. Vajon, az életed siratásából, meggyászolásából, zokogásából harsány nevetésbe fordítod-e a dolgot? Mit beszél ez a Jézus? Vagy hallod-e azt a szót, amit ennek a beteg asszonynak mondott, és amit mindig mond, most is mond Lelke által: bízzál! A te hited megtart téged. Ámen.