Megoldás, eloldás, feloldás

Imádkozzunk: Jövel Szentlélek Úristen, add nekünk hétszeres ajándékodat, a bölcsességnek és értelemnek lelkét, tanácsnak és erőnek lelkét, az igaz ismeret és istenfélelem lelkét, és az Úr előtt való alázat lelkét. Kérünk, töltsd be szívünket, áldd meg igére figyelésünket, taníts Krisztus útján járni. Ámen

Textus: Lukács  7,36-50

Hadd kezdjem a mondandómat pletykával, mert mindig nehéz eldönteni az igehirdetőnek, hogy mivel kezdje. Rögtön az igével-e, vagy valami pletykával. Tegnap hallottam, hogy a liberális értelmiségi voltaképpen diplomás kommunista. Van ennél kegyelmesebb ítélet is. Eszerint a liberális értelmiség ahhoz is ért, amihez nem. Mint Mekk Elek bácsi székelyföldi ezermester, akinek ez állt a cégérén: Mekk Elek ezermester mindenhez ért. Nos, ki is ment a Duna tv, odaállították az öreget a székely kapuba és kezdték filmezni, majd megkérdezték tőle: no, Elek bácsi maga tényleg mindehhez ért?  Mi az hogy, mindenhez is! - mondotta az öreg.

Kezdjük inkább az evangéliummal, kezdjük mindig az evangéliummal! Ehhez azonban most egy hétmérföldes csizmát kellene vennünk, mert legalább két évszázadot gyorsan át kellene lépni, hogy közelebb jussunk a felolvasott igéhez, a szabadító történethez. Húsz évvel ezelőtt, ha itt tartottam volna parlamenti áhítatot erről az igéről, azt mondtam volna, hogy egy évszázadot kell átlépni, a XX. századot; a hamis ideológiák sorsrontó évszázadát, amikor ok nélkül öltek meg milliószám keresztyéneket is. De lám, még az ötödét sem töltöttük el a XXI. századnak, és attól tartok, felül fogja múlni e tekintetben a XX. századot. Javában készülnek a likvidálási listák. Paul Johnson az értelmiségiekről szólva mondja, hogy a XX. sz. a radikális utópiáké volt. Akkor annak hódolt az értelmiség, mi több, az értelmiség találta ki. A XXI. század pedig – fűzi hozzá – a hedonizmusé lesz. Annak hódol az értelmiség. És mindkettő gyűlöli a keresztyéneket. Az utópista azért, mert folyton beleütközik abba, amit a zsoltár mond: ha nem az Úr építi a házat, hiába épít az építő! Hiába a terv, hiába az igyekezet, hiába az nagy összemberi szándék, hiába az utópia, ha nem az Úr épít, hiába épít az építő. Ezért, jaj, azoknak, akiknek a puszta léte is ezt hirdeti. A hedonistát pedig  az áldozat, a lemondás, az igazi szeretet valósága zavarja. Pontosan az, hogy rajta kívül mást is kellene szeretni. Sőt, mivel hedonista, élvezni is szeretné a keresztyének gyűlöletét. Tessék hát Obermüller urat is megérteni!

A megbocsátás és a szeretet összefüggéséről van szó ebben a felolvasott történetben. A farizeus meghívja Jézust, a prófétát. Az előző történetekben olvasunk arról, hogy Jézus feltámasztotta a naini özvegyasszony fiát, és elterjedt a hír, ő a próféta. Tehát a farizeus prófétát hív meg. És ez a próféta hagyja, hogy egy bűnös nő vegzálja. Tűri, hogy a lábához borul sírva, megkeni a lábát, s hajával törölgeti, zokog, fogdossa. A farizeus azt mondja magában, ha próféta volna az, aki itt ül az asztalomnál, tudná, hogy ki és miféle ez a nő. Nehéz pillanat ez. Tudom, Ferenc pápa nem tart igényt prófétai tisztre, de láttuk, milyen idegesítő volt a számára, amikor egy rajongó kapaszkodott bele. Rá kellett ütni a kezére, hagyja már békén!  Ha Jézus próféta volna, dünnyög a farizeus, még kevésbé hagyná, hogy ez a nő cibálja, rángassa, tapogassa, mert tudná, hogy ki ez! Mert különben jön a közösségi médiumok híres kifejezésével, a doxxing, a kipécézés, a nyilvánosság előtti megsemmisítés.

Csakhogy ez a próféta Jézus pontosan tudja, ki ez a nő, és hagyja a rajongást. (Mint ahogy azt is tudja, mit gondol a farizeus.) Tudja azt az isteni igazságot, hogy akinek sokat bocsátanak meg, az jobban szeret. Akinek sok adósságát engedik el, az jobban szeret. Úgy látom, hogy mi, magyarok, ahogy elnézem a közönyösségünket, és sokféle Isten-ellenességünket, éppenséggel úgy élünk,  mintha soha nem is lett volna semmi adósságunk, sőt, mintha valójában  Isten tartozna nekünk. Jó fajta farizeus póz ez: Isten tartozik nekem. S ha valami oknál fogva – mondja Jézus a farizeusokról –  nem mehetnek be Isten országába, akkor másokat se engednek be. Nekik jár, és ha ők nem kaphatják meg, akkor más se mehet be. Tudja jól Jézus, hogy emberi viszonylatban is mit jelent az adósság. Az adós és a hitelező mindent tehet egymással. Leginkább kergetik egymást. Az adós menekül, a hitelező üldözi, vagy éppen nagyvonalúan hosszabbítja az adósságot. Egyet nem tudnak tenni, nem tudják egymást szeretni. Ahol adósság van, német szóval: Schuld van, ott vétek van, lerendezni való van, és ott mindent lehet, csak egymást szeretni nem. Ezért mondja Pál apostol is a Római levélben: senkinek semmivel ne tartozzatok, csak azzal, hogy egymást szeressétek.

Mennyivel inkább így van ez Istennel való kapcsolatunkban. Amit most Jézus megmutat éppen ez, nevezetesen: isteni elengedésből van minden. Mint gondolsz, Simon, kérdezi a farizeust, a két adós közül ki szereti jobban egykori hitelezőjét? Az-e, akinek 50-et, vagy az-e, akinek 500-at engedett el? Gondolom, felel a farizeus annak, akinek többet engedett el. Akinek többet engedett, annak többet bocsátott meg. Ez a kegyelem útja. Másképp nem jutunk Isten közelébe. Mert akinek tartozunk, azt inkább kerüljük, sőt inkább gyűlöljük. Az adósságunk, a bűnünk, ez itt a nagy közbevettetés. De Isten megoldja ezt a lehetetlenséget. Eloldja az adósság-ballasztot. Feloldja az ellenségeskedést. Három egyszerű szó: megoldja, eloldja, feloldja. Éljetek vele! Ezért jött Jézus, és ez a tapasztalata mindenkinek, aki Krisztust követi. Ha próféta volna - mondja az asztalnál a házigazda, akkor tudná..., tudná, hogy ki ez az asszony, és kik vagyunk mi. De lám, ezt majd még egyszer halljuk döntő órán: ha próféta volna! Ha próféta volna, akkor tudná, hogy ki üti Őt arcul nagypéntek reggelén, kivégzése előtt. Prófétáld meg nekünk, Embernek Fia, ki ütött meg téged! – gúnyolják a pribékek. És próféta volt, mert így könyörgött a kereszten: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!

Mi hát az akadálya, testvérek, hogy a szeretet munkáit végezzük?