Megharsan az Úr! - 6.

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Ámós próféta könyvének hetedik részétől kezdve a könyv végéig öt látomásról fogunk hallani. Isten öt látomásban fejezi ki akaratát a prófétának, így jelenti ki népe számára a megváltozhatatlant. Ebből az öt látomásból ma hármat hallottunk. A harmadik közlése után megszakad a látomások sorozata, egy közjátékot hallunk, melyben Amáziás, Béthel főpapja – Ámós Béthelben mondja a próféciáit! – egyrészt feljelenti a prófétát a királyi udvarnál, másrészt magát a prófétát is fölszólítja arra, hogy menjen haza, vissza a déli országba, fusson el Júda földjére, ott egye kenyerét és ott prófétáljon. Most ennek a fényében röviden megismételhetjük azt is, amit eddig hallottunk.  A próféta könyvének elején Isten felharsanó szavát, az elhallgathatatlan ítéletet hallottuk, amelyet azután Isten egy történelmi perben újra népe elé tárt, s végképp leleplezte népének minden bűnét, tévelyegéseit és vétkét, aztán hallottunk egy sirató éneket, melyet az őszi szüret idején mondott el a próféta ünnepet rontva vele, a vigadozás idején elsiratta Isten népét. Továbbá arról is hallottunk a legutolsó alaklommal, hogy a próféta azt a titkos reményt vagy inkább spekulációt is megsemmisítette, mely szerint, ha nagy is volt a baj és a romlás, azért még bízni lehetett abban, hogy egyszer eljön az Úr napja, s  mintegy deus ex machina mindent visszafordít majd. A próféta szavából tehát látható, hogy Isten az ítélete igazoltan, okkal, cáfolhatatlanul és elháríthatatlanul, egyszóval jogosan áll be.

Most három nagyon egyszerű képben fejezi ki a próféta, hogy mit jelent majd a beálló ítélet. Ám ezek a képek amilyen egyszerűek, éppoly különösek is, és mivel különös a folytatásuk is, mert drámai összetűzéshez vezetnek, a prófétának és a papnak az összetűzéséhez. Az első kép egyszerű, alig szorul magyarázatra. Azt mondja a próféta: ezt láttatta velem az Úr: Isten sáskát teremtett sarjúfakadáskor és a sáska fölemésztette a föld füvét. A modern ember, bár nincs közvetlen élet-tapasztalata a keleti világról, jól el tudja már képzelni ezt. Sok-sok természettudományos filmet láthattunk már, sőt olykor Tv-híradóban tudósításokat is, melyek megmutatják, milyen az, amikor Afrika mélyéről megindulnak a sáska-rajok, valósággal elsötétítve az eget, és útjuk során minden létező növényt megsemmisítenek, elpusztítanak. Ez még a 21. században is feltartóztathatatlan természeti katasztrófa. Erről beszél a próféta. Azonban nagyon fontos a hozzáfűzött megjegyzése: „sarjúfakadás kezdetén, a királyi kaszálás után.” Hallottuk a keresztelőkor Ézsaiás csodálatos jövendölését: íme egy vesszőszál fakad, és benne mint új kezdetben, új hajtásban, Isten új reménységet ad népének. Igen, Ámós szava nyomán talán már sokan belátták, hogy nincs remény, Isten ítélete be fog következni. De az ítéleten túl talán van új remény! A kaszálás után megsarjadó fű mintegy képszerűen ezt a katasztrófa után sarjadó új reménységet fejezte ki. Tehát hogyha be is kell következnie az elháríthatatlannak, ha be is következik a pusztulás, ha minden meg is semmisül, mégis a gyökerekről, a maradékról, a törzsökről új hajtás fog nőni! És íme, az Úr sarjúfakadás kezdetén, a királyi kaszálás után, amikor a csonkig kaszált füvön, a kaszálón újra sarjad a gyökérzetről a fű, akkor jön el a sáskaraj és pusztít el mindent!! A reményt eszi fel a sáskaraj!

 Aztán a másik képben azt látja a próféta, hogy Isten tűzet hívott elő, amely megemésztette a nagy mélységet és megemésztette az országot. Erről sem kell sokat beszélni. Nemrégiben nézhettük televízión keresztül, hogy Kaliforniában iszonyatos tűzvész pusztított.  Kalifornia ma a világ leggazdagabb része, és nem volt erő, mely föltartóztathatta volna azt a tüzet. A világ leggazdagabb országa leggazdagabb államának nem volt olyan technikája, szervezettsége, készsége, hogy ezt az iszonyatot megakadályozza.

De mindkét esetben különös kiáltást is hallunk, és most nagyon ez a fontos ennek a szakasznak a megértésében. Amikor látja a közelgő sáskarajt, és látja a közelgő tüzet, így kiált fel a próféta: Uram Isten, légy kegyelmes kérlek, hogyan állhasson meg Jákob, hiszen kicsiny? A próféta közbenjár. Istennek igéjében aok ilyen közbenjárásról olvasunk, kezdve attól, hogy Ábrahám imádkozik Sodomáért és Gomoráért, folytatva azon, hogy mennyi alkalommal hallunk a zsoltárokban közbenjáró énekeket, imádságot, Istennek igéje megannyi történettel, buzdítással minket is arra unszol, hogy imádkozzunk, járjunk közbe. Járjunk közben egy betegért, imádkozzunk haldoklókért, járjunk közbe nehéz helyzeten lévő országunkért, imádkozzunk azokért is, kiken jogos ítélet van. S milyen csodálatos a folytatás, ezt halljuk itt: megengesztelődött az Úr ebben a dologban, és azt mondotta: nem lesz meg. Megengesztelődött az Úr és visszavonta az ítéletet. Van tehát menekülés, van szabadulás. Ám ekkor még ennél is különösebb dolog történik. Azt halljuk, hogy Amáziás Béthel papja üzenetet küld Jeroboámhoz, Izrael királyához: „pártot ütött ellened Ámós az Izrael házában, nem tűrheti az ország az ő mindenféle beszédeit!” – ez üzeni a királynak feljelentésében. Majd így fordul a prófétához: te pedig fuss haza, menj földedre, egyed ott kenyeredet és ott prófétálj! Hagyj minket békén. Ne prófétálj itt. Milyen különös, hogy Ámós próféta könyvében eddig a részig még nem hallottunk semmilyen ellenvetést. Pedig megdöbbentően kemény dolgokat mondott a próféta a korábbi szakaszokban. De meghallgatták, s talán legyintettek rá: próféta, próféta. A prófétának az a dolga, hogy ilyeneket mondjon, a próféta a jövendőről beszél, és lehet, hogy ez a jövendő nagyon sötét. Meghallgatjuk hát a prófétát, megfontoljuk a szavát, aztán majd meglátjuk, hogy hogyan tovább. Ám nem véletlen az hogy a főpap üzen a királynak, s vádolja be a prófétát, intézkedést kérve: tessék letartóztatni, ez valami borzasztó ellenzéki hangütés! Nálunk dübörög a gazdaság, virul az ország, ez az ember meg arról kiabál itt, hogy baj lesz, baj lesz, minden el fog pusztulni, minden meg fog semmisülni! Hallottuk mi is másfél esztendeje, amikor a római katolikus egyház kiadott egy körlevelet, melyben az ország állapotát mérték fel, megállapították: Magyarország erkölcsi válságban van.  Micsoda kiabálás támadt a politikai elit részéről! Emlékeztek? Miről beszélnek ezek, - kiabáltak a politikusok - már megint beleavatkozik az egyház a politikába! De azóta, testvérek, bárki mondja, hogy Magyarország erkölcsi válságban van, és bárhány tény igazolja és támasztja is ezt alá, például, hogy Európában Magyarország a legkorruptabb ország, nálunk a gazdasági vállalkozások 62%-a korrupciótól szenved, máris rákiabálnak: keresel te itt? Miről beszéltek? Mit huhogsz, és ijesztgetsz! Egyed másutt kenyeredet! Ne rontsd az országimázst! De nemcsak ez az oka annak, hogy a főpap feljelenti Ámóst. A régi Izraelben a próféta Isten szavát, Isten aktuális szavát volt köteles hirdetni. Sokszor kárták a prófétákat a régi Izraelben, hogy prófétáljanak, hogy közöljék, mit akar az Úr. Ismerjük mindannyian a híres történetet, amikor egy király csatába akart menni, már fölállt a hadserege, logisztikusok már megtervezték a fölvonulást, már csak indulni kellett volna, amikor a király azt mondta: kérdezzük meg a prófétákat is! Jóváhagyja-e az Úr ezt az emberi tervet? Nos, így sokszor elővették a prófétákat. De a közbejárás a papok dolga volt. A papok áldoztak az oltárnál. Az ószövetség rendje szerint a papok vitték engesztelésül Isten elé a nagy áldozatot. A főpap kötelessége volt – ahogy olvassuk a Zsidókhoz írt levélben is –, hogy egy évben egyszer belépjen a szentek szentjébe, ahova soha senki be nem léphetett, és ott nagy engesztelő áldozatot mutasson be önmagáért és a népért. Ott, a szövetség ládája előtt, hol maga Isten lakozott a kerubok és szeráfok között, egyetlen egyszer egy évben engesztelésül. A prófétának nem volt dolga Isten népéért közbejárni, sőt, lehetne mondani, a prófétának fordított volt a dolga, mintegy Isten nevében járt közbe az ő népénél, mintegy Isten nevében kérlelte a népet: Térjetek meg! A próféta Isten nevében szól: így szól hozzátok a ti Uratok: változtassátok meg a ti életeteket. A pap dolga volt, hogy a népért Istennnél közbejárjon. Olyannyira mély ez a különbség, hogy a református liturgiában is alkalmazzuk ezt. Amikor az igehirdető igehirdetés előtt imádkozik és Isten Szentlelkét kéri, hogy áldja meg igéjét szívükben, ezt a liturgusok prófétai imádságnak nevezik, mert azért imádkozunk, hogy Isten szóljon nekünk. Az igehirdetés után a lelkész általában a gyülekezetért imádkozik, betegekért, gyászolókért, elesettekért, nehéz helyzetben levőkért. Ezt a liturgusok papi imádságnak nevezik. A híres szociológus, Max Weber szintén észlelte ezt a különbséget, és még ideál-tipológiát is felállított rá, és azt mondta, hogy a régi Izraelben mindig küzdelem volt a papok és a próféták között. Rivalizáltak egymással, hiszen a papság vitte a szertartást. Alkalomról alkalomra, időről időre, újholdról újholdra, szombatról szombatra, áldozattól áldozatig meg volt ennek a megszokott rendje. A léviták be voltak osztva, évre előre mindenki tudta, hányszor kell a templomba mennie szolgálatra. Ezzel szemben álltak a próféták, ők voltak talán – mondjuk így – az avantgárd, a vagabundok, a kiszámíthatatlanok, akik hol szóltak, hol nem szóltak. Mert megesett az is, amikor hiába kérlelték a prófétákat Isten szava után, nem szólt az Úr. Hallgatott az Úr. Még Ámós próféta könyvében is találunk erre nézve utalásokat.

Tehát, kedves testvéreim, Amáziás főpap most azt látja, hogy ez az Ámós közbenjár. Ámós elmondja látomását, elmondja, hogy ezt meg ezt láttam, majd kértem az Urat, hogy Uram, ne történjen ez meg, mert kicsi ez a Jákob, nem állhat meg. Továbbá közli, hogy közbenjárása nyomán az Úr több alkalommal is elállt az ítélettől: megengesztelődtem, nem lesz meg ez a dolog. Elveszi hát a próféta a pap kenyerét? Hát, ha a próféta szavára engesztelődik meg az Úr, ha a próféta szava, imádsága, közbenjárása nyomán mondja, hogy nem lesz meg, elmarad az ítélet, és lehetséges az új kezdet – akkor mire valók a papok? Nem véletlen, hogy ez a mi Amáziásunk Ámósnak is üzen: menj el, próféta fuss el Júda földjére, ott egyed kenyered, ne akarj te a mienkből megélni. Pedig kedves testvérek, a próféta sem nem felforgató, sem nem pártütő, sem nem uszító, sem nem lázító, hanem szavával, látomása elmondásával, imádságával arra hívja fel a figyelmet, hogy már egy lehetőség maradt! Igen, nekünk is meg kell ezt érteni, hogy a közbenjáró imádság rendkívüli lehetőség. Az nem rendes lehetőség. Mik a rendes lehetőségek? Azokat már mind elmondta a próféta. Térjetek meg! – az rendes lehetőség, és nem holmi pietista, bethánista, szuperkeresztyén szólás, hogy meg kell térni,  - az egy rendes lehetőség. Mit mondott a múlt alkalommal a próféta, amikor feddőzött Isten népe hamis áldozataival szemben? Azt mondja: - Folyjék az igaz ítélet, mint a víz és áradjon az igazság, mint a bővizű patak. Ez is rendes lehetőség. Vagy mit mondott korábban? – Keressétek a jót és ne a gonoszt, és élni fogtok! Ez rendes lehetőség. Hisz mi lenne benne bármi rendkívüli? Keresni a jót, gyűlölni a rosszat? Volna abban valami rendkívüli, hogy igazságosan és igazán hozunk ítéletet? Van abban valami rendkívüli, hogy visszatérünk Isten útjára és az Ő életrendje szerint élünk? Ebben sincsen semmi rendkívüli. Isten ezt a rendet adta népének, ők ezt a törvényt kapták a pusztai vándorlás során, erre épül föl minden, ez az ország szilárd talapzata. Ha ez nincs, akkor viszont minden rendkívüli. Ezért rendkívüli – értsétek meg! – a közbenjárás. Minden keresztyén közbenjárása minden keresztyénért: rendkívüli. Minden keresztyén közbenjárása minden hitetlenért rendkívüli. Nem volt rendkívüli Ábrahám buzgó imádsága Sodomáért és Gomoráért? Hát nem inkább az lett volna a rendjén való, hogy már össze is dűlt a bűnnek városa? De igen. Azért lett volna rendjénvaló imádkozni, hogy minél előbb dűljön le. S nem Jónás volt az, aki rendes módon járt el? Kihirdette Nínivében az ítéletet, aztán kiült a városon kívül a töklevél alá - és számolta a napokat: harminckilenc, huszonhét, hét, három, kettő, egy – és elpusztul Nínive, - mert ez a dolgok logikája. Közbenjárni – ez a rendkívüli.

S mindezt azért kell így elmondani, mert sokszor tiltották a prófétákat. Ézsaiásnál, Jeremiásnál, Mikeásnál és mindenütt másutt olvasunk beszámolókat a próféták életéről, s köztük ehhez hasonló megjegyzéseket. Például, Jeremiásnak megüzenik: ne prófétálj, hogy meg ne öljünk! Mikeásnak ezt mondják: ne prófétálj, hogy bajod ne essék belőle. Tudjátok, milyen ez, kedves testvérek? Mintha azt mondanánk valakinek, aki beteg: ne menj orvoshoz, mintha azt mondanánk az orvosnak: ne állítson föl diagnózist, és ne írjon fel gyógyszert. Mintha azt mondanánk valakinek, aki gyászoló barátjához akar menni: megtiltom, hogy elmenj és megvigasztald. Mintha azt mondanánk a tanárnak: ne tanítsd tisztességre az iskolában a gyermeket, mintha azt mondanánk a politikusoknak: ne hozzatok jó törvényeket, hanem magasztosítsátok föl a hamisságot. Hát így hangzik most itt az, amit Amáziás mond többször is: ne prófétálj, fuss el, menj haza, edd ott kenyeredet! De tehet-e mást Ámós, minthogy prófétál? – Engem az Úr hívott el a nyáj mellől – mondja Ámós –, és  az Úr mondotta nekem: menj el és prófétálj az én népemnek. Hallottuk a prófétás könyv bevezető szakaszában: ha az oroszlán üvölt, ki ne félne, ha az Úr szól, ki ne prófétálna? Ha az Úr szól!

S hogy igazán megértsük mindennek a mélységét, föl kell idéznünk Nagycsütörtök éjszakáját is. Milyen különös, hogy amikor végigolvassuk az evangéliumokat, egyszer sem olvassuk, hogy Jézustól bárki is azt kérte volna: prófétálj! Nem kellett ezt mondani. Hiszen Ő Istennek testetöltött igéje, hiszen Ő az élő isteni szó, hiszen Ő Isten valóságos kézzelfogható irgalmassága, hiszen Ő az evangéliumot, a szabadulás jó hírét hirdeti – éli elénk. Vagy mégis olvassuk, hogy mondanák Jézusnak, hogy prófétálj? Igen, egyszer, mondják neki, Nagycsütörtök éjjelén. Mikor vádlói előtt kijelentette, hogy Ő Isten fia, elkezdték köpködni, fejére húzták köpenyét, öklözték az arcát és ráüvöltöttek: prófétálj! Prófétálj és mond meg, ki tette ezt Veled. Micsoda borzalmas ördögi – ugyan, ördögi? -, egyszerűen csak emberi és ránk jellemző megfordítása ez mindennek!

De mégis, a próféta imádkozik, a próféta pappá lesz, ahogyan Jézus Krisztus is, aki Isten igaz és tökéletes igéje, akiben minden prófécia beteljesedett, Ő is pappá lett, amikor megfeszítették és így imádkozott: - Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek.

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek! Keveset tudunk Ámós prófétáról. Ám most kiderült, hogy barompásztor volt, fügeszedésből tartja fenn magát, kiderült, hogy nem ott lakik, ahová Isten őt prófétálni küldötte, - idegenben szól, és mégis mondania kell, amit Isten rábízott. Buzdítok, bátorítok mindenkit a gyülekezetben, hogy Isten elhívása, kegyelme folytán legyen prófétává és pappá! Mert minden keresztyén ember próféta és pap, aki ha látja és tudja, hogy föltartozhatatlan az ítélet, mégis mondja, s ha egyedül kell mondania, akkor egyedül is mondja: irgalmazz meg Uram, könyörülj meg Uram, engesztelődj meg Uram. Mert hátha mégis megkönyörül az Úr.

Ámen