Megharsan az Úr! - 5

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Múlt alkalommal sirató éneket hallottunk. Ezt a sirató éneket most két jajszó követi. A próféta immár a siratáson és a szimbolikus temetésen túl is, két jajjal kezdi Izrael népének megintését. Hiszen voltaképpen volna remény, és ezzel is kezdődik most a próféta feddőzése: Jaj azoknak, akik kívánják az Úrnak napját, mire való nektek az Úrnak napja?! Egy olyan fogalmat mond ki ezzel a próféta, mely régóta élt már Isten népének a közösségében, de időrendben valóban Ámós próféta az első, aki erről szól. Majd az ő nyomán beszél erről Jóel próféta, aztán Ézsaiás, Jeremiás, Ezékiel és Dániel, és így tovább, az Ószövetség összes prófétája. Élt Isten népében egy titkolt – és immár kimondott – reménykedés, hogy akármilyen nagy is a baj, akármilyen lehetetlen is a helyzet, eljön majd az Úr napja. Lehet, hogy Vörösmarty is ezt hallotta, amikor így írja a Szózatban: „Még jőni kell, még jőni fog,/ Egy jobb kor, mely után/ Buzgó imádság epedez/ Száz ezrek ajakán.” Mondták ezt a régi Izraelben is:, még jőni kell, még jőni fog egy jobb nap,  - ez után epekedünk. Bármilyen nagy is a nyomorúság, bármilyen nagy is a veszedelem, lesz egy dicső nap, melyet úgy neveztek: az Úr napja. S akkor majd megfordul minden. Ahogyan a régi  görög drámákban is, amikor már minden végképp összedől és látszik, akkor deus ex machina, ahogy mondani szokták, külső, isteni beavatkozás történik. Isten nem hagyja, Isten nem nézheti, Isten nem tűrheti, tehát beleavatkozik. Tehát eljön majd az a pillanat, amikor minden megfordul. Igen, ott élt a régi Izrael szívében, az álmodozásokban, a fölsóhajtásokban, a költészetben, hogy lesz egy nap, amikor nem mi, mert nekünk már ahhoz nincs erőnk, mert nekünk arra már nincs képességünk, hanem majd Isten lesz, aki rendet tesz. S akkor a nagy nyomorúságban levő népet, az elveszés szélén, a sír peremén tántorgó népet isteni módon, csodálatos beavatkozással visszarántja a sír széléről, újra elrendezi a dolgokat, előhozza a régi dicsőséget, mely nem fog immár az éji homályban késni,  - ez lesz az Úr napja. De – mondja Ámós próféta – az a nap, amit ti titkon reméltek, az a nap, amire így gondoltok, az nem a világosság napja lesz. Minek nektek ez a nap? Az a sötétségnek és a haragnak és az ítéletnek a napja lesz – ahogy a középkorban is megverselték ezt: dias irae, dias illa – az a nap a harag napja.  A próféta tehát megkérdezi: minek az a nap nektek? Ártatlanok, bűntelenek volnátok? Nem inkább az a helyzet, hogy az erőszaknak emeltetek széket, az erőszakot trónra ültettétek,  - mit reménykedtek hát az Úr napjában? Igen, az Úr napja valóban az igazság napja lesz, valóban az ítélet napja lesz! De reménykedhetsz-e az Úr napjában, ha egyébként is ítélet alá esel? Reménykedhetsz-e abban, hogy Isten majd megkönyörül és megment téged, szegény árva népét, annyi baj, bú, nyomorúság, sanyarúság után, mert már megérdemled? Ártatlan vagy? Minek nektek akkor az Úr napja?

 Mi tudjuk azt is, kedves testvérek, hogy az Úr napja kifejezés átvezet bennünket a feltámadáshoz, Jézus Krisztushoz és ahhoz a végső, nagy naphoz, amiről a Hitvallásban is mondottuk: „hiszem a halottak feltámadását”. De hogy lássuk, miképpen vezet át ez, hallanunk kell néhány szót a jajok okairól is. Kétszer mond jajszót a próféta. A kettő össze is tartozik. Nagyon röviden így lehetne összefoglalni: szövetségben van a trón és az oltár, de ez a szövetség rettenetes és hamis szövetség. Összefogtak azok, akik a veszedelem napját még távolinak gondolják, s úgy gondolják, hogy még ki lehet használni az időt. E a hamis szövetség először is abban jelenik meg, hogy már az oltárnál is erőszak és gonoszság van. Ezt mondja az Úr: gyűlölöm és megvetem ünnepeiteket, nem gyönyörködöm összejöveteleitekben, utálatos a számomra minden istentisztelet. Hiába hoztok égő áldozatot meg kövér áldozatot, hiába pengettek nekem hárfát. Távoztasd tőlem énekeid zaját. Hárfád pengetését ki nem állhatom. Hanem folyjék az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak.

Nagyon nehéz magyar nyelvre lefordítani a bővizű patak kifejezést. De akik jártak keleti vagy délebbi világokban, azok tudják, hogy mi az, hogy időszakos folyó. Különösen a keleti világ van ilyenekkel tele. A nyári nagy szárazságban a folyómederben  nincsen semmi élet, s csak amikor eljönnek az őszi meg téli esők, akkor telnek meg vízzel. Ez az időszakos folyam. A héber nyelvben van rá külön kifejezés. Ám a próféta most bővizű patakról beszél, tehát azokról a folyókról, melyekben mindig van víz, melynek partjára mindig el lehetett menni éltető vízért. Ugyanez a szó szerepel az első zsoltárban is, mely az igaz emberről mondja: olyan, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, mely nem szárad ki, meghozza gyümölcsét a maga idején, mert a folyóban mindig van víz. Mert mindig van igazság, mert mindig van igaz ítélet, mert nincs a szegénynek eltaposása, nincs hatalmaskodás! S lám azt halljuk, hogy ebben a borzalmas, hamis szövetségben az istentisztelet helyén is erőszak van. Ott, ahol nem nagyon kell jogról, politikai igazságról, meg társadalmi egyenlőségről beszélni. Sőt, azt is szokták mondani, hogy ezek – vagyis igazságosság, egyelőség, jogok – mind a politikába valók! – beszéljenek róluk ott. Hogy az oltárnál? – nos, ott föltekintünk az Úrra, zsoltárt éneklünk, dicsőítjük Őt, bemutatjuk az áldozatot, istentiszteletet tartunk, szent dolgokról kerül szó. Ám ebben a hamis szövetségben nemhogy hallgatnának az igazságról, hanem igazságtalanság jelenik meg. Így szól Isten: el nem viselem istentiszteleteket, el nem fogadom áldozatotokat, ki nem állhatom, amikor nekem pengettek! S miért? Mert nincs igazság. De megfordítva is megmutatkozik ennek a hamis szövetségnek az átka. Azt halljuk a hatodik rész nyolcadik versében: megesküdött az Úr az Ó életére, azt mondja az Úr, a Seregek Istene: utálom a Jákob kevélységét, gyűlölöm az ő palotáit, azért prédára vetem a várost mindenestől. Miért? Mert azt gondoljátok - mondja Isten -, hogy a ti pengetésetek, a ti hangszereitek a Dávidéi. Itt zehát arról hallunk, hogy a palotákat, ahol trónt emeltek a hamisságnak, az igazságtalanak, az elnyomásnak, úgy pengetik a király, a miniszter, a főember, vagy a gazdag ember tiszteletére, csak nem a szegény tiszteletére, mert szegény ember palotában nem lakik, úgy pengetik a szórakoztató műsort, a show-műsort, mintha istentisztelet lenne. Értitek, kedves testvérek, ezt a borzasztó összekeveredettséget, ezt a rettenetes, hamis szövetséget? Az istentiszteleten csak az elnyomást találjuk, a palotákban pedig, ahol éppen az a szórakoztató műsor zajlik, úgy pengetik a gitárt, a hárfát, mintha Dávid pengetné. Dávid: Izrael szentje, ő a zsoltáros király, mennyi csodálatos zsoltára áll a Zsoltárok könyvében! És ti azt hiszitek, mikor show-műsort tartotok, zsíros szájjal röhögtök azokon, akiket kifosztottatok, s híztok a zsírján azoknak, kiktől mindent elvettetek, hogy ez a ti istentiszteletek? És hogy Dávid pengeti ott a hárfát? Minek nektek az Úr napja? Nem világosság lesz ez, hanem sötétség!

Igen, ez a hamis szövetség: a vallásban erőszak és gonoszság, a politikában hamis vallás. A vallás gyalázatos zsarnoksággá teszi az oltárt, a politika meg önmagát teszi vallássá. Így mondottam az előbb: a trón és az oltár szövetsége. Tudom jól, hogy e kifejezés nyomán mindjárt vissza is térhetünk a 18. századba. Voltaire volt talán a leghíresebb, aki szüntelen ostorozta a trón és a vallás szövetségét, és azt követelte, hogy válasszák szét a vallás és a politikát, a vallást és a közéletet, az istentiszteletet meg a jogalkotást, a törvényhozást. De nem szétválasztani kell, kedves testvérek, hanem mind a kettőnek azt kell tennie, ami a dolga. Mert a kettőt nem lehet szétválasztani. Előbb-utóbb úgy is találkoznak. Az Úré a föld és annak teljessége. Isten igazságot és méltányosságot akar. Isten az embernek igaz rendet alkotott. Ezért vagy igazi a szövetség, és abban a vallás és a hatalom – mai nyelven a politika – együtt szolgálja az ember javát és üdvét, vagy hamis ez a szövetség. Harmadik lehetőség nincs. Most a próféta arra mutat rá, hogy Isten népe hamis szövetségben él, melyben minden meg van másítva, minden ki van forgatva. Micsoda szörnyű és félelmetes paródia ez, kedves testvérek! Isten nem hallgatja meg népe istentiszteletét, a közösség éneklését. Sőt, azt mondja. ki nem állhatom. És eközben a palotában a szórakoztató muzsikára mondják: ez a Dávid zsoltára.

A próféta könyvének harmadik meg a negyedik részét olvasva azt hittük, hogy annál már nincs mélyebb, attól nincs már lejjebb, rosszabb már nem lehet, mint amit korábban bemutatott a próféta. Ám most még egyszer azt kell mondanom, kedves testvérek, hogy ez naiv hit a részünkről, hogy nincsen lejjebb – dehogy nincsen, a pokol feneketlen. Csak Danténél van a pokolnak feneke, de hát ő jóindulatú költő volt. A pokol feneketlen. Ezért Isten így fejezi ki haragját: nem menekülhet el előle senki. Sötétség lesz az Úr napja, és nem világosság. Mint amikor valaki oroszlán elől menekül, és medve bukkan rá. Ez lehet valóságosan megtapasztalt tény is. A régi Izraelben Ámós korában még voltak oroszlánok, ez bizonyított tény. Menekült a pásztorember az oroszlán elől, aztán egy medve bukkant rá. De ez egyúttal politikai szimbólum is. A próféták az oroszlánnal és a medvével szimbolizálták a két nagyhatalmat. Babilónia és később Asszíria volt az oroszlán, szimbóluma a szárnyas oroszlán volt. És Egyiptom volt a medve. Ézsaiás próféta is beszél erről: menekültünk az oroszlántól és a medvéhez estünk, menekültünk az egyik nagy birodalom elől és a másik martalékává lettünk – mondja egy keserű beszédében. És ez nem azért történt, mert valami történelmi balszerencse állott be, hanem mert ilyen az Úr napja, ha ráköszönt a hamisakra. Aztán azt mondja a próféta, olyan ez, mint amikor valaki bemenekül a házba, pihegve nekitámaszkodik a falnak, immár elmenekült az üldöző elől,  és hirtelen  kígyó marja meg a kezét. Vagy még inkább olyan, mondja próféta később, a hatodik részben, mint amikor egy járvány miatt beáll a pusztulás egy városban, s ha tíz ember maradt meg egy házban, az is mind meghal, és amikor jönnek a halottakat összegyűjteni és elégetni, beszól a házba a hullaszállító, hogy talán mégis valaki megmaradt, és megkérdezi: - Van még vele valaki? S akkor egy túlélő azt mondja: - Csitt, nincs. Csitt, mert nem szabad említeni az Úr nevét! Van-e még vele valaki? Hát nem az a mi diadalmas és boldog bizonyságtételünk, hogy velünk az Isten - Immánuel? Hát nem az a mi végső reménységünk, életünk abszolút szilárdsága, hogy ha zúg is a tenger habja, ha az egész világ ellenünk is tör, ha mindenki fegyverbe öltözik, hogy megsemmisítsen bennünket, hogy velünk az Úr! Erős vár a mi Istenünk – fogjuk majd énekelni a reformáció ünnepén. Most viszont azt halljuk ebben a halálos házban, ahol megkérdezik, hogy van-e még veled valaki – hogy ez a válasz: nincs. S ez nemcsak azt jelenti, hogy nincs már velem élő ember, hanem nincs velem az Úr sem, hoszen így folytatja: csitt, mert az Úr nevét sem szabad kimondani. Sem hitvallásban, hogy velem az Úr, sem imádságban: jöjj Uram és szabadíts meg engem. Hát ilyen Úrnak ez a napja!

Miért ilyen? Így mondja a próféta: vajon futhatnak-e a lovak a sziklán, s felszánthatja-e azt valaki ökrökön, ti viszont az ítéletet bürökké tettétek, az igazság gyümölcsét pedig ürömmé. Költői, találós kérdés – tényleg, vágtázhatnak-e a lovak a sziklák között? Nem. Föl lehet-e a sziklás talajt ökrökkel szántani? Nem lehet. Ez nem történhet meg, ilyen sosem volt és nem is lesz, ez nonszensz. Ti pedig képesek voltatok az igazság gyümölcsét ürömmé változtatni! Azt hogyan lehetett? Ti képesek voltatok az igazság igaz ítéletét meghamisítani és bürökké, halálos méreggé tenni! Azt mégis hogyan lehetett? Hogy lehet ez? A ló nem tud sziklák között futni, ökörrel sem tudod fölszántani a mészkő hegységet, az igazságból azonban halálos mérget tudtál csinálni? Nos, ha ezt lehetett, akkor az Úr napja, a világosságnak, a dicsőségnek, a kegyelmes fordulatnak, a megmenekülésnek napja is lehet ama nappá, amikor oroszlán elől futsz, és medve elé esel, mikor beszaladsz belső kamrádba, falnak támaszkodsz és kígyó mar meg, és lehet azzá a nappá is, amikor csak azt tudod mondani: nincs már velem senki.

Megoldás kell, kedves testvérek, mert így nem lehet élni, mert ez elhordozhatatlan, ez halálos súllyal nehezedik az emberre! S van megoldás. A megoldás az ötödik rész 24. versében van: Folyjék az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak. És ez visszakapcsol bennünket a 15. vershez: Gyűlöljétek a gonoszt és szeressétek a jót, állítsátok vissza a kapuban az igazságot, talán megkegyelmez az Úr! A 45. zsoltárban egy szép, dicsőítő éneket hallunk, koronázási ének ez, Dávidot dicsőíti. Itt hangzik először ez a magasztaló szó: szeretted az igazságot, gyűlölted a hamisságot. Aztán a Zsidókhoz írt levelet idézem újra, mely immár nem földi alakzatra, papra, királyra, kis emberre, nagy emberre, néphősre vonatkozik, hanem arra az egyetlen egyre, akiben megmenekülhetünk. „Bár az angyalokról így szól: az Ő angyalait szelekké teszi és szolgáit tűznek lángjává, ámde a Fiúról így szól: a Te királyi széked, oh, Isten örökkön-örökké igazságnak pálcája, a Te országodnak pálcája. Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot, annak okáért felkent Téged az Isten, a Te Istened örömnek olajával a Te társaid felett.” Krisztusról mondja ezt az ige. Szerette az igazságot és gyűlölte a hamisságot. Az Ő trónusa az igazságnak és jogosságnak trónusa. Aki Krisztus követője, nem emel trónust a hamisságnak. Aki Krisztus követője, nem hiteti magával, hogy a hatalmasok hárfapengetése netalán még Dávid zsoltárát is felülmúlja. Aki a Krisztus követője, az tudja, hogyha nincs igazság, jogosság, tisztesség és méltányosság, akkor nincs istentisztelet sem. Aki Krisztust követi és Benne hisz, az tudja, hogy van egy igaz Úrnapja. A próféta ítéletes kérdés formájában lobbantja népe szemére: Minek neked az Úr napja? Mi tudjuk rá a feleletet. Az Úr napja, az igaz nap: a Jézus Krisztus napja. Az a nap ez, melyet feltámadása megelőlegezett, melyre boldog reménységgel tekintünk előre. De Jézus is azt mondja, úgy jön el az Úrnak napja, mint az éjféli tolvaj. Nem tudod, mikor jön el. De azt tudod és tudhatod, és tudjuk is mindannyian, ki lesz az, aki azon a napon eljön. Maga a feltámadott Úr Jézus Krisztus, aki szerette az igazságot és gyűlölte a hamisságot. Boldog ember, aki Őt várja ama napon. Mert aki Őt várja, magát megtisztítja, önmagát az igazságnak elkötelezi. Aki Őt várja, könyörög azért, hogy áradjon az igazság, a méltányosság, a hűség és a szeretet, mint a bővizű patak, és az életét ilyen folyam mellé akarja beplántálni, hogy soha el ne száradjon és az igazság gyümölcsét teremje. Ez a Jézus hív ma bennünket Szent Lelke által, hogy kötelezzük el magunkat újra Őneki, hogy ránk is igaz legyen majd a csodálatos ítélet: szeretted az igazságot, gyűlölted a hamisságot, annak okáért felken téged a te Istened örömnek olajával a te társaid felett. Ámen