Megharsan az Úr! - 1.

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Ha szabad szubjektív megjegyzést tenni az igehirdetés kezdetén, régóta hordozom magamban Ámós próféta könyvét. Tteológus koromban Erdélyben jártam rokonoknál, és egy vasárnap, egy Marosvásárhely melletti kis faluban vettünk részt az istentiszteleten, egy egyszerű paraszt gyülekezetben, ahol az igehirdető Ámós próféta könyvét magyarázta hetek óta a gyülekezetében. Én csak egyetlen egy alkalmon vettem részt, de az igehirdetés, az ott elhangzott igék olyan mélyen belém ivódtak, hogy elhatároztam, egyszer én is végig fogom prédikálni Ámós próféta könyvét. Harminc évet vártam rá. Ha most megengedi a gyülekezet, a következő vasárnapokon Ámós próféta könyvét fogjuk olvasni és magyarázni. Arra is kérem a gyülekezetet, hogy otthon olvassák végig a próféta könyvét, sok mély, mai üzenet olvasható benne.

Ma a próféta könyvének bevezetését szeretném röviden magyarázni. A bevezetés így hangzik: „És monda: a Sionról megharsan az Úr.” Egy olyan korszakban szólal meg Ámos próféta, melyet viszonylagos békekorszaknak lehet nevezni. A Krónikák könyve leírja, hogy Uzziás király illetve Jeroboám király uralkodik a két részre szakadt országon, és csodálatos módon több évtizedig uralkodnak. Előttük illetve utánuk szinte évente váltakoztak a királyok. Puccsra puccs, hatalomváltás, lázadás, háborúk, éhínség, katasztrófák jártak előttük. De az ő évtizedeiket, ahogy a mai nyelven mondjuk, békekorszaknak lehet nevezni. Sőt, a Krónikák könyve leírja azt is, hogy Uzziás király alatt mennyit gyarapodott az ország, milyen erődítmények épültek, mennyire megerősödött az állam és a hadsereg, mennyi nagy beruházás történt az országban. Egyszóval, ment minden előre, a statisztikai mutatók igen jók voltak, nulla volt az infláció, erősödött a forint az euróhoz képest, nem kellett semmiféle közintézményt bezárni,  - nagyon szép, gyönyörű korszaknak lehet ezt nevezni. S mégis kiderül, hogy ebben konjunktúrában az ország korrupcióval van tele. Bűnnel van tele. Nemcsak az ország, hanem a környező kis országok is – majd ezeknek a neveit is hallhatjuk, s mindenikről fogok egy-egy szót szólni –, tehát nemcsak Isten népe élvezi a történelmi szerencsét, hanem a környezete is, az egész régió viszonylagos békében és boldogságban él. Ám a próféta szavaiból az derül ki, hogy hiába ez a béke, hiába a felvirágzás, hiába a csodálatos lehetőségek, hiába a nagyszerű történelmi adottság, hiába hogy a nagy birodalmak éppen alszanak - Egyiptom építkezik, Asszíria letűnőben van, és nem emelkedik még fel új birodalom, mely hódító útra indulna, egyszóval hiába minden tökéletes adottság, a népen szörnyű bűnök uralkodnak. Ilyeneket hallunk a próféta ítéletes szavaiban: az egész népet rabságba viszik. Ez nem azt jelenti, hogy Tirus – róla van szó – a saját állampolgárait eladta volna rabszolgának egy másik országba, és elhajtotta volna őket, – nem, Tirus saját maga tette állampolgárait rabszolgává. S ahogyan azt Jeremiás síralmaiban olvassuk, fizettek a saját ivóvizükért, megvetették velük saját tűzifájukat is, mert a rabszolgának ez a sorsa. Aztán arról olvasunk, hogy országrészeket csereberélgetnek – egyszer egy megye ide, máskor egy megye oda, egy terület ide, máskor oda. Az, hogy az ott lakók ehhez mit szólnak, a politikai elitet nem érdekli. Aztán szövetséget szegnek. Két nép szövetséget köt egymással, megvívnak egy háborút, ám a győztes csata után azonnal megszegik a szövetséget, aki nagyobb veszteséggel jött ki a háborúból, megtapossák. Arról is olvasunk, hogy hatósági atrocitások történnek, fegyverrel űzik saját atyjukfiait, és nem ismernek kíméletet. Kimennek a rendőrök és megverik az embereket. Miért ne? Ez nem új dolog, csak mi hisszük, hogy ilyen nem volt soha a történelemben. Dehogynem. Ki kell nyitni Ámós próféta könyvét, ott van a forgatókönyv, így kell ezt csinálni.

Tobábbá arról olvasunk, hogy temetőket dúlnak fel. Az egyik népre, Moábra azt mondja, hogy mésszé égette Edom királynak csontjait. A tiszteletet sem ismerik. Ismerjük ezt is jól. Amikor megjelentek hazánkban az ideiglenesen tartózkodók (negyven esztendőre), a mi falunkban az egyik temetőt teljesen feldúlták. Pöcegödröt csináltak belőle, oda jártak a szovjet katonák dolgukat végezni. Aztán arról olvasunk, hogy törvényszegések, hazugságok, zsarnokoskodás, az igaz emberek bíróságon való kiforgatása, erkölcsi fertő, gazdasági hatalmaskodás, s amit még el lehet követni, az itt mind ott van.

S ekkor egy pásztorember, Ámós, aki Tékoabeli pásztorok között élt, elhívó szót hall. Isten kényszeríti, hogy próféta legyen, hogy szóljon. Mert, ahogy – immár a próféta mondja – megharsan az Úr. Más helyeken az itt szereplő héber szót, úgy fordítják: üvölt. Üvölt az oroszlán. Ezt majd olvassuk Ámós próféta könyvében is: „Üvölt az oroszlán. Ki ne félne? Ha az Úr szól, ki ne rettegne?” Aztán más helyeken, még itt, Ámos könyvében is, ez a szó fejezi ki azt a zajt, amikor megszólalnak a harci kürtök. A régi hadviselés szerint, amíg harcoltak a katonák, szóltak a kürtök. S nem lehetett a csatamezőn mást hallani, csak a fegyverek zaját, a sebesültek és a haldoklók sikolyát, és a kürtöket. És amíg a kürtök szóltak, addig tartott a csata. Másutt, arra fordítják, amikor egy feldühödött tömeg üvölt, skandál valamit, és ez teljesen áthatja az embert. De az Ószövetség írói legtöbbször akkor használják ezt az igét, amikor a vizek robajlását, a vizek harsogását akarják leírni. Sohasem akartam elhinni mikor gyerekkoromban mondogatták, hogy ha az ember egy nagy vízesés mellé áll, ott nincs más, csak az az érzés, hogy a dübörgő víz, dübörgés zaja teljesen áttölt és áthat. Ott nincs miről beszélni, ott nem lehet verset írni, koncertet tartani, szerelmi vallomást mondani, ott csak áll az ember lenyűgözötten, az alázuhogó víz dübörgésében. Aztán felnőtt koromban eljutottam egy nagy vízesés mellé, valóban így van! Ott az ember a saját szavát sem hallja – nem is kell hallania, olyan elemi erővel tölti meg a víznek ez a dübörgése vagy harsogása, hogy semmi másra nem tud figyelni. Megharsan az Úr – mondja a próféta.

Kire-kire rábízom, mit ért ez alatt. Üvölt az oroszlán bőszülten – zsákmányra lesve? Vagy talán valamilyen harci zaj ez? Vagy olyan ez, mint amikor megalázott emberek tömeggé verődve üvöltözni kezdenek? Vagy a vizek dübörögnek? Vagy éppen talán az, amire Ámós próféta utal: Ámos két esztendővel egy nagy földindulás előtt hangzanak. Olyan ez, mint amikor a föld morajlik? Nem is tudom, melyiket válasszuk, de egy a lényeg, Isten kiált a próféta által, és mintegy azt mondja: ha ilyen a béke, ahogy láttuk, ha eladják a saját népüket, gazdasági rabszolgává teszik őket, ha a sajátjukat verik, ha az igazat kiforgatják, az özvegyeket megalázzák, ha a temetőkből szemétdomb lesz, ha ilyen a béke, akkor milyen a háború? És nekünk is meg kell kérdeznünk a mi viszonylagos békeidőnkben, ha ilyen a mi békénk, amilyen e mostani ország békéje – mert nincs háború, nem vonul rajtunk keresztül hadsereg, nincsenek frontvonalak, reggel, mikor bekapcsoljuk a rádiót, nem haditudósítást hallgatunk, hanem azt, hogy milyen idő lesz, ma például gyönyörű szép idő van – ha tehát ez a mi békénk ennyi romlottsággal, züllöttséggel, istentelenséggel, embertelenséggel van tele, akkor mi lesz, ha felharsan az Úr!? Milyen lesz, ha megharsan a harci kürt, milyen az, ha üvöltő tömeg ront rá a másikra, milyen a sok vizek zúgása, milyen, ha felmorajlik a föld és megrendül? Hát ilyet kiált a próféta, hogy Isten népe térjen észre és térjen vissza a régi és igaz rendhez, a hűségnek, az emberiességnek, a méltányosságnak a jó rendjéhez, amit Isten ott, a pusztában adott az Ő népének. „Én hoztalak föl Egyiptom földjéről és negyven esztendeig én hordoztalak a pusztában!” És ott a pusztában Isten igazságos törvényt adott, ott a pusztában Isten megtanította az Ő népét megbecsülni a másikat, ott az Isten megtanította az Ő népét, hogy a szabad ajándékot, a földet, az országot Isten kegyelméből vette. Ehhez kell visszatérni! Megtérést hirdet a próféta. És most nyugodtan átlépek háromezer évet (háromezer éve hangzott a próféta szava), és mondom ma is, amikor olyan sokan kérdezik, hogy mit lehet ezzel az országgal tenni, meg mit lehet ezzel a süllyedő Európával tenni, mit lehet a nyugati civilizációval tenni. Ó, mennyi jele mutatkozik annak, hogy itt valami szomorú végjáték zajlik. Ugyan az amerikai meg az európai bürokraták lekönyvelik a maradékot, az élelmesebbek meg gyorsan elhordják a közösből még, ami maradt, de mit lehet itt tenni? Egyet, kedves testvéreim, ez Isten mindenkori üzenete és programja: megtérni. Meg kell térni. Meg kell változni. Vissza kell térni Isten igaz és jó rendjéhez.

Ebben a nagyon különös, békés és mégis borzasztó világban lép fel a Téokabeli pásztor, Ámós, és lesz belőle próféta, Isten harsogásának továbbadója, melyet nekünk is szükséges meghallanunk. Előbb még azt kell megjegyeznem, hogy olykor jó ezt a harsogást hallani. És ez így is van a próféta könyvében megszerkesztve. Jó hallani, amikor kimegy Izraelbe, Bételbe, a bételi oltárhoz, és elkezdi Isten szavát hirdetni, és szól Damaskusról, beszél Gázáról, Tirusról, Eldomról, Ammonról, Moabról – ezek mind szomszédos országok. És hogy is mondja: három bűne miatt Damaskusnak, sőt négy miatt… Meg sem kell indokolnia, hogy mi az a három-négy bűn, csak mond, egyet vagy kettőt! S beh jó, Damaskus hullik! Beh jó, – Eldom hullik! Beh jó – Tirus elvész! Hiszen ezek mindig is ellenségek voltak. Rajtuk van most Isten ítélete. Aztán, jön hetedjére – mert eddig csak hatot számoltunk! –, jön Júdea, a testvér ország. A reá eső ítéletet azok, akik fönn, északon, Izraelben laktak, és ott Bételben, külön oltár köré gyülekeztek, jóleső szívvel hallgathatták. Na, Júdea, a gőgös Júdea! Beh jó is az, kedves testvérek, ironikusan mondom, ám benne van a szívünkben, ha valaki a saját testvérével állván perbe-haragba azt hallja, hogy bajba került a testvér! Úgy kell neki! Itt nem riaszt a testvér mentő szeretete, hogy meg kell mentem, segítenem kell rajta, nem hagyhatom, megvédem! Ellenkezőleg: úgy kell neki! Júdea és Izrael több mint kétszáz éve külön élnek, kettészakadtak, le van írva a Királyok és a Krónikák könyvében, hogy időnként háborút is folytattak egymás ellen. És az még többször van leírva, hogy hol Damaskusszal, hol Moabbal, hol Ammonnal, és a többi  környező kis államokkal kötöttek szövetséget  - a testvér ellen. Nahát, mikor Ámós próféta kezdi mondani Damaskus, Gáza, Tirus, Ammon, Moab környező országok – majd elhangzik még Júdea is, igen, hogyne mondanák Izraelben: Júdea is szomszéd ország, az is csak egy másik ország, és alkalmasint nekünk ellenségünk. És aki az ellenségünk, azon nekünk szégyent, bajt, pusztulást, nyomorúságot, korrupciót látni nem olyan nagy dolog! Így vagyunk ezzel mi is, kedves testvérek. Jönnek a hírek, hogy Bukarestben megfogtak három korrupt minisztert – elnézést kérek, nem akarok egyetlen román állampolgárt sem megbántani –, máris mondjuk: íme, ilyenek a románok! Vagy jön a másik hír: Pozsonyban óriási probléma támadt ezzel-azzal – na, ilyenek a szlovákok! Vagy halljuk, hogy Szerbiában mi zajlik, máris ítélünk: mindig ilyenek voltak azok a vad rácok! Sőt, még azt is látni kell, hogy itt egy hetes sorban vagyunk,  és abban a hetedik, az utolsó Júdea. Az ószövetség embere számára a hét szent szám volt, és kerek szám. Hét és nincs tovább! Hétig lehetett mondani valamit.

Három bűne miatt, sőt négy, az hét is! Három meg négy az hét! Ha fellapozzuk a Prédikátorok könyvét, a Példabeszédek könyvét, a Zsoltárok könyvét, ott van mindenütt a hetes szám. Ez a teljesség száma, azzal minden le van zárva. Elég, ha csak azt mondom, hogy a jeruzsálemi templomban hétágú gyertyatartó áll, vagy a Jelenések könyvében a minden gyülekezethez, minden keresztyén gyülekezethez hét levél szól – és hány ilyet lehetne még mondani! És ülnek Béthelben az izraeliek – s be van kerekítve, s mondhatják: ez az Ámos a mi emberünk! Sőt, ha megnézzük a térképen, hol volt ez a Tékoa, ahol pásztorkodott, akkor még azt is mondhatták: „Na végre, átjött hozzánk Ámos!” – mert Tékoa Júdeában volt. A határ túloldalán. Átjött ide hozzánk, és most elmondja Damaskusról, Tirusról, Ammonról, Moabról meg Júdáról azt, hogy nagyon nagy baj van ott. És okkal harsog az Úr.

Ám, kedves testvérek, jön a nyolcadik, mert nyolcadjára ezt mondja a próféta: „Három bűne miatt Izraelnek, sőt négy miatt nem fordítom el: mert pénzért adták el az igazat, a szegényt pedig egy öltő saruért. A föld porát árasztják a szegények fejére, a nyomorultak útját elfordítják. Fiú és atya egy leányhoz járnak, hogy megfertőztessék az én szent nevemet. Zálogos ruhákon nyújtózkodnak minden oltár mellett, és az elítéltek borát isszák az ő istenük házában!” Ez hét! Damaskus, Ammon, Tirus, Moáb, Edom, Gáza, Júdea, náluk éppen csak egy vagy két bűnt találunk feljegyezve a prófétánál, és akik olyan boldogan hallgatnák, hogy baj van a szomszéddal és meg kell térniük, meg kell térnie Damaskusnak, meg kell térnie Romániának, és Szlovákiának is meg kell térnie –mindenkinek meg kell térnie –, azt mondogatják: de nekünk nem! Miért nem? Ímé, itt van Ámós is, aki nem a mi emberünk volt, de a mi emberünk lett, átjött hozzánk, mert itt van az igazság. Idejött hozzánk, úgy-e, mert minálunk semmit nem hallunk arról, hogy eladták volna pénzért az igazat. Hallottatok, kedves testvéreim ilyet a mi országunkban? Hogy megvesztegették volna a bírót vagy az ügyészt? Én ilyenről nem hallottam. Magyarországon ez ismeretlen. Hallottatok kedves testvérek olyat, hogy a szegény embert egy öltő saruért, egy ócska normatíváért, egy önkormányzatéti tételért eladják? Magyarországon nem. Hallottatok olyat bárhol Magyarországon, hogy egyetlen egy ember tizennyolc banknál vett fel két nap alatt félmillió forint szabad felhasználású hitelt? Ez nem magyar történet. Igaz, hogy tegnap mondta a tévé, de talán eltévesztette az országot. És ez az ember élete végéig rabszolga. Halottatok-e kedves testvérek olyat, hogy Magyarországon a föld porát állítanák a szegények fejére? Halottatok politikust méltatlankodva beszélni a magyar lakosságról és a magyar emberekről? Én még nem hallottam. Magyarországon minden vezető, minden politikus, minden parlamenti képviselő a legnagyobb tisztelettel beszél arról a népről, amely beválasztotta őt a parlamentbe. Ez nem mi vagyunk! Halottatok olyanról, hogy a nyomorult útját elforgatták? Magyarországon nincs bürokrácia és nincs hivatali labirintus, ahova bemegy szegény Bözsi néni, hogy elintézzen egy nyugdíjkérelmet, és négy hónapig járja a labirintusok útvesztőit. Ilyen ebben az országban nincs! Nincsen, kedves testvérek. És hallottatok arról, hogy atya és fiú egy szeretőt tart? Ez biztos valami hollywoodi filmben esett meg, de Magyarországon? – ugyan kérem! Mi vagyunk a legtisztább nép. Olyan példás házaséletet élnek itt a magyar emberek, hogy idejárhat a világ tanulni tőlünk! És hallottatok arról, kedves testvérek, hogy Magyarországon zálogos ruhákon nyújtózkodnának? Hogy amit odaadtak kölcsönbe, hitelbe, az máris a másé? Az a Baumag-ügy, az nem is Magyarországon volt, melyben több tízezer kisbefektető milliárdjai tűntek el. Hol a pénz? Biztos, ez sem Magyarországon történt. És arról hallottatok, hogy az elítéltek borát isszák? Még be se csukták, még le se kasznizták, földjét, birtokát, tulajdonát elvették és megosztoztak rajta. Úgy-e, kedves testvérek, nekünk ez nem szól, mi nem ilyenek vagyunk?! Mindezek ismeretlenek ebben az országban. És ha így van ez, akkor én most be is fejeztem az igehirdetésemet. Nem is szólok többet Ámós próféta könyvéről, én nem.

De fölharsan az Úr! Isten szavának mennydörgése hat át itt mindent. Mert én még, vagy talán te, meg mi, mindannyian félrenéznénk, meg elnéznénk, meg szívesen számolgatnánk és húznánk a rovátkát más országok rovására. Vagy el-legyintenénk, és azt mondanánk, hogy süllyedő kor a miénk, kapaszkodjon mindenki egy kis uszadék-fába, hátha megmenekül. De az Úr harsog! Ez Isten szava. És azért harsog az Úr, hogy megtaláljuk a kegyelmet! Ámós prófétának ez az első feddőzése így ér véget: „Én hoztalak fel Egyiptom földjéről és negyven esztendeig én hordoztalak a pusztában”. Isten népe tehát ismeri a kegyelmet. Isten gyermekei tudják jól, mi az, amikor Isten a karjaiban tartja őket - ezt is mondja az ige –, és hordozza őket. Vagy éppen a hátára veszi őket, és a hátán cipeli őket. Isten gyermekei nagyon jól tudják mindezt, nem mondhatják hát a prófétának: Te meg miről beszélsz? Nem mondhatják Isten emberének: ugyan miért harsog az Úr? Miért áll neki följebb? Mert ismerik ezt. Ez a történelmük, ezért vannak, mert még ezért vannak itt. Ahogyan a már idézett Jeremiás próféta mondja Síralmaiban: csak az Úr nagy kegyelmessége, hogy még nincsen végünk. S bizony ez a kegyelem meg-megújul naponként. Ne éljetek vele vissza, hanem éljetek vele. Megharsan az Úr, szava áthat minden szívet és minden lelket, pedig csak egy egyszerű pásztorember mondja, kinek még hangosító-berendezése sem volt. S mégis, ennek az isteni szónak el kell hogy jutnia minden szívhez. Azért imádkozom, és azt kérem, hogy jusson el a ti szívetekhez is, és ha kell, harsanjon meg a szívetekben, s ha kell, emlékeztessen Isten jóságára és kegyelmére, és ha kell, hívjon igaz megtérésre. Mert aki megtér, az él, aki az Úrban bízik, az él, aki az Úrra teszi az életét, annak van jövendője. Megharsan az Úr. Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.

Ámen