Meggyőződve

„Meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket Isten szeretetétől, amely megjelent Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.” Róma 8, 38-39

Amikor egybefoglaljuk Vályi István életét, érette hálát adunk, és keressük a gyászban Isten vigasztalását, ez az ige mennyei segítségül van számunkra. Mi szakíthat el minket Krisztus szeretetétől? Vagyis, mi szakíthat el minket az élet forrásától? Mi állhat közénk és Isten közé, hogy elveszítsük Isten megtartó szeretetét? Bejárhatatlan távolságra van-e tőlünk a vigasztalás és a reménység?

És amikor sorolja az apostol az elválasztó hatalmakat, erőket, tényeket, megfordítja a sorrendet – nem választ el a halál, és mondja a nehezebbet: nem választ el az élet.

És ebben három bizonyságunk van az ige igazságára.

1.) Vályi István életét, ahogyan élt, az a bizonyosság járta át, hogy bizton támaszkodhatunk Isten vezetésére. Gazdag és munkás életet élt, lelkészcsaládban nőtt fel, majd a biológia világa felé fordult, mezőgazdasági, közelebbről növényvédelmi szakember lett, számos vezető megbizatásban dolgozott, tudományos fokozatokat szerzett, tanított, publikált, lelkesített, szakmai közösségeket szervezett éés irányított, nagy megbecsülésnek örvendett, az év agrárembere díjjal nis kitüntették.  Családjában boldog életet élt, hitvesével 51 évig boldog házasságban, gyermekei és unokái körében nagyszerű apaként és nagyapaként.  Hitében állhatatos maradt, otthon, Velencén a szülői házban, és itt a Budahegyvidéki gyülekezetben. Az hát a bizonyságunk, hogy Isten szeretetétől nem választ el az élet, vagyis ahogyan élnünk adatik, ahogy hitben, reményben és szeretetben berendezzük az életünket.

2. De életen érthetjük azt is, amit sorsnak nevezünk. Azt, ami meghalad minket, hatalmasabb, úgymond, annál, amit eltervezünk és állhatatosan végig viszük. Ahogy a Zsoltár mondja:

„Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után; Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet. Amilyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem. Bízzál Izráel az Úrban mostantól fogva mindörökké!” (131.) A történelem változásai, a világ nagy mozgásai, a nagy tektonikus mozgások, az emberi közösségeket mozgató rendszerek, a sors... Boldog bizonyságunk, hogy Isten szeretetétől ez sem választ el minket – sőt, inkább, éppen a nyomorúság, a kudarcok, a küzdelmek, a betegségek, és még maga a halál is – csak közelebb visznek, nemhogy elválaszthatnának.

3. De hitünk szerint az apostol boldog bizonyságának még ezeknél is szilárdabb alapja maga Isten szeretete, amit Jézus Krisztus életében, halálában, feltámadásában ragyogtatott fel.

 - Ez az életünk igazi vezetője. Mintha az apostol, azzal, hogy a felsorolásban megfordítja a sorrendet, és előre veszi a halált és utána mondja az életet, éppen ezt akarná kifejezni. Krisztusban Isten legyőzte a halált, az utolsó ellenséget, és oltalmában vesz bennünket, mi az életről, még a mulandó életről is, és a mi egyszerű, törékeny életünket ide-oda sodró sorserőkről is mindig az örök élet fényében beszélünk. Ebben tárul fel az élet egyetlen, valóságos értelme.

 - De Krisztus feltámadásában tárul fel a sorsunk titka is. Hogy ami meghaladja erőnket, amin csak ámulni tudhatunk, amit hol rettenetes, hol csodálatos fejleménynek tartunk itt a történelemben, a civilizációkban, itt az embervilágban, annak, ha rejtetten is, de van végső iránya.

- És ebben nyer alapot minden reményünk, és ez a mi vigasztalásunk. Életemben és halálomban, testestől-lelkestől nem a magamé vagyok, - mondja hitavallásunk, - hanem hűséges megváltómé, Jézus Krisztusé.

Akit szeretünk, azt elszakíthatja tőlünk a halál – és olykor az élet, a sors, s világ is.  Ám, akik Istent szeretik, azokat Istentől semmi sem szakítja el. Reméljük, hát a boldog feltámadást, és a színről színre látást, együtt a szentek közösségében, együtt Vályi Istvánnal is. Ámen