Még nem

Mindenekelőtt holtában is bocsánatot kell kérjek e helyen egy kedves professzorunktól, akinek az óráin érdekes és különleges mondások hangzottak el. És mi, gonosz diákok ezeken jókat kuncogtunk, mi több, elkezdtük az érdekes mondatokat latinra fordítani. Amikor a prédikálás történetéről tartott előadásokat, megjegyezte, hogy pünkösdöt, a nagy evangélium-kiáradást követően jöttek a megrendülések, és a második században, úgymond, kihalt a Szentlélek. Le is fordítottuk latinra: Spiritus Sanctus defunctus. Leírtuk egy cédulára, és a következő óra előtt odatettük az asztalára. De csak azt bizonyítottuk, hogy valami keveset tudunk latinul.  Mert idő teltén meg kellett értenünk, hogy amikor Isten titkairól beszélünk, mindannyian csak dadogunk, és mindenféle idétlenséget mondunk. Ha például azt akarjuk megérteni, hogy miért rendül meg az egyház élete, miért gyengül meg bennünk a szeretet munkáira való készség, miért nem lobog már nagy lánggal az élő hitre elhívó isteni üzenetnek az ereje, akkor bizony, mi is mondunk ilyet, mondunk olyat, és Isten kíméljen meg, hogy a mai huncut diákok ezt latinra fordítsák, s netán feltegyék a közösségi médiára, hogy jókat lehet rajta komédiázni. 

Azért mondtam mindezt, mert János evangélista kommentáló megjegyzése, az a néhány szó, amit most itt beszúr a jeruzsálemi történetekhez, Jézus templomi igehirdetéséhez, némileg enyhíti a súlyát Jézus provokatív beszédének. Igen, Jézus itt már provokál: Nem őt firtatják, faggatják nehéz kérdésekkel, hanem ő jön szembe, ő mond merész üzentet, szembe kerül velünk, s nem tudjuk az üzenetet elhessegetni, nem tudunk előle kitérni. Ez provokáció.  Az evangélista ide szúrja be ezt a megjegyzést, hogy ezt pedig Jézus a Szentlélekről mondotta, mert még nem volt Szentlélek, mivel Jézus még nem dicsőítteték meg. Ez meg hogy lehet? Két vonatkozást szeretnék megemlíteni, hogy közelebb jussunk a titkához.

Először is, nem ez az egyetlen kommentáló megjegyzése az evangélistának; és a többi fényében értjük, hogy ez is,  itt önmagán túl mutat. Tehát nem az evangélium-író önkénye ez és nem is a tanítványi közösségben keletkezett vitának a csillapítása, ahogy ezt néhány kommentátor megjegyzi. Vannak még ilyen megjegyzései János evangélistának. Például, amikor Jézus a templomban azt mondja, rontsátok le a templomot, és én három nap alatt felépítem azt. Hozzáteszi az evangélista: testének templomáról mondotta ezt. Ennek majd Jézus perében lesz roppant súlya. Vagy éppen itt, a 7. részben arról olvasunk, hogy a Jézus elfogására kiküldött csapat tehetetlenül ereszti le a kezét, nem tudják őt elfogni, mert a Jézus beszéde miatt zűrzavaros helyzet támadt. S ilyen tülekedő helyzetben lehetetlen művelet valakit kiemelni a tömegből. Az elfogásra kiküldött csapat azonban nem ezzel magyarázza tehetetlenségét, hanem azt mondják: soha ember beszélni így még nem hallottunk. Ehhez János odailleszt egy megjegyzést: mert még nem jött el az órája. Azt pedig később olvassuk Márk evangélistánál, hogy Jézus a Gecsemáné kertben így könyörög: Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez az óra! Így kell olvasnunk ezt a megjegyzést is, hogy még nem volt Szentlélek, mert Jézus még nem dicsőíttetett meg.

Sokféle indulhat a gondolatunk. Beszélhetünk a Szentháromság titkáról, felidézhetjük Jézusnak az utolsó vacsorán mondott szavait, hogy nem hagylak titeket árvákul, elküldöm a Lelket, a Vigasztalót, aki veletek marad örökre. Isten világában nagy titok az, hogy amíg Jézus közöttünk van és végzi az üdvözítés munkáját, tanít, gyógyít, szabadít, bizonyságot tesz, keresztre megy, addig Ő a küldött, Akit a Lélek küldött (ahogy Lukács evangéliumában olvassuk), és aztán a feltámadás után Krisztus az, aki küldi a Lelket. Az egyházatyák perikorészisznek nevezték azt, ahogyan az isteni személyek munkái áthajlanak egymásba. Mégis, hogy értsük ezeket a szavakat? Szent Ágoston óta (aki üdvrendbe állította a megjegyzést) szinte teljes egyetértésben úgy értelmezik, hogy amit János így mond: még nem volt Szentlélek, az még kíván valamit. És kitoldják a betoldást, valahogy így: a Lélek még nem volt itt, a Lélek még nem volt ott, a Lélek még nem volt elküldve, mert Jézus még nem dicsőíttetett meg.  Azonban veszem a bátorságot, és másfajta megértési szempontot javaslok.  

A Lélek, a Lélek munkája, a Lélek jelenléte és Krisztus dicsőítése elválaszthatatlan egymástól. Ezt jelenti János szava: mert még nem volt Lélek. Mert még nem feszíttetett meg Jézus és még nem támadott fel és nem ült az Atya jobbjára. És amíg Krisztus nem dicsőíttetik, addig Lélek-hiányosak vagyunk. Ám ha kitöltetik a Lélek, akkor már az egész az életünkben, és minden dolgunkban dicsőíttetik a Szentháromság második személye, Krisztus, Aki üdvösséget szerzett számunkra. Egy másik helyen azt olvassuk, hogy amikor jelentik a tanítványok Jézusnak, hogy görögök vannak itt, és látni akarják őt, akkor Jézus felkiáltott: most jött el az óra, hogy 

dicsőíttessék a Fiú. Majd hozzáteszi: Atyám, múljék el tőlem az az óra! Mert az az óra a szenvedésnek, a kereszthalálnak, az áldozatnak az órája, és ebben órája a megdicsőíttetésnek. 

Aki szomjúhozik, mondja Jézus, jöjjön hozzám, és igyék. Hogy beteljesedjék az Írás, ami Ézsaiásnál meg van írva: az élő víz ingyen van. Az élő víz kegyelem. Az élő víz Isten reánk áradó szeretete. De élő víz csak azoknak jut, élő vízből csak azok ihatnak, élő vízből csak azok vesznek, akik szomjasak. Akiknek telített az életük önmagukkal, a programjaikkal, az ügyeikkel, a különböző társadalmi programokkal, célokkal, akiknek telített az életük azzal a magabiztossággal, hogy tudják, mit kell tenniük, és tudják, hogy a másiknak is mit kell tennie, akik határozott és jól belátható direktívákkal kormányozzák önmagukat és másokat, azok nem szomjasak. A szomjas ember a felé nyújtott poharat elveszi, és a vizet megissza. A szomjas ember, az elfogadás puszta mozdulatával, megvallja szükségét. A szomjas ember megéli a maga tanácstalanságát, és tudja, hogy mit jelent az is, hogy a másik szomjas. Sokat idézzük Jézus szavát: éhes voltam, ennem adtatok, szomjas voltam, innom adtatok, mezítelen voltam, felruháztatok, fogoly voltam, meglátogattatok, beteg voltam, megkerestetek. S kérdezik majd az ítéletkor a tanítványok: Uram, mikor lettél volna éhes, hogy enni adtunk volna? Mikor láttunk volna, hogy szomjas vagy, mert akkor adtunk volna inni. Jézus válasza: ha eggyel a legkisebbek közül megtettétek ezt, velem tettétek meg.

Ám a szomjúhozó szomját oltani ezzel a különös, nem magától értetődő értetődőséggel, ezzel a nem természetes természetességgel csak az tud, aki volt már szomjas, és elfogadta az élő vizet; aki volt már Isten-szomjas, aki volt már örökkévalóság-éhes, aki már szűkölt az ezernyi pompás emberi megoldás között, tudva, hogy egyik sem megoldás, legfeljebb sebtapasz, legfeljebb hangzatos program, jó projekt, s olykor ürügy, ami most itt van, és el lehet vele tölteni az időt. Szomjasnak lenni, éhesnek lenni azt jelenti, hogy nekem nincs. Aki tehát szomjas, mondja Krisztus ott a templomban, jöjjön hozzám, és igyék, és élő víznek folyamai fognak őbelőle áradni. Ez az Isten titka. Amikor ad, úgy adja, hogy mi továbbadjuk. Amikor megitat, és megelégít, ezt úgy teszi, hogy mi is elégítsünk meg másokat. Sokan nem Kálvin Jánost, én pedig dacból szeretem őt. Mostanában divat Szent Ágostont szidni, hát én nagyon szeretem; Aquinói Tamást sem szeretik – főleg nem a reformátusok –, hát én nagyon szeretem. De most nem ilyen dacosságból idézem Kálvint. Azt mondja: Isten azért ajándékoz meg, hogy tovább ajándékozd. Amit kapsz, sáfárságra kapod. Amivel felruház, azért adta, hogy továbbadd másnak. Ha megtartod magadnak, akkor lopsz. Meglopod a másikat, meglopod önmagadat, és meglopod Isten dicsőségét!

Nem volt még Szentlélek – mondja János evangélista egészen elképesztő bátorsággal. De értsük jól! Ahol Isten ereje munkálkodik, ahol Isten Lelke kiárad, ott mindig Krisztus dicsőíttetik. És megfordítva: ahol az életünk, a szolgálatunk, hűségünk, a hitünk dicsőíti Krisztust, és meghódol neki, ott van a Lélek. Krisztust dicsőíteni pedig azt jelenti: iszunk az élő vízből. Elfogadjuk, amiért jött. Nem módosítjuk, nem egészítjük ki, nem pótoljuk, nem végzünk újraprogramozást, hanem elfogadjuk Őt úgy, ahogy kínálja önmagát, mint élő vizet. Nem volt még ott a Lélek, nem árasztatott még ki a Lélek, vagyis, és inkább: nem ragyogott még teljesen az üdvözítő dicsősége. Aki előtte térdet hajt, és vallja, hogy Ő az Úr az Atya Isten dicsőségére, aki elfogadja tőle az üdvözítés nagy titkát, az ismeri a Lélek erejét, és a Lélek erejében a boldog életet. A még nem átalakul és megmutatja a kegyelem teljesen arcát: már igen!

Ámen