Maradok

Mi méltóbb a reformáció emléknapján, mint templomot szentelni? És mi méltóbb a reformáció napján, mint iskolát avatni, de templomban kérni rá Isten áldását hálaadással. Ma azért vagyunk együtt itt, Kunszentmiklóson, hogy megköszönjük Isten megsegítő kegyelmét a megújított Kunszentmiklósi Református Kollégiumért, örvendező, hálaadó szívvel kötelezzük el magunkat újra Isten dicsőségének.  A felolvasott igét, a Korinthusi levél végét többnyire gyorsan átlapozzuk, mondván, ez itt a levél záradéka, itt már csak formalitások olvashatók, rendelkezések, jókívánságok, áldások általunk ismeretlen személyek számára. De hát talán éppen ezekben a köznapi dolgokban kell nekünk észrevennünk fontos isteni üzeneteket. Ünnepelni is azért ünnepelünk, mert ünnep nélkül közönyösen átlépnénk azon, amit Isten kiváló módon elénk tesz, de olykor éppenséggel elrejt a hétköznapokban. A16. századi reformáció egyik nagy igyekezete éppen az volt, hogy az ünnepet és a köznapot ne fordítsuk egymással szembe, hanem találjuk meg a kettőnek a helyes viszonyát. Nem azért ünnepelünk, mert szeretnénk a hétköznapoktól megszabadulni, hanem azért, hogy az ünnepben felemeljük, mindazt, amit Isten köznapjainkon ad nekünk. S lám, így már érezzük, hogy amiről az apostol itt beszél, az nem is annyira hétköznapi. Azt mondja a korinthusiaknak, akik sokféle nyomorúságban, bajban vannak, és igényelnék az apostol személyes jelenlétét: pünkösdig Efézusban maradok, nem megyek közétek, mert az Úr nagy kaput nyitott itt, amely hasznos és sok az ellenség. 

Ezt kétféleképpen lehet érteni. Vagy úgy, hogy: maradok, mert Efézusban még sok mindent el tudok végezni, s ha elmennék, az ellenség nyomban munkához látna; inkább maradok hát. De lehet úgy is érteni – és azt hiszem, ez értelem van közelebb az ige lényegéhez –, hogy: maradok, mert szólhatom az evangéliumot, és azért van sok ellenség, mert szólom az evangéliumot. Isten ugyanis az evangélium szava által ébreszti a csüggedt, rest embert, aki bele tud temetkezni a nyomorúságába, elesettségébe, belefeledkezik a bűnébe, és szinte megrökönyödik, ha valaki emlékezteti, hogy van jó, van igaz és van szép. Isten ébreszti az embert. Az ördög viszont altatja. Isten feltárja a reménységünk alapját, megmutatja önmagában az élet forrását. Az Isten ellensége pedig folyton hazugságba akarja keverni az élet Teremtőjét és Urát. Ezért mondja az apostol: maradok. Katonai műszót használ, lehet így is fordítani: kitartok Efézusban pünkösdig. Kitartok azon a poszton, ahol most éppen vagyok, ahol Isten nagy kaput nyitott nekem, és sok lehetőséget adott.  Kaput nyitott - ezt így is lehet mondani: módot és lehetőséget adott, gyümölcsöző lehetőségeket tárt fel; egyszóval: hasznos az, amit tehetek. Maradok, mondja az apostol, mert mi mást tehetnék? Ámbár némelyek úgy vélik, másként is tehetnék. Mehetnék Korinthusba, folytathatnám az adománygyűjtő körutat a kis-ázsiai gyülekezetekben a jeruzsálemi éhezők megsegítésére, vagy találhatnék magamnak újabb missziói célt; de maradok, mi másként is tehetnék?! 

Sokan mondják ma is a keresztyéneknek: tehetnétek másként is. Annyi lehetőség van a világban, annyi jó cél, annyi opció, de legalábbis alternatíva van, válasszatok egyet! Mi azonban az apostollal együtt érezzük, hogy nem tehetünk másként: maradunk. Nem azért, mert makacsok, eltökéltek, kemény nyakúak, sőt, megátalkodottak vagyunk, vagy mert a fejünkbe vettünk valamit, és attól egy tapodtat sem távozunk. Az isteni kegyelem miatt nem tehetünk másként, ahogy ezt az apostol oly világossá teszi. A kegyelem miatt maradok Efézusban, legalább pünkösdig – írja a Korinthusiaknak –, mert kaput nyitott nekem az Úr és ez hasznos. Marad tehát a kegyelem miatt. 

Olykor pedig azt is el tudjuk mondani, hogy éppenséggel az a kegyelem, hogy nem tehetek másként, maradnom kell!  A reformáció után kialakuló keresztyénség egyik sajátos vonása a protestantizmus. Ezen, tévesen, a tiltakozás lelkületét értik. Nekem is mondják sokszor: püspök úr mikor tetszik már tiltakozni ezért-azért, ha már protestánsnak tetszik lenni? Türelemmel el kell mondanom, hogy a protestáns szóban akárhogy is forgatom, nincs benne az, hogy tiltakozás. Az van benne, hogy valami mellé odaállok, valami mellett tanúskodom, pro-testálok, valaminek a tanúja leszek; éppen úgy, ahogyan az apostol is tanúskodik a levelében a korinthusiaknak: beszélek nekik a feltámadásról, az új életről, a világot átjáró isteni erőkről, és nem akar az Isten hamis tanúja lenni. Aki protestál, azért protestál, mert nem akar az Isten hamis tanúja lenni. Odaáll hát az isteni igazság mellé. Meghagyom, olykor ezt tiltakozás formájában kell tennünk, de leginkább olyan tiltakozás ez, amely valójában helyben maradás, kitartás az igazság mellett. Nem valami szittya keménynyakúság ez, hanem annak a megélése és a kimondása, hogy nem tehetünk másképpen, a kegyelem miatt nem tehetünk másként, az Isten szent igazsága, Krisztusban adott kegyelme, az örökélet reménysége miatt nem tehetünk másként – mi ezekről tanúskodunk. Jó az, amit itt az apostol mond. Reálisan szól, azt mondja, hogy az ellenség sok - ez is az indoklás része.

És így értjük meg a mondatnak és az indoklásnak ezt a másik felét is. Mert nem csak úgy magától van ott sok ellenség. És nem is azért, mert az apostol provokáló személyisége ellenállást, sőt, ellenségeskedést váltott volna ki. Azért van sok ellenség, mert nagy a kegyelem. Mert nagy kaput nyitott az Isten, mert nagy lehetőséget adott az Isten. Mert sok áldással szól az evangélium, mert sokan felébrednek az álomból, sokan rádöbbennek, hogy amit eddig olyan magától értődőnek és természetesnek tartottak, az csupán halálos ernyedtség. Jaj, ébredne már fel a magyar nép! Ébredne már fel Európa! Milyen lett a világ?! Mint egy szenilis öreg bácsi, aki üldögél a kertjében egy nyugszékben, s mindenkit elhesseget magától, csak hagyják békén! Ébredj fel, aki aluszol! – ez az evangélium hívó szava –, és felragyog néked a Krisztus! Maradok, mert Isten kaput nyitott, lehetőséget adott az üdvösség meghirdetésére, a protestálásra, az Isten melletti tanúskodásra, – és ez hasznos, ez gyümölcsöző, és ez nagy kegyelem, és én megmaradok ebben a kegyelemben. És maradok, mert sok az ellenség. De ez az utóbbi csak következmény. Szent Ágoston mondja: árnyék csak ott van, ahol fény van. Ez az ellenségeskedés az igazságnak való ellenállás. Ez a fajta ellenségeskedés az Istennek való ellenszegülés. Maradok hát, hogy még több legyen a fény. Mert árnyék csak ott van, ahol fény van, de minél több a fény, annál kisebb az árnyék.  Minél jobban delelőre áll a nap, annál inkább rövidül és kisebbedik az, ami homályos és sötét. 

Ünneplő gyülekezet! Egy köznapi mondatot hallottunk Pál levelének végéről, sok köznapi dolog közepette. Ezt mondja: Efézusban maradok pünkösdig, nagy kapu nyílott előttem és hasznos, az ellenség is sok. Mi most azért ünnepelünk, hogy lássuk, hogyan rejtette bele Isten az ő kegyelmét, igazságát és a szabadítását a mi hétköznapjainkban, a munkánkban, mindennapos küzdelmeiben. Legyen áldott hálás emlékezésünk a 16. századi reformátorokra, protestánsokra és katolikusokra egyaránt. Áldjon meg minket Isten az ünnep szép távlatával. S ha az ünnep a kegyelem, márpedig kegyelem az ünnep, akkor így teljesedik: hétfőn katedrára állok az iskolában, s végzem a feladatomat. Megállok és itt maradok, másként nem tehetek! És az a kegyelem, hogy nem tehetek másként!

Ámen