Lőn!

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Akik sokat forgatják a Biblia lapjait, talán észre sem veszik, hogy a pünkösdi történet is azzal a szófordulattal kezdődik, mellyel oly sok bibliai történet. Így hangzik ez a kifejezés: „és lett.” Akik még a Károli féle revideált fordítást használják, így olvassák: „és lőn.” Lőn, lett, meglett – ezt jelenti ez a szép kifejezés. Így kezdődik pünkösd története is: és lett. Lett zúgó szélnek zendülése, lett csoda, lett valami váratlan, felfoghatatlan isteni jelenés, lett valami, ami mintegy vihar hirtelen megtöltötte az egész helyiséget, minthogyha mi most kinyitnánk itt az ablakokat és az ajtókat, és egyszerre bezúdulna hozzánk ez a május végi viharos szél, s minden sarkot, zugot megtöltene. Lukács evangélista így mondja: megtelt az egész ház ezzel a zúgó, zengő széllel, s kettős tüzes nyelvek jelentek meg, s a tanítványok beteltek Szentlélekkel. Lett. Ha erre a szóra gondolunk – lett –, vagy még inkább a kifejezésre: és lett, - legalább két nagyon fontos történet jut eszünkbe, mind a kettő sorsdöntő, Isten és ember kapcsolatát meghatározó. És szólt az Úr: legyen világosság és lett világosság. Lőn világosság. Szólt az Úr, és lett. S a világosság által a kaotikus semmi csodálatos, Isten dicsőségét visszatükröző harmonikus, szép világ lett. Így kezdődik a teremtés. Legyen és lett. S ezzel a világossággal, Isten teremtő hatalmának megnyilatkoztatásával lett világ, lettünk mi is, vagyunk mi is, és ezt a csodálatos világot hordozza Isten gondviselése, igazgatja naponként forgását, ebben a csodálatos világban visel rólunk is különös gondot, újítja meg naponként kegyelmét. Erről szól Jézus Krisztus a Hegyi beszédben: nézzétek a mezők liliomait, Salamon sem öltözött úgy a maga dicsőségében, amilyen szépek ezek, nézzétek az ég madarait, nem vetnek, és nem aratnak, és mégis mindenük megvan, mennyivel inkább kedvesek vagytok ti a Mennyei Atyának, - aki így szólt egykor, mindenek kezdetekor: legyen! És lett.

 Van azonban egy másik történet is, amely nem így kezdődik, hanem így fejeződik be: és lett! Ez pedig nagypénteken történik, ott a Golgotán, ahol az érettünk az életét áldozó Fiú meghal. Ezt mondja Lukács evangélista: sötétség lett. Lett nagy világosság - lett nagy sötétség. Istennek és embernek teljes drámája, a mi Istenhez való viszonyunk minden nagyszerű és elsikkasztott lehetősége, minden áldása és minden eltékozolt áldása benne van ebben a két igében. És lett világosság - és lett sötétség. S úgy is tűnik, hogy ezzel a borzasztó, megsemmisítő kiegyenlítéssel ér véget a dráma. Lett előbb világosság, aztán lett (támadt) az Isten ellen lázadó, a magát imádó, az Isten igazsága, kegyelme, szépsége, jósága nélkül élő ember által lett sötétség. Isten azt mondja: legyen világosság és lesz világosság, legyen világ és lesz világ, legyen jó és lesz jó, s így mondja teremtésének minden művére: ímé, igen jó. Isten azt mondja, hogy legyen szeretet, legyen békesség, legyen igazságosság, legyen testvériesség, s mind ahányszor mondja, lesz is. Az ember azt mondja: legyen.. de lesz rossz, lesz békétlenség, lesz testvéritlenség, lesz szeretetlenség, legyen…, mondja az ember – és ezzel a szavával kioltja a fényt.

 De Isten elkezd egy új történetet. Ez a történet pünkösdkor kezdődik, és így kezdődik: és lett. Lett először, hirtelen, nagy sebességgel zúgó szélnek zendülése, lett először kettős tüzes nyelvek megjelenése, mely megtöltötte azt a házat ott, s jelképesen megtöltötte az egész világot, megtöltötte újra Isten erőivel, megtöltötte lélekkel és élettel, úgy, ahogyan egyébként Isten naponként megtölti erejével a világot. Most is, ma is. Ma is zúgó szél zendül, ma is itt van velünk Istennek minden ereje és áldása, ma sincs a világnak egyetlenegy olyan szöglete sem, ahol ezt ne érzékelnénk, ahol ezzel ne találkoznánk. Vagy – ahogy Kálvin mondja –, nincs ebben a világegyetemnek egyetlenegy olyan része sem, ami indítana álmélkodó csodálkozásra, mert a világ tele van Isten erőivel, tele van Isten hatalmával, Isten szépségével, Isten csodálatosságával. S ebben az új kezdetben meg kell telnie a tanítványoknak is. Azt olvassuk, hogy előbb megtelik a ház zúgó széllel, aztán majd ők is megteltek mindannyian Szentlélekkel. Immár nemcsak Isten erőivel, nemcsak Isten csodálatos jelenlétének a lenyomataival, nemcsak álmélkodással, nemcsak felemeltetéssel, hanem a Szentháromság harmadik személyével, magával Istennel, a titokzatos, hatalmas harmadik személlyel megteltek mindannyian, mert nekik is meg kell telniük, nemcsak a világnak. Így értjük pünkösd első nagy üzenetét: nekünk is meg kell telni Isten erőivel, Isten jelenlétével, Isten valóságával. Itt élünk ebben a csodálatosan megalkotott világegyetemben, melynek a kellős közepébe állított bennünket Isten, ki minősített kapcsolatban áll velünk, porszem emberekkel, s mégis úgy élünk sokszor ebben a csodálatos világban, mintha kívül lennénk. Mintha minket semmilyen módon nem érintene, nem ragadna meg, nem emelne föl Istennek ez a sok-sok áldása. Meg kell telnünk Szentlélekkel.

S hogy miért is, arra is feleletet kapunk a felolvasott igében. Legnyilvánvalóbban azért, mert az a tizenkét ember, aki ott van együtt, abban a házban, erejüket meghaladó feladat elvégzésére készül. Elvégezhetik-e Jézusnak ezt a parancsát, amit az imént hallottunk a keresztség kiszolgáltatásakor: Menjetek el, tegyetek tanítványokká minden népeket!? Ugyan, hogyan tudhatnák ők ezt elvégezni? Erőkre van szükségük. S mindvégre, mindmáig nekünk is, Krisztus követőinek erőkre van szükségünk, hogy amire Krisztus meghívott és elkötelezett bennünket, azt el tudjuk végezi. Magunktól erre nincs erőnk. Erővel jelenik meg a Lélek. Fölhatalmazó erővel, megbátorító erővel.

Aztán, másodszor, szükségük van szent hatalomra, ami több mint erő. Ez a hatalom vonja az embert Istennel élő és eleven kapcsolatra. Ott állnak a zarándokok Jeruzsálemben Hispániától Babilóniáig, s csodálkozva azt mondják: mi történik itt? Beszélnek, és a mi a magunk nyelvén értjük őket, hogy hirdetik Isten nagyságos dolgait. Ehhez Isten Lelkére van szükség. Isten Lelke az üzenet meghirdetője, és Ő a tolmács, Ő tanít bennünket Isten nyelvén beszélni és érteni. S ott állnak ezek a zarándokok, akik évszázadok óta jöttek oda föl Jeruzsálembe, a szent helyre, s tanulták a szent nyelvet, a szent gesztusokat, amit otthon, a maguk életében nem használhattak. Mi így szoktuk mondani, ha nem értünk valamit: kérem, nekem ez héberül van! De most hallja a pártus, hallja a latin, hallja a görög, hallja az arab, - és ma hallja a magyar! -, hogy hirdettetnek Istennek nagyságos dolgai. Az apostoloknak meg kell telniük Lélekkel, hogy ne a magukét mondják -bár az is biztos szép és jó! -, mert az nem jut el a másikig. Istent kell hirdetniük, s Isten most így teremt Lelke által velünk élő kapcsolatot.

De legfőképpen azért telnek meg Szentlélekkel, mert valamire itt még olthatatlan nagy szükség van. Ezt pedig Péter apostol pünkösdi prédikációja világítja meg a számunkra. Péter voltaképpen nem is prédikál, legalábbis nem fejteget semmit hosszasan. Mond néhány szót a fanyalgó cinikusoknak, akik mindig voltak, és lesznek, hogy itt a Léke áradt ki, s nem részegek ezek, aztán rátér arra, hogy ami most történik, az éppen az, amit Isten Jóél próféta által megígért. Meglett valami. Isten azt ígéri a prófétánál sokat szenvedett népének, akik mindenféle eltévelyedésben, nyomorúságban, megverettetésben, erőtelenségben voltak, és vágyakoztak a megtartatására: hogy bekövetkezik az, meglesz! Azt mondja az Úr: és lesz (lészen) az utolsó napokban, kitöltök az én lelkemből minden testre és prófétának, és szolgáimra és szolgáló lányaimra is kitöltök az én lelkemből, és prófétának, és teszek csudákat az égben odafent, és jeleket a földön és a nap sötétséggé változik. És íme, így lett. Így lett ott, a Golgota keresztjén, a nap sötétségre változott. De, folytatja az Úr a próféta szava által, de – folytatja! – a nap sötétséggé változik és a hold vérré, minekelőtte eljön az Úrnak nagy és fényes napja, és lesz, hogy mindaz, aki az Úrnak a nevét segítségül hívja, megtartatik. Újra lesz egy lesz. Ez a pünkösd. Mi ez hát, kedves testvérek? Azt mondja: és lesz, hogy aki az Úr nevét segítségül hívja, megtartatik. Tehát, hogy tudjak kiáltani, hogy tudjuk az Úr nevét segítségül hívni - ezért töltetik ki a Szentlélek.

Hát mi ezt sem tudjuk? Nem tud a bajban levő ember segítségért fohászkodni? Nem tudjuk a kezünket kinyújtani, ha kátyúba keveredtünk, nem tudjuk elmondani, ha tele vagyunk sebbel, fájdalommal, nem tudjuk elsírni, ha azt látjuk, hogy annyi-annyi áldást, annyi-annyi ajándékot vesztettünk mát, amivel eddig felékesített Isten? Igen, Isten a saját képmására és hasonlatosságára teremtett minket. S már nem tudjuk azt sem, amiről még a görögök is azt mondják, hogy sok van, mi csodálatos, de az embernél nincsen semmi csodálatosabb? S nem tudjuk mindezt veszni látván, kiáltani, hogy ne legyen így? Nem tudunk harangot kongatni, ha ég a ház? Azt mondja a próféta, hogy bizony nem. Ehhez a Szentlélek kell! Pál apostol pedig azt mondja a Római levélben, hogy Isten Lelke az, aki bennünk és helyettünk kiált Istenhez: Atya, Atyám! –, mert amikor mi nem találjuk a szavakat, amikor nem hihetjük, hogy meg is lesz, amire azt mondjuk, hogy legyen, vagy csak sötétség, kudarc, szeretetlenség, békétlenség lett belőle, és már nem tudunk Isten elé bátorkodni, akkor a Lélek az, aki kiált bennünk. Így kezdődik az új teremtés. Pünkösdben egy új teremtést ünnepelünk, s ez ugyanúgy kezdődött, mint a régi: legyen! És lett. Lett zúgó szélnek zendülése, lett nagy és dicsőséges napja az Úrnak, és lett az emberszívben újra bizodalom, bátorság kiáltani a teremtő és megváltó Istenhez, hogy Nála segítséget, megtartatást és üdvösséget találjunk. Mindeddig, amíg a próféciát idéztem, arról szóltam, ami megtörtént. És szólt az Úr: legyen világosság és – mondom a régi szép magyar szóval – lőn világosság. Atyám, a Te kezedbe teszem le az én lelkemet – kiáltotta a Fiú a kereszten – és lőn három óráig tartó nagy sötétség. És lőn pünkösd napján, hogy megtelt a ház zúgó szélnek zendülésével. És lőn, hogy megtelt a szívük a Szentlélek valóságával.

S most azt is kell mondanunk a próféta szavához igazodva, hogy pünkösd olyan ünnepünk, mely újra meg újra megismétlődik. Isten egyszer teremtett világot. Jézus Krisztus egyszer halt meg a kereszten, elvégezve a tökéletes és megismételhetetlen áldozatot, egyszer támadott föl, ment fel a mennybe, és ül most az Atya jobbján s jár értünk szüntelenül közben. De amit a prófétánál hallunk, hogy az utolsó napon kitölt Isten Lelkéből, az újra meg újra ismétlődik, ez a legyen és lett újra meg újra ismétlődhet. Ma azt üzeni Lelke által, hogy legyen. Legyen a te életedben is Léleknek áldása, legyen a te életedben is szent kiáltás a Lélek által: Abbá, Atyám, legyen a te életedben is Isten szeretetének megtartó hatalma, legyen a te életedben is, a miénkben is, ennek a gyülekezetnek az életében is, az Anyaszentegyház életében is, a nemzetünk életében is, ebben az egész világban legyen békesség, igazságosság. Legyen világosság, ragyogjon át Isten áldó, teremtő hatalma mindannyiunk életén, hogy mint az Atya bőségével, kegyelmével áldott és szeretett gyermekek boldogan mondhassuk, hirdethessük, adhassuk tovább a hálás élet szolgálatával Istennek nagyságos dolgait. És akik ezt hallották, igen elálmélkodtak, hogy mi módon hallják őket szólani a saját nyelvünkön. Mennyit vár, mióta vár ez a világ! Mióta vársz talán te is, mióta vár talán a családod, a barátaid, mióta vár ez a mi nemzetünk arra, hogy ez a szó hangozzon: legyen! – s hogy mondhassuk rá boldog szívvel – és lett, hogy aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartasson, s a Lélek erejében urát és királyát dicsőítve eljusson a boldogító célig, az üdvösségig.

Ámen