Leperli peremet

Szeretett gyülekezet!

Egy fájdalmas kiáltást hallottunk a prófétától. Ezt kiáltja: jaj nekem! De nemcsak fájdalmas ez a kiáltás – bár később elmondja, hogy mi a fájdalma oka –, hanem megrendítő is. Hiszen ha nincs is más igaz ember, a próféta talán mégiscsak az. Ha nincs is más körülöttünk, akire úgy tekinthetünk, hogy megbízhatunk benne, az igazat mondja, képviseli, hogy hűséges, támaszkodhatunk rá, talán a próféta mégiscsak az volna. De most ezt mondja a próféta: jaj nekem. Itt nem az a helyzet, mint ami Illés prófétával esett, aki ugyanezt mondotta: jaj nekem, de így folytatta, jaj nekem, mert egyedül maradtam. Igen az is nagy baj, az is nagy jaj, ha maga marad az ember. Valljuk is meg őszintén, hogy a legtöbb jajkiáltásunknak, panaszunknak éppen ez is az alapja: magunk maradtunk, nincs, aki az ügyünket pártfogolja, magunk maradtunk, nincs, akiben bízzunk, igen, ilyen helyzet is van. Erről is szól a próféta: ne higgyetek a barátnak, ne bízzatok a tanácsadóban, az ölebben ülő előtt is zárd be szájadnak ajtaját, mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára, az embernek saját háza népe az ő ellensége. Igen, úgy van itt, amit egy korábbi versben mondott, bekövetkezett a zűrzavar. S ebben a zűrzavarban Isten prófétája okkal egyedül érezheti magát. Nincs kiben bíznia. Nincs barát, nincsen testvér, nincsen gyermek, nincsen szülő, s még a jajt sem lehet igazán elmondani. Rettenetes kor ez.

De tovább lépek, mert – és ez lényegében Illés próféta panasza. Mikeás próféta jajszava azonban ennél mélyebbre mutat. Arról szól a próféta, hogy sötétben ül, és Isten pert folytat őellene. Így mondja: sötétben ülök mindaddig, amíg Isten le nem perli az én peremet. Ez azért megrendítő, mert a korábbi szakaszban, még éppen arról mennydörgött a próféta, és okkal, hogy Isten egy nagy pert indított a népe ellen. Istennek is van pere, lehet pere. Nemcsak úgy van a világ, hogy mi a bűnesettől, a paradicsomból való kiűzetésnél fogva minden bajunkban, jajunkban, nyomorúságunkban perre megyünk Istennel. Bevádoljuk Őt, nem is tudom, hogy hol, valami metafizikai ítélőszék előtt, - olvassuk csak Jób könyvét, olvassuk csak a nagy panasz-zsoltárokat, mindenikben megcsendül az ember szívének ez az örökös mély, hangja: perre vonom az Istent. De hogy is van a mi egyik szép énekünk? – Ne szállj perbe énvelem, ó, én édes Istenem! Mert amikor Isten száll perbe, az ügy el is dőlt. Akkor nem egy harmadik félhez visszük az ügyet, hanem mindeneknek Ítélő Bírája von minket perre. S a hatodik részt olvasván, mondhattuk, nagy bajban van a próféta, igazat kell mondania, tudtára kell adnia népének, hogy Istene perre vonta az engedetlensége, a lázadása, a törvénytelensége miatt. S a próféta, ha semmi másért, ha nem a saját méltósága, nem a saját tisztessége, becsületessége, jóembersége okán, hanem mert most ő képviseli Isten üzenetét, egyedül is van, meg kívül is van mindezen. Ám a hetedik részben azt halljuk, hogy éppen a próféta van mindennek a kellős közepén. Ő ül sötétben, ő az, aki nem bízhat senkiben, ő az, aki vesztegel mindaddig, és hordozza az Úr haragját, amíg le nem perli az ő perét. Most nemcsak úgy van egyedül, hogy senki nem hallgat rá és senkinek nem mondhat el semmit, nemcsak úgy van egyedül, hogy talán ő az egyetlen, aki az Isten igazságával szemben áll, hanem úgy is, hogy reá terhelődik minden, ő áll a per középpontjában. Ezért mondja: Jaj nekem. Jaj nekem, mert olyan lettem, mint a letakarított mező, mint a megszedett szőlő, egy ennivaló gerezd sem maradt, pedig zsengére vágyott a lelkem...

Jártatok már bizonnyal mindannyian úgy, hogy tikkasztó nyári melegben megszomjazván, elhaladva egy gyümölcsös mellett megkívántatok egy marék cseresznyét, egy frissen érett almát, egy fürt szőlőt, hogy a szomjúságot csillapítsátok. De nem volt ott semmi. Vagy amikor jön a mindent elverő nyári jégeső, és nem marad semmi. Minden remény oda. De arról is szól itt a próféta, hogy még azt sem kapja meg, ami egyébként Isten népe törvénye szerint minden zarándoknak, vándornak, szegény embernek járna. Ismerjük jól a mózesi törvényt, mindig kellett hagyni a fán, a tőkén, a mezőn valamit aratáskor - ez volt a mezgérelés törvénye -, hogy az arra haladó szedhessen belőle. Ez az a zsenge, a szolidaritás, az emberiesség törvénye. De most ő a per kellős közepén áll, s neki még az sem jutott, ami jut a koldusnak, az sem jutott, ami jut a zarándoknak, az sem jutott, ami jut a legszegényebb embernek, pedig – mondja – zsengére vágytam.

Milyen világ is az, testvérek, melynek a közepén áll most a próféta, mint aki hordozza Isten haragját és mint akivel Isten perbe bocsátkozott?! Rettenetes ez a világ. Nem tudom, hogy amiket itt hallunk, nem 2009-ben írta-e valaki titokban bele Mikeás próféta könyvébe a hetedik részbe: elveszett a földről a kegyes, igaz sincs az emberek között, mindnyájan vér után ólálkodnak, ki-ki hálóval vadássza atyja fiát, gonoszságra készek a kezek, hogy jól vigyék véghez. Micsoda döbbenetes kép ez, testvérek! Mind a két kéz ügyes, begyakorlott, és a gonoszságot jól viszi véghez. De sokszor tapasztalunk és látunk ilyet! Nem a jót úgy viszi véghez - jót kisebb-nagyobb hibákkal! -, hanem a gonoszt, de azt tökéletesen. Aztán - folytatja a próféta – a fejedelem követelőzik, az újabb meg újabb törvények születnek a sarcokról, az adókról, a kizsigerelésről, a kiforgatásról, az eladósításról, - a fejedelem követelőzik. Talán éppen valahol egy szigeten éldegél, ahol offshore cégek vannak. A bíró fizetésre vár. Arany János már szépen megírta a Fülemülében a korrupt bírót: jobbra ütök, nekem fütyöl, balra ütök, nekem fütyöl, elmehetnek, - itt a tallér, a bíró fizetésre vár, addig nincs ítélet, nincs joggyakorlás, nincs jogszolgáltatás, nincs igazság, amíg a bíró zsebre nem teszi a magáét. Ezt háromezer éve írták, testvérek, régi emlék ez! De vajon be kell ülünk egy időgépbe és megérkezünk Mikeás próféta korába és elszörnyülködünk, hogy milyen borzasztó is volt régen az a barbár civilizáció? Aztán – folytatja a próféta – a főember pedig maga mondja el lelke kívánságát. Ők azok, akik a tanácskozó testületben ülnek, határozatokat hoznak, dolgokat elintéznek. Maga mondja, mit akar. S táskás emberek jönnek-mennek, megy ide is, megy oda is, megmondják, hogy kapsz, ha ennyit visszaadsz, - egy korrupt, hatalmaskodó világ az, amelyben a próféta él. Majd így fejezi be ezt a leírást: és összeszövik azt. Így áll a Károli Bibliában, ahol a próféta szavát Károli Gáspár az előző képhez idézi: ki-ki hálóval vadássza atyjafiát, és ezért mondja, hogy mindebből egy hálót szőnek, a hatalmasok követelőzéséből, a bíró korruptságából, a főemberek akaratoskodásából háló lesz, és ezzel fogják meg a szegény embert. De ennek a szónak, hogy „összeszövik” van egy olyan jelentése is, amit a joggyakorlatból ismerünk, szintén Arany Jánosra tudunk hivatkozni, aki Hamlet monológjában így fordítja a panaszt: a hivatal packázása. És mindezzel packáznak. Ide küldenek, oda küldenek, ezzel áltatnak, azzal áltatnak, itt aláznak meg, ott aláznak meg. Nem akarom ezt folytatni, nem kell hozzá Mikeás próféta, hogy el tudjuk mondani. Ezt el tudjuk mi magunk is mondani.

Amihez a próféta kell, az az, hogy most nem azt mondja: jaj nektek, jaj mindenkinek, hanem azt mondja, hogy jaj nekem. Ahhoz a próféta kell, hogy ezt meghalljuk és tudjuk mi is mondani: az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem, és mindaddig, amíg leperli peremet és meghozza az ítéletemet, sötétségben ülök. Mintha miattam lenne az egész. Persze tiltakozik a szívünk: miattam?! Én egy kis ember vagyok! Miattam? Én soha hatalom székében nem ültem! Miattam? - hát éppen csak a létminimumon eléldegélek, miattam? - hát az én botlásaim és az én kis vétkeim hogy jönnek a nagyok történelmi bűneihez? Miattam? Ez igazságtalan! De az Úr perel, és én állok a per közepén. Az Úr perel, és engem perel. És ez rettenetes. Valóban csak siratót tud mondani a próféta, önmagát tudja siratni. De ahhoz is próféta kell, testvérek, a tornyosuló isteni ítélet mögött, mely láthatóan úgy zajlik, hogy Isten odalöki szent emberét azoknak a karmaiba, azoknak a hálójába, akik mindezt kitalálták, akik a bűnt, a rosszat, a gonoszságot összeszőtték, akikről csak egy szót tud mondani a próféta, hogy mindannyian vér után ólálkodnak, egyszóval, hogy mind emögött meglássa és kimondja, hogy nem az ítélkezés kedvéért, nem a harag kitöltéséért nem a zűrzavar teljessé tételéért van ez így!l A próféta meghall még valamit a perre készülő Isten szavából. Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene, - mondja, majd folytatja: de én az Úrra nézek és várom szabadításomnak Istenét, meghallgat engem az én Istenem! És így kiált: kicsoda olyan Isten, mint Te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét, nem tartja meg haragját örökké, mert irgalmasságban gyönyörködik!

Amikor a hatodik részben arról olvasunk, hogy Isten perbe száll népével, megrémültünk. Most ez a per most odáig megy, s válik egyre konkrétabbá, hogy már csak egyetlenegy ember áll a per kellős közepén, a próféta, aki egyszerre képviseli Isten igazságát és jeleníti meg népének minden nyomorúságát. S itt arra is gondolnunk kell, hogy sokszor egy perben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk mi voltaképpen. Egyszer részt kellett vennem egy perben tanúként. Mind a két felet ismertem, valamin veszekedtek, aztán megvádolták egymást és elfajult a dolog. Ott ültem és hallgattam, ahogy nyilatkoztak, az ügyvédeik meg a jogászaik előadták az ügyet. S arra döbbentem rá, hogy én tulajdonképpen ezt a két embert mindezidáig nem ismeretem. Ott mutatkozott meg, kik ők valójában. A perben tétje van a dolognak, a bíró dönt, és a bíró vagy így vagy úgy dönt. Itt mindenki megmutatja magát. Istennek is van pere az emberrel, és az embernek is van pere az Istennel, mondottam korábban. Nos, sokszor ebben a nagy metafizikai perben mutatkozik meg, hogy kik vagyunk mi, és az is, hogy kicsoda Isten.

Olvasunk ilyen perekről a Bibliában. Jób könyve egy nagy per. Aztán olvasunk egy másik perről is, a Jézus Krisztus peréről, az is per volt. És mindenikben, Jób könyvében, a Krisztus perében, az egész Isten-ember kapcsolatban megmutatkozik, ki vagyok én és kicsoda Isten. A próféta megismeri önmagát, ki is mondja, nem tiltakozik: az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene. De megmutatkozik az is, hogy kicsoda valójában Isten: kicsoda olyan Isten, mint Te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét, nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban. Isten azért perel, mert akar tőlünk valamit. Azért támad föl ellenünk, mert nem azt tesszük, amire megalkotott bennünket, amire képessé tett bennünket. Azt mondja a hatodik részben: csak azt akarom – csak! – ez már rövidítés, egyszerűsítés, a lényeg kimondása -, csak azt akarom, cselekedjetek igazságot, szeressétek az irgalmasságot és alázzátok meg magatokat, hogy az Úrral jártok. Csak ezt a hármat akarja tőlünk Isten. És ebben a háromban benne foglaltatik az ember boldogsága, csodálatos mennyei öröksége, benne foglaltatik e világ minden gyönyörűsége. És e három ellentétében, az igazságtalanságban, az irgalmatlanságban és a gőgben belefoglaltatik minden nyomorúságunk. De Isten gyönyörködik az irgalmasságban, és Jézus Krisztus által – mert mégiscsak van egy igaz! – Jézus Krisztus által, akit odaáldozott érettünk, akin leperelte a mi nagy perünket - mert nem is a prófétán perelte le! -, akin hát leperelte a mi nagy perünket, annak révén biztosítja számunkra az igazságot, az irgalmat és az Ővele való boldog életet.

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek, 2009 nyarán sok a panaszunk. Végeláthatatlan sok panaszunk van. Ki nem érünk belőlük. Olyan lett a világ, mint egy rettenetes labirintus, borzasztó tükörterem, ahol ha belenézünk a torz tükörbe, nem nevetünk, hanem sírunk, mert ezek a tükrök csalhatatlanul megmutatják, hogy milyenek vagyunk. Mégis. Az önmagát is elsirató próféta mégis hallja Isten csodálatos ígéretét, hallja a múltból, hallja a mélyből, így mondja: hűséget mutatsz Jákobnak, irgalmasságot Ábrahámnak, amit megesküdtél atyáinknak az ősidőkben. Mi azonban már nemcsak az ősidőkből halljuk az irgalmas üzenetet, hanem halljuk a jövendőből is Jézus Krisztus szavából: Ímé, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Nemcsak egykor volt szép, nemcsak egykor lehetett igaz, nemcsak egykor adott Isten ígéretet, hanem elkötelezte magát minden időre is. Ó, bárha a próféta módján elő tudnánk állni, bárha tudnánk kendőzetlenül, senki másra rá nem fogva, át nem hárítva mondani: Jaj nekem, mert az Úr perli az én peremet. S tudnánk mondani boldog bizonyossággal: az az Úr perli, aki igazságos és könyörületes bíró, aki Krisztusban kegyelmet, szabadulást és új életet készített nekem.

Ámen