Lelkészszentelés

Amikor Pál apostol Timótheushoz írott leveleit olvasom, mindig megrendülök az apostol kérlelhetetlen, mondhatni, könyörtelen bátorságán és egyértelműségén, ahogy fiatal munkatársait tanácsokkal utasításokkal és rendelkezésekkel küldi ki szolgálatukba. Ma a felolvasott szakasz közepét emelem ki, a szép buzdítást: Istennek embere kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget! De hogy ezek ne csak szép szavak legyenek, valami lelkészszentelésre való szentimentális buzdítás, ahhoz még három egyszerű lépést is meg kell tennünk. 

1. Először is, úgy tűnik, az apostol magától értetődő dolgokra emlékeztet itt. Igen, Isten minket a legnagyobb mélységekből, a leborzasztóbb elveszésekből, teljes magunkra maradottságunkból, halálos ürességekből hívott el. Minden rosszból. De az apostol elhatol a gyökérzetig és azt mondja: minden rossz gyökere a pénz szerelme. Természetesen, máris hallom az ellenvetést: no, nem; mi rendes, tisztességes emberek vagyunk, szerények, beérjük azzal, amink van, minket ez nem fenyeget. De az apostol igen határozottan és egyértelműen azt mondja, hogy minden rossznak ez a gyökere. Márpedig Isten a rosszból hívott ki minket. Lehet ezt a pénz szerelmének nevezni, de aki akarja nevezheti ezt kielégíthetetlen vágynak, vagy helytelen és bűnös vágynak, vagy akár ősbűnnek is. azt parancsolja Timótheusnak, hogy kerülje ezt, mert ez réssz. Isten ott talált meg téged a rossz kellős közepén, onnan hozott ki. Nem a szentek szentjében talált rád, nem áhítatos magányodban vagy lelked röptető pillanataiban, hanem minden rosszak kellős közepén. Aki ezt nem látja be, az nem tudja mi a szabadítás. És aki nem érti a szabadítás lényegét, az nem tudja, mi a kegyelem. Mert a kegyelem az, hogy Isten megkegyelmezett nekünk, elfogadott minket, elfogadhatatlanokat. Isten jóra vezetett ki minden rossz legmélyéről. Kerüld hát, szabad és megkegyelmezett ember, a rosszat, nehogy kísértésbe, tőrbe, esztelen, káros kívánságokba ess, veszedelembe, romlásba merülj, és emiatt eltévelyedj a hittől, s átalszegezd magadat sok fájdalommal! Ha van antikrisztus, akkor van antikereszt is. Hány ember szegzi által magát minden rosszal. Kedves Lelkipásztor Testvéreim, idézzétek fel a nagy kegyelmet, éljétek át Isten szeretetének nagy titkát, hogy leszedett benneteket erről a hamis keresztről, a magatok keresztjéről, a minden rossznak keresztjéről, és azért az egy keresztért, a Jézus Krisztus keresztjéért megkönyörült rajtatok, megváltott benneteket, megszabadított titeket. 
   
   
2. De most jön a neheze. Amikor Isten kihív a rosszból, és eltölti a szívünket szabadító kegyelmének csodálatos erejével, az új élet boldogságával, el is küld azok közé, akik eltévelyedtek, mindenféle rosszban gyötrődnek, önmegfeszíttetésben élnek, és kielégíthetetlen, végtelen vágyakozásban rombolják önmaguk és mások életét! Közéjük kell visszamenned! Ha végig olvassuk a levelet, sok tanácsot találunk: milyen legyen a gyülekezet, mi a pásztor dolga a gyülekezetben, milyenek legyenek a vének, a tanítók, a szolgálók - csupa-csupa tanács. A református egyház alkotmányánál azért sokkalta jobb, tehát igyekeznünk kell, hogy utolérjünk. De megrendülünk, mert, ha Isten kiragadott a rosszból, nem marad más hátra, mint szárnyra kelni, és soha többet oda vissza nem menni, hanem megtartani magunkat épségben az Isten szeretetének a titkában. Adolf von Harnack, a nagy egyháztörténész az óegyház történetét vizsgálva azon töpreng, hogy a sivatagi remeték, akikben olyan nagy lánggal égett az Isten-szerelem, a buzgóság, és az eltökélt, vajon miért vonultak ki a magányba, a pusztába, az egyedüllétbe? Kimerítő választ ad erre, de szerintem téved. Harnack azt mondja, hogy a remeték nem a világból vonultak ki, mint gondolnánk, hanem az egyházból. Éspedig ezért, mondja Harnack, mert az egyház is világgá lett. Szerintem téved a nagy egyháztörténész. Azért vonultak ki az egyházból, mert nem viselték el, hogy Isten az egyházat beállítja az emberek közé. Hívő lettél? Megszabadíttattál? Kegyelmet kaptál? Új életre szült az Isten drága evangéliuma? Hallelujah! De lám, kapsz hozzá egy küldetést: menj vissza azok közé, akik olyanok, mint a te régi önmagad. És milyen nehezen megyünk mi vissza oda, ahol a régi önmagunkkal találkozunk! Mégis, oda kell visszamennünk. Mert akiket Isten szolgálatra hívott el, szolgálatba küldött, azokra ezt a roppant terhet teszi. Ezért mondja az apostol, hogy: harcold meg a hitnek szép harcát! Fusd végig ezt a pályát! Küzd végig ezt a tusát! Verekedd meg ezt a harcot! Ámbár te már szárnyalnál fölfelé, egyenest tovább, hiszen minden rosszak rosszából, a rossz gyökeréből emelt ki Isten, de lám, most vissza kell menni oda, és bíbelődni kell az elrontott életű emberekkel, az elfacsarodott indulatokkal, a megkeseredett szívekkel, a rosszba belecsavarodott életekkel, világokkal! Mikor lelkészi tanulmányaimat végeztem, nagy buzgón tanultam mindent, ami papíron volt. Volt egy ilyen tantárgy, talán most is van: pasztorál-teológia. Kívülről fújtam. Még mindig emlékszem, a 72. oldal második bekezdésében mi áll a lelkigondozói beszélgetésről: családlátogatás keretében maximum 25 percet lehet eltölteni egy-egy családnál. Odahaza aztán mondtam édesapámnak: én már pasztorál-teológus vagyok, mindent tudok. Mosolygott, és elmesélte, hogy mi történt, amikor beosztott lelkészként kirendelést kapott egy alföldi gyülekezetbe Szép augusztusi délután érkezett a vasútállomásra a kis bőröndjével, onnan beballagott a parókiára, s ott állt a principálisa a tornácon. Édesapám szerényen bemutatkozott, mire megkérdezte a principális: tiszteletes úr, mit tanult a teológián? Ő pedig mondta: mindent, hébert, görögöt. És pasztorál teológiát tanult-e? Természetesen, tanultam, kitűnőre vizsgáztam belőle. Mire azt mondta a principálisa: na, éppen most jönnek haza a teheneim, pásztorolja már őket befelé! Jó fajta papi anekdota ez. De hát értitek? Papíron mindent tudunk, levizsgáztunk, negyven ember előtt, az országos képesítő bizottság előtt, ott ültek professzorok, püspökök, esperesek, tudósok, nagy emberek. Mindent tudunk. Az Úr pedig azt mondja: nos, akkor menj ki a kapu elé, szólítsd be a sántát, csonka-bonkát, rossz életűt, az önmagát megfeszítőt - egykori önmagadat. Azok, mind a te testvéred. Hozzájuk küld az Úr.
   
   
3. Végül, meg kell tennünk egy harmadik lépést is. Amikor az apostol minden rossz gyökeréről szól, egy hirtelen mozdulattal, egy csodálatos doxológiával felemeli Timótheust és felemel bennünket is, és azt mondja: »tartsd meg a parancsolatot feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig, amit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a Királyoknak Királyoknak és Uraknak Ura.« A boldog Isten. Amikor először felhívták a figyelmemet erre a passzusra, talpig megrendültem, mert, persze, Istenről is mindent megtanultam ám. A Szenmtháromságot is, a kalcedoni dogmát is, a pericoresist is, mindent tudtam! Tudtam Isten kommunikábilis és inkommunikábilis tulajdonságait, skolasztikusul is, és reformátusul is. Erre azt mondja nekem egy hívő egy bibliaórán: tiszteletes úr, látja: Isten boldog, az egyedül hatalmas Isten boldog! És látjátok ezt az ívet, ezt a szinte csak szívvel sejthető óriási lépést? Minden rossz gyökeréből önmagához hív Isten; a boldog Isten hív meg, az egyedül hatalmas Isten hív meg! És értitek a titkot, hogy mindaddig nincsen misszió, amíg nincs pro-misszió, mert Isten először ígéretet ad. És utána küld. Isten először állít és bizonyságot tesz, és megerősít és bepecsétel, és utána küld. A mi mai modern keresztyénségünk egyik nyomorúsága az, hogy mi mindig misszióval kezdjük. Az Egyházi Jövőkép Bizottság anyagának első 15 oldal misszióról szól. Az egyházkerületi közgyűlés első jelentését mindig a Missziói Bizottság teszi. Minden misszió. Igen, legyen, ámen, ámen, ámen! De ha nincsen pro-misszió, ha nem a boldog és egyedül hatalmas Isten az, akinek a szava visszhangzik a szívedben, ha nem a boldog és egyedül hatalmas Isten az, aki Krisztus által levett a saját bűnöd önmegfeszíttetéséből, és nem ő az, aki kihozott a saját nyomorúságod poklából, és nem az Aki oda állította eléd Jézus Krisztus üdvösségét, akkor nincs misszió – akkor csak vállalkozás van, csak tervezgetés van, akkor nincs misszió, csak időtöltés van, akkor nincs misszió, csak valami megfelelési kényszer van. Elöl áll a pro-misszió, az ígéret: veletek vagyok! Isten megmutatja majd a Jézus Krisztus dicsősége napján minden kegyelmét, ama napon megnyílik a kapu, és miénk lesz a dicsőség országa. Akkor azt mondja az Úr: jertek Atyámnak áldottai. Ez a mi ígéretünk. Ígéret nélkül Isten országában nincsen küldetés. És ezért mondhatja az apostol: kerüld a rossz gyökerét, és - ugyanakkor – menj közébük. Még egyszer kérdezem: hát ez meg hogy lehet? Az első tétel az, hogy kerüljem a gonoszt, és azokat is, akikben önmagam rosszabbik, elveszett valóját látom. És mégis odaküld az Isten? Hogy lehet ez? Nos úgy, hogy eztán az igazságot követed, és az istenfélelmet, a szent isteni félelmet, a megalázkodást, a hitet, a szeretetet, a béketűrést és a szelídséget. Ezeket kövesd. És ha követed az igazságosságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a szelídséget és a béketűrést –, ha valóban ezek nyomdokán mégy, akkor, ha akarod, ha nem, máris ott vagy azok között, akikhez Isten küldött. Lehetne mondani, hogy ezek keresztyén erények, vagy éppenséggel általános erények, de azért azt meg kellene megfontolnunk, hogy Pál apostol az első korinthusi levélben úgy beszél a szeretetről, mintha személy lenne (1Kor 13). A szeretet nem irigykedik, nem kérkedik, nem rója fel a gonoszt, mindent hisz, mindent remél. Aztán azt mondja: kövessétek a szeretetet (1Kor 14,1) Mert azt, hogy mi a szeretet, csak akkor tudod meg, ha követed a szeretetet. Hogy mi a béketűrés, ezt csak akkor tudod meg, ha követed a béketűrést. De hogy mi a szelídség, csak akkor tudod meg, ha követed a szelídséget. Ezekkel kopogtass be, ha látogatni mész. Ezekkel nyisd meg az ajtót, ha valaki hozzád érkezik. Ezeket sóhajtsd el, ha imádságodban Isten elé állítod a gyülekezetedet. Így menj majd presbiteri gyűlésre. Így lépj be a tantermébe hittanórára. Így menj el egyházmegyei közgyűlésre, és ha hívat az esperes. Ezeket kövesd! Ezek mennek előtted. Ha nem követed őket, akkor is előtted mennek, de te lemaradsz. Istennek emberei! Elhívást kaptatok, mert egykor az Úr kihívott azok közül, akikhez most visszaküld. De immár nem ugyanúgy, ahogy kihívott, hanem megszabadított, igazságot talált emberekként, akikben Krisztus, bepecsételte az Ő drága és szent ígéretét. Hadd tudja meg a világ, hogy ti a boldog és egyedül hatalmas Isten szolgái vagytok. És nem szolgáltok másnak, csak a boldog és egyedül hatalmas Istennek. Nem hódoltok másnak, csak a boldog és hatalmas Istennek. Hadd tudja meg a világ, hogy Isten felé fordított arccal éltek, hadd lásson titeket a világ boldog embereknek. Isten áldjon meg benneteket ebben, vegyétek szívetekbe a buzdítást: kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést és a szelídséget.
   Ámen