Leleplezés

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

A Biblia-olvasó kalauz szerint hetek óta a Mennyei Jelenésekről írott könyvet olvassuk az Újszövetségben, és úgy van a rend a gyülekezetünkben, hogy a Biblia-olvasó kalauz egy-egy szakaszáról szól mind a biblia-óra, mind az istentisztelet. Ennek megfelelően korábban a Jelenések Könyvéből vettük az igehirdetések alapigéjét. Most mégis megszakítottam ezt a sort, mert a tegnapi ószövetségi rész teljesen a hatása alá vont. Mózes első könyvének 45. részét olvastuk tegnap, melyben a testvérei által Egyiptomba rabszolgának eladott József leleplezi magát testvérei előtt. József nagy méltóságra jutott Egyiptomban, róla testvérei, családja, édesapja azt hiszi, hogy már réges-rég meghalt, de most itt leleplezi önmagát. Megtörténik a nagy megengesztelődés, a kibékélés, újra összetalálkoznak a megszakított szálak. Csodálatos jelenet ez, azt hiszem, sokan szívesen újra meg újra elolvasták ezt a fejezetet, mert ez a Bibliának az egyik legszebb és legigazabb története. Mindazáltal, kedves testvéreim, mégsem térünk el nagyon a Jelenések Könyvétől azzal, hogy most hirtelen megszakítjuk, és ezt a részt, ezt a régi történetet olvassuk ma, hiszen görögül a Jelenések Könyve így hangzik: apokalipszis – ez a szó pedig azt jelenti, hogy leleplezés, mikor minden föltárul. Hiszen ebben a felolvasott történetben is csupa-csupa leleplezést olvasunk. Egyébként is azt hiszem, hogy éppen mostanában érezzük megrendítő módon az életünkön, a dolgainkon, a közéletben, az ország sorsában, hogy milyen is az, amikor lelepleződnek a dolgok, milyen az, amikor valami a maga nyers valóságában elkendőzhetetlenül, eltakarhatatlanul és eltusolhatatlanul föltárul, s ez összeszorítja az emberek szívét, kétségbe ejti őket – tényleg, ilyen ez az ország? Valóban így kell a dolgokkal és a tényekkel szembesülni? Ezek szerint mindent, amit a propagandában, a választási ígéretekben, a politikusi hadakozásokban, a szép beszédekben hallottunk, az – nem azt mondom, hogy hazugság volt, kedves testvérek,  - csak afféle függöny volt, mely szépen ki volt hímezve, sok érdekes ábra, meg felirat volt rajta, s, lám, ha ellebben a függöny – ezt jelenti az apokalipszis – akkor a dolgok, ahogy vannak, föltárulnak. Nos, József és testvérei történetéből éppen a felolvasott szakasz az, amikor minden föltárul. Mi is történt, hogyan is vannak a dolgok, s éppen most az is föltárul, hogy hogyan is kellene azoknak lenni.

Először is, azt látjuk, hogy lelepleződnek a testvérek. Nemcsak most, amikor József közli velük, hogy én vagyok az, én vagyok József, akit eladtatok Egyiptomba hosszú-hosszú időknek előtte, még kamaszként, bosszúvágyból, gyűlöletből, haragból, de az Isten megsegített engem és én lettem Egyiptomban a fáraó után a második ember. Egyéb leleplezések is vannak itt. Már az előző részekben is ezek zajlottak. Különös és furcsa – hadd mondjam így: játék folyik. József cicázik a testvéreivel, hazaküldi őket, visszahívja őket, aztán megint elmennek – tudjuk, gabonát vásárolni mentek, mert éhínség volt. József elrejt egy kelyhet Benjámin zsákjában, majd utána küldi az embereit, akik megtalálják azt, s a szerencsétlen testvérek tolvajként mennek vissza. Pedig most ártatlanok! Ám az egész akcióval József egy pillanat alatt bebizonyítja, hogy milyen rettenetes, ha egy ártatlant gyűlöletből, haragból hamisan elítélnek. Meg kell tanulnia a testvéreknek a leckét, egykor így bántak ők Józseffel. Imé, mondták egykor, amikor kivitte nekik József az eledelt, itt jön a mi nagyotmondó testvérünk,  gyertek, öljük meg őt. Kútba dobják, majd visszariadnak a gyilkosságtól, inkább eladják rabszolgának, a szép és cifra ruháját azonban egy bárány vérével meglocsolják és elviszik szerencsétlen édesapának, Jákobnak, aki várná, hogy az ő fia, kedves fia is visszatérjen, de el kell, sirassa, mert azt hiszi, hogy meghalt. Most lelepleződnek a testvérek. Minden lelepleződik. Lelepleződik egykori gyilkos indulatuk, lelepleződik a gazemberségük, lelepleződik, hogy éveken keresztül hurcoltak a lelkükben egy hamis dolgot, egy szörnyű hazugságot, szinte-szinte a testvérgyilkosság iszonyatát, lelepleződik, hogy nem voltak jó testvérek. És azt várhatnánk, hogy miután megtörtént a lelepleződés, jön a végítélet is. Jön a leszámolás, a számonkérés – ez így logikus, így törvényszerű. Az embernek egyszer minden dolgáról, minden vétkéről számot kell adnia. Hiába söpörjük a szőnyeg alá, hiába süllyesztjük a lelkünk legmélyére, mint valami penészes pincébe, hiába próbáljuk áttenni másra, mondván, hogy nem is én voltam, hiába gyártjuk életünk folyamán sorozatosan az alibiket, az életünk dolgai ott vannak velünk, és bizony sok-sok egyéni, személyi apokalipszis zajlik az emberek életében: lelepleződés, föltárulás. Egyszer kendőzetlenül annak mutatkozol, aki valójában vagy.

És mégsem ez következik, hanem egy másik leleplezés – mely egybe is esik a másikkal. Így mondja az ige: és amikor József kiküldte a szolgákat, az egyiptomiakat, az egész udvartartást, megismertette magát az ő atyjafiaival. De nem azt a régi Józsefet, akit ismeretek valamikor. Nem azt a dicsekvő Józsefet, aki álmot látott és kamaszos dicsekvéssel el is mondja a többieknek, hogy azt álmodta, miképpen hajlongnak előtte, a hold és a csillagok. Hogy látott egy gabona asztagot, és a többi meghajolt előtte. Kik ezek? Apám is, anyám is, ti is, hódolni jöttök ide majd elém – dicsekedett József. Itt a cifra ruha is!  De nem ezt a dicsekvő, apjához dörgölődő, önmagának, mint kisebbiknek mindig mindent kicsikaró József mutatkozik be újra, nem ez a József ismereti meg magát. Ő már egy másik József. Ez már az igazi József. Aki a szenvedéseiben, a hányattatásaiban, a börtönben, élet-halál veszedelemben, mikor a rabszolgák keserű kenyerét ette, és akkor is – ahogy szoktuk mondani – mikor Isten magasra vitte a dolgát, testvér maradt mindvégig. És most már igazán testvér.

Csodálatos dolog ez, kedves testvérek, mert azt a nagy titkot mutatja meg nekünk, hogy nem is biztos, hogy nekünk meg kell várnunk, amíg minden testvérünk egyforma akaratra jut, hogy majd akkor létesüljön a testvériség. Sokszor gondoljuk pedig így. Sokszor beszélgetek emberekkel, gyülekezeti tagokkal, másokkal is családi háborúságokról, viszályokról, és többnyire úgy adják elő, mintha valami törzsszövetségi aktusról lenne szó a megbékélésben, vagy valami politikai konszenzust kellene ahhoz kimunkálni. Leteszünk az asztalra egy vázlatot, egy alkotmányt, ha mindenki egyformán elfogadja, akkor lesz testvériség. Ímé, kedves testvérek, egy testvér az összes többi között, a tizenegy mellett létesíti a testvériséget. Ez most egyedül Józsefen múlik, a többin nem. Ők már lelepleződtek. Ők Józsefet már régen elfelejtették, a József dolgát régen letudták, talán a lelkiismeretük alján is - mert ez is kiderül, hiszen amikor József bemutatkozik, megrettennek és szóhoz sem jutnak, valami őserővel támad rájuk, amit elfeledtek. Ők nem hiányolják Józsefet. József nem hiányzik a körből. És íme, az, aki nincs a körben, akinek  hiánya,  sorsa miatt nem teljes a testvériség, ő létesíti a testvériséget. Rajta múlik. Rajtad múlik. Ne várd meg a másikat. Egyetlen ember szíve, szeretete, és szeretetének a hatalma megbékélést hozhat. Az igazi József megmutatja az arcát. Maradhatna inkognitóban, játszathatná az egyiptomi főembert, aki most megfogta ezeket a messziről jött zsidó kereskedőket, jól elrendezi őket. – Nem, ő testvér, és testvér is akar lenni. Rajta múlik. Rajtad múlik.

És végül, a történetet az teszi nagyszerűvé és elkötelezővé mindannyiunk számára, hogy Isten is lelepleződik ebben a történetben. Igen, Istennek útjai – ahogy szoktuk mondani – kifürkészhetetlenek.  Istennek a dolga ezért sokszor úgy van velünk, ahogy nemrégiben mondotta nekem egy fiatal lelkész, aki egy tudományos dolgozatot a történelemről, az emberi sorsról. Fiatalemberről van szó, még nem öreg, fáradt Faust. Azt mondta nekem: az az igazság, hogyha megírom ezt a dolgozatot, meglehet, az lesz a tételem, hogy „nincs gondviselés”. Megrendültem, hogy ezt mondta. Sok mindent végigolvasott az emberiség történetéről, sok egyéni elbeszélést is végigtanulmányozott, megpróbálta végigolvasni, hogy mit mondanak erről az okos teológusok – és ha ilyen a világ, és ha ilyen a történelem – tette hozzá -, ha lehetséges, hogy úgy kell élnünk, mintha Isten elfordult volna tőlünk, odadobott volna bennünket veszedelemnek, iszonyatnak, kiszolgáltatottságnak, akkor talán nincs gondviselés. Hányszor élhette át József ezt a keserves pillanatot! Amikor rátámadnak a testvérei, amikor kútba lökték, amikor jöttek a rabszolga-kereskedők, és őt is szíjra fűzték, amikor megtudta, hogy 30 ezüsttért eladták a testvérei Egyiptomba rabszolgának, amikor bevádolta Putifárné, amikor ott ült a börtönben a halálra ítéltekkel. Oh, hányszor mondhatta József, hogy a kút mélyén vagyok, a gödör mélyén vagyok, a börtön mélyén vagyok, pedig azt álmodtam, hogy én leszek a legfényesebb csillag! Pedig azt álmodtam, és úgy tudtam, hogy Istentől van az az álom, hogy mindenki fejet hajt majd előttem. Érthetetlen a helyzetem! Hol van Isten? Mit tesz ilyenkor Isten? Hallgat, félre néz, hagy bennünket vergődni, megsemmisülni, elpusztulni? S lám, most Isten is lelepleződik. Háromszor mondja József e szavakat: nem ti küldöttetek engem ide, hanem Isten. Isten a ti megmaradásotokért küldött engem ide. Isten küldött el engem tielőttetek, hogy műveljem a ti megmaradásotokat. Nem ti küldöttetek ide. Ebben van, kedves testvérek, a titok. Hát nem a testvérek küldték ide? Nem a testvérek adták el rabszolgának? Nem a testvérek miatt történt minden, ami történt? Dehogynem! Hát nem kellene erről a testvéreknek egyszer igazán számot adniok? Dehogynem! Fognak is könnyeikkel, meg amikor nekik kell hazamenni és jelenteni az édesapának, hogy él a te fiad! Hogyhogy él, kérdezhetné Jákób, hiszen ti hoztátok az összeszaggatott ruhát bevérezve, hogy széttépte az oroszlán? Hazudtatok nekem? S lám, mégsem ők, hanem Isten. Isten is lelepleződik, aki sokszor úgy tűnik, hogy elrejtőzött, úgy tűnik, hogy nemcsak hogy nem segít bennünket, nemcsak nem áll mellettünk, hanem mintha ezzel az eltűnésével azt is kijelentené, hogy semmi közöm hozzátok! Egyszer valakivel beszélgettem az országunk nyomorult dolgairól, az emberek kétségbeeséséről, a reménységeink kiüresítéséről, és azt mondja nekem: tiszteletes úr, most már azért megérdemelnénk valami jobbat is, megérdemelnénk a csodát. Én akkor azt mondtam neki, hogy a csoda nem akkor következik be, amikor megérdemeljük, hanem akkor, amikor belátjuk, hogy teljesen érdemtelenek vagyunk rá. Nem méltónak kell lenni a csodához, hanem be kell látni, hogy méltatlanok vagyunk rá. Attól csoda a csoda. Sokszor vergődik az ember, és sokszor érzi is – meg mondja is talán -, hogy nemcsak elhagyott egy szempillantás alatt az Isten, hanem ezzel mintegy azt is kijelentette, hogy nincs közöm hozzád, nem vállallak téged. Érinthetetlenné tett engem az Isten? Hozzám senki nem érhet? Velem senki kezet nem foghat? Asztalomhoz senki nem ülhet? Pária lettem?

De Isten is leleplezi magát a történetben. József ezt mondja: Isten küldött el tielőttetek, nem ti küldöttetek ide, hanem Isten. Mintha azt mondaná József: Ő a felelős. Nos, igen, ne féljünk ezt kimondani, Ő a felelős. Csak hogyan és miképpen felelős. Majd József története végén olvassuk a nagy igét: „Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani, hogy cselekedjék úgy amint ma, hogy sok nép életét megtartsa.” Ti rosszat gondoltatok, de azt az Isten jóra fordította. Úgy volt ott és úgy van ott, hogy a testvérek aljas és gyilkos szándékát, amivel ők rosszat akartak, Isten jóra fordította. Honnan tudhatjuk, hogy ezt egyetemes igazságként mondhatjuk ki. Miért mondhatjuk mi is bátran, és miért nem csupán annyit mondhatunk, hogy volt egyszer egy ilyen eset is, egy régi, szép eset? Szeretjük a József történetét! De ez csak egyszer történt meg, soha többé ilyen nem történik – vélekedhetne bárki. Thomas Mann, amikor megírta „A József és testvérei”-t, egy barátjának arról írt levelében azt mondja, hogy hosszú ideig dolgozott ezen a nagy regényén, és az mozgatta, hogy ez egy olyan gyönyörű szép történet, aminek párja nincsen. Minden író, költő fantáziáját megmozgatja páratlanságával. Akkor hát azt kell mondanunk, hogy ami egykor régen, ott, Egyiptomban megtörtént József és testvérei között, az egy gyönyörű, de páratlan történet? S csak sóhajthatjuk, hogy jó lenne, ha még egyszer megtörténhetne? Vagy még kétszer. S akkor mondhatnánk bízvást, hogy van gondviselés?

Ennél többet kell mondanunk, kedves testvéreim, mert ez a történet nemcsak gondviselési történet ismétlődött meg, hanem megváltó történet teljesedett ki. Nem egy-egy részletében, hanem a maga teljességében. Jézusban történt ez. Jézusról beszélek. A megfeszítettről és a feltámadottról. A régi egyházatyák szóltak arról, hogy amikor az Ószövetséget olvassuk, a történeteket, a zsoltárokat, a próféciákat, akkor mindig valami konkrét dolog áll előttünk, ám azt nekünk nem egyben az egyben kell önmagunkra alkalmaznunk, hanem fölfokozott módon – latin szóval így mondják: a sensus plenior, a teljesebb értelem fényében. József történetének is van egy teljesebb értelme. Ami gonoszt gondoltatok tenni ott, Nagycsütörtök éjszakáján, ott Nagypénteken, amikor az egyetlen igazat hamisan megvádoltátok, keresztfára adtátok és megöltétek, azt az Isten jóra gondolta fordítani, hogy sok nép életét megtartsa. S nemcsak úgy és azáltal, hogy Jézust feltámasztotta, hanem úgy, hogy benne, Jézus által helyreállította Istennek és embernek a kapcsolatát. Itt, a megmenekedett és dicsőségre jutott Józsefben és egyedül őbenne áll helyre a testvérek testvéri közössége. Benne nyeri vissza a gyászoló édesapa rég elvesztett fiát, és lesz újra kerekké a család. Így Jézus Krisztusban és egyedül Őbenne, a föltámadottban lesz teljessé, egésszé Istennek és embernek a kapcsolata. A rosszat Isten jóra fordította. Akit ti odaadtatok a halálnak, azt Isten föltámasztotta, hogy Benne életetek és üdvösségetek legyen. Igen, kedves testvéreim, ebben a történetben is lelepleződik Isten, de Ő igazán és teljesen Jézus Krisztusban leplezi le magát. Ha tudni akarod, hogy mi Istennek az útja veled, ha tudni akarod, hogy mi Istennek a végső módon meghatározott viszonya hozzád, ha tudni akarod, hogy hol volna, vagy hogy lenne – majd a nyelvtan tanárok kiigazítanak! –, hol volna a te igazi helyed, akkor tekints Jézus Krisztusra. Őt is eladták 30 ezüstért, Őrá is azt mondták, jobb, ha Ő vész el, mintha az egész a nép. Megjárta a halál mélységeit, szállott alá a poklokra, de a harmadik napon föltámadott. Őbenne leplezi le magát igazán Isten.

Kedves testvérek, azzal kezdettem, és azzal is fejezem be, hogy leleplező időket élünk. Okos és ügyes emberek lepleznek le másokat, olykor pedig magától is lehull a függöny, és láthatjuk az életet, a világot, önmagunkat, a sorsunkat. De ez csak úgy kerek és úgy jó a számunkra, ha mindebben újra meg újra megnyitjuk a szemünket, a szívünket és a lelkünket Istenre, aki Jézus Krisztusban egyértelműen és mindörökké leleplezte magát. A Zsidókhoz írt levél mondja: hogy amikor Jézus megfeszíttetett, a templom kárpitja kettéhasadt. Kettéhasadt az a függöny, amely a Szentek szentjét elrejtette halandó szeme elől. És ez azóta így is van. Azóta Isten Jézus Krisztusban teljesen föltárultan, a maga teljes valóságában áll veled szemben, hív téged megbocsátásra, irgalomra, kegyelemre, új életre és örökkévalóságra.

Ámen