Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Múlt alkalommal arról szólt az ige, hogy mit jelent a világ elemei alá vetetten élni, s ennek kapcsán az apostol arra biztatott szerint, hogy ne éljünk a világ elemei szerint, hanem a Lélek törvénye szerint éljünk. A „világ elemei” különös kifejezés. Olyan sorrendet, életrendet, vagyis valóságot jelöl, melyben az első lépés a döntő, abból aztán minden logikusan következik. Talán ahhoz lehetne hasonlítani, mint amikor valaki rálép egy szűk pallóra, hogy átmenjen egy patak fölött. Ott bizony nem lehet táncolni, egyik lépés következik a másik után, a palló valósága adja meg a lépéseket. Amikor az apostol a világ elemeiről beszél, és arra bíztatja a gyülekezetet, hogy ne vessétek alá magukat ennek, akkor – megismétlem – arra buzdít, hogy ne lépjünk olyan útra, ne kezdjünk bele olyan dologba, ne adjuk oda magunkat olyan meggyőződésnek, amelyből logikusan, szükségszerűen, sőt törvényszerűen következik minden újabb lépés. A pszichológia alkalmaz egy kifejezést arra, amikor valaki – hogy mentse magát – füllentgetni kezd. Úgy mondja a pszichológia, hogy konfabulál az illető, mesét költ, s ha kiderül, hogy meséje nem igaz, füllent még egyet, s ha arról is kiderülne, hogy nem igaz, tovább füllent még egyet. S ezzel olyan szövevénybe keveredik az illető, hogy a végén maga sem tudja, hogyan szabaduljon ki belőle. De talán még érzékletesebb, ha azt a képet alkalmazzuk, amikor valaki eladósodik, s hogy ki tudja fizetni az adósságát, újabb kölcsönt vesz fel, ám abból sem fizeti ki teljes adósságát, hanem másra is költ – és ezzel már két adóssága támad. Ekkor felvesz egy harmadik kölcsönt, hogy abból fizesse a másik kettőt, megint költ valami másra is, aztán felveszi a negyedik, ötödik, sokadik adósságot – de én ezt nem akarom végig sem mondani, kedves testvérek, hiszen akkor Magyarország elmúlt harminc esztendejét kellene végigmondanom. Azt viszont értjük, mitől óv az apostol.  A világ elemeiről szólva, erről az elemi szabályról beszél. Így következnek egymás után a rosszabbnál rosszabb lépések.

A ma felolvasott részben, a léleknek és a testnek a küzdelmét mutatja be, s arra bíztatja a gyülekezetet, hogy ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk. S nem hagy kétséget afelől, hogy ez küzdelmet jelent. Bemutatja, mit jelent a test által vezéreltetni és mit jelent a Lélek által vezéreltetni. Mit jelent, ha az ember a test valóságának adja oda magát, milyen lépések következnek egymás után, akaratlanul is. Sőt, még csak akarat sem kell hozzá – így mondja az apostol. A világ elemei alá vettetve lenni azt jelenti, hogy egy idő után az ember nem azt teszi, amit akar. Fogoly, a körülmények parancsolnak neki. Vagy olyan kényszerítő tényezők jelennek meg, életében hogy még ha az ellenkezőjét is akarná, akkor sem tudná tenni. Egy katalógust állít fel az apostol, s így mondja: a test cselekedetei nyilvánvalók: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, irigységek, gyilkosságok, részegségek, tobzódások és ezekhez hasonlók. Oly mindegy is, kedves testvérek, hogy hol kezdjük ezt a sort, mert ez egy kör, és bármelyik pontján lépünk a körbe, végig kell mennünk rajta, az egyik következik a másikból. Halálos örvény ez, mely elragadja az embert, mélyre rántja, és nem ereszti el.De ez nem titok a számotokra, - folytatja az apostol, - jól tudjátok, hogy így van ez. Azt mondja: a test cselekedetei nyilvánvalók. Tehát nem mondhatja itt közülünk senki, hogy nem tudtam, milyen valóság ez. Nem mondhatjuk, hogy véletlenül keveredtünk ezekbe a dolgokba. Csak aztán, ahogy falusiasan mondják, elkapott a gépszíj, s már nem tudunk kioldozódni. Valami rettenetbe kerültünk, egyik dolog jön a másik után, s csak fuldoklunk, vergődünk, egyikből zuhanunk a másikba, és sokszor, amikor azt hisszük, hogy megszabadultunk, éppen akkor keveredünk a másikba, s az talán rosszabb, tragikusabb, rettenetesebb, mint az előző volt. Az apostol azt mondja: ezek nyilvánvalók. Azért nyilvánvalók, mert ezeket a törvény tiltja. Ha még nem nyilvánvaló, mert valaki nem követi el, akkor a törvényből nyilvánvaló. A törvény ugyanis tilalmazza, sőt büntetni rendeli. Erre hivatkozik most az apostol, ám egy kitérőre is szükség van ezen a ponton. Azért mondja így: „ezek nyilvánvalók”, mert a Galata gyülekezet csapdahelyzetbe került. Megjelentek közöttük tekintélyes atyafiak, akik a Jézus nevében jöttek, ám azt hirdették, hogy amit Pál mondott nektek korábban – nevezetesen, hogy akik a Krisztust megismerik, azok a szertartási törvénynek a szabályai alól felszabadultak –, az nem igaz. Az apostol különc ember, van valami dili-fleppnije, mi eltűrjük őt, mert sok áldással végzi az evangelizáló szolgálatot, de most már tessék ezeket a törvényeket is megtartani. A Galaták megszédültek ettől. Hát hogy ne is szédültek volna meg, hiszen egy szertartási törvényhez sokkal könnyebben hozzáigazítja az ember az életét, mint az erkölcsihez. Egy szertartást végigvinni, egy kultuszi törvényt pontosan megtartani – még, ha ez is nehezünkre esik sokszor – engedje meg a gyülekezet, hogy azt mondjam: nem nagy dolog. Nagyon jól emlékszem gyermekkoromból, mikor istentiszteletre jártunk, mindig megkérdőjeleztük, hogy fegyelmezetten kell ülni, fel kell állni énekre, imádságra, szóval, nem tetszett az istentisztelet rendje, no igen, amilyen izgága egy gyerek vagy egy kamasz, nem csoda, hogy ilyenkor rátör a viszketegség. De még teológus korunkban is arról beszéltünk, hogy ez halálosan unalmas, ezen változtatni kell, élénkíteni kell, mert az egész református istentisztelet nem egyéb, mint unalmas pampogás. Aztán megöregszik az ember, ropognak a csontjai, kihull a haja, lecsendesedik, megnyugszik, nem kapkod, s azt mondja: jól van ez úgy, ahogy van, nem olyan nagy dolog azt megtartani. Tényleg nem olyan nagy dolog megtartani. A Galaták is kicsit megszédültek. Ők is vívták a léleknek és a testnek a nagy harcát, hogy másképp éljenek. Óhatatlan, hogy ilyenkor a könnyebb felé hajlik az ember.

Hadd idézzek néhány példát a bűn-katalógusból. Az irigykedő ember micsoda küzdelmet folytat magával, ha megismeri Jézus Krisztusban Isten önzetlen szeretetét, és átéli, hogy ha ő Isten gyermek, akkor ezt a bűnt le kell győznie. Életre szóló harc ez. Ha valaki szívesen kap a pohár után, sőt elvárja a feleségétől, hogy reggel, amikor ébred, már ott legyen az éjjeli szekrényen a gyorsító, mert ő nem tudja másképp kezdeni a napot, nos, ha megérti, hogy nem Isten törvénye szerint való ez, vajon micsoda harcot folytat majd magával egy életen keresztül! A szabadult alkoholisták őszintén elmondják magukról, hogy ők is alkoholisták, akik Istennek kegyelméből nem isznak. Vagy aki mindig más asszonya szoknyája után néz, s tele van házasságtörő, parázna gondolatokkal, ha elfogadja Isten törvényét, „Ne paráználkodj!”, s megérti, mit jelet a hűség, annak milyen nagy harcot kell folytatnia saját természetével! És sorolhatnám végig, hosszú ez a katalógus, nem véletlenül nyújtja az apostol. Emlékeztetni akarja a kedves Galata-beli gyülekezetet, hogy amikor megismerték az evangéliumot, amikor kiszabadultak a világ elemei fogságából, akkor elkezdték ezt a harcot. De most megszédültek. Eljöttek a hamis testvérek, és azt mondták, hogy nem ez a lényeg. Az a lényeg, mondták, hogy körül kell metélkedni, be kell tartani a szertartási törvényeket, meg kell tartani az étkezési szabályokat, bizonyos napokon ünnepet kell tartani, másnapokon nem kell ünnepet tartani. De könnyű fogás ez, kedves testvérek!! Hát ennyiből áll üdvösség? Ennyiből áll az Isten-gyermekség? Csak ennyi kell, hogy bemehessünk a mennyország kapuján? Megszédültek, mert ez mindenkori gondolata az ember szívének. Nem úgy van, hogy kétezer évvel ezelőtt Kis-Ázsiában birkózott ezzel a Galácia-beli gyülekezet, vagy ötszáz évvel ezelőtt birkózott Luther Márton azokkal, akik úgy gondolták, hogy megveszünk egy búcsúcédulát s már be is röppent a lelkünk a mennyországba! Így van ez ma is, ez mindenkor így van. A test harcol a lélek ellen, és a lélek tusakszik a test ellen, mert a test nem akarja, hogy akarjam Isten igazságát, a test nem akarja, hogy akarjak az Isten törvénye szerint élni.

Ezért emlékezteti az apostol a galatákat, és emlékeztet bennünket is, hogy Isten nem arra hívott meg bennünket, hogy szertartási törvényekbe gabalyodjunk. Isten nem arra hívott meg bennünket, hogy kultuszi rendet alakítsunk, amit pontosan megtartunk, hogy üdvözüljünk.  Igen, szertartásokra természetesen szükségünk van. Idők, alkalmak, istentiszteletek, életszabályok, kultusz-szabályok adják életünk medrét – de Isten nem erre hívott meg bennünket. Hány példát lehet idézni Jézus életéből. Jézus az Isten országát hirdeti, meghív rá mindeneket, szegényeket, gazdagokat, elesetteket, kicsinyeket, betegeket, kiközösítetteket, gazdagokat, fönnlévőket – mindenkit szabadon meghív Isten országára.  De némelyek mégis azt kérdezik tőle: mi az, hogy a te tanítványaid nem fizetik a templomi adót, mi az, hogy a te tanítványaid nem tesznek eleget a szertartásos kézmosási törvénynek, ennek meg annak a rítusnak? Mi az, hogy a te tanítványaid nem böjtölnek, mi az, hogy a te tanítványaid szombatnapon búzakalászt tépnek? Csupa-csupa szertartási, kultikus törvény. Igen, a könnyebbik végét akarták megfogni. De mit mond az apostol? - Előre megmondottam és most is megmondom nektek, hogy aki ilyeneket cselekszik – a bűnkatalógusról van szó – Isten országának örököse nem lesz.

Kedves testvérek Isten országába a szeretet törvényének a betöltése által megyünk be. Isten országának egyetlenegy kapuja van, a szeretet kapuja. Ezért mondja az apostol korábban: ez az egész törvény ebben az egy ígéretben teljesedik be: „szeresd felebarátodat, mint magadat”. És amikor rátér a Lélek gyümölcseire: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség –, gyorsan hozzáteszi: az ilyenek ellen nincs törvény! Kettőt jelent ez a megjegyzés: az ilyenek ellen nincs törvény. Egyrészt a szó negatív értelmében azt jelenti, hogy ezeket törvény nem bünteti. Nincs a világon olyan törvény, még a legelvetemültebb rendszernek sincs olyan törvénye, kivéve talán néhány önmagából kifordult diktatúrát, ahol a szeretetet, az örömet, a békességet, a béketűrést, a szívességet, a jóságot, a hűséget, a szelídséget, a mértékletességet büntetnék. Én nem tudok ilyen törvényről. Ilyenek ellen nincs törvény. Vagyis aki ezeket cselekszi, ezekben él, aki engedi, hogy Isten Lelke gyümölcsözzön benne – mert a Lélek gyümölcsöket akar bennünk érlelni -, az annak a nagy harcnak az átélője, amit a lélek folytat a test ellen. S ebben a harcban nemcsak győzelmek vannak, sőt, a legkevésbé kell azt mondanunk, hogy győzelmei vannak. Gyümölcsei vannak. Különös evangéliumi szabály ez. És ezek ellen a gyümölcsök ellen nincs törvény. Más értelemben pedig ezeket csak egyetlenegy vonatkozásban parancsolja a törvény: a legelsőt parancsolja, ez nyitja a többit: szeretetet parancsol, de az összes többit nem. Sőt, magát a szeretetet sem  lehet parancsolni. Ha civódó gyerekeket akarunk egymással kibékíteni, némelyik  visszavág és azt mondja: most miért mondjátok nekünk, hogy szeressük egymást, azt nem lehet parancsolni! Nemrégiben egy testvérünkkel beszélgettem, tele van az élete békétlenséggel. Hosszú volt a beszélgetésünk, s kiderült, hogy békétlenségének mély gyökerei vannak. Többek között az, hogy hajlamos az irigységre, sok-sok békétlensége fakad abból, hogy irigyli a másik embert. Annak miért van? Nekem miért nincs? Annak miért sikerül, nekem miért nem sikerül? Ő miért egészséges, nekem miért van betegségem? Az irigységből békétlensége támad. Próbáltam buzdítani, hogy győzze le az irigységet, és keresse meg – mert Jézus Krisztusban megtalálja – a lelki békességet. Erre, mint a gyerek, visszavágott és azt mondta: tiszteletes úr, könnyű azt mondani, de ha nem érzi úgy az ember, akkor az nincs! S nézett rám, talán azt várta, hogy előveszek a zsebemből valami varázsfurulyát, és furulyázok neki, s akkor a lelkében békesség támad. Talán azt várta tőlem, hogy olyan leszek, mint Dávid Saul lábainál: pengetem a hárfát, melytől Saulnak is megnyugodott a lelke. De tudjuk, hogy nem magától, nem a Dávid hárfázásától nyugodott meg Saul lelke, Dávid csak eszköz volt, a hárfázás csak eszköz volt. Isten akaratából volt ez így. Ha elvette Isten a gyötrő lelket Saultól, akkor megnyugodott, ha nem vette el, nem nyugodott meg. Nem úgy hát, hogy előkapunk a zsebünkből valamit, furulyázunk egyet, mondunk valamit, s megnyugszik a lélek. Igazat mondott az atyafi nekem. De itt még nem ér véget a történet. Mert azt mondja az apostol: ez a békesség – és sorolhatnám hozzá a mértékletességet, a hűséget, a szelídséget, a szívességet, a béketűrést, az örömet – a Lélek gyümölcse. Hogyan lehetnek enyéim ezek a gyümölcsök? Hogyan győzhet a lélek, hogyan viheti keresztül, hogy az legyen, amit igazán akarok, hogy az Isten rendje legyen az életemben? Így felel erre az apostol: ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk!

S itt ugyanazt a görög szót használja, mint amit korábban használt, amikor a világ elemeiről beszélt. Így hangzik:  sztoikheia, ami azt jelenti: bizonyos meghatározottságú törvényszerűségek. Aki A-t mond, mondjon B-t is, aki így kezdte, úgy is fogja befejezni! S  mivel ugyanazt a szót használja, így is fordítani lehetne: ha a Lélek szerint élünk, vessük alá magunkat a Lélek törvényének. Ha Lélek szerint élünk, akkor a Lélek rendje, a Lélek értékrendje számít, a szerint kell az egyik lépést a másik után megtenni. Ha Lélek szerint élünk. Ti pedig, akik halottak voltatok bűneitek miatt, – mondja másutt – megeleveníttetek Istennek Lelke által. Ha tehát megelevenített benneteket a Lélek, ha tehát új életre szült benneteket a Lélek, ha tehát a Lélek által beléphettetek abba az isteni világba, ahol élet van, ahol szeretet, öröm, békesség, mértékletesség van, ahol ezek ellen nincsen törvény, akkor járjatok Lélek szerint is. Akkor a következő lépésnek Lélek szerint való lépésnek kell lenni. Akkor ne mond: elkezdtem a békességben, de nem tudom az öröm lépéseit megtenni. – Ó, miért ne tudnád? Hát nem erre vágytál évek, meg évtizedek óta, hogy békességed legyen? És most békességed van. Micsoda dolog az, kedves testvérek, hogy ha valakinek az életébe az Isten békességet adott, és  ő – bocsánat a kifejezésért – savanyú pofát vág hozzá. És ha megtetted az öröm lépését – folytassuk a sort –, akkor tudsz béketűrő lenni, akkor tudsz háládatos is lenni. Miért? Mert nem kell mindenre visszavágni, nem kell mindenre azonnal felhorkanni, immár átélted, megízlelted, tudod milyen az, amikor nem te rendezed meg a békességet, nem te intézed úgy a dolgokat, hogy végre csend legyen - hanem Isten ajándékozott meg vele. Akkor ezért az örömért, ezért a békességért ki tudsz tartani, tudsz háládatos lenni.  Csak még egyet hadd említsek még s abból tudni fogod, hogy mi a szívesség. Jaj, de sok keresztyén embert ismerek, akik gyakorolják magukat a békességben, elkérik és meg is kapják. Örülnek is ennek a békességnek, látszik rajtuk. Állhatatosak is. Jöhetnek a csapások, kibírják, nem ütnek vissza. Ám nincs bennük szívesség. A reformátusokról beszélek. Mert a református ember belül békességet kapott, mindent el tud hordozni, lehet ütni, vágni, kemény a nyaka. A szívesség? Nos, inkább kemény, szikár, szűkszavú, a szíve mintha be lenne zárva. Ám, ha az Isten szíve nyitva van, akkor a miénk miért van zárva? Ha az Isten oly szíves hozzánk – hiszen az! –,  én miért nem tudok a másikhoz szíves lenni? Kötelességből, feladatból, illendőségből megteszem, amit meg kell tennem – hát hogyne! Szívességből? Az mi? Mikor kamasz voltam odahaza dolgoztunk ácsokkal. Ha leesett a földre valami, nekem kellett volna lehajolni, fölvenni – én voltam az ácsinas. Olyan nehezen akarózott ez, kedves testvérek, az én kamaszkori ruganyos derekam egyből olyan csontos, meszes, reumás derék lett, hogy alig bírtam még lépni is a leejtett tárgy felé. Elunta olyakor a mester, lepattant a bakállásról, s felvette. S mindig ezt mondta nekem: csak szívesen, Pistukám, csak szívesen! Ne kötelességből. Ne azért, mert a mester parancsolja, mert kell – hanem  szívesen. Milyen drága és csodálatos gyümölcs ez, kedves testvérek!

 Ha a Lélek szerint éltek, járjatok Lélek szerint is, és engedjétek, hogy a Lélek megérlelje bennetek ezeket a gyümölcsöket. Ennyi a titok! A Lélek munkálkodik bennetek és gyümölcsöket akar  érlelni. Te miért mondod előre a Lélek bármelyik gyümölcsére is, hogy az savanyú lesz, az nem lesz szép, az nem bio-gyümölcs, az nem jó, azt nem szeretem?! Hagyd, hogy a Lélek kiteljesítsen.

Végül, kedves testvérek, egy csodálatos képet szeretnék idézni, Ezékiel prófétának van egy nagyszerű látomása, melyben azt látja, hogy megépül az új templom, és annak küszöbe alól fölfakad egy forrás. Kiömlik a forrás az utcára, az útra, a terekre, egyre mélyülő folyammá válik. Ez önmagában is csoda, hogy-hogy mélyül, hisz a kis forrás vize, ha nem jön bele egyéb víz, felszárad. De ez mélyülő folyam. Elérkezik a Holt-tengerig, és meggyógyítja a vizét, ihatóvá, édesvízzé teszi. És azt is látja a próféta, hogy ennek a folyóvíznek a partján fák nőnek, a fák gyümölcsei pedig mindenféle bajra való orvosságot adnak. Ez a víz, mely a templom küszöbe alól fakad, a Lélek szimbóluma. És a Lélek, mint a víz, kiárad, s mint a folyó, továbbárad, s a partja mentén gyümölcs terem. Minden bajra jó. Jó irigységre, tobzódásra, mértéktelenségre, paráznaságra, önzésre, istentelenségre, varázslásra, mindenre jó, kedves testvéreim. Mindegyiket gyógyítja. Értitek hát? Amikor az apostol azt mondja: a Lélek gyümölcse szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség, akkor nem erényeket sorol föl, melyeket meg lehet tanulni, el lehet sajátítani, amelyekre beiskolázzuk a gyermekeinket és mi is tanuljuk egész életünkben. Orvosságot mond az apostol. Az Isten ellen fellázadt, magára maradt, a démoni világnak kiszolgáltatott élet gyógyszerei ezek. Szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. Ezek ellen nincs törvény, mert ezek gyógyítanak meg téged, ezek újítanak meg téged. Ha tehát a Lélek szerint éltek, mert a Lélek megszabadított benneteket, járjatok a Lélek szerint is, hagyjátok, engedjétek, hogy Isten Lelke bennetek gyümölcsöt növelve gyógyítson, gyógyítva gyümölcsöket érleljen Isten dicsőségére és a ti javatokra.

Ámen