Lehetetlen

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Most, hogy a Zsidókhoz írt levelet olvassuk Biblia-olvasó kalauzunk  szerint, újra föltolul bennem egy régi kép. A nyári idő általában sportversenyekkel telik, ki-ki tetszése szerint nézhet labdarúgást, atlétikát, úszást, ki mit szeret. Egyszer egy maratoni futóversenyt úgy rendeztek meg, hogy a stadionból futottak ki a versenyzők. Majd miután lefutották a negyven kilométert, még egy kört tettek a stadion körül, és utolsó pár száz méterre befutottak a stadionba, ott várta őket az ujjongó tömeg. A versenyző, aki győzelemre állt, sok-sok száz méterrel vezetett a többiek előtt, megérkezvén a stadionhoz, megfutotta körét, s a riporter is ujjongva mondta be: most fog beérkezni a stadionba az első helyen. De a mi versenyzőnk nem futott be a stadionba, hanem elfutott mellette és megtett még egy kört, Így mire újra a bejárathozoda ért, a többiek is megérkeztek és befutottak előtte a stadionba. A győztes jó hátul végzett. Nos, kedves testvérek, ilyesmire utal a felolvasott Ige, amelyben egy nagyon kemény kifejezés is  hangzik. Azt olvastuk a hatodik versben: lehetetlen dolog, hogy akik egyszer megvilágosodtak, megízlelvén a mennyei ajándékot, részeseivé lettek a Szentléleknek, megízlelték az Isten jó beszédét, a jövendő világ erőit és elestek, ismét megújuljanak megtérésre. Ismét megújuljanak, akik elestek? Ez a kifejezés egyedül itt fordul elő az Újszövetségben, s inkább azt jelenti, hogy elfut a cél mellett. Ott van már a célnál  valaki, aztán valami hihetetlen okból megfordul, és másik irányba kezd futni. Ez egy lehetetlen lehetőség! Ilyen nem történhet meg,  - és mégis megtörténik. Ugyanakkor, felolvastam a 11. versből egy másik Igét is, amelyik így szól: mert hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Ez pedig egy másik lehetetlen lehetőség. Mostmár az a kérdés, hogy e kettőben, nevezetesen egyrészt, hogy elfutunk a cél mellett (nem érkezünk meg a célhoz, noha győzelemre állunk) és márészt meg abban, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni, hova tesszük a hangsúlyt.

Hadd szóljak először arról, amit a hatodik részben hallottunk. Megmondom őszintén, gyötrő ige ez. Ha valaki gondosan és alaposan végigtanulmányozza a biblia-magyarázás történetét, nyomban látni fogja, hogy azok a nagy teológusok, prédikátorok, keresztyén gondolkodók, akik talán minden más kérdésben egyetértettek, ezen az igén nem tudtak egymással egyetérteni. Konfliktusokat terem ez az Ige és ezek a konfliktusok voltaképpen a lelkünk mélyéből fakadnak föl, mindjárt látni is fogjuk, hogy miért. Gyötrő Ige ez, mert először is azt mondja, hogy vannak, akik megvilágosíttattak, megízlelték a mennyei ajándékot, részeseivé lettek a Szentléleknek, megkóstolták az Isten jó beszédét, és az eljövendő világ erőit – és elesnek. Elmennek a cél mellett. Önmagában is annyira ijesztő ennek a lehetőségnek a megfogalmazása, hogy legszívesebben gyorsan tovább mennénk, keresnénk valami vigasztaló részt az igében. Összeszorul a szívünk, hogy ez bekövetkezhet. Mert, aki megízlelte az Isten jóságát, az nem akar semmi mást az életében, mint megtudni, hogy kicsoda ez az Isten, milyen ez az Isten, aki vigasztalást, erőt, áldást, bűnbocsánatot, szeretetet, mennyei életet, örök jövendőt adott nekünk!? Az újszövetségi levelek írói, Pál is, Péter is, János is azzal buzdítják a keresztyéneket: hiszen megízleltétek az eljövendő világ erőit, hiszen Isten kóstolót adott nektek az eljövendő életből! Azt az ízt, azt a tapasztalatot, azt a részesedést, azt a felséges és fölemelő meghallást, azt a megvilágosítást, amit Istentől kaptunk, csak nem hagyjuk ott! Olyan lenne ez, mint amikor egy sötét alagútban megyünk (mi, magyarok, sok nehéz helyzetünket jellemezzük így!) és már látjuk is az alagút végén a fény, s ekkor visszafordulnánk a sötétségbe. Ez lehetetlen – vagy lehetséges?

Aztán újra visszafordulunk a fénybe? És ez lehetséges? A Zsidókhoz írt levél azt sejteti, hogy ez nem lehetséges. Ha valaki a fény láttán visszafordul a sötétbe, annak már lehetetlen ismét megújulni a megtérésre, mint aki önmagának feszíti meg a Krisztust. A revideált Károli Biblia fejezetei alatt rövid apró betűs megjegyzések vannak,  - ezek nem része Isten kinyilatkoztatásának, csupán a kiadó-szerkesztő írta oda  segítségül.  Nos, ehhez a részhez az van odaírva: a hitehagyás büntetéséről. De valóban hitehagyásról van itt szó? És ha hitehagyásról van szó, akkor miképpen lehetséges, hogy akik megkapták az isteni áldásokat, elnyerték a kegyelmet, aztán otthagyták, azok már soha többet nem újulhatnak meg a megtérésre? Lehetetlen ez a megújulás – nincs több lehetőség. De ez, kiáltunk máris,  igazságtalan! Hát éppen azok ne térhetnének meg, éppen azok ne térhetnének vissza, éppen azok ne újulhatnának meg, éppen azok ne nyújthatnák újra kegyelemért a kezüket, akik ezt már megízlelték? Hát nem úgy van a dolog, hogy a kiválasztottak, üdvösségre elhívottak, akiket az Isten megérintett, akik ezt elfogadták, - ők azok, akik ha sok botlással, sok nehézséggel, sok gyötrelemmel, sok kétséggel, sok küszködéssel, de mégis, ha lassan is, de csak mennek előre az üdvözítő cél felé?! Akiknek ez nem kellett, eldobták, akiket ez nem érdekel, nos, ők nem újulhatnak meg. De, akik az úton vannak, akik elnyerték a Szentlélekben való részesedést, azok ne újulhatnának meg? Ez igazságtalan.

S még jobban feszít minket ez, miután azt olvassuk itt, hogy nem igazságtalan az Isten (és szerelmeseim, ti felőletek jobb reménységgel vagyunk, még ha így szólunk is). Bizony, kemény beszéd ez. És mint minden kemény beszéd, mint minden ösztökélés és buzdítás, ami nem áltatás, hanem a helyzetünk tiszta és világos kimondása:  igazságtalannak tűnik. Jól emlékszem arra az édesanyai pofonra, amit egyik reggel hat órakor kaptam. Korán ébredő voltam már gyermekkoromban is, nem volt gond reggel összecsapni a leckét. Aztán egyik reggel édesanyám kijött a konyhába, és meglátta, hogy a konyhaasztalon körmölöm a házi feladatot. Ekkor kaptam azt az édesanyait, - mondván, hogy a leckét előző délután kellett volna megírni és úgy menni az iskolába. Jaj, én akkor ki akartam menni a világból. Azt a nagy igazságtalanságot! Pedig csak egy édesanyai fenyíték volt, igaz, kemény fenyíték, azzal a céllal, hogy a dolgom az adott időben végezzem. Mondjuk: buzdítás volt. Érzi a Zsidókhoz írt levél írója is, hogy amiket itt elmondott, annyira kemények, minden szava olyan kemény ösztöke, hogy nyilván igazságtalanságérzet tölti meg a hívők szívét, különösen azokét, akik kétségekben vannak, akik meginogtak, akik úgy érzik, hogy kiment alóluk a reménység, elfogyott az erejük, és sorolhatnánk a hívő élet összes gondját-baját, ami végigkíséri a hitünket.

Ezért most nagyon röviden és nagyon egyszerűen két részre osztom azt a sokféle magyarázatot, amelyet ehhez az Igéhez fűznek. Két nagy tábor van, lehet választani, dönteni, de én is elmondom, hogy szívem szerint melyiket választom. Az egyik magyarázat a harmadik század során alakult ki, amikor véget értek a keresztyénüldözések, és az egyház kiléphetett a katakombákból, újra lehetett nyilvánosan Isten tiszteletét gyakorolni, megkezdődött a keresztyének rehabilitálása is. Ekkor fölvetődött a kérdés: jó, jó, de mi legyen azokkal, akik az üldözések idején elárulták a Krisztus ügyét? Nem akarok történelmi analógiákat keresni, mert nincs is rá, de amikor 25 évvel ezelőtt végbement az állítólagos rendszerváltás, akkor a mi egyházunkban is felvetődtek ilyen kérdések: jó, jó, elmentek a kommunisták, hazamentek az oroszok, szabadok vagyunk, de mi legyen azokkal, akik a pártállam idején ügynökök voltak, az egyház ellen dolgoztak? De nem jó a hasonlat, mert a  keresztyénüldözések idején meg kellett tagadni Krisztust. Mégpedig nyilvánosan. Tehát az üldözések után az volt a kérdés, hogy mi legyen azokkal, akik hatósági erőszak nyomán, vagy félelemből, vagy karrierizmusból nyilvánosan megtagadták a Krisztust?

Volt egy irányzat Észak-Afrikában, akik azt mondták: meg van írva a Zsidókhoz írt levélben, lehetetlen dolog, hogy akik megízlelték a mennyei világ erőit, akik megízlelték Isten magasztos jó beszédét, akik megvilágosodtak, akik elnyerték az ajándékokat, aki részesei lettek a Szentléleknek és elbuktak, megfordultak, elpártoltak, hátat fordítottak,  - azok megújuljanak új megtérésre. Egyszer lehet megtérni, slussz-passz. Nincs több megtérés. Ebből aztán egyházszakadás lett. Az észak-afrikai keresztyének két táborra szakadtak.

De tegyük föl a kérdést, testvérek, vajon erről szól ez a szakasz? Fölhatalmaz-e bárkit a Zsidókhoz írt levélnek ez a része ilyen kijelentésekre? Mert van ennek egy másik magyarázata is, ez pedig egyszerűen abból indul ki, ami a 4. versben olvasható: lehetetlen dolog. Lehetetlen dolog az egész, az egész történet lehetetlen, lehetetlen mindaz, amit utána leír a negyedik, ötödik, hatodik versben. Lehetetlen dolog, hogy úgymond valaki megtérjen, úgymond megismerje a kegyelmet, úgymond megtapasztalja az eljövendő világ erőit, majd elbukjon, majd megtérjen. Ez a történet lehetetlen, ilyen nincs. Éspedig azért lehetetlen, mert az egész keresztyén életben és a hitben való megmaradás nem a mi állhatatosságunkon vagy alkalmasságunkon, nem a mi oda-szántságunkon, hanem Isten hűségén alapszik. Ezért mondja itt, a buzdítás elején, hogy: annakokáért hagyjuk a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, ne rakosgassuk le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek. Aki megtért, aki megragadta, elfogadta Isten kegyelmét, az többet nem arra akarja alapozni a keresztyén életét, hogy ő maga mit tud. Ha arra akarja alapozni – bátran ki merem mondani –, akkor meg se tért. Ha arra teszi fel a tétet, hogy mennyit tud a keresztyénségben teljesíteni, mennyi ereje van hozzá, és ezen múlik minden, az nem kóstolta meg az eljövendő világ erőit. Aki úgy gondolja, hogy újra meg újra alapozni kell, le kell tennie holt cselekedeteiből az egész keresztyén élet alapját, az nem ízlelte meg az Isten jó beszédét, az evangéliumot, - mert az evangélium a megváltásnak és a kegyelemnek az evangéliuma.

Az egyik tábor tehát azt mondja, ha megkóstoltad és otthagytad, véged van; a másik pedig azt mondja, hogy ez az egész történet egy lehetetlenség. Annyira eredeti és nehéz ennek az ügynek a megértése és felfogása – még egyszer mondom, a Zsidókhoz írt levél páratlan igét használ itt – hogy szinte nincs is mellé párhuzamos hely, mihez viszonyítani, hasonlítani lehetne. De éppen ez nyitja meg számunkra azt a megértési lehetőséget, hogy az apostol tulajdonképpen azt mondja ki, hogy ennek az egész kérdésnek a fölvetése abszurd. Ez lehetetlen. És most  ezzel buzdít. Nem is tud mással buzdítani, hiszen a megújulás megtérésre, megújulás  - eleve régi prófétai szó. Tele van a Biblia megújulásokról szóló történetekkel. A nép újra megtérhet – erről beszélnek a próféták. Mitöbb: a megtérés: visszatérés, vagyis megújulás. Újra meg újra csak ez hangzik: térjetek meg. Ezt olvassuk az egyik zsoltárban, így szól Isten: vajh ha az én népem hallgatna rám újra. Ezt olvassuk végig a Bírák könyvében: megkapja Isten népe a kegyelmet, az áldást, a békét, a jólétet, aztán elfordul Istentől, bekövetkezik a katasztrófa, ekkor fölkiáltanak az Úrhoz, Isten meghallgatta őket és megkönyörült rajtuk. És egyénileg is így van ez, testvérek.  Csak egyetlenegy példát említsek, a mi szent Dávid királyunkat. Amikor Dávid vétkezett, és amit lehetett, minden bűnt elkövetett, szörnyű és iszonyatos bűnöket (házasságtörés, megszervezett gyilkosságot, istentagadást), nem azt mondta neki Náthán próféta, mikor bement hozzá, hogy Dávid király, megízlelted Isten áldását (hiszen megízlelte), hallottad az Isten szavát (mi az, hogy hallotta? – kinyilatkoztatta!),  részese lettél a Szentlélek erejének, de elbuktál, nem állsz fel többet! Hanem azt mondta neki: térj meg. A Zsidókhoz írt levél is csak egyet szögez le: egy dolog: hogy ismét megújuljanak a megtérésre, mint akik önmaguknak feszítik meg újra Istennek ama Fiát. Ez lehetetlen. A kereszt egyszer s mindenkori, a kereszt áldozata megtörtént, elvégeztetett és tökéletes. De arról beszél a Zsidókhoz írt levél, amit a 11. versben hallottunk és ide is tartozik, ez a másik lehetetlen lehetőség: hit nélkül lehetetlen az Istennek tetszeni.

S ha ezt a két szakaszt összetesszük, akkor kell igazán megborzonganunk. Nem az ijeszti meg az embert, ha nincsen visszaút - főleg amikor távolodik Istentől, lázad Isten ellen, akkor fel sem fogja, hogy ha eltér az Isten jóságától, kegyelmétől, akkor nincsen visszaút. A bűnbe rohanó embert nem szokta ez a lehetetlen lehetőség visszatartóztatni. Attól kell inkább megborzonganunk, amit a második lehetetlenségről mond, hogy  ugyanis hit nélkül lehetetlen az Istennek tetszeni. Semmi egyéb nem számít! És egyszerűen, világosan, radikálisan ki kell mondani: hit nélkül lehetetlen az Istennek tetszeni. Olvasom újra, amit az első lehetetlenség után mond: nem igazságtalan az Isten, nem feledkezik meg cselekedeteitekről, a szeretetről, amit tanúsítottatok az Ő neve iránt, mint akik szolgáltatok és szolgáltok. Tehát nem igazságtalan az Isten. De Istennek tetszeni – halljuk a második lehetetlenségnél -, abban a boldog bizonyságban lenni, hogy Isten elfogadott, nem ejt ki a kegyelméből, megtart, abban a szilárd bizonyosságban lenni, hogyha én hűtlen vagyok is, Ő hűséges, Ő önmagát meg nem tagadhatja, -  ez az egész a hit mozdulata. Ez nem az észé, nem az erőé, nem a teológiáé, nem a filozófiáé, nem a lélek titokzatos rejtelmeié,  - ez egyszerűen  a hit mozdulata. És a keresztyén hit Istenhez a kereszten át lép be. Nincs más utunk Istenhez, mint Jézus Krisztus keresztje.

Ezért mondja itt, értsük mi is jól, lehetetlen történet az, hogy bárki, bármikor újra, még egyszer, önmaga kedvéért az Úr Jézus Krisztust megfeszítse. Az Ő áldozata bevégeztetett, áldozatát Isten elfogadta, s áldozatáért vagyunk Istennek kedvesek, mert az bűntörlő, bűnadósságot lefizető áldozat volt és mi ennek árán lépünk be Isten országába. Lehet hát választani. Kétféle lehetetlen lehetőség van előttünk. Az egyik: lehetetlen, hogy akik elestek, ismét megújuljanak mintegy újra megfeszítve maguknak az Úr Jézus Krisztust. Lehetetlen a lehetőség. A másik: lehetetlen Istennek hit nélkül tetszeni, merthinni is lehetetlen és mégis ez az egyetlen lehetőség. Isten Szentlelke ébresszen bennünket hitre, újítsa meg bennünk az eljövendő világ minden jó ízét, erősítse és visszhangoztassa bennünk Istennek jó és áldott beszédét, ajándékozzon meg bennünket a Krisztus erejével, kegyelmével és áldásával.
Ámen

Imádkozzunk: Köszönjük Urunk. Olyan egyszerű kimondani, hogy köszönjük és milyen véghetetlen mélysége van ennek. Köszönjük, hogy támaszkodhatunk örökkévaló hűségedre. Köszönjük, hogy nálad vannak elrejtve a megújítás erői. Köszönjük, hogy segítségünkre sietsz, ha meglankadunk. Köszönjük, hogy Krisztus világosságával, fenséges Igéddel, az eljövendő világ javaival megnyugtatod a mi nyugtalan, lázadozó, mindenütt igazságtalanságot sejtő szívünket, magadhoz vonz bennünket, - mert lehetetlen, hogy akik jóságodat megízlelték, kegyelmedet elfogadták, azok elessenek, hiszen Te öröktől hűséges vagy. Kérünk az ingadozókért, a bizonytalanokért, a nyugtalan szívűekért, a lázadózókért. Különösen kérünk azokért, akik a Krisztusba vetett hitük miatt szenvednek üldöztetést, meghátráltatást, azokért a keresztyénekért, akik életüket kockáztatják, otthonukat, országukat kénytelenek elhagyni, kérünk azokért a keresztyénekért, akikre halál vár a hitük miatt. Óvd meg őket. Könyörgünk az iraki keresztyénekért, az Afrikában üldözöttekért, az Ázsiában üldözött keresztyénekért. S miközben érettünk könyörgünk és életükért és békességedért, magunkat is itt, e békés világban eléd visszük. Minket a közöny bánt, minket az ingat meg, hogy sokak számára nem izgalmas a keresztyén hit, mi több, gyűlöletes, megvetendő. Magunkért is könyörgünk. Kérjük erőidet, Mennyei Atyánk, segíts megállni a hitben, segíts mindvégig megmaradni az úton, amelyre elhívtál. Segíts a Krisztusba kapaszkodni, Benne állhatatosnak és hűségesnek maradni.

 Kérünk Urunk betegeinkért, áraszd ki rájuk gyógyító irgalmadat, szeretetedet, gyógyításodat. Így köszönjük meg a sok-sok gyógyítást, áldást, amit Tőled kaptunk s boldog a szívünk, hogy nem hiába jártunk közbe testvéreinkért. Kérünk a szomorkodókért, a gyászolókért, a sírókért, vigasztald, erősítsd őket az eljövendő világ erőivel. Mindannyiunkért Mennyei Atyánk, akik most hallottuk Igédet kérünk, hadd teremjük meg annak áldott gyümölcsét, hogy nagy Nevedet dicsérhessük, országodat építhessük, Krisztusról boldog bizonyságot tehessünk. Add meg nekünk Urunk, ami nekünk nem lehetséges, de Nálad lehetséges, a boldog, szilárd és bizonyos hitet. Krisztusért.
Ámen