Főoldal Igehirdetések Legyen világosság!

Legyen világosság!

Textus: 1Mózes 1,3

A Károli Gáspár Református Egyetem 150 éves jubileumán, 2005. október 10.

 

 

„És mondotta Isten: legyen világosság”

(1Mózes 1:3)

 

Kedves Testvéreim! Ünneplő Gyülekezet!

150 esztendős fennállását ünnepli a Károli Gáspár Református Egyetem, melynek a Dunamelléki Egyházkerülettel együtt a felolvasott bibliai rész a jelmondata: „Legyen világosság!” Teremtő mondat ez. Fontos ezt hangsúlyoznunk, mert az igében ez a minőség, a teremtői kvalitás jelenik meg. Nem a szellemére büszke felvilágosodás mondata ez, noha a felvilágosodás is sokat hivatkozott erre a mondatra, de sok alkalommal csavarta el, mert büszkén, a maga szellemére és okosságára büszkén, a büszke ember jeligéjeként mondotta ezt. A mi szánkból nem így hangzik ez, nem ezért jelmondata ez az egyetemnek. Ellenkezőleg, alázatos és hálás beismerés vagy felismerés ez a mondat. Annak a felismerése, hogy csak az isteni világosságban láthatunk. Ahogyan a zsoltáros mondja: a Te világosságodban látjuk a világosságot. Ez az isteni világosság, amely visszafelé tekintve is rávilágít az előttünk járók útjára. Sőt nemcsak az útjukra, hanem a bátorságukra is. Az egyetem történetének, alapításának idejére visszatekintve hálát adunk Istennek, hogy mennyi világosságot, látást, mennyi eltökéltséget és bátorságot adott azoknak, akik 150 esztendeje egy lesújtott országban hozzákezdtek a felsőfokú protestáns lelkészképzés megalapításához. Egy olyan országban, egy olyan világban tették ezt, ahol a költő is csak azt tudta mondani: „mint oldott kéve, hull szét nemzetünk”. Micsoda bátorság kellett ehhez! Az emberi szellem ilyen sötét állapotokban nem láthat jövőt, azt csak a hit szemével, az Isten világosságában lehet látni. Azok tudnak teremteni, alapítani, akik Isten világosságában látják a világosságot. Aztán 50 esztendeje, a legnagyobb sötétség közepette, a kommunista diktatúra idején voltak bátor emberek, akik, hogy megmentsék talán, hogy továbbvigyék talán, a budapesti hittudományi karon ünnepséget rendeztek. S volt bátorságuk egy bezárt, világtól elszakított országba meghívni a hittestvéreket, és megmutatni nekik: mink van, s velük együtt imádkozni a megmaradásért.

S ma is, mennyi kétség, mennyi árnyék, mennyi veszedelem, szorongató érzés és gondolat: mi lesz a magyar felsőoktatással? Mi lesz ebben a kis országban a szellemmel és a szellem embereivel? Hogyan tovább? Legyen világosság! Nem büszke mondat ez, nem rátarti jelige, hanem alázatos és hálás megvallása annak, hogy nekünk, keresztyéneknek mindig, mindent ehhez a teremtő Istenhez kell visszavinnünk. S amit akarunk tenni, amit elterveztünk, amit szeretnénk továbbvinni és megőrizni, azt csak ebben az isteni világosságban tehetjük meg. Ez a világosság teremtő minőség. Éppen az ige fényében válik nyilvánvalóvá, hogy ez az egészen más, mint amit mi tudunk felragyogtatni. Így szól az ige: És látta Isten a világosságot. Mintha kívül lenne Isten a világosságon. S így is van talán. S tudja értékelni: jó a világosság. Mi ezt kívülről nem láthatjuk. Mi a világosságot csak a világosságban, ha abban vagyunk, láthatjuk meg. Ugyanakkor ez a világosság megváltást is mutat, mert ahogyan János apostol evangéliumának prológusában áll: ez a világosság fénylik a sötétségben. Isten akarata, hogy amit első teremtő szavával létre hívott, s amelynek fényében a teremtés minden munkáját, a szétválasztásnak, a megkülönböztetésnek, az üres és kaotikus világ értelmes életre való átrendezésének a munkáját végzi, az a világosság immár ne csak kívülről ragyogjon, hanem ragyogjon a mi szívünkben is. Így mondja Pál apostol a korinthusi levélben: Isten, aki szólott, sötétségben világosság ragyogjon, Ő gyújtott a mi szívünkben világosságot a Jézus Krisztus dicsősége világoltatása végett. Ez megváltó minőség. Miért? Azért, hogy az ember élete is ugyanúgy tükrözze és ragyogtassa Isten dicsőségét, ahogy egyébként ezt a körülöttünk lévő világ a maga megteremtett voltában teszi. Csak Kálvinra hivatkozhatunk, aki olyan egyszerű szavakkal írja, hogy a minket körülvevő világegyetem: Isten dicsőségének színtere. Az egész világegyetemen átfénylik Isten nagyszerűsége, hatalma, dicsősége, teremtői valósága. A megváltás egyik döntő mozzanata ennek az isteni akaratnak a beteljesedése és kibontakozása: legyen így az emberrel is, legyen így veled is! Ragyogjon fel az ember szívében, ragyogjon át az ember éltén is ez a teremtő és megváltó világosság.

S talán itt egy egyetem 150 éves évfordulóján azt is elmondhatjuk, hogy éppen ott ragyogjon fel az isteni világosság, ahol az ember rendre elbukik. Mert az ember rendre elbukik, ha kizárólag a maga értelmére, a maga értelme világosságára akar támaszkodni. Egy egyház által, a Magyarországi Református Egyház által fenntartott egyetem küldetésénél fogva képviseli ezt a megváltói kvalitást, mert a szellemet is, az intellektust is, az értelmet is meg kell változtatni. Éppen a mögöttünk levő 150-200 esztendő bizonyítja, hogy mennyi jajt, mennyi iszonyatot tud hozni a világra, ha az ember szelleme, értelme, gondolkodása Isten nélkül való, Isten nélkül marad. Különösen hangsúlyoznunk kell ezt egy olyan korszakban, mikor a mai világ büszke logikája az egyház, a keresztyénség, a hívő emberek közösségei számára csak az elvonulás, a magába fordulás helyét hagyja meg, éppen azt a helyet, ahol a világot magára hagyhatjuk. Ám a keresztyén ember nem vonul félre, hogy hívő magányában őrizgesse kedves egyedül-létét, hanem változtatni akar. Változtatni akar a szellemen, az intellektus világán is. Hogy abban is felragyogjon az isteni világosság, az isteni teremtő akarat, mely megkülönbözteti a sötétséget a világosságtól, az éjszakát a nappaltól, a jót a rossztól, az igazat a hamistól, a tisztát a tisztátalantól, a nemeset a nemtelentől. Ragyogjon az értelemben is ez az isteni fény! Hogy ebben a megkülönböztetésben és alkotásban életteli és boldog tartalma legyen az életünknek.

Ezért kell harmadszor is mondanunk: legyen világosság! Mert ez a reménység igéje is. A keresztyénség Európában immár több száz éve valami kényszerű exiliumban él. Mint hogyha a szellem emberei, az egyetem emberei, az intellektus emberei olyan büszkék lehetnének a maguk által teremtett ál-paradicsomra, hogy onnan már csak az egyetlen kellemetlen tényezőt, a hitet kellene kiűzni! De hogyan mondja Canterbury Anselmus? Hiszek, hogy értsek. Minden megértés, minden elindulás a belátás felé, minden szellemi felfogás hittel kezdődik. Igen hálásak és boldogok vagyunk, és dicsőítjük Istenünket, hogy megengedte, hogy a Károli Gáspár Egyetem előbb, mint lelkészképző felsőoktatási intézmény, aztán a rendszerváltás után, mint karokkal kibővült teljes egyetem, gyógyítson. Gyógyítsa az embernek ezt a megsebzett és tönkretett belső valóságát. Hogy visszatérjen a keresztyén hit, a gondolkodásunk az Isten világosságában való látásig, visszatérjen exiliumából, száműzetéséből, hogy a magára maradt embert gyógyítsa.

 Legyen világosság – mondja Isten, és ebben a világosságban, mikor nappal van már, kezdi újra és újra teremtő munkáját. Legyen világosság! – hirdesse és élje ezt a Károli Gáspár Református Egyetem. Legyen világosság, hogy Isten az embert meghívhassa árvaságából gyermekségre. Legyen világosság, hogy a hontalanságból mennyei hajlékhoz hívhassa az embert. Legyen világosság, hogy a mégolyan megsötétedett, mégannyi kétséggel teli korban is, mint a miénk, lehessen újra az embernek, minden embernek, a gondolkodó embernek is, az értelem és szellem emberének is világossága.

Az a fény, amit mi gyújthatunk, ellobban. Az a fény, amit mi gyújthatunk, csak a maga körén belül világíthat. De az a fény, amit Isten teremtett, megvilágít mindent, és helyes fénybe állít bennünket is. Talán ki sem mondottuk még, csak érezzük, gondoljuk, hogy a Károli Gáspár Egyetem egyik nagy történelmi küldetése az, hogy a szellem dolgait a maga helyére állítsa: hova tartozik gondolkodni, tudni, hova tartozik az intellektus erejével alkotni, hova tartoznak a szellem világának dolgai, milyen fénybe, milyen valóságba. Ugyanazt kívánjuk hát, mint amit kívántak, hittek és imádságukban hordoztak egykor az alapítók, aztán a továbbvivők és az újra-alapítók, ezt kérjük mi is, ezért imádkozunk: hogy nem mi általunk, hanem teremtő, gondviselő, megváltó, üdvösségig vezető Istenünk által legyen világosság. Ámen

 

 

(A Károli Gáspár Református Egyetem 150 éves jubileumán, 2005)

 

« Vissza

Ez a weboldal az Ön kényelmes böngészésének érdekében cookie-kat használ. Elfogadom További információ