Legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jókedve mirajtunk!

"Legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jókedve mirajtunk." Zsoltár 90, 17.

"Legeltettem hát a leölésre szánt juhokat, azaz a megnyomorgatott juhokat, és választottam magamnak két pálcát, az egyiket neveztem szépségnek, a másikat neveztem egyességnek, így legeltettem a juhokat. És vettem az egyik pálcámat, a szépséget és eltörtem azt, hogy felbontsam szövetségemet, amelyet az összes néppel kötöttem. Majd eltörtem a másik pálcámat is, az egyezséget, hogy felbontsam a testvériséget Júda és Izrael között." Zakariás 11. rész válogatott versek.

"Legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jókedve mirajtunk." Zsoltár 90, 17.

Főtiszteletű Zsinat, szeretett Testvéreim! Újítsuk fel a régi igehirdetői szabályt: keress textust, találd meg a kontextust, és mondd meg, hogy mit üzen a textus a kontextusnak. Ma a textus: Isten jókedve, és a kontextus: a mi jókedvünk. Mit mond Isten jókedvéről az Ige? És mit üzen Isten jókedve nekünk, kárpát-medencei és diaszpórában élő magyaroknak, szétszórtaknak és egybegyülekezőknek, elszakítottaknak és újra egyesülőknek, Jézus Krisztusban reménykedőknek?

Néhány esztendővel ezelőtt előadást tartottam egy népesedési konferencián, és nagy bátran, hanyagul idéztem Kölcsey Ferenc Himnuszát: "Isten, áldd meg a magyart jókedvvel, bőséggel." És mindjárt kezdtem magyarázni, hogy milyen szépen írja Kölcsey, hogy előbb áll a jókedv, és utána jön a bőség, mert ha nincs jókedv, akkor semmit sem ér a bőség, de ha van jókedv, akkor a nyomorúságot is kibírjuk. Mindmáig hálás vagyok annak a lelkipásztor testvéremnek, aki a szünetben odajött és vette a bátorságot, hogy a „nagy"  püspöknek és teológiai tanárnak elmondja: bizony rosszul magyaráztam ezt a sort, mert Kölcsey Himnusza itt  – Isten, áldd meg a magyart jókedvvel – a 90. Zsoltár szavaira rímel. Amint olvastam is az imént: "és legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jókedve mirajtunk." Vagyis ezt itt nem tárgyhatározó, hogy ti. Isten adjon jókedvet, hanem módhatározó, hogy ti. Isten jókedvűen - jókedvvel – áldjon meg bennünket. És bőséggel is, vagyis bőségesen adja áldását.

Így találtam el, az igéket nyomozva, Zakariás próféta könyvéhez, aki Isten népének ítéletéről beszél. Egy pásztort állít elénk, talán prófétát, talán szent papot, talán magát az Urat, aki azt mondja, hogy két pásztorbotot vett magának, az egyiket elnevezte szépségnek – de úgy is lehetne fordítani, ahogy itt a 90. zsoltárban áll a héber szó [noam]:  jókedv és harmonikus összhang –, és az ítélet az volt, hogy eltörte a jókedvet, a szépséget, a kegyet a kedvezést, splendor-t, decorum-ot, latinul, bon plaisir-t, franciául, ahogyan Kálvin is fordítja és értelmezi Istennek ezt a kegyelemmel teli dicsőséges hozzánk hajlását, amely minden áldásnak, minden jónak, minden megtartatásnak, minden életnek forrása és talapzata. Kálvin szerint ezt a szakaszt úgy kell érteni, hogy bár Isten tudna, és tud nekünk is úgy adni, ahogyan gondviselése külső munkáit adja a pogányoknak, hitetleneknek, mindenkinek, aszerint, ahogy ez a világ működik; de nekünk, mondja, nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is adni akarna, hogy az ő szépsége még nyilvánvalóbb legyen.

Nos, tudjuk már, hogy amikor a Himnuszunkat énekeljük  – Isten, áldd meg a magyart jókedvvel! –  voltaképpen a 90. zsoltárt folytatjuk. Ezért ma arról is meg kell emlékeznünk, hogy egy hónappal ezelőtt Zsinatunknak is tiltakoznia kellett, mert egy szomszédos országban, mely állítólag az Európai Unióhoz tartozik, és ahol állítólag szabadság van, törvénybe hozták, hogy nem lehet a magyar Himnuszt énekelni. Tehát van itt mellettünk egy ország, ahol nem lehet fohászkodni,  és azt mondani, hogy Isten, áldd meg a magyart jókedvvel, bőséggel. Ez az ének, a Himnusz, a mi megszentelt énekünk: egyházi ének, istentiszteleti ének, gyülekezeti fölfohászkodás Istenhez, akihez Mózes is énekel, és esedezik, hogy az Úrnak, a mi Istenünknek szépséges jókedve legyen mirajtunk!  Azért olvastam fel kétszer ezt a fohászt, és közé Zakariás próféciáját, mert mi magyar reformátusok jól tudjuk, mit jelent az, ha Isten eltöri a jókedv, a szépség, a hozzánkhajlás, a kedvezés botját, és viszont azt is tudjuk, mint jelent, ha az Úr  dicsőség-fényéből ránk árad Isten minden szépsége, csodálatossága, nagyszerűsége. Tudjuk, milyen az, amikor eltöri az egyezség botját is, és, ellenkezőleg, megtart minket a szóértésben. A 90. Zsoltár a textus, és ezt mondjuk és énekeljük újra a magunk kontextusában: legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jókedve mirajtunk. Vagyis, ha mi magyarok a Himnuszunkat énekeljük, nem pusztán azért imádkozunk és fohászkodunk, hogy  legyen már végre jókedve a magyaroknak, és legyen már végre bősége a magyaroknak, hanem, hogy kifejezzük:  megízleltük Isten nagy titkát, és várjuk áldása jókedvű kiáradását.

Generális Konventünk tíz esztendővel ezelőtt jeligét alkotott: Krisztus a jövő, együtt követjük Őt! Nos, ha igazán tudni akarjuk, hogy micsoda (vagyis inkább: kicsoda) az Isten jókedve, Isten szépsége, az Isten mindent fölülmúló és túlragyogó dicsősége, megtaláljuk rá a választ az Efézusi levélben, ahol így tárja ezt fel nekünk Pál apostol: Isten eleve elhatározta az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket Krisztusban, akiben vettük is az örökséget eleve elrendeltetvén annak eleve elvégzése szerint, aki mindent cselekszik az ő jó akaratjával, tanácsával. Korábban pedig ezt mondja:  Isten eleve elhatározta, hogy minket a maga gyermekeivé fogad Jézus Krisztus által az ő akaratának jókedve szerint. (Efezus 1,5-10) Jézus Krisztus által vagyunk Isten gyermekei, Jézus Krisztus által vagyunk egybeszerkesztve; Jézus Krisztus Istennek jókedve. Krisztus a jövő együtt követjük őt. Ámen

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk, a mi Urunk Jézus Krisztusunk által, magasztalunk, hogy annyi sebünket meggyógyítottad, annyi szomorúságunkat oszlattad, annyi bajból kimenekítettél, és oly bőséggel adtál áldást, hogy kifogynánk a szóból, ha mindezt szavakkal akarnánk Neked meghálálni. Most azért vagyunk együtt, hogy dicsőítő imádságunkban is fölajánljuk önmagunkat a hálás életre, neved dicsőítésére, Jézus Krisztus követésére, szereteted törvényének betöltésére, szent életfolytatásra. Erősíts bennünket Szent Lelked áldásával, adj egymás iránt testvéri szívet, áldd meg tanácskozásunkat, hogy mindazzal, amit ma mondunk, gondolunk és teszünk, épülhessen egyházad, egyházad pedig javára lehessen ennek a világnak. Kérünk, Krisztusért, hűséges kezesünkért, hallgassd meg könyörgésünket. Ámen