Lakatos Tibor lelkipásztor temetése

Gyászoló Szeretteim! Ha neveket említek, helyeket, Szabadkát, Budapestet, Bácsfeketehegyet, Iszkaszentgyörgyöt, Jászberényt és Gyömrőt, csak néhány földi pontjait jelölöm meg egy olyan életútnak, amelyre nézve teljességében vonatkoztathatjuk az apostol buzdítását: minden dolgotok szeretetben menjen végbe. Időben nem volt hosszú ez az út ötvenöt esztendő. És térben sem volt kellett sokat utazni Szabadkától Budapestre, majd vissza Bácsfeketehegyre, onnan a Dunántúlra, aztán idejönni a Duna-Tisza közére. De amikor az apostol így kérleli szeretett korinthusi gyülekezetét: minden dolgotok szeretetben menjen végbe, érezzük, hogy ez a szó, hogy végbe, nem az időt, nem a teret jelzi, hanem az emberi élet minőségét. Az apostol a Krisztus megváltott gyermekeihez szól így. És Krisztus megváltott gyermekei tudják, mit jelent itt ez a szó, hogy: végbe. Ez nemcsak azt jelenti (jelenti azt is), hogy gyerekségünk sejtelmei, ifjúságunk döntései, a, házasságunk, az élet-terveink, sok-sok munkánk mind szeretetben menjen végbe, hanem azt, hogy az életünk érkezzen el a célba, teljesedjen be a boldogító végben, amit Isten kitűzött elénk, és amire meghívott bennünket. Kálvin János egészen meghökkentő, szinte megdöbbentő módon, ennél a versnél eltér magyarázó szokásától, s nem foglalkozik azzal, amit előtte már a tudósok elmagyaráztak, hanem röviden csak ezt toldja hozzá: azért mondja ezt az apostol, mert egyrészt az egész levelében ezt tanította a keresztyén életre nézve, s itt csak megismétli, hogy a keresztyén életnek nincs más vezérlő elve, csak a Jézus Krisztusban elnyert szeretet. Ezért, az egész életre, halálunkra, feltámadásunkra nézve így szól: Minden dolgotok szeretetben menjen végbe. 

Emberileg is szólnom kell, most, hogy megállunk Lakatos Tibor testvérünk koporsója mellett, és készülünk az utolsó földi útra. Emberileg szólva, úgy tűnik, végállomáshoz érkeztünk. Az történik itt, amit a zsoltárban énekeltünk az Úrhoz: az embereket Te meg hagyod halni. Születésünk pillanatától fogva a halálunk határol be az életünket. Most itt szorongatjuk kezünkben a kegyelet virágát, amit majd a sírra viszünk, és erősebben lüktet a szívünkben az érzés, hogy hiszen talán előre, mintegy a magam sírjára teszem én ezt a virágot, mert az Úr az embereket hagyja meghalni. De véges az emberi élet olyan értelemben is, ahogy a próféta mondja: olyanok vagyunk, mint a mező virága (Ézsaiás 41). Gyönyörűek vagyunk, mert gyönyörű az a virág! Szép az a virág, és szép az az élet! Lakatos Tibor testvérünk élete is szép élet volt, és áldott élet. Isten ajándéka volt. Nem is tudjuk, miből sarjadt. Csak eljön a tavaszi zápor, és megsarjadnak a füvek, és lám, ott van Isten gyönyörűsége, az a szépség, amellyel a mi Urunk Jézus Krisztusunk példálózott: nézzétek a mezők virágait! Salamon király nem öltözött úgy minden dicsőségében, de az Istennek gondja van a mezők virágára is, és csodálatosan felöltözteti őket! Miért aggodalmaskodtok? Mennyivel inkább gondja van reátok! Szép az a virág, az Isten szépsége. De megszárad a virág, és elhull, mert fű a nép, és porból vagyunk, és porrá leszünk. Vagyis a próféta először megnyitja a szemünket, csodálatra késztet, és így megnyitja a szívünket is a titokzatos istenire, amiről ő csak prófétálni tud; aztán kimondja, hogy mindez elmúlik és porrá lesz. De nem áll meg, hanem befejezi, elvisz a végéig: az Úr beszéde marad meg örökké! Kérlek hát benneteket itt a gyászban, megrettenve és lesújtva, engedjétek, hogy a próféta szava visszhangozzon bennetek:  lám, ilyen az Isten titka! Mert amikor kinyitjuk Krisztusunk drága evangéliumát, ott már azt látjuk, hogy csupán megismételné a prófétát, hanem azt, amire a próféta utal – Isten beszéde örökre megmarad! –, így teljesíti: az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak. Krisztus beszéde az, ami megmarad, és ez az örökre megmaradó a megváltó ige. Az Úr beszéde örökké megmarad, mondja a próféta; Krisztus pedig magára mutat, és azt mondja: az én beszédem soha el nem múlik.

Az apostol intelmét tehát – minden dolgotok szeretetben menjen végbe – nem érthetjük úgy, hogy a végállomásig, idáig, a ravatalig kell nekünk szeretetben lennünk. Emberileg, végső ponthoz érkeztünk, prófétailag: itt egy új út nyílik meg. Bezárul a földi élet, és megnyílik az örök élet kapuja. Igen, a halál elzárja előlünk azt a másik életet. Igen, a halál mindig ott magasodik előttünk áthatolhatatlan és megnyithatatlan falként, és talán csak a szívünk sejti, hogy kell lennie valaminek a halál után. De mi ezen az oldalon állunk, most megverten és lesújtottan. Hogy mi van oda túl, azt egyedül csak a mi Urunk, Jézusunktól tudhatjuk, akinek sírjáról az Isten angyala elhengerítette a követ, s akinek üres sírjába belépve a siratóasszonyok és a tanítványok csak az összehajtott halotti leplet találhatták meg, de akiket a feltámadott Úr nem a halálból, hanem az életből szólított meg: mit keresitek a holta közt az élőt? Az egy másik élet, az egy másik dimenzió, az már egy másik szó. Igen, Isten titkos és csodálatos erői által megsarjad a fű, és csodálatos a virág - mondja a próféta. De Isten titkos hatalma által megsarjad az ember szívében is a reménység virága - mondja a Megváltó! 

S mi éppen azért siratjuk Lakatos Tibor testvérünket, mert ő ezt a jézusi szót befogadta. Megértette az ő Megváltója és Mestere szavát: ne keresd a holtak között az élőt!  Mit keresed a múlandó között az örökkévalót? Mit keresd a véget érő földi dolgok között érő dolgok között azt, ami nem ér vége? Mit keresed Ádám szomorú árvái között azt, amit elveszítettünk, és egyedül csak az Úr Jézus Krisztus adhat meg? Megértette és befogadta a Krisztus igéjét, és ezért megváltozott az élete, odaadta magát arra a szent szolgálatra, hogy ne csak a rezignált bölcsességet mondja, hanem a Krisztus drága evangéliumát hirdesse. És ahol ő szolgálhatott, ahol palástot vehetett magára, ahol bekopogtatott az otthonokba, ahol maga köré gyűjtötte a gyerekeket, ahol gyászolókat vigasztalt, s ahogy erről a szószékről is hirdette az Isten igéjét, mindegyre csak ezt az egy drága, örökké megmaradó szót akarta hirdetni: a Krisztus angyalának szavát: feltámadott! És ezért sírunk most, mert kérdezzük magunkat is: ki áll az ő helyére, és kit fog az Úr arra rendelni, hogy azzal az erővel, azzal a gyönyörűséggel, azzal a szép élettel hirdesse, amit Lakatos Tibor hirdetett? Igen nekünk, ügyekbe süllyedt, zsákutcába tévedt, halál falába ütköző magyaroknak hirdetni, hogy Krisztus legyőzte a halált, és megnyitotta az üdvösség isteni titkait. És az üdvösség már nem titkos sejtelem, holmi vigasz-csepp, hanem maradandó igazság, Isten dicsőségének felfénylése, itt a bűnnek, az elveszésnek a kellős közepette, ahogy János mondja evangéliuma elején: a világosság a sötétségben fénylik. Hát, hogy ne lenne összetörve a szívünk! Hiszen Lakatos Tibor testvérünk életén ez a világosság fénylett. Az volt a küldetése, hogy a próféta és a zsoltáros szava mellé odategye a tanítvány szavát, és ez a három így együtt, ez lett a lelkipásztor szava. 

Gyászoló testvéreim én most azt mondom, amit ő mondana nektek, én most azt hirdetem, amit ő hirdetett mindig, és hirdetné, ha most itt állhatna: Nyissátok meg szíveteket! A sötétből, az elveszésből, a reménytelenségből forduljatok meg, és halljátok meg ez a szót, amit a szent apostol mond: minden dolgotok szeretetben menjen végbe! Vagyis szeretetben érjen célhoz. Nem vezethet más bennünket más, csak a szeretet, az Úr Jézus Krisztus szeretete. Tehát ha sírva énekeljük is a Mózes zsoltárával: Uram, az embereket Te meg hagyod halni, és ha azt mondjuk mi is szomorúan a prófétával: bizony, inkább azért sírjunk, mert eggyel kevesebben vagyunk, akik ezt megsegítő erővel tudták elénk tárni az evangéliumba foglalva: mit keresitek a holtak között az élő?!

És ha sírunk is, és bizony sírunk, mégis szabad és kell hálát adnunk. Mert az élete megáldott élet volt, mert befogadta Krisztust, és megváltott gyermeke lett. Hát siratjuk, mert most, itt a halál árnyéka alatt nem lehet velünk többet, és nem súgja fülünkbe a biztatást! És éppen azért vagyunk hálásak Istennek, mert míg tehette, ezt tette. Szolgálatra kapott elhívást, arra, hogy e drága evangélium hirdetője legyen, és odaadta erre az életét, erejét, tehetségét, odaadta az idejét, odaadta mindenét. Kezdhetett volna magával bármi mást. S mondhatta volna: Uram, megváltottál, gyermeked vagyok, indíts el engem valami szép pályára. Elfogadta a legnehezebb szolgálatra szóló meghívást: világosságot mutatni a sötétségben, életről szólni a halálban. És beteljesedett benne az apostol buzdítása: minden dolgotok szeretetben menjen végbe. Bácsfeketehegyiek, iszkaszentgyörgyiek, dunántúli testvérek, jászberényiek, gyömrőiek, budapesti diáktársak, lelkésztársak, barátok, tisztelők, drága család, lám, élete szeretetben ment végbe, jutott el céljához. Krisztus szeretete ugyanis megnyitotta neki az isteni világot, amely nem ér véget. Ez a boldog megérkezés. Minden mulandó, minden virág-lét egyetlen célja megérkezni oda, hol már nincsen vég, ahol   már nincsen időben, térben, sorsban, feladatban, erőben mérhető szakasz, ahol csak örökkévalóság van. 

Egyszer egy tudós teológus hosszasan elmélkedett arról, hogy vajon jól mondjuk-e azt, amikor Istenről beszélünk, hogy Isten véghetetlen. És azt írja bátran, hogy nem mondjuk jól, a szó csak a véges folytonos meghosszabbítását jelölheti. Akkor mondjuk jól, ha azt mondjuk: Isten örökkévaló. Az ég és a föld elmúlnak, az egész teremtés végesség alá van rekesztve, mondja a mi Urunk Jézus Krisztusunk, az én beszédeim soha el nem múlnak, örökké megmaradnak. Imádkozom, hogy most gyászban is szeretetben menjen végbe minden dolgunk. És a sírásban is szeretetben történjen minden dolgunk. És vigasztalás-keresésében is, az itt maradt család megerősítésében, a megrendült gyülekezet megbátorításában is, és önmagunk vigasztalásában is minden dolgunk szeretetben menjen végbe. Nekünk van hűséges kezesünk az örök életre, a mi Urunk Jézus Krisztusunk, és van egy újabb tanúnk, Lakatos Tibor. Amikor a Zsidókhoz írt levél buzdítja a megrendült szívű, végességükbe belezárt, küzdő, könnyező, vigasztalást kereső, sokszor megrendülő és kétségekbe zuhanó keresztyéneket – kitartással fussátok meg az előttetek levő küzdőtért a célig! – akkor azt mondja: úgy küzdjetek, mint akiket a bizonyságok nagy fellege vesz körül. Ők azok a tanúk, akik már megfutották a küzdőtért,  és megérkeztek a boldog célba, és most minket bíztat életük és haláluk, hogy mi is szeretetben tudjuk megfutni a pályát. Amikor eljön a gyászmunkában az a nehéz óra, hogy eltávozott testvérünk örökségét is számba kell venni, és nézzük, mit hagyott ránk, ízleljétek bátran ezt a szót, hogy: örökség. Lakatos Tibor igazi örökséget hagyott itt nekünk. Azt, ami nem múlik el. Azt, ami örökkévaló. Az Isten szeretetét. Ebbe a szeretetbe kapaszkodjatok, engedjetek ennek a krisztusi szeretetnek, hogy vezessen, megtartson. Minden dolgotok szeretetben menjen végbe.

Ámen