Krisztus útján

Reggel, idefelé készülve elfelejtettem, hogy hol áll az autónk. Átépítjük a templomunkat, ezért a templom mellett nem lehet megállni, így hazamenvén, gyorsan megállok valahol a környező utcákban, ahol éppen van hely. Régóta így megy ez. Aztán most vasárnap reggelre elfelejtettem, hogy álltam meg legutóbb. Aztán felötlött bennem, hogy el kellene gondolkodni azon, mi is történt, amikor én úgymond utoljára ebben az autóban ültem. És eszembe jutott, hogy feleségemmel ültem az autóban, és eszembe jutott, hogy feleségemnek elkezdtem magyarázni, hogy miért nem tudtunk bemenni a mi utcánkban, és ebből másik utcából meddig tart gyalog hazamenni. Vagyis elkezdtem felidézni egy történetet, mert a történeteire emlékszik az ember, és eszembe jutott az is, hol hagytuk az autót. Végre hát sikeresen ideértünk Kispest-Rózsa térre.

Hol is vagyunk mi tulajdonképpen? Hol is van Kispest-Rózsa tér? Hol is áll az életem? Hol is hagytam én magamat? Idézd fel az életed meghatározó történeteit, a megtérésed történetét, az Istenre találásod történetét, a hitben való elindulásod történetét; idézd fel az igazi történeteket, s abban a pillanatban tudni fogod a legapróbb részleteket is, azokat is, amelyekről olyan könnyen és hamar elfeledkezik az ember, pedig egy-egy adott helyzetben mennyire fontos lenne azokat tudni. Most, ahogy olvassuk az Apostolok Cselekedeteit, s benne Pál apostol történetét, mindegyre fel kell idézzük az indító pontot, az alaptörténetet, az ő megtérésének a történetét. Vagyis azt, ahogyan Isten elküldi Anániás prófétát egy Saulus nevezetű emberhez, aki böjtölve és imádkozva vár rá Damaszkuszban Egyenes utcában. Ez a Saulus belevakult a Krisztus fényességének a látásába.  Anániásnak üzenettel kell hozzá mennie. De Anániás vonakodik: Uram, mondja, én ehhez az emberhez nem megyek el, mert ez az ember üldözi a Krisztus népét. Hozzáköltöm az igéhez, nincsen benne: lehet, hogy csak egy trükk tőle: vaknak tetteti magát, hogy előjöjjünk, aztán elfogjon és elvigyen Jeruzsálembe. Menj csak – mondja Isten Anániásnak –, választott edényem ő nekem, hogy királyok és fejedelmek előtt tegyen bizonyságot. (ApCsel 9,15) És ez az isteni meghagyás, hogy ti. mire választatott ki az apostol, nos, ez újra és újra felbukkan a történet során. Később már, amikor Pál apostol készül visszatérni Jeruzsálembe, és a barátai tartóztatnák, féltve őt, nehogy elfogják, továbbá jövendölések, próféciák és jelek is mutatják, hogy végzetes út lenne az a jeruzsálemi, Pál erre az isteni rendelésre hivatkozik, hogy betöltse az Úr Jézustól vett szolgálatot (ApCsel 20,23). De hát akkor miért nem megy egyenest Rómába az első hajóval, jó szelekkel? S mit hallunk itt is, ebben a történetben?  Isten valahogy mindig eltereli az apostolt. Ő már ülne az autóba, és jönne egyenesen, de nem ott áll az autó, ahol keresi. Hol van ez az autó? Meg kell keresni. Kitérőket kell tenni. Először tehát el kell menni Jeruzsálembe. Jeruzsálemben pedig ribillió tör ki, és egy Lisias nevű tribunos éppen csak ki tudja menteni Pál apostolt a lincselők kezéből; elviszik Cézáreába. Ott egy korrupt helytartó meghallgatja ugyan Pált, aztán azt mondja: majd még beszélgessünk a hit dolgairól. Megjegyzi Lukács evangélista, hogy pénzt remélt Páltól, aki római polgár volt. Annak idején Pál szülei vették meg a római állampolgárságot. Na: van ott pénz! Ismerjük ezt a mondást, ugye. Van ott pénz! Adjon ez a Pál egy kicsit nekem is a sok pénzéből, és akkor szabad lesz. S eltelik két esztendő, és nem történik semmi. Hol van a krisztusi szolgálat teljesedése, hogy Pálnak fejedelmek és királyok elé kell állnia? Miért nem repül az a hajó Rómába? És aztán amikor már lehet majd Rómába menni, akkor meg vihar támad és zátonyra fut a hajó. De ott is hangzik az Isteni szó: ne félj, a császár elé kell állanod (ApCsel 27,24). Hogy vannak hát az Isten útjai? És hogy voltak az Isten útjai Kispest-Rózsa téren? Hányszor szárnyalt volna fel nyomban az indító igékkel a gyülekezet? Ám a megalakulás után itt rögtön jött négy nehéz évtized, amikor ráolvasták a hívők fejére, hogy árulók, osztályellenségek, idegenek, nincs keresni valójuk az új világban! És akkor hol van az Isten ígérete? Hol van a küldő szó? Hol van a felhatalmazó erő? És azóta is mennyi minden történt! Új templomot kellett építeni! Nem kis dolog az! Most már itt vagyunk, és szép. És kellett óvoda, és lett idősek otthona, meg iskola, de érettük mennyi küzdelem! És a különböző viszonyok, adottságok, meg a körülmények – ezek mind akadályok! S hányszor támadt félelem, hogy ezek miatt elsikkadnak a lényeges dolgok és elvész az eredeti ihlet. Vagy már el is felejtettük! Vagy éppenséggel nem tud kibontakozni. Mert amikor belebonyolódunk az életünk dolgaiba, könnyen kipereg a szívünkből az ige! S az emlékezetünkben valahol jó hátra kerül; megvan, de nem élünk vele, és az nagy baj. Nos, mondd el magadnak is a magad történetét! Idézd fel! Gyakorold azt, amiről a zsoltárok olyan szépen beszélnek: Isten törvényéről gondolkodj éjjel és nappal, idézd fel szorultságodban, elesettségedben, bajodban Istennek veled való útját. Idézd fel a sztorit, az igazi történetet, a mindent meghatározó történetet, ahogy Pálnak is olyan sokszor fel kellett idéznie. És hányszor fel kell idéznie! Szabadulásra várva két kerek esztendőn keresztül nap mint nap felidézni, hogy ő Krisztusnak választott edénye, hogy neki fejedelmek és királyok előtt kell bizonyságot tennie.

A Kolossé levél felolvasott szava ennek a bepecsételése: Jézus Krisztus »Isten láthatatlan képe, minden teremtmény előtt született, Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyben és a földön láthatók és láthatatlanok« - mondja Pál. És innen mi bizonyosan másként folytatnánk. Talán így: láthatók és láthatatlanok, nagyok és kicsik, értékesek és értéktelenek, magyarok és románok..., nem is tudom.  Pál azonban így folytatja: »királyi székek, uraságok, fejedelemségek, hatalmasságok, mindenek őáltala és őreá nézve teremtettek, aki előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn, és ő a feje a testnek, az egyháznak, aki kezdet első szülött a halottak közül, hogy mindenekben ő legyen az első.«

Idézhetem az előbb felolvasott történetet: Pál megáll a korrupt helytartó előtt, aki rómaias módon, politikailag korrektül, mert úgymond, mindenkit megillet a méltányos és egyenlő elbánás, de inkább ímmel-ámmal meghallgatja Pált. Ez a mi Félixünk. Pál elmondja neki az egész jeruzsálemi történetet, a ribilliót, és a kiszabadításának a történetét. És nem hallgatja el a lényeget. Lám, ugyanott vagyunk, amit a bevezetőben mondtam. Tudni akarod, hogy ki vagy? Tudni akarod, hol állsz ebben a világban? Tudni akarod, hol van, ami igazán számít?  Talán elfelejtetted? Lám, itt a lényeg! Azt mondja Pál apostol: »a halottak feltámadása miatt vádoltatom.« A korábbi részben olvastuk, hogy amikor Jeruzsálemben lefogták, és bevitték a Nagytanácsba, és elindult a vitatkozás, hogy mit csináljanak vele, akkor is ezt mondta Pál: a halottak feltámadása miatt vádoltatom. És  Athénben is, amikor a sztoikus és epikureus filozófusoknak prédikál. (Ők is fejedelmek, a filozófia fejedelmei.) S lám, Pál még a görög költőktől is tud idézni, milyen művelt ember! Szinte csodálják.  De mikor odaér, hogy Isten Jézus Krisztust feltámasztotta, kinevetik. (ApCsel 17) És itt, a Kolossé levélben is azt mondja a személyes tapasztalata alapján: Jézus Krisztus az elsőszülött a halottak közül!  

A feltámadás a lényeg. Ez a mindent meghatározó történet. Ez minden keresztyén meghatározó története, - Jézus Krisztus feltámadása, a benne foglalt isteni ígéretek, erők és áldások. Mit is keresünk mi tulajdonképpen a 75 éves évfordulón? Látok arcokat, akik tíz éve konfirmáltak, vagy húsz évvel ezelőtt a Szabadság forrásnál átadták a szívüket Jézusnak, harmincöt évvel ezelőtt ő tette le az első százforintost az új templom építésére, és 75 évvel ezelőtt itt keresztelték. Ezek nagy pillanatok. De a minden eldöntő pillanat nem mögöttünk van, nem az elmúlt 75 esztendőben van, hanem előttünk van. Krisztus az elsőszülött a halottak közül. Ő a biztos garanciája annak, hogy a döntő dolog előttünk van: feltámadás földi életünk és halálunk után. És ez mindennek a forrása. Ez a forrása az ellenkezésnek is, mert a világban élő ember belelezárná magát ebbe a világba, és retteg az isteni jótól. De ez a forrása, ez az igazi ereje a keresztyén életnek. Ami számít, az még előttünk van.

Tegnap esküvőn voltunk, nagy sok násznéppel. A vőfély úgy rendelkezett, hogy a templom előtt is készüljön fénykép. Kijött az ifjú pár, az eskető lelkész, a családtagok, és mögéjük feltolult a násznép. De szinte hosszabb ideig tartott a fényképre felállni, míg tartott az egész esküvő, annyit kellett igazgatni a népet. Aztán elhangzott a kulcsmondat: aki azt akarja, hogy rajta legyen a fényképen, az nézzen bele a kamerába! Itt, Kispest Rózsa téren is készült egy nagy csoportkép, és azon mindenki arca látszik, aki a központra nézett, ahol a kamera állt. Mindenki arca szépen ragyog a gyülekezetben, ha Jézus Krisztusra néz. Mert aki Krisztusra néz, arról visszatükröződik a Krisztus dicsősége és csodálatos ígérete a feltámadásre, az új életre, amelyéért Isten elküldte Krisztusát. És a gyülekezetben mindenki arcán egyformán látszik Krisztus dicsősége. Lehet, hogy valaki kicsit előrébb áll, máson palást van, lehet, annak szép ruhája van, amaz meg csak tornacipőben van itt. De aki a keresztyén gyülekezetben Krisztusra néz, azon visszatükröződik az, ami a lényeg: a feltámadás boldog várománya. Adja meg a Szentlélek Isten, hogy ezen a szép jubileumon a gyülekezet apraja és nagyja, a régiek és az újak egyként fel tudják idézni az ő személyes történetüket Jézus Krisztussal, mert akkor tudják, hogy miért vannak itt. Maga a Szentlélek Isten álljon elibénk, és sorakoztasson minket csoport-képre, és álljunk fel rá úgy, hogy mindannyian Krisztus arcára tekintünk, hogy az Ő dicsősége és Isten szeretete visszatükröződjék rajtunk. Ámen