Közbevetés

Lekció: 102. zsoltár

Imádkozzunk: Sok szorongattatásból, bajból, veszélyek közepette kiáltunk Hozzád, Urunk, ebben a közösségben is. Hozzátoldjuk esdeklésünket a zsoltáros kéréséhez: tekints alá és könyörülj meg rajtunk, Te öröktől fogva vagy; minden idő, minden körülmény, minden a Te kezedben van. A betegekkel együtt kiáltunk gyógyulásért, az orvosokkal és ápolókkal együtt erőért és szabadulásért, a döntéshozókkal együtt bölcs döntésért és határozottságért. A félelmek között élőkkel együtt mondjuk mi is, olyanokká lettünk, mint a magános madár a háztetőn, nem találunk támaszt, nem látjuk a megoldást, ajtók zárulnak be körülöttünk és életünkben. De köszönjük, hogy a mennyei ajtó nyitva van és jöhetünk Hozzád kegyelmed királyi székéhez. S miközben annyi gondra figyelünk, kérünk, mennyei Atyánk, taníts még inkább Igédre figyelni, annak világosságában járni, életünket gondviselő kezeidbe letenni, és Jézus Krisztust követni. Őérette kérünk, hallgass bennünket. Ámen

Textus:

Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. Egy Lázár nevű koldus ott feküdt a kapuja előtt, fekélyekkel tele, és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal, de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és azzal hűsítse nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ezenfelül még közöttünk és közöttetek nagy közbevetés is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához, mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére. Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! Ő pedig ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül. (Lukács 16,19-31)

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek! Egy régi történetet olvastam fel. Szándékosan és hangsúllyal mondom most így, hogy „régi történetet” olvastam, hiszen a Szentírás egyik története sem régi. Csupán hegyezni akarom a mondandót. Egy ismerőssel beszélgettünk egyszer erről a történetről, és szinte legyintett és azt mondta, a szegény Lázár és a gazdag története régi ügy, ugyan kit érdekel, hogy mi lett a sorsuk, hova került Lázár, hova került a gazdag! Mert – folytatta – engem itt és most a saját történetem és sorsom érdekel! S ugyan mit mond nekem ez a régi történet?! Mégis, sok régi történetet lehetne ma felidézni. Ma egy forradalomra is emlékezünk, bár nem tudunk egybegyülekezni és együtt idézni a régiek dolgát, mégsem mondja senki, hogy nem érdekel ez bennünket. Bizony, nehéz helyzetben vagyunk, veszedelmek között, kiszolgáltatottan a saját sorsunk és életünk érdekel bennünket. De éppen ezért ebben a „régi” történetben is megtalálunk néhány olyan vonatkozást, amelyek teljesen maivá teszik, s nyomban nekünk szól itt minden. Mi több, biztos vagyok benne, hogy amikor Jézus Krisztus elmondta ezt a történetet, a hallgatóit és rajunk keresztül minket is eszméltetni akart.

Csak néhány mozzanatot hadd idézzek fel, hogy mennyire mai ez a történet. Azt halljuk itt (és erre még vissza fogok térni), hogy amikor a gazdag rimánkodik Ábrahámnak, és azt mondja, hogy öt testvérem van, hadd menjen el hozzájuk Lázár, hadd figyelmeztesse őket, hogy ők ne kerüljenek az én sorsomra, máris érezzük: ez rólunk szól. Mert hát ki az az öt testvér?

Aztán érdemes elgondolkodnunk, sőt elcsodálkoznunk azon, hogy történet szerint egy gazdag ember alkudozik itt, éppenséggel pedig a gazdagok nem szoktak alkudozni. De most alkudozik, és azzal alkudozik, aki maga is nagy alkudozó volt, Ábrahámmal. Ábrahám nagyon jól tudta, mit jelent Istennel alkudni, kikönyörögni Istentől valami a bevégzett dolog megváltoztatását, vagy -  emberileg szólok - valami kompromisszumra jutni. Mikor az Úr jelentette Ábrahámnak Mamré tölgyesében, hogy a megsokasodott gonoszság miatt Sodoma és Gomora el fog pusztulni, Ábrahám, alkudozni kezd Istennel. Uram, elveszítenéd az igaz embereket a gonoszokkal együtt?! Hogy ha volna ötven igaz ember, hadd maradjon meg a város, azért az ötven igaz emberért. De nincs ötven igaz. Uram, ha volna negyven! De nincs negyven. Ha volna harminc, ha volna húsz, ha volna tíz! Micsoda szent pimaszság ez a Mindenhatóval alkudozni! És micsoda szent odaszántság ez mégis alkudozni. (1Mózes 18), mert Ábrahámnak Sodomában élt a testvére! Múlt héten beszélgettem valakivel, s megkérdeztem tőle, miért van most ez a járvány? Az illető orvos, sokkal jobban ért ezekhez a kérdésekhez, mint én, azt felelte: nem tudom, hogy miért, de azt tudom, hogy megérdemeljük!

Most ebben a történetünkben a gazdag alkudozik a nagy alkudozóval. Ábrahámmal, aki átélte és megtapasztalta a maga életén, hogy mi az, amikor eldőlnek a dolgok. Ezt fejezi ki az, amikor Ábrahám azt mondja a gazdagnak, és azért esdekel, hogy Lázár menjen le hozzá, mártsa az ujját a vízbe, és cseppentsen némi vizet a nyelvére, mert eltikkad a forróságtól. De nem azt mondja neki Ábrahám, hogy nem mehet Lázár, mert karantén van, és tilos a közvetlen fizikai érintkezés, hanem azt mondja, hogy itt van egy nagy „közbevetés” (áthidalhatatlan szakadék) - innen nem lehet oda menni, onnan nem lehet idejönni. Ez pedig azt jelenti, hogy eldőltek a dolgok. A koldus Ábrahám kebelén vigasztalódik, a gazdag pedig, aki egész életében nem hallgatott Mózesre és a prófétákra, nem élt igazságosan, nem élt igazán, nem élt hűségesen, nem élt hitben, gyötrettetik a pokol lángjai között. És a kettő között nagy közbevetés van. Nincs átjárás. Lám, Ábrahám, a nagy alkudozó mondja, hogy nincs alku, nincs kompromisszum, nincs kiskapu, nincs egérút, nincs kivétel. Itt nagy közbevetés van. Nincs tovább!

Ugyanakkor nagy vigasztalás van itt a számunkra ebben a történetben. Mert azt mondja Ábrahám a hozzá fölfohászkodó gazdagnak, mikor tovább könyörög neki, hogy ha hozzá nem lehet, akkor küldje el az élők közé, hadd mondja el a testvéreidnek, hogy végzetesen el lehet rontani az életet, és győzze meg őket arról, amire ő nem hallgatott, aminek nem vetette alá magát, az öt testvérének. ekkor Ábrahám ezt mondja – és ebben van Jézus szavának a nagy vigasztalása! – , hogy: van Mózesük és vannak prófétáik, hallgassák azokat! Igen, van egy nagy közbevetés a holtak között, de nekünk, élőknek van Mózesünk és vannak prófétáink! Vagyis az, amit a gazdag szeretne, talán ahhoz hasonlítható, amit a virtuális világban gyakran látunk, leginkább a gyermekeinken, amikor nekidőlnek egy számítógépes játéknak. Haladnak előre egy labirintusban, ropog fegyverük, hullik az ellenség, gyűlnek a pontok, az első szint megvan, aztán megvan második szint is, jön egy extra élet, és már közel a győzelem! Ám ekkor előugrik egy legyőzhetetlen szörnyeteg, elvész az extra élet, elfogynak a pontok, nincs megoldás, hamarosan vége  mindennek. És mit tesz ilyenkor a kis kamasz? – Controll+Alt+Delete! Kilép a játékból. És újra kezdi. Aztán megint eljut eddig a pontig, megint fönnakad, és megint elfogy a tartalék élet és a muníció, és nincs megoldás, nosza újra a „vészmegoldást” alkalmazza:  Control+Alt+Delete. Vége.  Aztán újra indítja a játékot.  

Ez csak a mesében meg a virtuális világban van így, a valóságban azonban eldőlnek a dolgok. Valóban, szinte megszorít bennünket ennek a történetnek a fekete-fehér valósága. Fekete-fehér itt minden, ott van a koldus Lázár Ábrahám kebelén, mennyei dicsőségben, és amott van az egykor magát bíborban-bársonyban kényeztető, dőzsölő gazdag a poklok kínjaiban. Még azt sem mondom, hogy ez így igazságos, csak azt mondom, hogy feketén-fehéren ez a helyzet,  és minket rettenetesen nyomaszt a sejtelem, hogy mindent el lehet rontani és semmit sem lehet újrakezdeni. De van vigasztalás, mondom újra! Van vigasztalás mégis. Ez a szó:  van Mózesük és vannak prófétájuk, őket hallgassák.

Vagyis Isten az Ő szeretetéből és gondviseléséből mindent megad nekünk, hogy jó úton járjunk. Igen, ilyen egyszerű ez. Megad minden tanácsot, minden figyelmeztetést, minden szabályt, minden parancsolatot, minden világos rendelkezést. Idézzük csak fel a 119. zsoltárt ahogy ki nem ér a szóból, csak sorolja végtelenül Isten rendelkezéseit, parancsolatait, szabályait, rendjeit, tanácsait, bölcsességét, világosságát, útmutatásait, mindazt, amit Mózes és a próféták nekünk megmutatnak, elénk adnak, amerre tanácsolnak, amire utasítanak, amire hívogatnak bennünket! Itt van mindez! Vagyis nem egy vakjátékban veszünk részt, nem nekünk kell kitalálni a helyes utat, nem nekünk kell megtalálni a jó megoldást, nem nekünk kell magunk számára nulláról felépíteni az igaz emberséget! Figyeljetek, hogy mondja az Ige? „Van Mózesük, az övék, vannak prófétáik.” És ez elég, mert Isten adta őket nekik, nekünk.

És hogy mennyire felfokozza ezt Jézus, azt éppenséggel az alkudozás utolsó részében látjuk. Azt mondja Ábrahám a gazdagnak, van Mózesük, vannak prófétáik, őket hallgassák. Mire a gazdag azt feleli: „nem úgy, nem úgy, Ábrahám atyám, hanem a halottak közül menjen valaki, mert ha valaki feltámad, előlép a sírból és elmegy hozzájuk, na az meg fogja győzi őket, akkor majd megtérnek (mondja beálló jövő időben!), akkor majd megfordulnak a rossz útról, meg fognak változni, és szent életre térnek. Mire azt mondja Ábrahám: ha Mózesre és a prófétákra nem hallgattak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad. Súlyos szavak, mert ezt a történetet az a Jézus Krisztus mondja el, aki már korábban kijelentette tanítványainak, hogy szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni. (Lukács 9,22). Az a Jézus Krisztus mondja ezt, aki feltámadása után küldte ki a tanítványait evangéliumot hirdetni, mert az egész keresztyénség azon alapul, hogy Ő föltámadt. Mi a feltámadott Jézus Krisztust hirdetjük. De milyen megdöbbentő, hogy ez a Jézus Krisztus most azt mondja: ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak az emberek, akkor még ha a halottak közül lép jön valaki, arra sem fognak hallgatni. Ha Mózes és a próféták nem győznek meg benneteket, akár a feltámadottak serege is körül vehet minket, és angyalok légiói is érkezhetnek, feltárulhatnak a menny legtitkosabb mélységei fel, és Isten akárhány alakban ölthet testet, és tehet megannyi pompás csodát, semmi nem győz meg bennünket. Mert Mózesnél és a prófétáknál, vagyis az igazságos élet szabályában, az igaz élet törvényében, a hitre és hűségre szóló isteni parancsban és a szeretet törvényében benne van mindaz, ami a szent életre és az üdvösségre tartozik.

Nagy közbevettetés van itt. Úgy is érthető ez a szó, hogy vízválasztó, vagy útelágazás, ahol dönteni kell: merre indul az ember. Ahogy hallottuk a nemrégiben a laodiceai gyülekezet ítéletében: azt mondod magadról, hogy gazdag vagyok, meggazdagodtam, nincs szükségem semmire, holott te vagy szegény, a nyomorult, nyavalyás, a vak és a mezítelen (Jelenések 3,17) S még ehhez hozzátoldom Jézus másik történetét a gazdálkodóról, akinek fantasztikus termése lett, tárolókat épített és ezt mondta magának: egyél, igyál, én lelkem, tedd magad kényelembe, megérdemled! Jöhet a wellness. „Te bolond – mondja neki az Úr –  még ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek?” (Lukács 12,20) Aki az elbizakodás útján indul el, a végén ezeket a szavakat fogja hallani: te bolond, még ma éjjel elkérik a lelkedet, vagy:  hiába hiszed magadról, hogy gazdag vagy, valójában szegény vagy és nyavalyás vagy.  És van egy másik út. A másik út az igazságnak, az irgalmasságnak, a hűségnek, az Istenbe-kapaszkodásnak az útja, és ez magához az élő Istenhez vezet.

Summa: van egy nagy közbevetés, ahonnan már nem tudjuk kialkudozni  magunkat, ott már nincsen visszavonás, nincsen kiskapu, nincsen lábjegyzetbe foglalt apró-betűs feltétel. És van Mózes és vannak próféták.  Mi még ezen az oldalon vagyunk, s talán még oda sem értünk az igazi  döntéshelyzethez, vegyük hát a szívünkbe, amit ebben a történetben Ábrahám mond a gazdagnak, és mond nekünk a történettel a gyülekezet Ura, Jézus Krisztus: van Mózesük és vannak prófétáink, őket hallgassátok! Mózest és a prófétákat olvassátok, a szeretet törvényét kövessétek, bízzatok a gondviselő Istenben és járjatok hűséggel Jézus Krisztus útján. Ámen.

Imádkozzunk! Ahogy zsoltárunkban énekeltük, kérünk, mennyei Atyánk, fogadj be bennünket kegyelmedbe, erősíts Igéd szavával, emelj fel Szentlelked erejével. Add, hogy sem felelőtlenség, sem túlzó félelem ne vegyen rajtunk erőt. Adj józanságot, bölcsességet, és köss a szívünkre Mózestől és prófétáktól tanult felelősséget, hogy segítővé legyünk azoknak, akik bajba jutottak. Alázattal könyörögjünk és járunk közben a betegekért, a megfertőzöttekért itt országunkban és szerte a világon; gyógyítsd meg őket. Könyörgünk az orvosokért és ápolókért, akik a maguk egészségüket kockáztatva gyógyítanak és gondoznak. Adj nekik erőt és óvd őket. Könyörgünk a döntéshozókért, akiknek súlyos döntéseket kell hozniuk ellentmondó viszonyok és sokszor tapasztalat nélkül. Adj nekik bölcsességet és határozottságot.

Könyörgünk Urunk azokért is, akik hasznot akarnak húzni a bajból, fordítsd szívüket jóra, térítsd őket igazságra, és ne engedd, hogy a bajból maguknak hasznot húzzanak az elvetemültek. Őrizd meg népedet.

Atyánk, tudjuk, ahol ketten-hárman összegyűlnek Krisztus nevében, Te megáldod őket. Add meg nekünk, hogy gyülekezeteink közösségében szüntelen imádságos kezeket emelhessünk Hozzád, és együtt is könyöröghessünk, hogy járhassunk a helyes úton, hogy gyakorolhassuk magunkat az igazság és irgalmasság cselekedeteiben és betölthessük a szeretet törvényét. Őrizz meg minden rossztól, szeretetedre bízzuk magunkat. Hisszük, hogy el se mondottuk kérésünket, Te már meghallgattad azt. Ámen