Kipótlás

‚‚Most pedig, amikor megérkezett hozzánk Timótheus ti tőletek, és örömhírt hozott nékünk a ti hitetek és szeretetetek felől, és arról, hogy jó emlékezéssel vagytok irántunk, mindenkor kívánván látni minket, miképpen mi is titeket. Ezáltal megvígasztalódtunk reátok nézve, atyámfiai, minden mi szorongattatásunk és szükségünk mellett is, a ti hitetek által. Mert szinte megelevenedünk, ha ti erősek vagytok az Úrban. Mert milyen hálával is fizethetünk az Istennek ti érettetek, mindazért az örömért, amellyel örvendezünk miattatok a mi Istenünk előtt?! Mikor éjjel-nappal nagy buzgón esedezünk, hogy megláthassuk a ti orcátokat, és kipótolhassuk a ti hitetek hiányait. Maga pedig az Isten és a mi Atyánk, és a mi Urunk a Jézus Krisztus egyengesse meg a mi útunkat ti hozzátok! Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, amilyenek vagyunk mi is ti irántatok; hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk előtt, amikor eljön a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szenteivel egyetemben.” (1Thesszalonikai levél 3,6-13)

Szeretett Testvérek! A 19. század az eredet bűvöletében élt. A geológust az érdekelte, hogy mikor jött létre a föld, a csillagászt az érdekelte, hogy miből jött létre a világegyetem, a biológust azt érdekelte, hol jelent meg az élet első formája, a vallástudóst az érdekelte, miben található a vallás eredete, a keresztyénség kutatóit pedig az foglalkoztatta, hogy honnan ered a keresztyénség, mi a lényege. Miután pedig az eredetet bűvkörében éltek, mindezt időrendben kívánták feltárni. (Nietzsche gúnyolódott is ezen, amikor az antikvárius történtet-írást ostorozta.) Kisebb mértékű, de nem jelentéktelen igyekezete a bibliatudósoknak az a célkitűzése is, hogy Pál apostol leveleinek időrendjét meghatározzák. Ugyanis, ahogy a kánonban állnak egymás után, az nem a levelek megírásának időrendje. És kisebb-nagyobb viták után, nagyjából tudjuk is a levelek keletkezésének időrendjét. Sőt, erről az első thesszalonikai levélről biztonsággal kijelenthetjük, hogy az apostol ismert levelei közül időrendben ez az első. (Erről még később fogok szólni.) A tudósok azért is bizonyosak ebben, mert Pál itt, a levél köszöntésében még nem nevezi magát apostolnak, hanem munkatársaival együtt mutatkozik be (Pál, Silvanus és Timóteus) és közösen nevezi mindhármukat apostoloknak (2,6). Ekkor még ugyanis nem kellett vitát folytatnia apostoli tekintélye miatt. És ez az úgymond „ártatlan” vagy vita-mentes időszak átfedésben van levél-szolgálatának kezdetével.

Éppen azért, amit itt olvastunk, kissé nagyképűnek tűnik. Olvassuk még egyszer: „buzgón esedezünk, hogy megláthassuk a ti orcátokat, és kipótolhassuk hitetek hiányait.” (3,10) Hát ezért, na! Miféle hitet kell itt kipótolni? Vassady Béla „A hit misztériuma” c. könyvében két tucat féle-fajta hitet sorol fel. Meghagyom, csak akad egy közöttük, amelyik pótlásra, kiegészítésre szorul. De engedjük most mégis, járjon csak át minket itt az első érzés. Lám, megsejthetjük – és ennek vannak másutt is nyomai az Újszövetségben - , hogy miért tartották Pál apostolt elviselhetetlenül arrogáns alaknak. Hogy is van ez? Bár el kellett menekülnöm Thesszalonikából, mondja, és egészen Athénig futottam, Silvanus is eltűnt, Timóteus is eltűnt, ti magatokra maradtatok az üldözés közepette, de most, hogy elült a bajt és Timóteus jó híreket hozott felőletek, én is szeretnék odamenni, hogy ami híja van a hiteteknek azt kipótoljam. Igen, korábban, itt a levélben magyarázkodik, hogy miért kellett eljönnie; valóban, nem mindennapi helyzet támadt Thesszalonikában, ahogy az Apostolok Cselekedetei leírja ezt (ApCsel 17). Azt mondja: akadályoznak minket, hogy prédikáljunk nektek, a pogányoknak ( 2,16). Ha mindezt összefogjuk és a levél céljához mérjük – a levél célja vigasztalás, paraklészisz: vigasztaljátok egymást ezekkel a beszédekkel, mondja többször is -, meg kell kérdeznünk, hogy ha tehát mégsem önteltség az apostol részéről az, amit itt ír: szeretnék köztetek lenni, hogy kipótoljam a hitetek hiányait, akkor mi van mögötte?  Miért mondja ezt az apostol? Nézzük bele a szóba!

A tartalmát nyomban érteni fogjuk, ahogy a harmadik részről rátérünk a negyedikre, mert az a rész egy váltás, egy új szakasz kezdete, akár egy másik levél is lehetne, hiszen itt a harmadik fejezetet szép eszkatológikus doxológiával zárja, majd utána mondja: „Egyébként  - ceterum - pedig, testvéreim, kérünk titeket, és intünk az Úr Jézus nevében, hogy amint tőlünk tanultátok, hogyan kell Istennek tetsző módon élnetek – s amint éltek is –, ebben jussatok még előbbre (4,1).  És innen, a 4. résztől mi is megértjük, mit jelent Istennek tetsző módon élni, vagyis mimódon kell jól forgolódnotok és Istennek tetszeni, hogyan legyetek szentek, hogyan reménykedjetek jól, hogyan várjátok Krisztust, hogyan legyetek józanok, hogyan éljetek békességben, hogyan gyámolítsátok az erőtlent, hogyan legyetek türelmesek – ez a következő két rész tartalma. És leginkább: hogyan vígasztaljátok (bátorítsátok) egymást, hogyan álljatok oda a másik mellé (2,12; 3,2.7; 4,1.10; 5,11). Paraklészisz az egész levél. Mit jelent hát kipótolni a hit hiányait?

A hiány szó itt sokféleképpen fordítható.  A latin azt mondja: az, ami nincs ott (Vulgata: desum), bár ott lehetne, de nincs ott. Majdnem kerek a kört, egy cikkely hiányzik belőle. Majdnem kész a leves, egy kis sót kell beletenni és kész. Egy olasz fordítás a lacuna szót használja, és erre rímel sok angol fordítás is: gap – vagyis hézag; még nincs meg minden szükséges feltétel, nem teljes a sor. Valamit ki kell egészíteni, egésszé kell tenni.  Luther így fordítja: etwas mangelt an...)

És már át is tértünk a másik szóra, a görög kipótol (katartidzó) ige gyöke erre is megy vissza: ami egész, teljes, hiánytalan, kész. Erre vállalkozna Pál: eligazítjuk, rendbe tesszük, kipótoljuk, kiegészítjük azt, amire múlhatatlanul nagy szükség van, ahhoz, hogy jól forgolódjuk Isten előtt, hogy szentek legyünk, jól reménykedjünk, igazán várjuk Krisztust, békességben éljünk.... Ez a nagy keresztyén életlecke! Talán jobban értjük az apostol szándékát, ha úgy vesszük, hogy rímel erre az, amit a Római levél elején mond: szeretnék közétek menni, hogy felbuzduljunk egymás hite által (Rm 1,12) – hitből hitbe. Kapok hitetekből, bizodalmatokból, buzgóságotokból – és én is adok.

De van a pótlás, kiegészítés szónak másféle jelentése is. Például, amikor Máté leírja, hogy miképpen hívta el Jézus a tanítványokat a Galileai tenger mellett, azt mondja: „látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal, amint javították hálóikat...” (Mt 4,21). Vagyis megtisztították a rárakódott hínártól, moszattól, és újrakötötték az elszakadt csomókat, halászatra késszé tették, helyreállították.  Mondhatnánk, Pál azért akar Thesszalonikába menni, hogy megtisztítsa a hálót, újrakösse a szétzilálódott csomókat. A hányattatások során megannyi mocsok, iszap ül rá a lélekre, ezt el kell tisztítani. („nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk!” – 5,9) Testvéri kapcsolatok szakadnak meg, ezeket újra kell kötni.

De mehetünk tovább: ez itt orvosi műszó is. A régi görögök gyakran ezzel írták le, amikor az orvos a ficamot helyreigazítja. A bajban meginog a hit, a küzdelmekben türelmetlenné válunk, ha megütnek, fölgyullad a lelkemben a bosszú vágya, vagy ha hosszúra nyúlik a küzdelem, elhalványul a Krisztusba vetett reménység. Szeretnék közétek menni, hogy a hitnek a jó rendjét helyreállítsam! (Ahogy a korinthusiaknak is mondja: állítsátok helyre a jó rendet magatok között! 2Kor 13,11) Vagyis a közösség rendjének is metaforája a szó.  Plutharkosz is használja, amikor leírja, hogy a punok betörtek Itáliába, és a római szenátus Marcellust küldte ki az ellenállás megszervezésére. Ő aztán Nolában érve zűrzavart talált, mert a helyi hatóság képtelen volt féken tartani (katartidzo) a Hannibál oldalára átállt lakosságot (Marcellus, 10). Igen, ezt is jelenti a szó: kordában tartani. És ettől nem kell félni. Én láttam gyermekkoromban, hogy mi az értelme ennek. Egyszer lagzi volt, és a Kislók felőli dombról jött lefelé a lakodalmas kocsi, csakhogy az ittas ünneplők elfelejtették beakasztani a féket (vagyis egy vaskampóval rögzíteni a kereket, hogy a lejtőn csak csússzon a kocsi és ne gördüljön egyre gyorsabban). Meglett a baj. Ki áll oda egy lefelé dübörgő, elszabadult szekér elé? Hol van erre Toldi Miklós? Kordában tartani, azt jelenti, hogy az egészséges életműködést biztosítani. Thesszalonikában üldözés volt, elszabadultak az indulatok, de nemcsak velük szemben, hanem bennük is. Elég, ha megvádolnak, ha megfenyegetnek, ha érdektelennek mondanak, és máris konfliktusba keveredsz. („senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen” – 5,15) Szeretnék köztetek lenni, mondja az apostol, hogy ezt a ficamot visszarántsuk a helyére. Ha ki van ficamodva a vállad, akkor nincs kezed. Ott van ugyan, de nincs ott – nem tudod használni. Tehát az apostol orvosságot készít, gyógyítást akar vinni a számukra: mindenkor örüljetek! (5,16)

De még úgy is lehet a szót érteni, hogy az egyes ember számára keres javulást. Tehát nem a közösségben megjelent zűrzavart kell elrendezni, hanem egy-egy tagot, ahogy a Galata levélben mondja: szelíd lélekkel igazítsd helyre a vétkest (Gal 6,1).

Leginkább pedig azt mondhatnánk, hogy ugyanez a szó – kipótolni, rendbe hozni kiigazítani, helyreállítani, kiegészíteni -  teremtési ige. A Zsidókhoz írt levél mondja: hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett. A világot Isten szava alkotta készre, egészre teremtette, a láthatatlanból előállott a látható (Zsid 11,3).  Isten szava nélkül tohuvabohú a világ.

Kérdezzük hát még egyszer: mik ezek a hiányok, amelyeket pótolni akar az apostol? Hiány az, amire szükség van, de a hiány nem feltétlenül szegénység vagy nincstelenség, nem feltétlenül egész kikerekítéséhez szükséges rész. Ezért a kipótlás is inkább helyreállítás: a ficam meggyógyítása, a baj orvoslása, rend helyreállítása a zűrzavar után, az elszakadt háló újracsomózása. És a leginkább Isten teremtő igéjének átható ereje! A káoszból kozmosz lesz. A zűrzavarba keveredett gyülekezetből szent papság lesz. A megzavarodott, sarat, iszapot lövellő lélekből Isten jóságának csodálatos tükre lesz.

Igy értjük meg, hogy egyáltalán nem arrogáns az, amit Pál mond. Sőt, Kolossé levélben ezt is mondja: „kipótlom, ami híja van a Krisztus szenvedésének” (Kol 1,24). No, itt Anselmus és Kálvin csűrheti-csavarhatja ezt, hogy, ugyan mi híja lenne a Krisztus szenvedésének, hiszen az egyszeri és tökéletes áldozat! Mégiscsak rejtőzne itt Pálnál valami Frühkatholocismus? Nahát, mégiscsak kiderül róla, hogy egyáltalán nem protestáns és református, hanem valami  érdemszerző, társüdvözítési gondolat melenget itt? Egyáltalán nem.  Azért mondja ezt bátran a kolosséiaknak, mert jelzi: felveszem értetek a keresztet! Annyi a híja a Krisztus szenvedésének, hogy én is és ti is a Krisztus követőivé lesztek, márpedig csak az lehet a Krisztus tanítványa, aki felveszi a keresztet és úgy követi a Mestert!

Itt pedig azt mondja: akkor élek igazán, hogyha ti szilárdan álltok az Úrban. Ez az öröme. A vágya pedig az, hogy ami rendezetlen, nem működik jól, ami kificamodott, azt helyre tegye, kiigazítsa.

Ez tehát az apostol első levele. A keltezés közeli idejét is tudjuk, 50-51 táján írta. És ezt a levelet így fejezi be: „Hű az, aki elhívott titeket! (5,24) Ez Pál vigasztalása, buzdítása: a hűséges Isten erejében, a hűséges Krisztus áldásában, a hűséges Paraklétosz, a Szentlélek minden elrendező kegyelmében akar a thesszalonikaiakhoz menni. És milyen érdekes, az utolsó levelében is erről a hűségről beszél. Tudjuk ugyanis, hogy a Timóteushoz írt második levele az utolsó időrendben. Ekkor már kivégzésére vár. És ezt írja: „ha vele [Krisztussal] együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket; Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja.” (2Tim 2,11)

A 19. századiakat azért izgatta folyton az eredet, hogy lássák az kifejlődést, az evolúciót. Pál leveleinek időrendje is azért izgatta őket, hogy meg tudják írni Pál hitének evolúcióját, kifejlődését – és ehhez a nyitó pontot is látni kell. Nem vitatkozom a régiekkel. Csak mondom, hogy minden kezdet, minden genezis, minden origó, minden alfa – és minden vég, és ómega ebben van: hű az, aki elhívott.

Nem arrogáns az apostol, hanem Krisztus hűségében él, és ezt akarja megosztani. Legyetek hűségesek a hűséges Istenhez, legyetek hűségesek egymáshoz, buzduljatok fel egymás hite által, és pótoljátok ki, ami híja van a ti hiteteknek. Ámen