Kétszívűség ellen

Kétszívűség ellen

Lekció: 64. zsoltár

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk a mi Urunk Jézus Krisztusunk által! Köszönjük, hogy megtartasz bennünket, mert sok veszedelem vesz bennünket körbe. Félelmek szorongatnak, és aggodalom tölti el az életünket. De jó tudnunk, hogy  Hozzád mehetünk, Nálad biztos oltalmat találunk, és hitben elmondott imádságainkat készségesen, szemrehányás nélkül meghallgatod. Így jövünk most is Hozzád, hogy kéréseinket hálaadással tárjuk eléd. Hálát adunk hűségedért, a reánk ragyogó sok-sok áldásért, gondviselő munkádért, legkiváltképpen pedig Jézus Krisztusért, akiben elkészítetted számunkra a szabadulást és az üdvösséget. Vedd el a mi megkeményedett szívünket, és adj hússzívet és írd annak tábláira szent törvényedet, hogy szabad lélekből, hálaadásból engedelmeskedhessünk Neked, hirdetve neved dicsőségét. Kérünk, küldd el Szentlelkedet, ragyogtasd ránk igéd világosságát, taníts bennünket utadon járni, Benned boldog emberként élni, s boldogan bizakodni, hogy Krisztusban mindvégig megtartasz bennünket, mert Őbenne és Őáltala a Te szeretetedtől semmi nem szakít el bennünket. Ámen.

Textus: "Honnét vannak háborúk és harcok közöttetek? Nem onnan-e a ti gerjedelmeitekből, amelyek a ti tagjaitokban vitézkednek? Kívántok valamit, és nincs néktek: gyilkoltok és irigykedtek, és nem nyerhetitek meg; harcoltok és háborúskodtok; és nincsen semmitek, mert nem kéritek. Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy gerjedelmeitekre költsétek azt. Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-e, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz. Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás hiába mondja: Irigységre kívánkozik a lélek, amely bennünk lakozik? De majd nagyobb kegyelmet ad; ezért mondja: Isten a kevélyeknek ellenük áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ad. Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek. Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek."

Szeretett testvérek! A múlt alkalommal, mikor olvasni kezdtük Jakab apostol levelét, bátran mondtam, ámbár némi bizonytalansággal, hogy igen meghökkentően, megdöbbentően kezdődik ez a levél. Idézzük újra, így kezdődik: teljes örömnek tartsátok, amikor különféle kísértésekbe estek!  A meghökkenést azzal oldottam, hogy ez nem üres szónoki fogás, ami után majd jön valami kellemes és szép. Mi több, biblikus kezdés ez, mert sok könyve kezdődik a  Bibliának megdöbbentő tételekkel. A bizonytalanság pedig azért fogott el, mert tudtam –  és szerintem mindenki tudta, mert sokszor olvastuk, és fogjuk is még olvasni ezt a levelet –, hogy a megdöbbentő kezdet után valóban nem édességek jönnek, hanem kemény beszéd. Olyan kemény beszéd, amelyre, megvallom őszintén, én magam természetem szerint gyáva vagyok. Én még ilyet nem vágtam a gyülekezet fejéhez: parázna férfiak és asszonyok, tisztátalanok, kétszívűek! Hogy jön ehhez Jakab?  S van-e egyáltalán értelme mindenféle keménységet mondani?

Azt mondja: teljes örömnek tartsátok, ha különféle kísértésekbe estek. Ehhez mindenféle magyarázatot lehet hozzáfűzni, nem olvastuk, csak a rákövetkező napon, folytatta az apostol, mert hogy nem Isten az, aki megkísért bennünket. „Isten nem kísérthető gonosszal, és Ő maga se kísért senkit.” (1,13) Pedig, pedig, de jó lett volna  azt a magyarázatot fűzni a levél kezdetéhez, hogy azért öröm mindenféle kísértésbe esni, mert lám, Isten kísért, a kezébe vesz, mikroszkóp alá tesz, felboncol, megméri a hívő állagunkat, mint valami mennyei minőség-ellenőrző laborban Bár nagy a rázatás, rettenetes a küzdelem, de ezt teljes örömnek kell tartani, mert az mégiscsak jó dolog, ha Isten foglalkozik velünk... Csakhogy nem ezt mondja Jakab, hanem azt, hogy Isten senkit nem kísért, legfőképpen gonosszal. A ti saját vágyaitok kísértének benneteket, mondja az apostol (1,14). A vágyaink kísértenek, a jól karbantartott haragunk, amit dédelgetünk, cumiztatunk, etetgetünk, tápszerezünk, mint egy kis babát, és alig várjuk, hogy aztán jól felnövelt haragunkat útjára bocsássuk, hogy elvégezze a dolgot (édes a bosszú!). Kisért bennünket a feledékenység, mondja Jakab apostol, a közöny a másik sorsa iránt. Kisért bennünket a zabolátlanságunk. Éppen tegnap fejeztük be a nyelv bűneiről szóló szakaszt (3. rész), ahol azt mondja az apostol, hogy az a nagy ember, aki a saját nyelvét meg tudja zabolázni. Nem az nagy dolog, ahogy valaki megüli a lovat, beidomítja az elefántot, átugratja az oroszlánt a tüzes karikán, hanem az, ha az ember a maga ici-pici nyelvecskéjét megzabolázza.  És kisért bennünket a személyválogatás (2. rész). A Böszörményi úti templomban – mint sok helyt másutt - az istentiszteleten alatt az első sor üres szokott lenni. Nyilván, Jakab szava szerint, a nagyoknak szoktuk fenntartani. S ha bejön egy „aranygyűrűs férfi” – vagyis nagy ember – már ugrunk is, és hajbókolva tessékeljük előre. Ugye, ezért üres az első sor? Vagy azért, mert nincs közöttünk nagy ember, akit előre tudnánk ültetni? Jakab szinte arcul vág a minősítéseivel.

És, amit mond, vagy kér, vagy utasításba ad, az is kemény és pattogó beszéd. Szinte vezényszavak hangzanak itt el, a közismert a kifejezéssel, lózungok, napi parancsok. És ezek a napi parancsok nem távoli emlékei a megtérésemnek kezdetén. Ezek itt mindennapi parancsok. Minden nap azzal kell kezdenünk, hogy meghallgatjuk az élet parancsait. Hiszen ezek nélkül  nagy lenn a baj, mert kétszívűek vagyunk. Nem kétszínűek, két szívűek. A kétszínű ember mást mutat, mint ami. Szép arcot mutat, de gonosz ember. Szomorúnak mutatja magát, de belül kárörvendő, Tanácstalannak tünteti fel magát, de igazából törtető. Sokféle kétszínűség van. Olyannyira, hogy számítógépes helyesírási programok erőszakosan igazítják a kétszívű kifejezést kétszínűre. (Csak megjegyzem,  hogy az okos szövegszerkesztő a Dunamelléki Egyházkerület-et folyton Dumamellékire. Tud ez a gép mégiscsak valamit!) Szokatlan, és kemény kifejezés ez: kétszívű. A zsoltár mondja:  „gyűlölöm az állhatatlanokat, de a Te igazságodat szeretem.” (119. Zsoltár 113. vers)  Állhatatlanok; az eredeti héber szó kettéhasadást jelöl, végzetes megosztottságot. Illés próféta mondja, amikor saját népét ostorozza: „meddig sántikáltok kétfelé?” (1Kir 18,21) Jakab pedig így mondja itt: „nem tudjátok, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel?” (4.vers)  Nincs kompromisszum. Vagy erre, vagy arra. A kétszívű ember azonban meghasadt, és úgy cselekszi a törvényt, hogy ezzel megsemmisíti a törvényt. Mondom még egyszer: nem képmutatásról van szó. A képmutató látszatra csinálja a törvényt, de valójában nem csinálja. A kétszívű úgy cselekszi a törvényt, hogy megsemmisíti. Úgy teszi a jót, hogy abból rossz jön ki. Ha a szívnél tartunk (bár a görög szövegben  a pszyche szó áll), hogy lehet az, ámulunk, hogy diastole rosszat pumpál, a systole a jót szív be. „Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok? Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni!” – mondja éppenséggel a nyelv bűnei kapcsán. (3,10) Hogy lehet így éli? A zsoltár azt mondja: éljen az én lelkem, hogy dicsérjen téged (119. Zsoltár 175), vagyis egyedül azért tartom érdemesnek élni, hogy Istent dicsőíthessem, és igazságában járhassak. Hát hogy lehet akkor meghasadtságban élni, kétfelé sántikálni, kétszívűnek lenni?  De mindjárt parancsokat is mond az apostol, és a parancsokban van a kibontakozás. Azt mondja: „engedelmeskedjetek azért Istennek, álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.”

Először erről az engedelmességről kell alaposabban szólni, mert ez az első részben olvasott állhatatosságnak a párja. Múlt alkalommal hosszasan fejtegettem, hogy miféle állhatatosságról (hypomone) van itt szó, mit jelent alatta maradni a dolgoknak, ott maradni, ahova Isten állított. Felvesszük a keresztet. Ezt nevezzük béketűrésnek (Jakab 5,11!), a helyben maradás csodálatos képességének. S azért csodálatos, mert ebből születik meg a reménység, a reménység ellenére való  remény, amiről Pál apostol beszél (Róma 4,18). Most pedig alávetésről, vagy alárendelésről hallunk (hypotagma). Az engedelmesség ugyanis azt jelenti, hogy az ember aláveti – egész pontosan: alá-rendeli – magát valaminek. Ha az passzívumnak tűnik, hogy adott helyzetben maradva kitartok, nem szökök ki belőle, hanem elhordozom, akkor itt most aktívumról van szó: engedelmeskedünk Istennek. Továbbá, folytatja Jakab: álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.

És itt megint zavarba jövünk. Olykor divat Jakabot és Pál apostolt szembe állítani. Pál apostol azt mondja, hogy egyedül hit által, kegyelemből üdvözülünk, Jakab meg azt mondja: mutasd meg a te hitedet cselekedetedből. De az okos teológusok ezt összehangolják (például Kálvin, remekül igazán). De most itt nagyobb a baj.  Azt mondja Jakab: „álljatok ellene az ördögnek!” Jézus meg azt mondja a Hegyi Beszédben: „ne álljatok ellene a gonosznak!” (Máté 5,39) Az még rendjén volna, hogy Pál meg Jakab vitatkozik. Pál és Péter is vitatkozott, olvasunk is róla a leveleikben. De hogy Jakab Jézus szavával ellentétes dolgot mondjon? Hogy van ez? De nézzük meg! Jézus a bosszúállást tiltva mondja, hogy ne álljatok ellene a gonosznak. Vagyis: ha ellene állok a gonosznak, az azt jelenti: bosszút állok, visszaütök, nem hagyom annyiban. És leginkább az igazamat nem hagyom. De Pál is azt mondja: szerelmeseim, ne álljatok bosszút magatokért, enyém a bosszúállás, én megfizetek, mondja az Úr. Jóval győzd meg a gonoszt! (Róma 12,19-21) Vagyis Jézusnál a rossznak való ellenállás: bosszúállás. Amihez aztán mindenféle stratégiát kell kitalálnom. És máris csoportosítom az erőimet. Elküldöm a kémeimet, tapogassák ki az ellenség gyenge pontjait. Még a meteorológiát is tanulmányozom, hogy esős idő lesz-e, vagy süt-e a nap, ha harcra kerül sor. Terepszemlét is tartok, hova csoportosítsam a csapataimat. Aztán a főparancsnokságon a tervező asztalom körül várnak a tábornokaim. A tábornokaimat így hívják: harag, közöny, zabolátlanság, személyválogatás, kevélység, mind kipróbált, remek stratéga. Ők az én tábornokaim. És együtt kiváló haditervet szövünk... Nincsen itt semmiféle ellentét Jézus szava és Jakab szava között! Mit mond Jakab? „Hát honnét vannak a háborúk, a harcok közöttetek,  ha nem a ti gerjedelmeitekből, melyek tagjaitokban vitézkedtek..., gyilkoltok és irigykedtek, harcoltok és háborúskodtok.” Csupa harci metafora. (Polémia, machia, stratégia.) Ismerős szavak. Vagyis, ha nem a Jézus szavát követed, és visszaütsz, ellentámadást indítasz, azzal éppen azt teszed, amit Jakab kárhoztat. És nem hallgatsz a kérésére! Jakab azt mondja: állj ellene az ördögnek, és elfut tőled. Mit jelent az ördögnek ellenállni?  Azt jelenti, hogy nem dőlsz be a kísértésnek. Sok-sok kísértés vesz körbe, óriási nyomás nehezedik rád, de ha hallgatsz Jézusra és Jakabra, akkor nem ütsz vissza! De lelki értelemben igenis ellenállsz. Azt mondja az apostol: kívántok valamit, és ennek érdekében gyilkoltok és irigykedtek, harcoltok és háborúskodtok, ám nem nyerhetitek meg. Miért? Mert kívánjátok, de nem kéritek! A kívánás szó is harci kifejezés; az epithyme szót használja Jakab, ez pedig thymos szóból származik. S a régiek ezzel írják le, azt amikor a katonák a csata előtt, úgymond, fölszívják magukat. Mindenkinek kiosztják a rumot, kell egy kis átmelegedés, de főleg indulat. A  beszédet tart a csapatoknak. (A modern korban Napóleon volt a leghíresebb erről. Minden csata előtt beszédet tartott a katonáinak. Állítólag a waterlooi csatát azért vesztette el, mert beteg volt, és nem tartott beszédet.) Feltüzelni a katonákat, ez a cél, hogy aztán thymos-szal, bősz indulattal menjenek a csatába. És ebből származik az epithymia kifejezés, ez pedig azt jelenti, hogy az ember eltökélten, beszűkült epekedéssel, bősz sóvárgással  kíván valamit. És nemcsak akarja, hanem elő is ront, hogy megszerezze. „Zúgva, bőgve törte át a gátot, el akarta nyelni a világot!” -  ezt a Tiszára mondta Petőfi. Én meg azokra az emberekre mondom, akik mindenkin áttörtetnek, szerző haditervük is van, és számos titkos fegyverük. Milyen kemény beszéd ez, amit itt Jakab mond! Hát közöttetek honnan vannak ezek a harcok? Honnét vannak ezek a gyilkolások? Honnét vannak ezek a vérontások? Honnét vannak ezek a stratégiák? Hát nem a tagjaitokban vitézkedő (katonai szolgálatot teljesítő) vágyak miatt?

 És itt látjuk meg a kétszívűség tragikus értelmét. Hiszen a szív is egy tagunk, és a megosztott szív is egy tagunk, a kettős szív is egy tagunk. Miféle orvosi, antropológiai csoda, hogy valakinek két szíve van?! És az egyik harcol a másik ellen. Ám ez a harc kivetül az egész életünkre, és ha én  a másikon bosszút akarok állni, vagy a másikon diadalt akarok aratni, a másikat magam alá akarom gyűrni, akkor csak vágyakozás és epekedés van, de kérés nincs. De Jakab már a levél kezdetén arra tanított, hogy ha nincsen bölcsességünk megállni a nagy rázattatásokban, akkor kérjük el Istentől, éspedig hittel, imádságban kérjük.  És itt is azt mondja, lám: csak vágyakoztok, de nem kértek! Mintha elfelejtettétek volna, hogy a legcsodálatosabb erő, a legcsodálatosabb valóság az imádság. Igen hasznos az igaz buzgóságos könyörgése -, mondja később (Jakab 5,16) Ha tudod, mi az imádság titka és ereje, akkor azt is tudod, hogy kérésed biztosan elérkezik Istenhez, Ő pedig szemrehányás nélkül  kész adni azoknak, akik kérnek. 

Tehát hogyan álljunk mi ellene az ördögnek? Úgy és olyannyira, hogy megfutamodjon? Ha a zsoltárossal együtt vallom, hogy nem érdemes másért élni, csak azért, hogy megismerjem Istent, jóságát megízleljem, és dicsőítsem őt – és érdemes másért élni? nem érdemes másért élni! – , akkor szorongat igazán az a kérdés, hogy miképpen oldódik le rólunk a kísértés megannyi bilincse, hogyan lehet kiszabadulni a gúzsba kötözöttségből? Jakab válasza sorsdöntő: engedelmeskedjetek az Istennek, álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek!

Legyen tehát ez az életrended: rendeld alá magadat Istennek. S hogy ez mit jelent, azt nyomban a következő versből értjük meg: közeledjetek az Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok (4,8). Istennek engedelmeskedni azt jelenti, hogy közeledünk Őhozzá.  Mostanában úgy értik az Istenhez való közeledést, hogy ez a lehetőségek világába tartozik. Ez egy opció a sok közül. S ha éppen van időm, kedvem, hát elkezdem Istent keresni (keresgélni). Annyira meg van verve a mai keresztyénség, hogy ha látnak valakit, aki úgy, a maga módján keresgéli Istent, mi máris irtó boldogok leszünk tőle. Tiszikém - mondta nekem egyszer egy vagány pacák –, én kereső vagyok! Mit tetszik keresni? kérdeztem tőle. A postaládát! – sütötte el a poént. Én meg azt hittem, hogy Istent keresi – próbálkoztam. De csak jót nevetett rajtam. Az ám, amikor Jakab azt mondja, hogy közeledjetek Istenhez, keressétek Istent, akkor más igéket is hozzá kell hallanunk. Például, amit Péter mond Jézusnak: Uram, kihez mehetnénk? Tenálad van az örökélet beszéde.  (Jn 6,68) És, hogy micsoda nagy kegyelem ez, hogy közeledhetünk. Egykor csak Mózes közeledhetett az Úrhoz, a többiek, a tisztátalanok nem (2Mózes 24,2). És én immár hova meneküljek, és kihez folyamodjam? Vajon nekem nyit-e Isten tágas tért? Vagy csak Dávidnak? (Zsoltár 31,9) Vagy legalább egy kis rést nyit-e nekem, hogy kijussak a bajból és a nyomorúságból! Bizony, nincs hova mennem, csak Istenhez! Nincs más lehetőségem. Közeledjetek Istenhez –, mondja Jakab. És ebben nincsen kompromisszum. Nincsenek hosszúra nyúló egyezkedések. Ez nem Brexit-alku. (Nemrégiben olvastam egy tréfát. 2119-ben az EU-ban Brexit-napot tartottak, amelyen az EU soros elnöke, egy brit miniszter vitte a szót,  aki elmondta, hogy ugyan senki nem tudja, honnan ered ez a szép hagyomány, de immár száz esztendeje ünneplik a Brexitet, mint a angolok legszebb hozzájárulását a közös Európához.) Jakab kemény beszéddel  elvágja a kompromisszumok útját:  közeledjetek az Istenhez! Nincs puhatolózás , nincs mérlegelés, ötletelés, hogy ma csal valahogy meggyőzzük ördög őfelségét, hogy hagyjon minket békén! Például, felhívjuk a figyelmét, hogy náluk sokkalta fontosabb emberekkel van tele a világ, foglalkozzon velünk,  nekünk meg adjon egy kis szuszt. Jakab csak mondja:  közeledjetek az Istenhez! És elfut az ördög tőletek. Hogyan? Ez is egy hadi kifejezés. Például, amikor egy sereg a föltoluló ellenség elől elmenekül, mert nincs más, menekülniük kell.  Nos, ez a szabály: menekülj Istenhez, és elmenekül tőled az ördög. Menekülj Istenhez, mert nincs más lehetőséged. És akkor elmenekül tőled az ördög, mert neki se marad más lehetősége, mint hogy elmeneküljön. Hogyan és miért?  Mert itt van a boldog ígéret is: közeledjetek az Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok. Értitek, testvérek? Nagy bajodban, nyomorúságodban ne azon törd a fejed, hogy hátha volna még valami stratégia, valami cselekvési terv, valami jó program, - hanem közeledj Istenhez!  Hadd idézzem a régi bölcset, aki azt mondta: a keresztyénség nem programot hirdet, csak annál jobbat: reménységet! Nincs program, reménység van. Közeledj az Istenhez, és közeledni fog hozzád. És ahogy közeledik hozzád, és érvényre juttatja fölötted királyi uralmát, mert alávetetted magadat, mert odaálltál a Krisztus zászlója alá, mert hozzá tartozol. Az apostol ígérete szerint: elszakíthatatlanul tartozol hozzá (Róma 8), mert Istentől Krisztusért és Krisztusban semmi nem szakít el. S akkor nem marad más az ellenségnek, mint elmenekülni! De lám, nem te győztél, hogy aztán kiakaszd a kutyabőrt a falra; nem te győztél, hogy a valami győzelmi trófeát tégy a polcra. Nem te győzted le a kísértőt, a rosszat, a gonoszt, az ördögöt, hanem a Feltámadott Úr! Ellenállni a gonosznak az jelenti, hogy oda állasz Krisztus zászlója alá. Jakab szavára rímel az, amit a zsoltárban olvastunk: „akkor örvendezni fog az igaz, és Istenhez menekül, és dicsekedni fognak az egyenes szívűek!” (Zsoltár 64,11) Így gyógyul meg a kétszívűség! Így lesz a kétszívű emberből  – az útjában mindenkor állhatatlanból –, akit a tenger hullámai ide s tova csapnak, így lesz  a döntés képtelen emberből egyenes szívű, egy ügyű ember.  Közeledjetek Istenhez, és Ő közeledni fog hozzátok. Ámen

Imádkozzunk: Mennyei Atyánk a mi Urunk Jézus Krisztusunk által! Sokszor tapasztaljuk, hogy mi sem vagyunk más, mint Istenhez hanyatló árnyék. Mégis köszönjük, hogy most igéddel arra buzdítasz, hogy szent életfolytatással, buzgó igyekezettel jöjjünk Hozzád, sőt meneküljünk, és keressünk Téged - alávetve magunkat igazságodnak, irgalmasságodnak, szent életrendednek. Nem akarunk kétszívű emberek lenni, megosztottak, meghasadtak, reménytelenül vergődők, gonosznak kiszolgáltatottak; hanem szeretnénk igazságod szerint járni, hűségben, tisztességben, irgalmasságban, könyörületben, áldozatkészségben, mértékletességben, s legfőképpen szeretetben . Segíts meg bennünket ebben. Hozzád igyekszünk, Hozzád közeledünk, Hozzád folyamodunk, légy oltalmunk és erősségünk.   Kérünk, Urunk, gyógyítsd betegeinket. Hálát adunk sok-sok gyógyító csodádért, és így kérünk  szenvedő, kórházban levő, otthon gyötrődő testvéreinkért. Újítsd meg egészségüket, egész életüket, hogy köszönthessük őket itt, a gyülekezet közösségében, áldásodon ujjongva, és együtt magasztalva Téged. A gyászolókért is könyörgünk, különösen azért a családért, akik a ránk következő héten állnak meg szerettük ravatala mellett, és átélik, hogy körülvették őket a halál kötelei. A halálon győztes Krisztus erejével, az eljövendő világ erőivel vigasztald, bátorítsd és újítsd életüket. Könyörgünk megannyi próbatételünkben, add, hogy a Te igéd életnek ereje legyen  bennünk, számunkra és mások számára, hogy megálljunk ott, ahova állítottál, és hogy a rossznak ellene tudjunk állni, sosem fizetve rosszal a rosszért, hanem jóval legyőzve a gonoszt. Te imádságainkat szemrehányás nélkül, készségesen meghallgatod, mert Krisztus nevében kérünk. Köszönjük. Dicsőség neked! Ámen