Keressétek Isten Országát!

Szeretett Gyülekezet! Kedves felszentelendő lelkipásztor Testvéreim!

Püspökként kiharcoltam magamnak azt a privilégiumot, hogy havonta egy vasárnap minden bejelentés nélkül, szabadon eljárok más gyülekezetekbe, mint egy rendes református ember, aki éppen arrafelé jár vasárnap. Bemegyek a templomba, részt veszek az istentiszteleten, és hallgatom az igehirdetést. Szeretek igehirdetéseket hallgatni, legkevésbé a magamét, és leginkább másokét. A Purgatóriumban, ami nincs, az lesz az én tisztító tüzem, hogy életem „legeslegjobb” igehirdetését fogom végtelenített változatban hallgatni. Szóval, szeretek igehirdetéseket hallgatni. Másrészt pedig képet kapok, ha szabad ezt mondani: a közönséges vasárnapi gyülekezetekről is. Hogyan él a gyülekezet, hogyan szolgál a lelkipásztor? Ezeknek az igehallgatásoknak és „gyülekezet-látogatásoknak” idővel lett egy különös lenyomata bennem. Meg tudom állapítani, hogy mikor nem készült a lelkipásztor, éspedig abból a mondatból, amikor így kezdi az igehirdetését: »Szeretett gyülekezet, kedves testvérek! Készülődés közben az jutott eszembe…«  Na, én ebből tudom, hogy nem készült. Mert ha a prédikátor készült-e az igehirdetésre, és mennyit készült rá, az nem tartozik a gyülekezetre. Mondja el, amit az Úrtól kapott.

Azért hoztam ide ezt a megjegyzést, mert felolvasott szakasz nagyon különös összefüggésben hangzik el. Korábban Jézus már jelezte tanítványainak számára, hogy hamarosan eljön az idő, amikor ki kell állniuk, el kell mondaniuk bizonyságtételüket. Sőt, eljön az idő, amikor ők, a tanítványok apostolokká, küldöttekké lesznek, és arra lesznek felhatalmazva, hogy Isten országának megváltó, nagyszerű titkait hirdessék. Jézus ehhez buzdításokat is fűz. Mert az, hogy felfoghatatlan isteni titkot kell hirdetni, megrémíti az embert. Hiszen ez ellenállásba fog ütközni, konfliktusok támadnak belőle, és ez bizony ijeszti a tanítványokat. Jézus tehát bátorítja őket, és így fejezi be: »mikor pedig a zsinagógákba visznek titeket, és a fejedelmek és hatalmasságok elé, ne aggodalmaskodjatok, mi módon vagy mit szóljatok védelmetekre, vagy mit mondjatok, mert a Szentlélek azon az órán megtanít titeket, mit kell mondanotok.« És ahogy Jézus ezt mondja a tanítványoknak, az ott álló sokadalomból bekiált valaki: »Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!« Milyen különös félreértés ez,  mondhatnám. De odateszek mögé egy kérdőjelet. Valóban félreértése ez annak, amit Jézus mond? Az imént még azt mondja tanítványainak, hogy a tanúság óráján a Szentlélek megmondja nektek, mit kell mondanotok. S jön máris a szó: »Mester, mondd meg az én testvéremnek...!« Íme, itt az óra, itt a pillanat. Akinek Isten a Lélek ajándékát adja, az nyilván bölcsességgel, erővel, hatalommal és tekintéllyel a testvérek vitájában is meg tudja mondani, hogy mi a teendő. Mondd hát meg a testvéremnek...! Felszentelendő lelkipásztor testvéreim, sok pillanata lesz az életeteknek, mikor ezt halljátok: mondd meg! Mondd meg, nagytiszteletű úr, a testvéremnek, mondd a szomszédomnak, mondd meg a haragosomnak, mondd meg presbitereimnek, mondd meg ennek, annak..., hiszen Jézus is megmondta, nem kell az ilyen helyzetekben aggodalmaskodni, mert a Szentlélek megtanít, mit mondjatok. De ide kell tenni a másik kérdőjelet is. Valóban erről beszélt Jézus? Valóban azzal buzdítja tanítványait, hogy ha eljön a döntés megannyi a nehéz és drámai pillanata, elég csak fölfohászkodunk, és jön a Lélek, és nyomban meg is tanít arra, hogy mit mondjunk? Úgy tűnik, akik ott állnak a sokadalomban, így értik Jézusnak a tanítványokhoz mondott szavait. Halljátok csak ti is a szívetekben ezt a visszhangot: igen,  azon az órán a Szentlélek megtanít, hogy mit mondjatok, ha bekiabál nektek valaki: mondd meg...!  Tégy igazságot a testvérem és köztem, kötelezd, hogy ossza meg velem a vagyont, rendezze el velem a dolgot, béküljön ki velem...! Ezernyi lelkipásztori vallomásból tudhatnék efféle szép siker-történeteket idézni, amikor a lelkész bölcs szóval kimondta, hogy mi legyen, és elcsitultak a testvéri viszályok. Vagy a civakodó presbitériumban mondott a lelkész egy bölcsességet, és minden a helyére került. Micsoda siker-történetek ezek! De erről beszél Jézus? Nem erről beszél! Hanem arról, hogy a Lélek  a drámai órán, amikor félelem vesz elő, kétségbeesés hatalmasodik el rajtunk, gyötrelmek kínoznak, mert bár tudnád, hogy mit akarsz mondani, úgy elszáll a gondolat és a szó, mint a pihe, és a legszebben felépített mondatok, legalaposabban elgondolt és összerendezett érvek mind elpattannak, mint egy buborék, és csak a feloldhatatlan életgörcs marad: itt vagyok, védtelen és kiszolgáltatott vagyok, mit mondjak?!

Csodálatos Jézusnak ez a buzdítása: azon az órán a Lélek megtanít... Éppen ezért hadd buzdítsalak titeket,  jövendő igehirdetőket Ravasz László mély bölcsességével, aki azt mondotta: az igehirdető mindig kész van, és sosincs kész. Legyetek mindig készek, és tudjátok, hogy sosem tudtok igazán készek lenni. Hagyjátok meg szívetekben a református igehirdetőnek ezt a boldog Lélek-váradalmát! Milyen fontos ez a szó: azon az órán! Akkor mondja meg a Lélek. Ez szent kiszolgáltatottság. Nem elesettség, hanem az egyetlen lehetőség, hogy a Lélekre hagyatkozzunk. Nincsenek előre betanult mondatok, nincsenek ezerszer elmondott siker-prédikációk! (Ám, ha gondoljátok, csatlakozhattok hozzám a Purgatóriumban, hogy hallgassátok életetek legjobb igehirdetéseit végtelenített változatban.) Hanem inkább minden órán nyissátok meg szíveteket: jövel,  Szentlélek Úristen! Jövel, Szentlélek, add szívembe a gondolatot, add számra a szót, add nekem azt, amit mondanom kell, amit Te akarsz mondani! Mert, ha nem azt mondom, amit mondanom kell, hanem csak azt, amit én jónak vagy illőnek gondolok, vagy csak azt, ami bejáratott és bevált, az éppen ugyannyit fog érni,  mint a nem készülő lelkipásztor mondata: készülés közben… Készülés közben? Készülés közben kiáltsátok a Lélekhez! Készülés közben mélyedjetek el az igében, imádkozzatok üzenetért és imádkozzatok azokért, akikhez elküld az Úr: fejedelmekhez, királyokhoz, egyszerű emberekhez, rafinált értelmiségiekhez, lázongó fiatalokhoz, unatkozó iskolásokhoz, kecskemétiekhez, baranyaiakhoz, határon túli magyarokhoz! Nyissátok meg a szíveteket és várjátok a Lélek ígéretét! Maga az Úr ígéri, hogy megadja. És az Úr igazmondó. Megadja azon az órán. Készüljetek, hogy a Léleknek van mondandója!

Van itt egy másik szó is Jézus buzdításában, mert meghallotta a bekiáltást és felveszi a szálat. Elutasítja a kérést és visszakérdez: »atyámfia, ki tett engem bíróvá vagy osztóvá« Majd inti a sokaságot is, óvja őket a telhetetlenségtől, és újra a tanítványokhoz fordul, akiknek példabeszédet mond. Én most egyetlen szót emelek ki ebből, ezt járjuk körbe. A példa arról szól, hogy egy gazdaembernek áldott esztendeje volt, és ezért úgy dönt, hogy  lerontja a régi csűröket, nagyobbat épít, és elteszi magát kényelembe. És ekkor felhangzik egy másik bekiabálás, egy isteni szó. Látjátok, milyen az Isten! Még a magabízó emberhez is szól. Még a magabiztos emberhez is szól. Hogyan dicséri magát a gazda? Ezt mondja: »egyél, igyál, tedd magad kényelembe, sok időre, sok mindened van!« Bankválság, kit érdekel? Gazdasági válság, kit érdekel? Lesüllyedés, kit érdekel? Itt van nekem minden!  A nehéz időkre is futja belőle! Minden közgazdász megdicsérné. Gazdasági minisztert kellene belőle csinálni. És ekkor hangzik az isteni szó: »bolond, még ma éjjel elkérik a te lelkedet, és kié lesz, amit magadnak gyűjtöttél?«  Ezt a szót szeretném kicsit rövidebben körbejárni: bolond. Ez a szó itt Lukács evangélistánál különleges, ha nem értitek félre: delikát kifejezés. Ez nem ugyanaz, általában az az evangéliumokban, Pál apostol leveleiben olvasunk. A szó általános értelemben az ügyefogyottat, az értelem nélküli embert, jelenti, akiről ránézésre is kijelenthető, hogy bolond, mert például, homokra építette a házát. Itt nem erről a bolondságról van szó. Az afrosz görög szó idézi az ellentétét: a froneszisz-t, ami az értelmességet jelenti. Magyarra így lehetne pontosan fordítani: ész-telen – esztelen. Milyen megdöbbentő ez. Hiszen ez a mi emberünk éppenséggel eszes. Milyen jól végig gondolta és megtervezte a jövőt! Még vállon is veregethetné magát, hogy mennyi esze van. Tervez, ésszel él. És ebbe hasít bele egy hang éppen azon az órán, amikor csak úgy slappog az önvállveregetéstől, az öndicsérettől, és önmagának adja a közgazdasági Nobel-díjat , éppen ekkor szól be az isteni hang: esztelen! Lám, ami kijön a gondolkodásodból, az bolondság. Tervezel, és a tervezésedből életcsőd jön ki. Utat készítesz magadnak a jövőbe, de az az út nem visz sehova. Építesz, és kinek építettél? És még azt mondod magadnak, hogy tedd magad kényelembe? Hiszen a legszorongatóbb halálos veszedelem kellős közepén vagy. Bolond!  Megrendítő ez a szó, valamit nagyon mélyen elmond arról, ahogyan az ember, ha magában bízik, és kezdi önmagának tulajdonítani Isten drága ajándékait, pontosan azzá lesz, amit e példázatban mond Jézus: bolond, ész-telen. Egyszer egy fiatal lelkészt kapacitáltak egy kedves gyülekezetbe. A meghallgatáson mindenféle fura kérdéseket tettem fel neki, hogy például, miből tartja a konfirmációt, hány órát szokott készülni a prédikációt, stb. Az esperes is hasonlókat kérdezett tőle és  gondok is.  Aztán kiment a gyülekezeti delegáció, és az esperes megkérdezte a jelölttől: csak azt furcsállom, tiszteletes úr, hogy egy te egy felől nem érdeklőtél. Mit kellett volna megkérdeznem? – válaszolt a fiatalember. Hogy mennyi lesz a fizetésed! – válaszolt az esperes. De mindebből úgy gondoljuk – folytatta az esperes –, hogy kitűnő lelkipásztor lesz belőled. Mennyi lesz a fizetésem? Mekkora a parókia? Van-e már szolgálati autó? És van-e extra?  Ez legyen mindig az utolsó kérdés! Mindazáltal, közbe vetve, ezzel nem azt jelzem a jelenlevő presbitereknek és gondnokoknak, hogy a fizetés, a lakás, a szolgálat feltételei nem számítanak. Dehogynem számítanak! Mit mond Jézus ennek a szakasznak a végén? Nem azt mondja, hogy az a jó tanítvány, aki a földi élete során a földi szükségekről nem vesz tudomást. Nem azt kívánta követőitől, hogy még sáskát és erdei mézet se egyenek, hanem azt, hogy ne ezek körül forogjon az életük. A körül forogjon az életetek, hogy mi az üzenet, amit Isten rátok bízott, és elérkezik-e általatok mások szívéig?

S végül itt azt mondja Jézus: csak keressétek az Isten országát,  és ezek mind megadatnak nektek. Szó szerinti fordításban, ezeket mind Isten hozzátoldja. Ráadásként rátetézi. Aki az Isten országát keresi, azt Isten megajándékozza. Mivel? Éppen azzal, amire az embernek ebben az életben elemi szüksége van. Tolsztoj mondja Jézus szavára hivatkozva: a Mester azt mondja, keressétek először Isten országát, és mindez a többi megadatik nektek, majd hozzáteszi: az az ember tragédiája, hogy megfordítja a sorrendet, és először ezt a többit keresi, és így egyiket se kapja meg. Először Isten országát keressétek! A keresztyénséget mintegy kétszáz esztendeje különös betegség gyötri. Sokat hallom ezt a mondatot: építsük az Isten országát! De idézzétek fel délelőtt elmondott eskütöket: elkötelezem magam Isten országa terjesztésére és az anyaszentegyház építésére! Ez nagy különbség. Isten országát terjesztjük, hirdetjük, Isten országát keressük. Az egyházat építjük. Az egyház épület, ahogy erről Pál apostol a Korinthusi levélben beszél. Isten országa azonban jön. Kálvin ezt így mondja, hogy előbb a mennyei Jeruzsálemnek kell megépülnie, ahonnan a bűnöknek bocsánata, Isten megkegyelmező szeretete, újjászülő irgalma kiárad reánk, s abból épül az anyaszentegyház. Ne akarjátok Isten országát építeni, keressétek az Isten országát! Ne akarjátok a mennyei Jeruzsálemet felépíteni, meg van az építve, és majd ha eljön az ideje, aláereszkedik, mint vőlegénye számára felékesített menyasszony. Isten országa jön! Boldog az az ember, aki Isten érkező országának elébe megy, keresi, várja, reméli, kutatja! Aki így él, az az összes többit – hogy, mi lesz az asztalon, lesz-e fizetésem, tudom-e a gyermekeimet taníttatni, telik-e erre, telik-e arra, megkapja. Lesz-e nyakkendőm? Például. Lám, én nem hoztam ide nyakkendőt, de köszönöm a kecskeméti lelkipásztornak, aki adott! Lám, Isten gondoskodott rólam. És mi lesz az életemmel? Jézus azt mondja: aki az Isten országát keresi, arra kiárad Isten irgalma, szeretete, kegyelme, arra kiáradnak Isten megszentelő erői,  és az ezt az összes többit ráadásként megkapja. Nem az Isten országa a ráadás, nem a mennyország a bonusz, Isten országa az az alap. Ez a kiindulás, a kezdet és ez a megérkezés. Ami közte van, az a ráadás. Keressétek Isten országát, hirdessétek Isten országát, hívjátok meg másokat is Isten országa keresésére, Isten áldásának várására, s az összes többi megadatik nektek. Még az a szó is megadatik, amit majd sok-sok órán, egész életetek során mondanotok kell. Ne aggodalmaskodjatok, keressétek Istennek országát, és a többi megadatik nektek.  Ámen