Kell

Minden, ami Isten és ember dolgára tartozik, Jézusban központosul. Mindent, amit Isten országáról tudni akarunk, Jézusban tárul fel. Minden út, amelyen Istenhez akarunk jutni, Jézusban egyesül, mert Ő az út, és csak Őáltala mehetünk az Atyához. Minden dolgunk, ha Istennel van dolgunk, márpedig egész életünkben Istennel van dolgunk, Jézusban nyer értelmet. A Kálvin téri gyülekezet történetének is, jelenének is, és eljövendőjének is ez a közepe, Jézusban, Jézussal és Jézus által.

A felolvasott történet az evangélium hirdetésének kezdetére vezet, és egy nagy feszültséget mutat, de éppen ebben a feszültségben rejlik a mi egész keresztyén életünknek minden ereje, jövője és reménysége. A korábbi szakaszokban azt olvastuk, hogy Jézus, Szentlélekkel felhatalmazva, megkezdte Isten országának a hirdetését. És  szinte megdöbbenünk, milyen nagy szabadsággal, természetességgel tanított, gyógyított, űzött ki ördögöket, és fordította a szíveket Isten szeretete és irgalma felé. Ha éppen csodát tett, gyógyított, szabadított, ezekre utalva levonta a konklúziót, és közölte: ezek azért történtek így, mert elközelített az Isten  országa. Tehát együtt történik a kettő. Hirdette az országot, és királyi bőkezűséggel adta Istennek minden áldását. Nem csoda, hogy amikor elvonul magányosan imádkozni, az Atyával együtt lenni, akkor a sokaság, akik megtapasztalták a kegyelemnek ezt a bőséges áradását, szinte hajszával nyomul utána. Az 5. rész elején így mondja erős szavakkal Lukács evangélista: kitódultak hozzá. És az sem csoda, hogy amikor látták, hogy Jézus további szolgálatra menne, tartóztatják. Maradj velünk, ne menj tovább! Mert volna még mit tanulni, még tisztulnia kell a szívünknek, és vannak még gyógyulást remélők, vannak még megszállottak, szabadulásra várók. Még nem bontakozott ki bennünk és közöttünk teljesen az Istennek országa. És ekkor hangzik el az a szó, ami a feszültséget felállítja, létesíti. De ha a szívünkbe vesszük, és átadjuk magunkat ennek az igének, akkor értjük meg igazán, hogy mit mond Jézus. Azt mondja az őt marasztalóknak: egyéb városokban is hirdetnem kell az Isten országát. Kell.

Ma is drámai ez a szó, mert mi olyan világban születtünk és növekedtünk fel, egy olyan világ áldásait próbáljuk élvezni, amelyben van egy tilalmas szó, és ez a tilalmas szó az, hogy: kell. Mondjuk inkább és szívesebben: szabad. S még inkább, szeretjük ezt a szót: lehet. Ezt a szót is nagyon szeretjük: lehetőség. De ezt a szót nem szeretjük, sőt gyűlöljük: kell! Ez tilalmas szó. Ahogy elnézem a mai világot, és lapozgatom a közbeszéd szótárát, szórendjét, amit sokan úgy neveznek: politikai korrekt, látom, a tilalmas szavak között első helyen van ez, hogy: kell.

Ám ha visszalépünk az evangéliumokhoz, még inkább elcsodálkozunk, hogy milyen keveset olvassuk ezt a szót, hogy: kell, legalábbis úgy, ahogy itt a görög szövegben áll. Ez itt egy egészen speciális szó. Talán úgy lenne pontos visszaadni, hogy: szükséges, vagy szükségszerű, parancsoló, elkerülhetetlen. De így jó, ahogy olvastuk: kell. Ritkán halljuk. Az evangélisták is takarékoskodnak vele. Nem azért, mert félnek ettől szótól. Nem azért, mert a 21. század bolondériáit akarnák ezzel megalapozni, hanem azért, mert ez egy minősített szó. Hadd idézzek fel néhány helyzetet. Amikor Jézus szülei kétségbeesetten visszamentek Jeruzsálembe, és keresték a 12 éves Jézust, nem tudták, hol van. Aztán ráakadtak a templomban az írásmagyarázók, a doktorok, a tudósok között, és édesanyja, Mária felrótta neki: Fiam, miért csináltad ezt velünk?! Akkor Jézus azt mondja: nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell foglalatoskodnom? (Lk 2,49) Aztán az evangéliumi történetben szinte eltűnik ez a szó. De most itt újra felbukkan, mikor a sokaság tartóztatná Jézust. Miért csinálod ezt velünk? Megízleltetted velünk Isten országa jó ízét, és tovább mégy? És ekkor azt mondja Jézus, nekem más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát. És megint eltűnik a szó. Aztán amikor a megdicsőülés csodálatos látomása után Jézus aláereszkedik a hegyről, és elkezdi a tanítványainak mondani: most az Ember Fia felmegy Jeruzsálembe, elárulják, elfogják, elítélik,  halálra ítélik, keresztre adják, meghal és eltemetteti, a kétségbeesett tanítványok pedig tartóztatnák vissza, akkor azt mondja Jézus: így kell ezeknek lenniük (Lk 17,25). Amikor pedig feltámadt és a csüggedt tanítványok mellé állt, akik mentek hazafelé Emmausba, így magyarázza nekik a történteket: ezek azért lettek, mert be kellett teljesedniük az Írásoknak (Lk 24, 46) Kell, kell, kell. Ezért küldetett Jézus. Az egész evangéliumban, a megváltás jó hírében, az Isten szabadító szeretetében, a Teremtő hozzánk való hűségében, az Isten szeretet-forrásainak felfakadásában, az életünk helyreigazításában végestelen végig ott van mélyen ez a szó, hogy: kell.

felfakadásában, az életünk helyreigazításában végestelen végig ott van mélyen ez a szó, hogy: kell.

Ezt mondja most Jézus az őt körülvevőknek: egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Istennek országát, mert ezért küldettem. És ebből azt értjük meg, hogy az isteni kell köré, az örök isteni tanácsvégzés köré rendeződik minden. Ebben a kell-ben, ebben az isteni akaratban bontakozik ki egész keresztyénségünk lényege. Minden egyéb csak függelék. Azt mondták a régiek, hogy ott van anyaszentegyház, ahol Istennek igéjét hirdetik (szorosabban: ahol az Isten országának drága evangéliumát hirdetik), a sákramentumokat kiszolgáltatják (vagyis kiszolgáltatják a keresztséget, amely emlékeztet a bűnökből való megmosatásra, és amely gyermekké fogadtatásunk jele és pecsétje, továbbá megosztják  az úrvacsorát, amely ezt a kell-t, Jézus halálát és feltámadását hirdeti). Ott van tehát  anyaszentegyház, ahol eleven és mindent áthat ez a kell. Az összes többi függelék. Amikor Kálvin magyarázza, hogy nekünk Isten kegyelméből kell megigazulnunk, s nekünk Isten jóságos, ingyen való szeretetéből kell Isten ítélőszéke elé odaállni, és nekünk a Krisztus tökéletes érdeméért kell igazságot kapnunk, azzal zárja, hogy az összes többi ennek a függeléke. Leginkább az a függelék, amit mi a legjobban szeretünk, ez pedig a  szabadság. A szabadság Isten kegyelmének a függeléke, vagy függvénye. A szabadság ennek az isteni kell-nek a függeléke. És minden, ami az egyházban történik, ebből a kell-ből táplálkozik. Templomot építünk, de kell-e templomot építenünk? Kórust szervezünk, de kell-e kórus, és kell-e orgona? És kell-e megújítanunk a templomunkat?

De ha az Isten országa él a szívünkben, vagyis ez a döntő isteni kell, akkor sok minden egyéb következik ebből. Akkor megértjük, hogy ezért építünk hajlékot. Ezért tették le az alapkövet 200 évvel ezelőtt, ezen a napon, a pesti reformátusok, mert hajlékot akartak építeni a hívő gyülekezetnek. Hajlékot, ahol Isten nevét magasztalják, ahol a háromszor szent Isten dicsőségére szól a zsoltár, ahol megkereszteltetnek a gyermekek,  ahol fogadalmat tesznek a házasulandók, ahol veszik a kenyeret és a bort, ahol elnyerik Isten vigasztalását, ahol elvégzik a közimádság oly szükséges alkalmait. Érezzük, mindegyik mögött ott van a kell.  Isten országát kell hirdetni. Isten országának kell élnünk, nekem is, nektek is.

Mert Isten országa boldogító híre köré rendeződik az egész keresztyén gyülekezet. Itt a Kálvin téri is. Minden egyéb függelék. Minden egyéb ráadás. Minden egyéb toldalék. Ha ez hiányzik, hiába van a többi. Ha ez megvan, Isten kegyelmesen megáldja a többit is. Azért öltött testet a Szentháromság második személye, azért élt közöttünk emberi alakban, azért üresítette meg magát, és azért halt rabszolga halált, hogy életében-halálával-feltámadásával összegyűjtsön minket az isteni kell köré. Ebből értjük meg Isten gyermekeinek, az egész keresztyén életnek a dinamikáját. Mert ebben van elrejtve az, amit egyéni és a közösségi megújulásnak nevezünk. Ebben van elrejtve az egész keresztyén anyaszentegyház hitelessége. Ebben van elrejtve a megmaradás csodálatos története. És ebből bontakozik ki Isten ígéretei szerint az eljövendő. Aki Jézusra tekint, hívásának enged, Őt követi, Mesterének és Urának elfogadja, megvallja az Ő neve dicsőségét, és térdet hajt előtte, az már ott van Isten országa titkainál. Lukács evangélista feljegyzi Jézus intő szavát is, amikor azt mondja  Mester: sokan lesznek majd, akik azt mondják, hogy itt van az Isten országa, ott van az Isten országa, de Isten országa nem itt van, nem ott van, hanem bennetek van. Hol van bennünk? A jó érzésünkben? A keresztyén szentimentalizmusunkban? A föltoluló emlékeinkben? Időnkénti nekiszánásunkban? Jól megalkotott és precízen végrehajtott életrendünkben? Talán mindegyikben. De honnan él, honnan merít újra erőt? Onnan, hogy Jézus szavából, egész életéből, halálából, feltámadásából   átsugárzik a mi tanítványi életünkbe is ez a kell. Máté evangéliuma végén a feltámadott Jézus megjelenik teljes dicsőségében tanítványainak és ezt mondja nekik: nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. Aztán parancsot ad: menjetek el, tegyetek tanítványokká minden népeket. Márk evangélista ezt szorosabban  fogalmazza: menjetek el, és hirdessétek e széles világon mindenütt, mindenkinek az evangéliumot. Miért? Mert kell. Mert hallanunk kell ezt az igét, mert tudnunk kell Isten szeretetéről, mert látnunk kell Isten megbocsátó irgalmát, mert ismernünk kell az élet igaz forrását. Mert csak ott látjuk meg, ott tapasztaljuk meg, ott lesz a miénk, ott hatja át az életünket, ahol egészen közel érkezünk Jézusnak ehhez a szavához: nekem hirdetnem kell más városoknak is, másnak is, mindenkinek, az egész világon az Isten országa evangéliumát.

Ünneplő Kálvin-téri Testvérek! 200 esztendő roppant nagy idő. Isten 200 esztendőn át megtartotta ezt a templomot! Ám hisszük, hogy leginkább és legmélyebben a gyülekezetet, az Isten népét tartotta meg. Mert a Kálvin tériek akkor is tartottak istentiszteletet, amikor éppen nem jöhettek be e templomba. És lett légyen az építkezés vagy forradalom, vagy Budapest ostroma, vagy templomot elöntő árvíz, ők ismerték és gyakorolták ezt a kell-t. Arra buzdítom az ünneplő gyülekezetet, csatlakozzon az előttünk járókhoz, akik 200 vagy 100, vagy 50, vagy 10 évvel ezelőtt életek itt; csatlakozzunk a szentek közösségéhez ebben a boldog kell-ben, Istennek elvégzett üdvakaratában, tökéletesen szeretetében, országa jó hírében. Ebben segítsen meg bennünket ebben!

Ámen