Józanság lelkével

„Ne felelj a bolondnak a bolondsága szerint, mert magad is hasonló leszel hozzá! Felelj meg a bolondnak a bolondsága szerint, hogy ne tarthassa magát bölcsnek.” (Példabeszédek 25,4-5)

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek! Bár ritkán, de a Bibliában is olvasunk logikailag nehezen egyeztethető, ellentmondásos tételeket. Ilyen ez a tétel is: ne felelj meg a bolondnak bolondsága szerint, felelj meg a bolondnak bolondsága szerint... A Példabeszédek könyvét bölcsesség megszerzése okán olvassuk, a bölcsességbe pedig nehezen tudjuk beleilleszteni az ellentmondásokat, a feszülő ellentéteket. Tehát ahhoz, hogy megértsük ezeket az ellentmondásos szavakat, messzebbről kell elindulnunk. Itt valóban fontos minden előzmény is. A Példabeszédek könyvének utolsó nagy szakaszában, a 25. résztől (vagyis az előző fejezettől kezdődően) egy gyűjteményt olvasunk, melynek ez áll a feliratában: „Ezek is Salamon példabeszédei, amelyeket Ezékiásnak, Júda királyának emberei gyűjtöttek össze.” (Péld 25,1). Tehát a bölcs király példabeszédeit több száz évvel a halála után gyűjtöttek össze és szerkesztették egybe. Azon ugyan sokat óta vitatkoznak a tudósok, hogy Salamon király eredeti feljegyzései alapján állították össze ezt a gyűjteményt, vagy a bölcs király mondásai szállóigékké, közmondásokká váltak, és úgy szedegették össze, és hogy némelyik talán nem is az ő szájából származott, én inkább arra teszem a hangsúlyt, hogy lám, milyen mély hatása volt Salamon király bölcsességének, hogy még évszázadok múltán is, Ezékiás korában is méltónak tartották összegyűjteni és a Példabeszédek könyvének végéhez odakapcsolni. Így kezdődik az a függelék: „Isten dicsősége az, hogy a dolgokat elrejti. A királyok dicsősége az, hogy a dolgokat kikutatják.” (Péld 25,2) Mondhatnánk nyomban: na, jól kikutatta nekünk Salamon király, hogy miképpen feleljen meg a bölcs a bolondnak! Valóban, hogyan viselkedjen a bölcs ember egy-egy minősített helyzetben? Mit válaszoljon olyan felvetésre, amely a bolond ember szájából származik? Még közelebb visz a megértéshez a 25. rész vége. Négy mondás sorjázik itt, ezek vezetnek át a 26. részbe, ahol pedig leginkább a bolondokról, a bolondságról, a restségről, a nemtörődömségről szól a király. Ezek előtt halljuk ezeket a szavakat: „mint a hideg víz a megfáradt embernek, olyan messze földről jó hírt hallani.” (Péld 25,25) De jó lenne hallani, nem is olyan messze földről, hogy békét kötöttek, véget ért a háború. Megfrissítene minket. „Mint a megháborított forrás és a megromlott kútfő olyan az igaz, aki a gonosz ember előtt ingadozik.” (Péld 25,26) Mindennapos élethelyzet: ránk támadnak a gonoszok, vádat fogalmaznak meg ellenünk, és ha ingadozunk, az egész belső életünk olyan lesz, mint a fölkavart forrás vize, ihatatlan. „Túl sok mézet enni nem jó” (Péld 25,27) - ezt gyakran mondjuk a torkosoknak, meg az édesszájúaknak, és a gyerekeknek, akik elől bezárjuk a kamrát. De folytatódik a mondás: „hát magunk dicsőségét keresni dicsőség?” Szóval túl sok mézet enni nem jó, édes méz a dicsőség! Abból is megárt a sok. „Mint a megromlott és kerítés nélkül való város, olyan az ember, akinek nincs birodalma a maga lelkén.” (Péld 25,28) Ilyen az, aki elveszti az önuralmát. Ezt nem kell sokat magyarázni, mert mindennapos élettapasztalat.

Ezután sorjáznak a bolondokkal kapcsolatos tanácsok, éspedig annak a fényében, amit a Példabeszédek könyve legelején olvasunk: bolond az, aki megveti az isteni bölcsességet. Ezt fontos megjegyezni, hogy félreértés ne essék. Hiszen még a magyar nyelv ingázik ebben a tekintetben, hogy ki bolond, és ki az ostoba, vagy éppen hülye, vagy agyalágyult. De itt nem elváltozott vagy csökkent szellemi, mentális képességről van szó, hanem egy olyan magatartásról, mondhatni: eltökéltségről, amit így fejez ki a Példabeszédek könyve: „az Úrnak félelme az ismeret kezdete, a bölcsességet és intést csak a bolondok vetik meg.” (Péld 1,7) Ezek a bolondok mondják: nincs Isten. Romlottak, utálatosságot cselekszenek és nem félnek. Azt mondják, hogy a a magasságos egekben lakozó nem látja őket (14. zsoltár) - vagy azért, mert nincsen, vagy azért, mert fontosabb dolga van. A bolond éppen ezért veszélyes. A Példabeszédek könyve 8. részében a bölcsesség úgy mutatja be önmagát, mint aki részes társ a teremtésben, és ezt mondja: „aki vétkezik ellenem, magának árt, gyűlölőim mind a halált szeretik.” (Péld 8,36) Idézzük fel a próféták feddését is. Mikor Ézsaiás próféta a nép vezetőit ostorozta, ők nyegle, hányaveti módon azt felelték neki: ugyan, miért fenyegetsz bennünket, hogy baj lesz itt, és veszedelem tör ránk? Mi a halállal kötöttünk szövetséget, nem ér el minket az ostorozó áradat, a hazugság megoltalmaz minket! (Ézs 28,15)

Ebben a sorban áll előttünk a textusul olvasott párvers is: ne felelj meg a bolondnak bolondsága szerint, hogy ne légy hozzá hasonlatos, felelj meg a bolondnak bolondsága szerint, hogy ne legyen bölcs a maga szemei előtt. Martin Buber, a nagy zsidó bibliatudós, aki az 1920-as években újra lefordította németre a Bibliát, így kezdi: nimmer antworten. Soha. Tehát nem azt mondja, hogy ne felelj meg, hanem azt, hogy soha ne felelj meg. De azért is idéztem németül a kifejezést, mert talán a mi fülünkhöz is jobban átjön, hogy itt feleletről van szó: Antwort. A Wort, az a szót, az igét, a megszólítást jelent, az Ant-wort pedig a szóra adott választ, a feleletet jelenti – és ennek így roppant jelentősége van. A felelet ebben az értelemben mindig valamilyen adott szóra adott választ jelent: a felelet viszont-szó. És miután a felelet viszonyt, kapcsolatot létesít, minden feleletünkben felelősségünk is van. Úgyszólván az egész Isten-emberi kapcsolatnak az egész feltételrendszere, de legalábbis mindent meghatározó feltétele, hogy az ember feleletképes lény. Nem csak artikulált hangok jönnek ki a torkunkon, érthető mondatok, fogalmak, szavak. Ennél többről van szó, a feleleteink kapcsolatot létesítenek. A tudósok régóta foglalkoznak a „beszélő-váltás” jelenségével, vagyis azzal a titokzatos jelenséggel, hogy amikor a beszélgető felek egyike abbahagyja mondandóját, rögtön válaszol a másik, ha pedig többen vannak, akkor értelem szerint a soron következő szól. Mitől van az, hogy még végig sem mondtunk egy mondatot, a másik azonnal tudja folytatni a gondolatot? Bármilyen helyzetben. Az egész beszédünk, ahogy szólunk, felelünk, kérdezünk, válaszolunk, kinyilatkoztatunk, döntünk, megosztunk: csodálatos lét-szövevény. Így vagyunk megteremtve. Az ember feleletképes lény, Isten szava visszhangot vált ki benne. Ezért mondja az ige, hogy csak a bolond veti meg a bölcsességet és az intést. Tehát nem a bölcs mondja az első „nemet”. Az első „nemet” a bolond mondja. Az bolond felelete elutasítás. A bolond felelete nem viszonyt létesít azzal, aki megszólította őt, tudniillik Istennel, hanem megszakítja kapcsolatát Istennel. Elveti a viszonosságot. A bolond lelkében nem támad visszhang, legfeljebb elutasítás. Sőt, mivel az ember úgy van megalkotva, mint felelet-képes lény, vagyis mint felelősség-lény, és ebben a teremtett világ dicsőség-szerkezete tükröződik vissza, az önmagát Istentől elszakító ember, nem tehet mást, elkezdi önmagának tulajdonítani azt a dicsőség-tényt, amit a teremtéssel együtt Isten belé teremtett; bitorolni kezdi azt istenit.
Ezért mondja a Példabeszédek könyve, hogy az a legveszedelmesebb dolog, ha valaki bölcs a maga szemei előtt (Péld 26,12). Annál veszedelmesebb nincs, aki bitorolni akarja a bölcsesség dicsőségét. Ezért bár erős a szó, hogy soha, soha ne felelj meg a bolondnak, értjük már, mint fejez ki a bölcsesség: ha nem válaszolsz a bolondnak bolondsága szerint: az általa mondott nemre mondasz nemet. Mond nemet a bolond szavára! Sőt, ahogy Buber fordítja, egyáltalán ne is felelj rá. Mert nemcsak az Istennel való kapcsolatunk, hanem az emberi kapcsolataink is feltételezik a felelet-képességet, sőt a felelet-készséget is. Ezért áll itt ez az intelem, hiszen eleve készségesek vagyunk válaszolni, ha megszólítanak. Ezer jelenetet idézhetünk arra, hogy még akkor is válaszolunk, ha éppen rohanunk valahova. Sokszor látni ezt, például aluljárókban, pályaudvarokon. Valaki tétovázik, nem tudja, hol van a kijárat, vagy hányadik vágányról indul a vonat, hát megszólít valakit: ne haragudjon lelkem, nem tudná megmondani, hogy....? És látjuk azt is, hogy akit megszólítottak, bár rohan a dolga után, mégis válaszol, legalább ilyen formán: ne haragudjon, nem érek rá. Csak ennyit mond? Igen, de valamit mond, mert mindannyiunkban van felelet-készség. Nos, ebben csapda is van, ezért int bennünket Salamon így: ne felelj meg a bolondnak! Eleve megvan benned felelet-készség, és a felelet kapcsolatot létesít, a kapcsolat pedig életet létesít. Ezzel vissza lehet élni. Hát akkor mit tegyünk? Soha ne felelj a bolondnak bolondsága szerint, nehogy te is olyanná légy, mint ő.

De aztán folytatja a bölcs mondás: bolondsága szerint felelj meg a bolondnak, nehogy bölcsnek vélje magát. Miért is? A 12. vers adja meg a választ, erre már utaltam: „láttál-e olyan embert, aki a maga szemei előtt bölcs, a bolond felől jobb reményed legyen, hogy sem az ilyen felől.”

Testvérek, mondhattuk volna a 26. rész elejét olvasva, hogy most aztán megtanuljuk a bölcsességet, elsajátítva ezt a különös, elutasító, válaszolva nem válaszoló, vagy nem válaszolva válaszoló magatartást, és máris beljebb jutunk a bölcsesség világába! Ám ennek a sornak a végén az áll, hogy aki a maga szemei előtt bölcs, annál még a bolond is jobb; holott a bolond valamiféle révült tagadásban áll, mindent megkérdőjelez, minden értéket elvet. De csak egyszerű bolond. A magát bölcsnek tartó veszélyes hamisító. Hogyan legyünk hát bölcsek?

A régiek magyarázata szerint mindenekelőtt kerülni kell a bolondot. (Ne válaszolj neki, nem menj bele az általa állított csapdába!) Olykor azonban szólni kell, nehogy a bolondság eluralkodjék. Nagy drámája ez az életünknek.

Egyrészt hajlamosak vagyunk szó nélkül hagyni a bolondságot. Egy angol mondás szerint, ha a disznókkal birkózol, lehet, hogy legyűröd, de te is sáros leszel. Hát minek keveredjek én bele bolondságokba? Hagyom, elmegyek mellette, hallatlanná teszem! És mégsem tehetem meg mindig. Éppen a mi időnkben látjuk, és sokszor kétségbeesetten látjuk, hogy milyen gyorsan képes megsokszorozni magát a bolondság; mint eső után a gomba, úgy nő mindenütt. A közösségi médiumok a hálózatain sokszorosára fokozódik a bolondság, és a végén úgy hozzánk, mintha igaz valóság lenne. Tehát olykor szólni kell, tanácsolják a bölcsek, nehogy eluralkodjék a bolondság. Melanchthon, akit Németország nagy tanítómesterének neveztek, úgy magyarázza ezt az igét, vannak tanulékonyak és vannak javíthatatlanok. A tanulékonyok kedvéért tanítunk, de olykor rá kell szólni a javíthatatlanokra, mert különben vége a világnak. Jézus szavát hadd toldjam hozzá mindehhez, és még jobban érteni fogjuk a mondást: legyetek szelídek, mint a galambok (Máté ev. 10,16). Légy olyannyira szelíd, ahogy a zsoltár mondja: ha szárnyam lett volna, régen elröpültem volna, mint a galamb. (Zsoltár 55,7) El innen ebből a helyzetből, ebből a meghagyásból, ebből a gondolatból! Bele se lépek, nemhogy ellegyek benne. De Jézus azt is mondja itt, hogy legyetek okosak, mint a kígyók! Mert néha „okosnak” kell lenni. Például, ha sarokba szorítottak, vagy ha a bolond beszéd már olyannyira megváltoztatta a világot, akkor szólni kell.

Ha nem felelsz, az a te javadat szolgálja. Leginkább és legtöbbször így van ez. Hidd el! De ha felelsz, mert nem hagyhatod eluralkodni a rosszat, azzal – talán nem is tudod –a bolond javát szolgálod. Talán megtér. Talán nem tartja többé önmagát bölcsnek a maga szemei előtt. Ezen a ponton evangéliummá válik a régi üzenet!

Ezt az ingadozást egy érdekes történet világítja meg. Egy feljegyzésben olvastam, hogy a két világháború között egy evangélizátor járta az országot. Híres, kemény beszédű, lángoló szavú prédikátor volt, aki szívesebben harcolt a bűn és az ördög ellen, mint hirdette a Krisztus szabadításának a jó hírét. Igen, vannak ilyen evangélizátorok, kedves testvérek. Más korban valószínű erkölcsprédikátor lett volna. Nos, a mi emberünk egyszer egy egész hetes sorozatot tartott, és előre meghirdette, hogy hét estén keresztül a bűn és az ördög ellen fog harcolni. A második este után néhány suhanc elhatározta, hogy megtréfálják a tiszteletes urat. Másnap délután, ahogy a prédikátor a parókia verandáján pihengetett, odaléptek hozzá, és azt mondták neki: tiszteletes úr, tiszteletes úr, meghalt az ördög, mit szól hozzá? Az öreg csak ennyit mondott nekik: Jaj, ti szegény árvák!
A két ige - ne felelj meg a bolondnak! felelj meg a bolondnak - voltaképpen a kegyelmi ajándékokhoz vezet bennünket, a discretio spirituum, a lelkek megkülönböztetésének kegyelmi ajándékára van szükségünk (1Kor 12,10)! Mert csak a Lélek mondhatja meg, hogy mikor kelj szárnyra, mint a galamb és menekülj ki a bolond és őrült helyzetből, hogy megmentsd magadat, és ne legyél a bolondokhoz hasonló. És azt is a Lélek mondja meg, hogy mikor szólj mégis, hogy netán megmentsd a bolondot, hogy ne tartsa önmagát bölcsnek a maga szemében. (Mert nem az.)
Hogy tudjuk mindezt végbe vinni? Valójában úgy, hogy ezt a megkülönböztetést önmagunkon kezdjük. Ugyanis, ha valaki megkapja a lelkek megkülönböztetésének ajándékát, annak első lépése az lesz, hogy nem tartja magát bölcsnek önmaga szemei előtt, hanem belátja, hogy mindenben Istenre van utalva, isteni szót kell kérnie és kér is minden helyzetében, vagyis isteni igében él, isteni igére válaszol. Mélyen átéli válasz-képességét és -készségét Isten iránt, és így látja a maga lelkét is. Ha nem vagy elég erős, hogy megállj a bolond szóval szemben, ne kezdj bele fölösleges vitatkozásokba. Rossz kérdésre csak véletlenül lehet jó feleletet adni. Rossz kérdésre csak rossz választ lehet adni. Vigyázz, nehogy csapdába essél, fogoly legyél, mert nem lesz erőd kiszabadulni. De tudod-e, hogy nem vagy elég erős. S ha pedig elég erős vagy valóban, hogy igazságot állíts fel és feltartóztasd vele a bolondságot, akkor pedig miért hallgatsz?
 A lelkek megkülönböztetéséből, és éppen abból, hogy a saját lelked, lelkületed, képességed, erőd tekintetében végzed el ezt a józanító művelelet, jóság származik. Mi ugyanis nem a félelemnek lelkét kaptuk, mondja Pál, hanem az erőnek, szeretetnek és józanságnak lelkét. (2Tim 1,7) Kérjétek a józanság lelkét! Ámen.