Jónás jele

Kedves Testvérek!

              Talán mondanom sem kell, hogy Jézus feddő szava igen-igen aktuális, mélyen érinti a mi nemzedékünket, a mi korunkat is. S pontosan azért, mert a mi időnk is hasonló ehhez a bizonyos házhoz, amelyből kiűzetett a tisztátalan lélek, aztán ott maradt üresen kisöpörve, fölékesítve, ám gazda nélkül. És  visszatérvén a tisztátalan lélek, látta a gazda nélküli állapotot, s hozott magával még másik hetet, még gonoszabbakat, és rosszabb lett a ház végső állapota, mint volt korábban.

               Amikor megértjük a saját korunk nyomorú állapotát, és nem csak egyénenként, hanem az egész kort jellemző módon, bizony összeszorul a szívünk, mennyire így van ez! Megtisztíttatott a ház, kisöpörtetett, fölékesíttetett, csak éppen nincsen gazdája. Csak éppen nincs, aki lakjon abban az otthonban. Csak éppen az nem történt meg a megtisztítás után, amit így nevezünk: befogadás. Csak éppen az nem történt meg, hogy a trónfosztás után valaki a trónra ülhetett volna. Csak éppen az nem történt meg, hogy a korábban parancsoló démoni gazda helyett isteni úr parancsolhatna az életünkben, a dolgainkban, a gondolkodásunkban, a közerkölcsünkben, a fölfogásunkban.

1. Jézus rávilágít az okokra is. Hiszen nem magától alakul ki ez az állapot, nem valamiféle magatehetetlenség, szerencsétlenség, ügyetlenség hat itt. Nem az a probléma, hogy a megtisztított ház véletlenül üresen maradt, ami nagy malőr -  imádkozzunk hát buzgón, hogy ne következzék be ez a malőr. Többről van itt szó, sokkal mélyebb és komolyabb dolgokról.

              Jézus csodákat tesz, Jézus föllépése, tanítása, emberekhez való viszonya egyértelmű. Adolf von Harnack, a nagy egyháztörténész följegyzi, hogy az őskeresztyénség nagy-nagy hódítását az egész római birodalomban - sőt tudjuk, hogy azon is túl - három nagy tényezővel lehet magyarázni, és ezt a három tényezőt már Jézus életében és szolgálatában is lehet látni. A tényezők összefoglalására három görög szót használ Harnack, mind a hármat jól ismerjük. Az első, mondja Harnack, a keresztyén kérügma volt, az igehirdetés. Annak egyértelmű meghirdetése, tudtul adása, hogy Isten szeretete, megváltása, szabadítása elvégeztetett a názáreti Jézusban. Térjetek meg, mert elközelített az Isten országa! S ahogyan Jézus, úgy az első keresztyének is világosan, egyértelműen és hatalommal hirdették ezt.

              A másik ilyen tényező a diakónia, a szeretetszolgálat volt, vagy hogy jól értsük ennek a szónak a gazdag tartalmát, így is fordíthatjuk: a szolidaritás. A szegények, az elesettek, a kiszolgáltatottak, az özvegyek, a kicsik iránti szeretet. Ezt egy olyan világban gyakorolták a keresztyének, amelyben nagyon könnyen leírták azt, aki gyenge. Egy olyan világban, az antik világban, amely után Nietzsche, a nagy német filozófus sóhajtozva ábrándozott, mert ő ott még látni vélte az “Übermensch” nyomait, még látni vélte nyomait annak, hogy az erős fölülkerekedik, a gyenge meg alulmarad. Nem is szerette Nietzsche a keresztyénséget. Ugyan talán ő maga se tudta, hogy miért, de ez a magyarázat lehetséges: azért, mert a keresztyének gyakorolták a diakóniát. A keresztyének nem léptek át a gyengén, hanem fölkarolták. Nem léptek át az erőtlenen, nem írták le a senki-létű embereket. És éppen emiatt és ezáltal hódított a keresztyénség.

              Harmadsoron, mondja Harnack, a keresztyénség erőit, életét, magatartását, szolgálatát, jelenlétét áthatották a dünameisz, az isteni erők. A gyógyítás erői, az ördöguzés erői. A lelkek megítélésének erői. A tisztánlátás hatalma. A mártírium ereje.

              Jézus életében is ott vannak a dünameisz, ott vannak ezek az isteni az erők. Ő maga mondja korábban, Máté evangéliuma 12. részében: Az ujjammal ördögöket űzök ki. Az ujjammal! Jézusban isteni hatalom van, és ez egyértelmű.

              Kedves testvérek, sok-sok élethelyzetben drámai módon nyilatkoznak meg az erők. Például, amikor valaki nem ért a szép szóból. A gyereknevelésben is van ez így: - Édes fiam, édes lányom, hát nem értesz a szóból, a szép szóból, a rábeszélésből? Újabban a pedagógia kutatói és a pszichológusok is megengedik, hogy időnként, erőt alkalmazzon a szülő. Jól emlékszem, tíz-húsz évvel ezelőtt a rádióban és tévében adott  gyereknevelési műsorokban mindenki azt mondta: Csak azt ne! Csak azt az egyet ne! Üljön le szépen a szülő a gyerekkel, és beszélje meg vele a dolgokat! Van annyi esze a gyereknek! Azóta rájött a modern pedagógia is, amit minden józan szülő tud, hogy persze, hogy van esze a gyereknek, csak nem biztos, hogy arra használja, hogy megértse a szóban forgó dolgot. Van, amikor az ember nem ért a szép szóból, csak az erőből.

               Ám pozitív értelemben is megnyilatkozhat az erő. Van, amikor az ember nem érti a jóra intő beszédet, de egy erőteljes jelenség, egy jótett, egy hatalmas megnyilvánulás meggyőzi az embert az igazságról. Például arról, hogy hol van az a hely, ahova oda kell állnia, mi az a jó dolog, amit csinálnia kell. S ezt egészen másként éljük meg, mint amikor kényszerítenek bennünket. Ezt úgy éljük meg, hogy meghatódunk, emelkedettek leszünk megolvad a szívünk és máris tudjuk, hol a helyünk. Így történt ez sokszor a tegnapelőtt temetett nagy magyar színész esetében: igazi belső erővel elmondott egy verset, és ez az erő, az előadásnak, az értelmezésnek az ereje meggyőzte a hallgatót vagy a nézőt. Ha egy silány művész állt ki, egy dadogós, vagy pösze ripacs, akármit próbálkozott, és akár a legnagyobb verseket is mondhatta - egyik fülünkön ki, másikon be. Kikapcsoltuk a rádiót, vagy a tévét, nem voltunk rá kíváncsiak, sőt azt mondtuk: - hogy lehet ezt így elrontani? Ennek a csodálatos színésznek azonban nagy adománya volt arra, hogy amit mondott, értelmezett, játszott, azt erővel adta elő, és ezzel meg tudott győzni, katarzisig tudott emelni.

3. Van tehát az erő-megnyilvánulásnak pozitív értelme is. Ez történik most - másfajta vonatkozásban, elsősorban szellemi síkon - Jézussal. Erőmegnyilvánulások veszik őt körbe, maguktól értetodo megnyilatkozások. Nincs ezeken mit magyarázni, magukért beszélnek. Ekkor azonban jönnek az írástudók és a farizeusok, és azt mondják Jézusnak: mutass nekünk jelet, Mester, jelt szeretnénk látni Tetőled! Megdöbbentő, hogy Jézus milyen keményen, ítéletesen felel. Azt mondja: ez a gonosz és parázna nemzetség jelt kíván, és nem adatik jel néki, hanemha a Jónás próféta jele! És itt máris eljutottunk a mi korunkhoz. A mi korunk is ilyen kor. Jelet kíván, jelet követel, aztán a véghetetlenségig értelmezi és magyarázza azt. A huszadik század hatvanas-hetvenes éveiben lett divattá és meghatározó irányzattá is, mind a filozófiában, mind a teológiában a hermeneutika. Ez egy igen fontos, nagyon komoly tudomány. Abban segít eligazodni, hogy milyen törvényszerűségek szerint kell egy szöveget jól magyarázni, helyesen értelmezni. Mitől lesz az értelmezés szabatos, pontos, tisztességes.

              A hermeneutika azonban  divattá és egyben áldozattá is vált – úgy járt, mint az a kamaszlány, akit szépségkirálynőnek választottak, s összeroppant a hirtelen jött népszerűség súlya alatt. Ma már ott tartunk, hogy sokan a modern filozófusok közül arról beszélnek, hogy nincs érvényes magyarázat. Nincs olyan általánosan érvényes elv, amely alapján egy szöveget magyarázni lehetne. Természetesen mondhatjuk erre: Ó, ezt már megszoktuk. Egy verset az egyik olvasó így értelmezi, a másik úgy értelmezi, a harmadik meg amúgy. Elolvasunk egy szép regényt, az egyik olvasónak ezt jelenti, a másiknak meg azt. Az egyházban is hozzászoktunk ehhez, elég csak egy bibliaórára beülni, egy igeszakaszt fölolvasni, máris érezzük, hogy az egyik testvérben az ige ezt indítja, a másikban azt.  Az egyik így látja, a másik amúgy. Ezt ismerjük, ezzel nincsen semmi baj.

              Ám, kedves testvérek, ha filozófiai szinten mondjuk ki, hogy nincs érvényes magyarázat, akkor azt ki kell terjesztenünk a bírósági ítéletekre is. Hiszen, voltaképpen, a bíróság előtt is szövegeket értelmeznek. A panasz, a védekezés, a vád mind-mind szöveggé, textussá válik. S mit tesz a bíró? Értelmez. Értelmezi az esetet: jogos – nem jogos, bűnös - nem bűnös. Az íéletet értelmezés alapján mondja ki. De tovább megyek. Ha nincs általános alapja az értelmezésnek, lehet-e érvényesen értelmezni egy orvosi látleletet? Ha nincs érvényes értelmezés, az egyik orvos azt fogja mondani: ez a betegség már halálos, nincs mit tenni, jöhet az eutanázia. A másik orvos azt mondja: nekem még van reményem, én még harcolok a betegért. Életveszélyes dolgokkal játszik a modern kor filozófiája. Mindent szétmagyaráz. Mindent szétértelmez. Szétbeszéli az egész életünket, az erkölcsi elveinket, még a feketét és a fehéret is. Elsikkasztja, ami egyértelmű és önmagáért beszél. De  közben jeleket kíván. Közben indikációkat kíván, bizonyítékokat követel.

              Ez a gonosz és parázna nemzetség. Nem adatik néki más jel, mint a Jónás próféta jele. Jónás három nap és három éjjel volt a cet gyomrában, azonképpen az emberfia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában. Aztán folytatja Jézus:  Ninive férfiai az ítéletkor támadnak majd föl ezzel a nemzetséggel és kárhoztatják azt, mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására, és ímé nagyobb van itt Jónásnál.

              Néhány évvel ezelőtt a magyar televízióban játszottak egy rövid filmet. Magyar filmesek készítették, “Jónás”, ez volt a címe. Egy igen érdekes és megrendítő megoldást alkalmaztak a filmben. Jónás természetesen magyar ember volt, afféle aszkéta formájú értelmiségi, akinek el kellett mennie a nagy városba, Ninivébe, New York-ba, és prédikálni kellett az igét. A filmben azt lehetett látni, hogy megérkezik az emberünk New Yorkba, járja az utcákat és magyarul kiáltozza: Térjetek meg, térjetek meg, mert ítélet lesz! Közben zajlik a világváros élete. A járókelők vagy angolul vagy spanyolul beszélnek, senki nem érti, mit mond. E a jelenet szöget ütött a fejembe. Hogyan prédikált Jónás Ninivében? Milyen nyelven? Értették őt? Volt ideje szépen, szabatosan kifejteni, elmagyarázni mindent? Hogy mi fog itt történni, mi vár rájuk.

              Olyannyira meghökkentő, kedves testvérek, Ninive megtérése, hogy még maga Jónás sem hitt benne. Hát kiment a töklevél alá, és várta az ítélet bekövetkeztét. Ő végrehajtotta, amire Isten utasította. Ő megcsinálta, amire Isten rákényszerítette,  odavitette, kiköpette a cethallal, s addig kergette, amíg el nem ment Ninivébe. Uram, mondhatta, elvégeztem a kötelességemet, bevertem a szöget a falba, mostmár hagyj békén, mostmár jöjjön az ítélet! De Ninive megtért.

Aztán folytatja Jézus: Délnek királyné asszonya felkél majd az ítéletkor e nemzetséggel együtt, és kárhoztatja majd, mert eljött a föld széléről, hogy hallhassa Salamon bölcsességét. És ímé nagyobb van itt Salamonnál. Ismerjük az etióp királynő csodálatos történetet az Ószövetségbol. Eljön a pogány asszony, az Isten törvényét nem ismerő uralkodó, hogy megcsodálja Salamon bölcsességét. Ám Jónásnál nagyobb van itt, és Salamonnál is nagyobb van itt, - mondja Jézus. Jeleket akartok? Vajon csak azért akarjátok a jeleket, hogy legyen mit szétmagyarázni? Aztán a magyarázatot magyarázni? A kommentárt kommentálni? És a végén kimondani a modern kor cinikusaival: semmi nem érvényes!? Ma már vannak olyan írók, akik azt mondják: kezembe veszem a szöveget, és a szöveg sincs, csak az, amit én hozzáfűzök! Mit akartok? Ha Ninive meg tudott térni egy olyan beszédre, amelynek talán alig volt valami értelme a számukra, ha Dél királyasszonya el tudott jönni Etiópiából, hogy hallgassa Salamon bölcsességét, pedig csak a hírét hallotta, hogy-hogy ez a nemzetség nem tud megtérni az isteni erők megnyilatkozására? Hogy-hogy nem tudja azt mondani az isteni erők megnyilatkozására: ebben a házban, amelyik megtisztíttatott, amelyik fölékesíttetett, ebben a házban Isten legyen az Úr és a király!

3. Értjük hát, hogy nem véletlenről, nem történelmi balszerencséről beszél itt Jézus? S mi végképp nem mondhatjuk, hogy itt, a mi korunkban véletlenek sorozata sodor minket, itt csak a tények különös, sorsszerű összjátéka hat, s nekünk nem volt még időnk észlelni, fölismerni a helyzetünket, az állapotunkat. Dehogynem volt időnk! Ó, jaj, ha visszajön a tisztátalan lélek! Bekukucskál az ablakon! Neki volt ideje visszajönni? Neki volt és van ideje körülnézni? Neki van ideje elmenni, társakat összetoborozni? Csak nekünk, a megszabadultaknak, az isteni erők megnyilatkozásait átéloknek nincs még most sem időnk eszmélni? Hiszen az maga az eszmélés, hogy az ember szíve és a lelke föltisztul! Ez maga a démonitás alól való megszabadulás, ez maga a tisztátalan lélek kiűzése, hogy az ember szíve és a lelke fölszabadul az istenire. Lehull a fátyol, oldódik a megkötözöttség. Átélheti az ember boldog tudattal: én, aki csoszogtam, totyogtam az Isten felé, most szabadon léphetek, én, aki nem tudtam elmondani még egy törmelék-imádságot sem, mert valami megkötözött, mert valami visszatartott, most mondhatom, most áradhat a szívből. Én, aki nem tudtam jót tenni, mert minden jó szándékom rosszra fordult, itt állok szabad kezekkel és tehetem a jót. Kényszer nélkül, hálából.

              Mire várunk még? Miért nincs ott az életünk kellős közepén a dolgaink rendjének meghatározó tengelyében ez az isteni hatalom? Miért nincsenek ott az isteni erők, a dünameisz? Miért gyenge és erőtlen az életünk? Miért olyan, mint egy magára hagyott ház? Miért csodálkozunk, ha úgy járunk, mint sok szép ház ebben az országban, meg ebben a városban? Elment a tulajdonos, otthagyta üresen a házát, aztán egy, két, három év múlva visszatérvén azt látja, hogy hajléktalanok, házfoglalók belakták, tönkre tették, és kifüstölni se tudja őket.

              Nem ilyen sokszor ez az ország? Nem mondhatjuk már, hogy kényszerpályán vagyunk. Amikor 1990-ben ezt a kifejezést hallottam, hogy kényszerpályán kellett mozogni, ti. a kommunizmus idején, akkor sem hittem nagyon igazán ebben, mert a keresztyén ember nem ismer olyan helyzetet, amiben ne lehetne valamit tenni. Nem ismer olyan helyzetet, amikor azt kellene mondania, hogy nem tehetek mást, mint amit rám kényszerítenek. De legyen, kényszerpályán kellett járni. Immár eltelt tíz esztendő. Még mindig kényszerpályán vagyunk? Még mindig végzetes meghatározottságok hatnak? Még mindig ott áll a párttitkár az utcasarkon, s húzza a strigulákat, hogy ki jár templomba? Még mindig a pártközpontban döntik el, hogy milyenek legyenek az erkölcseink? Nem dönthet a parlament szabadon a törvényekről? Nem lehet szabadon tisztességes embereket odaküldeni? Nem lehet a saját életünkben azt mondani:  nem leszek többet korrupt!? Kifizetem inkább az ÁFÁ-t! Nem megyek bele ebbe a dologba! Nem lehet azt mondani: megbeszélem tisztességesen a szomszédommal? Hagyom a magyari módit, a tyúkpereket? Nem lehet a szívet Istenhez emelni? Nem lehet azt mondani: jöjj, Uram Jézus, végy bennem lakozást, mert Te vagy a Szabadító!

              A 74. zsoltár Isten népének elesett állapotáról beszél. Nincs templom. A szent helyek meggyalázva, az ellenség összeesküdött és arról beszél, hogy: tapodjuk lábbal ezt a népet! Gyalázzuk meg az Isten nevét! Ekkor így kiált a zsoltáros: nincs próféta, aki megmondaná, meddig tart ez és jeleinket nem látjuk. Ez az ítélet állapota, amikor nincsenek jelek. De most vannak! Bőséggel! Mert az ige szól és szólhat! Mert lehet szeretni és szolidárisnak lenni! És megnyilatkoznak az isteni dünameisz a történelemben, a sorsunkban, az életünkben. Mire várunk még? Lehet, hogy már kandikál befelé az ablakunkon a tisztátalan lélek! Lehet, hogy úton van a társakhoz vagy úton van a társakkal! Mire várunk?

Jöjj királyom, Jézusom!

Szívem ímé megnyitom.

A gonosztól óvj Te meg,

meg ne rontson engemet.

              Ennek a nemzetségnek nem adatik más, mint a Jónás jele. A mi nemzedékünknek sem adatik más, mint a Jónás jele! Ám ez a legnagyobb jel! Mert amiképpen Jónás három nap és három éjjel volt a cet gyomrában, azonképpen az Embernek Fia is három nap és három éjjel volt a földnek gyomrában. Ez a Feltámadott jele, a Megdicsőült Úr jele. Az életen és halálon győztes Krisztus jele.

              Ezt a jelet látta egykor egy uralkodó. Ebben a jelben győzött. Ebben a jelben győztek sokan. Ebben a jelben tisztulhattak meg. Ebben a jelben lehetett az életet isteni rendbe állítani. Ebben a jelben van nekünk szabadulásunk, megtartatásunk, és igazságunk. Látjuk a Jónás jelét. Látjuk a Feltámadottat. Mondjuk hát mi is az énekkel együtt: Jöjj királyom Jézusom! Szívem ímé megnyitom!
Ámen