Jöhet-e jó?

Szeretett gyülekezet, kedves testvérek!

Tudom jól, magam tapasztalatából is, de másokéból is, hogy az ember nem szeret újra kezdeni. S főleg azért nem szeretünk újra kezdeni, mert gyakran ugyanazt a kört járjuk végig. Bár eltervezéseinknek, dolgainknak, vágyainknak a végéhez érünk, mégis ugyanabba a körbe lépünk be, és szinte – így szoktuk mondani – kísértetiesen ismétlődik minden, ugyanúgy forog a kerék. Mégis, most hogy János evangéliumát kezdjük olvasni, engedje meg a gyülekezet, hogy hadd utaljak arra, amivel a múlt alkalommal befejeztük egy másik evangélium olvasását, a Márkét. S hiszem, hogy az Isten Szentlelke segedelmével nem azt fogjuk érezni, hogy mindig ugyanazt a kört járjuk, hanem sokkal inkább elmélyülünk és csodálatos válaszokat kapunk néhány olyan kérdésre, amit a magunk élete kapcsán is fel szoktunk tenni, föl is kell tennünk.

 Márk evangéliumát úgy fejezte be az evangélista, hogy Jézus megfeddi tanítványait a keményszívűségük és hitetlenségük miatt. Ez a feddés nem a tanítványi életút kezdetére esik, hanem a feltámadás után hangzik el, , miután több ízben megjelent már feltámadottként tanítványainak.  Márk evangélista tömören mondja: nem hittek neki, és a Mester megrótta őket. Azt is láttuk, és ez volt a mi csodálkozó kérdésünknek a lényege, hogy miképpen lehetséges, hogy üdvözítőnk bár ilyen keményszívűséget és hitetlenséget tapasztal a tanítványokban, mégis elküldi őket bizonyságtételre, és azt ígéri, hogy a bizonyságtételüket nagyszerű és csodálatos jelek követik. És ezen a kérdésen keresztül belecsodálkozhattunk a saját keresztyén létünkbe is, mert mi is keményszívűek vagyunk, hitetlenségre hajlamosak, gyakran kiüresedik az életünk. Hát napról-napra csodálkozhatunk, hogy Istennek mégis dolga van velünk, Istennek mégis köze van hozzánk.

Most tehát kinyitjuk János evangéliumát, és itt tekintünk bele ebbe a titokba.  A kérdés itt az, hogy milyen az, amikor az elkötelezést elhárító szóval találkozunk? Milyen az, amikor mi hitre, Jézus követésére hívunk valakit, és tőle válaszul ehhez hasonló kérdést kapunk: Jöhet-e Názáretből valami jó? Jöhet-e Názáretből valami jó – kérdezi Nátánael Fülöpöt, aki lelkesen és ujjongva megy hozzá és mondja: akiről Mózes írt, akiről a próféták jövendöltek, az üdvözítőt megtaláltuk. Gyere. Fülöp hívására nem az történik, ami András és Simon esetében pár órával ezelőtt bekövetkezett. András azt mondta Péternek, hogy megtaláltuk a Messiást. S lám, megy Péter is és bekapcsolódik a tanítványi közösségbe. Itt Nátánael visszakérdez: Jöhet-e Názáretből valami jó? Én meghagyom a Biblia-tudósok igazságát, miszerint ez afféle szólás-mondás lehetett abban az időben. Ahogy Sárbogárdon mondották, hogy ha Tinódról bejönnek a legények: bicskázás lesz. Ez egy szólás-mondás volt Sárbogárdon, melynek régi eredete volt, talán a 19. században volt egy bicskázás, s így maradt szólásban. Vagy, ahogy a pestiek mondják: jaj, akik Budán laknak!! – és ebben benne van minden. Tehát vannak Biblia-tudósok, akik azt mondják, hogy Nátánael részéről ez a szó egyszerű emberi reakció, kiszaladt belőle hirtelen egy megfontolatlan, meggondolatlan mondás, - mert hallott egy nevet, hozzákapcsolja egy városhoz, a városhoz kapcsolódik egy szólás-mondás, hát mondja – körülbelül talán ennyit tud Názáretről. S mondja: Jöhet-e valami jó Názáretből?

Én azonban azt hiszem, hogy három mélysége van ennek a mondatnak. Talán így lehetne megfogalmazni az elsőt: milyen az, amikor egy szkeptikus találkozik a jó hírrel? Merthogy Nátánael mondatában mély szkepszis van: jöhet-e valami jó Názáretből? –, ez egyenes, állító mondatra lefordítva így hangzik: Názáretből bajosan jön akármi jó is! Így szól a szkepszis. A szkepszis élet-tapasztalatokon megérlelt emberi magatartás, viszonyulás, a szkeptikus ember nem vár semmi jót másoktól, személyektől, helyektől, dolgokról. A szkepszis nem gyanúsítás – félreértés ne essék! –, a szkeptikus ember nem gyanakvó ember, - rátartása van, mert voltak keserű tapasztalatai, szomorú élményei. Megtanította az élet, hogy távolságtartó legyen, hogy ne lelkesedjen azonnal.  Különösen annak az embernek az életében jelenik meg a szkepszis, aki gyermek korában, élete kezdetén hamar és gyorsan lelkesedett, s aztán csalódott. Valaki becsapta, valaki rászedte őt, vagy éppen olyasvalamire vállalkozott, amire nem volt elég ereje. A szkepszis tehát távolságtartás, mondhatnám, józanság, mely annyira kijózanítja az embert, hogy aztán meg is fagyasztja. A szkeptikus ember nem indul el kirándulni, mert az erdőben keresztutak és ösvények vannak, és ő tudja magáról, hogy úgyis el fog tévedni, hát nem indul el. A szkeptikus ember nem kezd el nyelvet tanulni, mert iskolás korában minden nyelvórán megbukott, nincs nyelvérzéke, ő magát ezzel nem fogja fárasztani. A szkeptikus ember nem megy ki a focipályára, mert soha egyeneset a labdába nem tudott rúgni, ő letesz arról, hogy belőle labdarúgó-világbajnok legyen. Ez egy egyszerű magatartás: bizonyos dolgokba nem fogok bele, még ha lelkes emberek ujjonganak is, még ha fülembe verdesik a jó hírt. Milyen az, amikor az evangélium, a jó hír, az Üdvözítő jó híre találkozik egy szkeptikussal? Jöhet-e Názáretből valami jó? Nincs ebben semmi bántás. Nem is ismeri Jézust, nem is tudja, kiről van szó, csak a nevét hallotta, s talán az apját ismeri. Köszönöm szépen, én oda nem megyek, én ebben nem veszek részt.

De azt hiszem, Nátánael nem annyira szkepszissel, inkább dogmatizmussal terhelt ember, mert nemcsak a szkeptikusok tudnak ilyet mondani, hanem a dogmatikusok is. Feltehetően ez a mi Nátánaelünk inkább dogmatikus volt. Amikor ugyanis mégis elmegy – mert addig erősködik Fülöp, hogy gyere, lásd meg te magad, nézd meg a saját szemeddel, hogy szinte odavonszolja Jézushoz –, akkor Jézus így szól hozzá: íme, egy igazi izraelita, akiben hamisság nincsen. A dogmatikus az, akiben nincsen hamisság. Tudom, hogy a 21. századi ember nem szereti a dogmákat, nem szeretjük a dogmatikusakat, borzasztó figuráknak tartjuk őket, kockafejűek, nem engednek, hajlíthatatlanok. Márpedig mi egy olyan korban élünk, melyben minden viszonylagos, mindent meg lehet kóstolni, mindent lehet egymással viszonyítani, mindenben van valami. De, ímé, egy igaz izraelita, akiben semmi hamisság nincs. Benned tiszta gondolkodás lakozik – mondja Jézus Nátánaelnek.

Ez az ember nem engedi azt, hogy őbenne az igazság hamissággal vagy hazugsággal keveredjen. Ő minden nap megküzd az igazságért. Nem a maga igazáért, - az igazságért küzd. Ebben gyakorolja magát. Lehet, hogy az igazság senkit nem érdekel, lehet, hogy az igazságra mindenki rálegyint, lehet, hogy az igazságra azt mondják, hogy ódivatú, és hogy aszerint ma nem lehet élni. De ő minden nap megverekszik érte, minden nap megtisztítja magát. Vegyük komolyan Jézus szavát. Nem értek egyet azzal a Biblia-magyarázóval, aki azt mondta, hogy ez ironikus mondata Jézustól: mert lehet ezt nagyon gúnyosan mondani. Nem. Ez egy igazi izraelita, ez az ember hisz, ennek az embernek vannak sarkalatos tételei, ez az ember princípiumokra alapozza az életét, és ezért mondta: Jöhet-e Názáretből valami jó? Merthogy ő is Messiás-hívő, ismeri a próféciákat, a jövendöléseket, és azokban nincs szó Názáretről. Betlehemről van szó, meg Júdeáról, és dávidi leszármazásról. Názáret nem illik a paradigmába, rendszeridegen elem. Jöhet Názáretből valami jó? – lám, nem a szkeptikus kérdezi, hanem a dogmatikus, aki üdvözítőt vár és az üdvösséget várja. Tehát csak visszakérdez Fülöpre, aki ezt mondja, mert ő is dogmatikusul beszél. Mint mond Fülöp: aki felől írt Mózes a törvényben, és aki felől írtak a próféták, akiről jövendöltek, azt mi megtaláltuk. Ez az a Jézus, a József fia, aki Názáretből jön. De Nátánael felel: onnan nem jöhet ez a jó, onnan nem jöhet az üdvözítő, mert akkor Mózes nem írt igazat, és a próféták nem írtak igazat. Ezt a kettőt Nátánael nem tudja a maga legmélyebb és legigazabb meggyőződésével összeegyeztetni. Még szinte azt tudom mondani, dicséretet is kap Jézustól: ímé, egy igazi izraelita, akiben hamisság nincsen.

De itt érkezünk el a kérdés harmadik mélységéig: Jöhet-e Názáretből valami jó,  - ez túl van szkepszisen, túl van dogmatikán, túl van a yanúsításon, és túl van a szilárd és megingathatatlan hiten. Miért? Mert eleve ilyen az ember. Az ember kérdez így. Az ember, akinek tapasztalatai vannak a másik emberrel kapcsolatban, az az aki ismeri önmagát, s tisztában van az emberi lét mélységével. De még inkább azt kellene mondanom, hogy az emberi létezés sekélyességével van tisztában, tökéletesen látja, hogy az ember képtelen eljutni arra, amit magának kitűzött. Milyen az ember, amikor találkozik a jó hírrel? – ez a kérdés. Milyenek vagyunk, amikor találkozunk a jó hírrel? – mintha azt kérdezné Nátánael: embertől, ember által jöhet-e valami jó? Názáret itt nem egy poros falut jelent, Názáret nem az a helyiség, amiről jövendölhetett volna Ézsaiás próféta. Názáret mi vagyunk. Jöhet-e Názáretből valami jó? Én vagyok Názáret, te vagy, kedves testvérem, Názáret. Az én családom, a te családod, ez a mi gyülekezetünk az. S mintha a Déli pályaudvarnál hívnánk valakit templomba, és azt mondaná, jöhet-e a Böszörményi útról valami jó? Nem cinikus, nem szkeptikus, nem dogmatikus ez a kérdés. Ember-kérdés. Emberi kérdés, és annyiban szkeptikus, annyiban dogmatikus, amennyiben az ember szkeptikus vagy dogmatikus, amennyiben a hitetlenség és a hit között vergődik és próbál valamire jutni.

Csodálatos, ahogyan megértettük Márk evangélista megjegyzését, de itt értjük meg teljes mélységében: nem hittek. Itt értjük meg Jézus korholó szavát, amit sokkal-sokkal később mond majd a történet végén, a feltámadás után, amikor keményszívükért és hitetlenségükért megfeddette őket. Igen, az igazi hitnek ilyen ellenségei vannak: szkepszis, dogmatika, s  az igaz hitnek olyan ellensége van: embernek lenni. És milyen csodálatos amikor, a történet másik felét olvassuk, hogyan felel mindenre Jézus.

Először is azt szeretném elmondani, hogy ahogy olvassuk az evangéliumokat, azt látjuk, hogy Jézus nagyon válogatós, amikor tanítványokat gyűjt. Nem hajtja a kényszer, hogy össze kell szednie egy csapatot. Sokan látták biztos azt a régi filmet (Régi idők focija), melyben Garas Dezső játszotta a főszerepet, egy focimenedzsert játszott, akinek tizenegy legényt kellett kiállítania a pályára, ha fújt, ha esett, mert kellett egy csapat. S arról szól az egész komédia, hogy milyen trükkökkel, módokkal szedi össze a csapatát. A fele nem is tud focizni, de föl kell valakiket küldeni a pályára. Aki így gondol arra, hogy tanítványokat Jézus gyűjt, merő tévedésben van, - olvassuk csak tovább az evangéliumot. Kiváló emberek ajánlkoztak tanítványául. Az egyikről viszont azt olvassuk, hogy megszomorodva ment el, mert Jézus feltételeket szabott. A másikról azt olvassuk, hogy ment volna tanítványnak, maga ajánlkozott, de azt kérte, hogy hazamenne, elintézne néhány dolgot, s akkor Jézus azt mondta, hogy nem. Sokan mentek hozzá, és ilyeneket mondott Jézus: a rókáknak van barlangjuk, az ég madarainak van fészkük, az ember fiának nincsen fejét hová lehajtania. Akik aztán tanítványul szegődtek, lépten-nyomon elképesztő szavakkal szembesültek: aki tanítványom akar lenni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét. Nem lehet a tanítványom, aki nem kerül konfliktusba apjával, anyjával, fitestvérével, nőtestvérével és nem úgy szeret engem. Hát milyen tanítványság ez? De értjük mindannyian, hogy Jézus az, aki tanítványokat keres és választ magának. S éppen majd itt, János evangéliumában olvassuk egy alkalommal, hogy megrendültek a tanítványok és Jézus azt mondja nekik: nem ti választottatok engem, én választottalak titeket azért, hogy a tanítványaimmá legyetek, és az életetek gyümölcsöt teremjen.

Ezt azért mondtam el, mert ha mi tanítványokat válogatnánk magunknak, Nátánael biztos nem kerülne be a körbe. Mit mond Nátánael? – Jöhet-e Názáretből valami jó? Nos, kedves testvérek, ha nekem Pápán bármelyik diákom azzal kezdené az első órát, amikor bemutatkozunk, hogy jöhet-e Sárbogárdról valami jó, az biztos, hogy nem érné meg a félévet. A dogmatika olyan tárgy, amiből magamat is meg tudom buktatni. Ne sértegessen engem senki. Nátánael mégis Jézus tanítványa lesz, mégis elhívja Jézus. Itt valami nagy titok, és mindannyiunkra tartozó titok lappang, - ez az Isten hozzánk jövetele, ez az, ahogyan a Messiás hozzánk érkezik, megszólít és elhív bennünket. Nézzük meg, hogy teszi ezt?

Először is, amikor Jézushoz jön Nátánael, még oda se ér, már felkiált Jézus: íme egy igazán izraelita, akiben hamisság nincsen. Nátánael, a szkeptikus-dogmatikus, megkérdezi: honnét ismersz engem? Hogy veszi Jézus a bátorságot, hogy ilyen minősítést mondjon, és hogy-hogy eltalálja Nátánael igyekezetét. Csodálatos, hogy ez az egy mondat, amivel Jézus elhívja ez a tanítványt, a szíve közepét találja el. S erre egy pillanat alatt összetörik, mert valaki belelát a szíve legmélyébe. Honnét ismersz engem? – kérdezi Jézust szinte riadtan. Kérdezzük meg imádságunkban, egész szent életgyakorlatunkban a mi Üdvözítőnket így, egyes szám, első személyben: honnét ismersz Te engem? A férjem sem ismer úgy, a szüleim sem ismernek úgy, a lelkigondozóm sem ismer úgy, a pszichológusom sem ismer úgy, mint te. És magam sem ismerem úgy magamat. Honnét ismersz engem? – és ha így ismersz, miért hívsz mégis tanítványnak? És ha olyannak ismersz, amilyen valójában vagyok, miért kellek Neked egyáltalán? Így felel Jézus Nátánael kérdésére: mielőtt ide hívott volna téged Fülöp, láttalak téged, amint a fügefa alatt voltál. Úgy-e milyen érdekes, mert azután Nátánael teljesen összeomlik, és azt mondja Jézusnak: Te vagy az Isten fia, Te vagy az Izrael királya! A szkeptikus összeomlik, igen. Ha jönne valaki a templomba, s fogadná az ajtóban a presbiter, és azt mondaná neki: jó, hogy jössz, láttalak az imént a Déli pályaudvarnál villamosmegállóban. Emlékszünk, ez az emberünk, Nátánael, a legmélyebb szkepszissel kezdi. Ő nem hisz el semmit. Most nem szkeptikus, hanem összeomlik, mert Jézus olyan természetes módon mondja, hogy láttalak, olyan természetes módon mondja, hogy ismerlek, és a viszontkérdésre olyan egyszerűen mondja, mert láttalak a fügefa alatt. És ez elég. És nekünk is elég, ha a mi Mesterünk is azt mondja: ismerlek, mert láttalak, láttalak az imént, láttalak egy évvel ezelőtt, láttalak gyerekkorodban, láttalak akkor, amikor még meg sem születtél, láttalak akkor, amikor meg sem fogantattál. Örök időtől fogva ismerlek. Itt érti meg Nátánael, hogy ebben a Jézusban Istennek ez a mindent-látása, az egész emberi életet magába foglaló mindentudása jelenik meg.

De még nincs vége a beszélgetésnek. Jézus őrá jellemző módon ezt mondja: Nátánael, hogy azt mondtam, láttalak téged a fügefa alatt, máris hiszel? Nagyobbakat fogsz majd látni ezeknél. Majd az utolsó mondat felel meg arra a kérdésre, jöhet-e valami jó Názáretből, mert ezt mondja Jézus: bizony, bizony mondom nektek, mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget, és az Isten angyalait, ahogy felszállnak és leszállnak az ember Fiára. Nátánael azt kérdezte, jöhet-e Názáretből valami jó? Mi is azt kérdezzük, jöhet-e a hagyományból, jöhet-e a történelemből jöhet-e egy meggyőződésből, , jöhet-e egy poros faluból, jöhet-e egy másik embertől, jöhet-e emberből valami jó? És most Jézus nem azt mondja Nátánaelnak, hogy jöhet az emberből valami jó! Ezt mondja Jézus: Nátánael, én azt mondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, és máris hiszel, nagyobbat fogsz ennél látni, látni fogod, honnét jön a jó! Mert a jó úgy jön Názáretből, hogy Jézus jön onnan, mert a jó úgy jön Názáretből, hogy ez a Jézus embertestet öltött, hozzánk hasonlóvá lett mindenben, kivéve a bűnt, mert ez a jó úgy jön, hogy Isten belépett az emberi történelembe, és elvégezte az emberérét, amit az ember nem tud önmagáért elvégezni. Ez a jó, ez a megváltás, ez az üdvösség. Nagyobbat fogtok ennél látni – mondja Jézus –, látjátok megnyílni az eget, és Isten angyalait felszállni és alászállni az ember Fiára, látni fogjátok, hogy az ember Fia nem egy próféta, nem egy nagy tanító, nem egy rabbi, nem az a kivétel,  aki erősíti az igazságot, hogy Názáretből semmi jó nem jöhet. Nem egy félistent fogtok látni, nem egy földre szállt angyalt fogtok látni, hanem a Szentháromság második személyét, akiről fölszállnak és akire leszállnak az angyalok. Dicsőítik és szolgálják. Szolgálják Őt, aki minden jónak forrása. Nátánael azt kérdezte: Jöhet-e Názáretből valami jó? Hadd fejezzem be azzal, hogy nekünk kell odamenni, ahol a jó van! Erre unszolja Fülöp, a társa: gyere és lásd meg. Jézusban van a jó, Jézusban van az üdvösség, Jézusban van a szabadítás. Menjünk Hozzá, engedjük, hogy Ő hívjon, tegyen minket hitetlenségünk, kételkedésünk, nyomorult emberi voltunk ellenére követőivé, tanítvánnyá, hogy mostantól fogva mi is lássuk megnyílni az eget, látni, ahogy angyalok szolgálnak Neki, és dicsőítik Őt, látni, hogy ott van Nála a jó, és aki Őt követi, szavának enged, megkapja Tőle jutalmul, örök ajándékul.
Ámen

Imádkozunk!

Köszönjük, Mennyei Atyánk, az Úr Jézus Krisztus által, hogy amit nem találhatunk magunkban, és amiről már le is mondtunk, Te elhoztad egyszülött Fiadban, a Jézus Krisztusban. Elhoztad azt a jót, ami valóban jó, hogy Hozzád mehetünk, Nálad lehetünk, hogy életünk Benned boldog beteljesedésbe jut, hogy megszabadulunk bűnből, betegségből, halálból, hogy kioldasz bennünket korlátok közé zárt életünkből, s meghívsz és részeltetsz az örökkévalóban. Kérünk, csodáiddal, áldásaiddal, jeleiddel, szereteteddel végy bennünket körbe, s hajlítsd a mi szívünket is, hogy induljunk ehhez a mi Krisztusunkhoz, hogy átvegyük Tőle a megbízást tanítványi létre, boldog hitre, a jó megízlelésére, és az abban való örvendezésre. Jelekért és áldásokért könyörgünk, amikor Eléd hozzuk beteg és szenvedő testvéreinket. Gyógyítsd őket, állítsd helyre egészségüket, újítsd meg és áldd meg életüket, hogy velünk egy közösségben, itt, a gyülekezetben dicsőíthessük jóságodat és irgalmadat. Vigasztald a gyászolókat, akik elérkeztek a nagy és megbonthatatlan falig, a halál valóságáig, légy velük és erősítsd őket, ha koporsó mellett megállva csüggednének, életükön uralmat venne a reménytelenség, Te az örök jót, a feltámadás valóságát, a feltámadott Jézus Krisztus erejét ajándékozd nekik, vigasztald és bátorítsd őket.

Könyörgünk Urunk a bűn útján járó emberért, az eltévelyedettekért, azokért, akik megmakacsolták magukat a vétkekben. Ragyogtass nekik igazságot, mutass nekik igazi jót. Könyörgünk Urunk a kételkedőkért, akik annyit csalódtak már, mert rajtunk keresztül Téged nem ismertek meg. Ismertesd meg Magadat velük evangéliumod, szent Igéd, áldó jelenléted hatalma által, ismertesd meg Magadat velük Jézus Krisztusban, az örök Igében, aki feltárta számunkra az isteni jót és az üdvösséget.

Könyörgünk Urunk országunkért, súlyos nehéz, elesett állapotában, és országunk vezetőiért, hogy indítsd, és tanítsd őket igazságot találni, és igazságot követni, hivatásukat hűségesen betölteni. Könyörgünk érettük, adj nekik bölcsességet és alázatot, hogy nekünk békés és jó időnk lehessen. És anyaszentegyházadért is könyörgünk Mennyei Atyánk, a tanítványok, elhívottak közösségéért. Taníts bennünket is újra megízlelni jóságodat, hálás szívvel örvendezni, s unszolni másokat is ehhez a mi Krisztusunkhoz, hogy általunk megtalálják az élet alapját, a megváltást, az üdvösséget és az örök boldogságot. Krisztusért, a mi Urunkért kérünk, hallgass meg bennünket!
Ámen