Jézus: igazság és szabadság

Lekció: „Haszontalan ember, hamis férfiú, aki álnok szájjal jár, aki hunyorgat szemeivel; lábaival is szól, és ujjaival jelt ad. Álnokság van a szívében, gonoszt forral minden időben, háborúságot indít. Annakokáért hirtelen eljön nyomorúsága, gyorsan megrontatik, s nem lesz gyógyulása. E hat dolgot gyűlöli az Úr, és hét dolog utálat az ő lelkének: a kevély szemek, a hazug nyelv, és az ártatlan vért ontó kezek, az álnok gondolatokat forraló elme, a gonoszra sietve futó lábak, a hazugságlehelő hamis tanú, és aki háborúságokat szerez az atyafiak között! Őrizd meg, fiam, atyád parancsolatját, és anyád tanítását el ne hagyd. Kösd azokat szívedre mindenkor, fűzd a nyakadba. Valahová mégy, vezérel téged, mikor alszol, őriz téged, mikor felserkensz, beszélget veled. Mert szövétnek a parancsolat, és a tudomány világosság, és életnek útja a tanító-feddések.” (Példabeszédek 6, 12-21)

Textus: „Mondta azért Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem amint az Atya tanított engem, úgy szólok. És aki küldött engem, velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, amelyek neki kedvesek. Amikor ezeket mondta, sokan hittek ő benne. Mondta azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal az én tanítványaim vagytok; és megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket. Feleltek neki: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek: mimódon mondod te, hogy szabadokká lesztek? Felelt nekik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek. A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad ott mindörökké. Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.” (János 8,28-36)

Igazság és szabadság nem szokott találkozni. Most mégis találkozik. Igazság és szabadság = Jézus. Egy nagy dráma után találjuk itt magunkat mi, akik János evangéliumát olvassuk a mostani napokban. Az előző részben Jézus szép szavait hallottuk; a lombsátor ünnep utolsó napján így hívogatott: „aki szomjúhozik, jöjjön énhozzám és igyék” (János 7,37), és ehhez a híváshoz ígéretet kapcsolt: aki benne hisz, maga is éltető víz forrásává lesz (7,38). Aki Jézust követi, annak megváltozik az élete. Addig olyan volt, mint egy fekete lyuk, amelyben minden eltűnt, immár áldások fakadnak belőle a Szentlélek ereje által. Jézus hívása a nyolcadik rész elején egy pillanatra megszakadt. A házasságtörő asszony elítélésének illetve felmentésnek esete szakítja meg. Jézushoz rángattak a házasságtörésen ért asszonyt. És ezt kérdezték tőle: Mózes azt parancsolta, hogy az ilyet meg kell kövezni. Mit mondasz te? Tudjuk, hogyan ért véget a provokáció, Jézus szavait sokat idézzük, ezt mondja az asszonynak: eredj el, többé ne vétkezzél! (János 8,11) De ne feledjük, az igazi megbocsátás nem azon az érven alapul, hogy mindannyian vétkesek vagyunk. Az efféle cinkos elengedés nem vezet sehova, sőt inkább halálos út, hiszen ezzel csak még inkább fölhatalmazzuk magunkat is, meg a másikat is a bűnre. A megbocsátás nem bűnre való felhatalmazás, az elengedés - eredj el! - a jövőre irányul, reménységet hordoz: többé ne vétkezzél! A megbocsátás fölszabadít arra, hogy ne vétkezzünk. Hogyan lehetséges ez? Most így szól Jézus: ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonnyal a tanítványaim vagytok és meg fogjátok ismerni, az igazságot, az igazság pedig szabaddá tesz benneteket. Mindkettőt jövő időben mondja. Íme, a megbocsátás nem lezár, hanem jövőt nyit.

1.

Megmaradni Jézus beszédében. Jézus most azokhoz szól, akik hívők lettek. János evangélista különös fénybe állítva mondja ezt. Ezek az emberek nem a csodák miatt hittek Jézusban. Jézus egy drámai helyzetben, a kapernaumi főember fiának meggyógyításakor így korholja az édesapát is, meg a körülötte hömpölygő tömeget is: ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek (János 4,48). De itt ezt mondja: ha ti megmaradtok az én beszédemben (8,31). Itt az igéről van szó. Az ige visz legközelebb az igazsághoz - és megfordítva, a hazug ige távolít legmesszebb az igazságtól. Most tehát Jézus azokhoz szól, akik az ő szavára lettek hívőkké. Ezt mondja nekik: ha az én beszédemben megmaradtok, vagyis ha bennem megmaradtok, valóságosan a tanítványaim vagytok. Így búcsúzik a tanítványaitól is majd az utolsó éjszakán: ti már tiszták vagytok ama beszéd által, amelyet szóltam nektek. Maradjatok meg énbennem! (János 15,4). Ha megmaradtok az én beszédemben, meg fogjátok ismerni az igazságot.

2.

 Jaj, mi az igazság? Ezt most nem Pilátustól idézem, vagy kérdezem cinikusan, ahogy ő tette ezt Jézus elítélésekor. Mi az igazság? A magyar nyelvben az igazságot és az igazságosságot ugyanabból a szógyökből képezve fejezzük ki, szemben, mondjuk a latinnal, (iustitia és veritas), vagy az némettel (Wahrheit és Gerechtigkeit). Ez az együtt állás néha zavar is bennünket, de a mostani ige fényében, mondhatom, kifejezetten jó látni, ahogyan átfonódnak egymásba. Már a Tízparancsolat is megmutatja ezt az összefüggést. Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd (2Mózes 20,7), mondja a törvény. Vagyis hamis célra ne használd, ne üresítsd ki, ne vedd fel könnyelműen, ne mondj Isten nevével hamis esküt. A tízparancsolat bővítményében aztán kifejezetten megjelenik a jogszerűség is; azt mondja a törvény: hazug (hiábavaló) hírt ne hordj, hogy hamis tanú ne légy (2Mózes 23,1), és így folytatja: a te szegényednek igazságát ne fordítsd el az ő perében (2Mózes 23,6). Ézsaiás prófétánál egy helyen így panaszkodik népére Isten: „Várt jogőrzésre, s ím lőn jogorzás; és irgalomra, s ím lőn siralom.” (Ézsaiás 5,7) Itt szinte lefordíthatatlan szójátékok vannak, egy betű változtatással minden az ellenkezőjére fordul, csak egy betűt kell elhagyni, az igazságból gazság lesz. Ne tégy hamis tanúbizonyságot, a te szegényednek igazságát ne fordítsd el az ő perében, Isten nevét hiába fel ne vedd - ezek szorosan összetartoznak. A lectioban a Példabeszédek könyvéből olvastam a felsorolást, hat dolog gyűlöletes az Úr szemeiben, hét dolog utálatos az ő lelkének. Mindegyik az igazság megmásításához kapcsolódik: kevély szemek, hazug nyelv, ártatlan vért ontó kezek, álnok gondolatot forraló elme, gonoszra sietve futó láb, hazugságlehelő, hamis tanú és aki háborúságot szerez atyafiai között. A hazugsággal, a valóság-tagadással, a létrontással halálos örvénybe kerülünk. S a magunk erejéből nem tudunk belőle kikeveredni. Jézus hamarosan az ördögről beszél és azt mondja, hogy az ördög a hazugság atyja, aki kezdettől fogva emberölő. A hazugság (létrontás) és a halál (létvesztés) összetartoznak. Miért? Azért, mert a hazugság megöli az ember szívét. A Példabeszédek könyve mondja másutt: a hazug nyelv gyűlöli az általa megrontott embert (Példabeszédek 23,6), vagyis akit megrágalmaznak, s belőle gonosztevőt csinálnak, azt még inkább gyűlölik. De mindez visszafelé is hat. A hazugok gyűlölik az általuk megrontott embert, de aki hazudik, az maga eleve meg van romolva. A hazugság ugyanis csalárd kettőzés. A hazugságban mondott dolog nem az, aminek állítják. Kétszínű, kétszívű – de sokat mondjuk ezt! „Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok!” - mondja Jakab apostol, majd hozzáteszi: Áldod Istent és gyalázod embertestvéredet? Vajon a forrás egyszerre adhat-e ki édest és keserűt? Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni! (Jakab 3,10) Máskor pedig, figyelmeztet Péter apostol, a szabadság a gonoszság palástja (1Péter 1,16). Hadd terjesszem ki ezt a szólásszabadságra is! Jót mondok, de a szívemben átok van. Szépeket beszélek, de az elmém tele van undorító indítványokkal. Az igazat mondom, mégsem mondok igazat. A zsoltár azt mondja Isten emberének ellenségeiről, hogy szeretik a hazugságot, szájukkal áldanak, szívükben átkoznak (Zsoltár 62,5). Akinek a szívében átok és hazugság lakik, akinek a szívében a nem-valóság, vagy éppen az anti-valóság lakik, az már önmagát is megrontotta. A hazugság atyja kezdettől fogva emberölő - mondja Jézus (Jn 8,44). Ezért félelmetes dolog a szabadítás nélküli igazság - nem arra visz, amerre életet találsz. Magyarországon harminc éve dobolják az úgynevezett átvilágítást, vagyis hogy le kell leplezni a diktatúrát kiszolgáló titkos ügynököket, mert enélkül nem teljes a szabadságunk. És micsoda iszonyatos fegyver ez valakinek a megsemmisítésére! Vagy egy volt ügynök gyermekének vagy unokájának a megsemmisítésére, vagy a rokona tönkretételére.
Igen, valóban, az igazság mindig leleplezés. János evangélista tudatosan azt a görög szót választja itt, bár nem a görög filozófiából, hanem a görög közbeszédből, amely ezt fejezi ki. Az alétheia szó azt jelenti, hogy ellebbentjük a feledés fátylát és hirtelen föltárul az, amit addig elfeledtünk, vagy el akartunk feledni. De vajon szabaddá tesz a leleplezés? Ez most a mi megrendült kérdésünk Jézus ígérete nyomán. Vajon Jézus szava felétlenül, minden esetre nézve igaz volna? Hajrá hát, oknyomozó újságírók? Hajrá, leleplező média? Hajrá, tényellenőrzők? Erről lenne szó? Valami általános automatizmust hirdetne Jézus? Nem hiszem, testvérek. A leleplezés önmagában nem tesz bennünket szabaddá! Sőt, inkább félünk is az igazságtól, mert ha kiderülnek a dolgok (a dolgaink), ha lelepleződünk, akkor elveszíthetjük a viszonylagos kis szabadságunkat is. És éppen ezért félünk a szabadságtól is, és nem adunk szabad folyást az igazság beszédének. Szörnyű örvény ez: az igazság leleplez, ennek az ára a szabadságom korlátozása lesz, veszítek a hitelemből, csökken a mozgásterem, megkérdőjelezik a szavaim érvényét; s mivel félek, hogy elveszítem a szabadságomat, nem adok a másiknak szabadságot, hogy az igazat mondja éppenséggel rólam, sőt magamtól is megvonom ezt a szabadságot. Halálos örvény ez.

Hát akkor talán a költészet segít? Arany Jánost sokat idézzük: költő hazug, de rajt’ ne fogjanak. S mintha ezt visszhangozná távolról József Attila szép verse Thomas Mann köszöntésében :

Te jól tudod, a költő sose lódít,

az igazat mond, ne csak a valódit,

a fényt, amelytől világlik agyunk,

hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.

Gyönyörű! S mondhatnám rá rögtön: ámen! De miért írja a költő ezeket a sorokat a strófa második felében. „hisz egymás nélkül sötétben vagyunk”? Egymás nélkül. Szó sincs itt relatív igazságocskákról, viszonylagos szabadságocskákról, azoknak nincs szükségük egymásra. Fordítva: az igazság és a szabadság kötnek össze bennünket egymással! A hazugság eltávolít egymástól, az igazság összeköt egymással - de csak a szabadság létesít élő közösséget egymással. Az igazság tehát az, amit a Jézus beszéde nyomán ismerünk meg, ez tesz szabaddá.

3.

Ez az igazság isteni valóság - minden, ahogy van. Az őstény pedig megbízhatóságot jelent. Szokták mondani: ha a macska megégeti a nyelvét a forró tejjel, a hideget is fújja. Akit egyszer becsaptak, megcsaltak, félrevezettek, az folyton gyanakodni fog, de nemcsak a másikban nem bízik meg többé, hanem a saját józan ítélőképességében sem. Ezért mondja Szent Ágoston, hogy a hazugság: kettőzés - kétszeres bizalmatlanság. S mivel kezdődött ez? S kérdem, testvérem, emlékszel-e a te saját első hazugságodra? Én nem. Meglehet, pszichológusnak kellene kiszemezni a lelkem legmélyén elrejtett, két éves koromban elkövetett őshazugságomat? Akkor kezdem el beszélni. De a Példabeszédek könyve azt mondja, hogy mozdulattal is lehet hazudni, nem csak szóval - az egész létünkkel lehet hazudni.
Az igazság, láttuk, a megbízhatóságot jelenti. Egy fordított képet hadd hozzak ide. Ézsaiás próféta beszél egy helyen népének tragikus állapotáról és egy hibás politikai döntés után ezt mondja: „íme, te megtört nádszálban bízol, Egyiptomban, melyre aki rátámaszkodik, tenyerébe megy és átfúrja azt. Ilyen a Fáraó, Egyiptom királya, minden benne bízóknak.” (Ézsaiás 36,6) Mire támaszkodsz? Miben bízol? Mire teszed rá a tétet, sőt az életedet? Egyiptom olyan, mint az eltört nádszál. Azt hiszed, támaszkodhatsz rá, de valójában átfúrja a tenyeredet.
Amikor a Jézusban hívő zsidók hallották Jézusnak ezeket a szavait: „az igazság szabadokká tesz titeket”, fölhorkantak és azt mondták: hogyan?, mi Ábrahám gyerekei vagyunk, mi soha senkinek nem szolgáltunk. Miért mondod, hogy szabadokká lesztek? Hiszen szabadok vagyunk. Ábrahám gyermekei vagyunk. (De lám, az igazságot már ki is vették az ellenérvükből!) Ha van transzgenerációs trauma (afféle eredendő bűn), ha van nemzedékeken keresztül továbbított habitus,
akkor van transzgenerációs önáltatás is. Erre mutat rá Jézus, mikor méltatlankodva előrángatják Ábrahámot. Ők Ábrahám óta szabadok. Hány nemzedék óta? És valóban, az Ábrahám gyermekei soha senkinek nem szolgáltak? És akkor Jézus azt mondja nekik, ha Ábrahám gyermekei volnátok, akkor Ábrahám dolgait cselekednétek. De ti nem Ábrahám dolgait cselekszitek, vagyis nem hisztek, vagyis nem támaszkodtok rá az igazmondó Isten ígéretére. Aki viszont bűnt cselekszik, az szolga. A szolga pedig nem szabad. Nehogy azt higgyétek, testvérek, hogy a bűnhöz valami nagy-nagy szabadságra volna szükség! Tudom, így szeretne sóhajtani az ember ma is: csak végre kiszabaduljak, végre, azt csinálhassak, amit akarok, legyen már ledöntve minden a bűnkorlátozó törvény! Ez volna a szabadság? Aki bűnt cselekszik, mondja Jézus, az szolga. Ám a szolga nem maradhat meg az Atya házában. A szolgának nincsen Istennél öröksége. Csak annak van öröksége, aki szabad. Ez tehát Jézus szavának a legmélye! „Ha a fiú megszabadít, akkor lesztek valósággal szabadok!”

Igazság és szabadság kérdésében Jézus radikális. Mélyebbre hatol, mint ahova eljut egy oknyomozó újságíró, a leleplező. Egyszer egy oknyomozó újságíró zaklatott, mikor még püspök voltam (jaj de jó, hogy már nem vagyok püspök!), és folyton azt firtatta, hogy mikor ítélek el valami politikai korrupciót. Mondom neki: nézze, én nem vagyok oknyomozó, nem látok bele az ügybe, de azért mondok magának valami egyenest! Na, mi lenne az? Ha maga ilyen jól látja ez az ügyet, miért nem megy el a rendőrségre és tesz feljelentést? Jaj, -felelte ijedten - én csak újságíró vagyok. És mikoron te látod a lopót, együtt futsz véle dolgát, javallod - mondja a zsoltár.

De lépjünk tovább. Jézus annál is mélyebbre hatol, mint ameddig eljut a politika! És ezt most a szó legkomolyabb értelmében mondom. Mert a politika nagy dolog, még ha a mai világban leköpik is politikusokat. Mi is leköpjük őket. Pedig ők hozzák a törvényeket, ők szabják meg az életünk kereteit, ők üzennek hadat és küldik el a gyermekeinket háborúba, és ők kötnek békét. Ne cicamicázzatok hát a politikusokkal, testvérek, és nehogy azt higgyétek, hogy a sarokról berángatott analfabéta a politikus, aki lengeti a karját, szemaforozik a parlamentben. Nagy dolgokról van ott szó! De Jézus messzebbre, mélyebbre megy, mint a politika. Mi Ábrahám gyermekei vagyunk - vetették ellene a benne lévő zsidók -, mi soha senkinek nem szolgáltunk. Mi száz szabadságharcot lefolytattunk, életünket, vérünket adtuk a szent templomért. Rómának se hajtottunk fejet. Babilóniának sem, Asszíriának sem, Egyiptomnak sem. Mi a szabadság népe vagyunk. Valóban? (És mi magyarok is, ugye? Rakjátok össze a magyar történelmet és nézzétek meg, hány száz évig gurult az adótok máshova.) Mélyebbre megy Jézus.

Mélyebbre jut, mint a tudomány. A modern kor nagy igazságtevője a tudós. Ha elbeszélgetsz egy tudóssal, gyönyörűen feltárja a világ működésének a törvényeit, az atomok és az univerzum mind előtted van, s mi hogy működik. Ezt le tudja írni a tudós. De ha megkérdezed, hogy miért van ez így, valóban csak az anyag kockajátéka a világegyetem? - ő megvonja a vállát, és azt mondja, arra már nem dolga választ keresni. Jézus mélyebbre megy.

Mélyebbre megy, mint a költészet. A költők már nagyon mélyre tudnak menni, mert a sejtéseiknek is hangot mernek adni, érzik az élet titkos rezdüléseit is. S olyan kérdéseket tudnak megfogalmazni, hogy megborzongunk bele. Valaki azt mondta, hogy a 20. századi rettenete, Auschwitz után nem lehet verset írni. Fordítva: Auschwitz után kell verset írni! Mert egyszerű mondatokban már kifejezhetetlen, hogy mire süllyedt az ember a gonoszban is. És az is kifejezhetetlen egyszerű lózungokban, hogy mit kell remélnie az embernek. Jézus mélyebbre megy. És mélyebbre hatol, mint a bölcsesség, amit bölcsek igazság és hazugság tekintetében meg tudnak fontolni. Jézus Istenig megy el. Istenhez hív.

Noha így kezdtem, hogy igazság és szabadság nem szoktak találkozni, sőt nem is akarjuk, hogy találkozzanak, most már látjuk, hogy az igazság és szabadság maga Jézus, mert ő Istenig vezet el. Ezt mondja Pál apostol Titusznak írt levelében: „az igazmondó Isten örök időknek előtte az örök élet reménységét ígérte nekünk” (Titus 1,2) Jézus az igazmondó Istenig és az örök élet reményéig vezet.

Amikor Jézus magára mutatott és azt mondta, hogy amikor majd felemeltek..., a megfeszíttetéséről és a feltámadásáról beszélt. Ezzel pedig kimondta, hogy ő teljesíti az örök élet minden feltételét. Az igazság szabadokká tesz titeket, mondja ő - de milyen feltétel alatt, kérdezzük mi? Akiket a Fiú megszabadít, azok valósággal szabadok - ezen feltétel alatt, hiszen maga Jézus az igazság. Senki nem ragadhatja meg a maga erejéből az igazmondó Isten öröktől adott ígéretét. Senki nem is érti, hogy az örök életet az igazmondó Isten ígérte meg, és nem mi ígérjük magunknak. Jézus veszi le az életedről a halál terhét. Ő szabadít ki e jelenvaló gonosz világ fogságából (Galata 1,4), a hazugság atyjának fogságából. És Lelke által megszenteli az életedet, vagyis megbízhatóvá tesz. S immár nem vagy törött nádszál, és ha valaki rád támaszkodik, annak nem fúrod át a tenyerét. Amikor Jézus látta, hogy elhagyják azok, akik a látványosságért mentek hozzá, és eloldalognak azok is, akik nem akarták őt a keresztig és a sírig követni, megkérdezte a tanítványait, ti is el akartok menni? Ekkor Péter azt mondta neki: kihez mehetnénk, uram, örök élet beszéde van te nálad. Nálad van az örök élet beszéde. Akiket a Fiú megszabadít, azok valósággal szabadok. Ámen.