Jézus Pilátus előtt 3. A hatalomról

Kedves testvérek!

Az előző két este Jézusnak és Pilátusnak a beszélgetéséből,  egész Jézusnak a Pilátus kérdéseire mondott szavaiból emeltem ki egy-egy mondatot, egy-egy gondolatot. Tegnapelőtt este Jézus ezt felelete Pilátusnak: az én országom nem e világból való. Tegnap este azt hallottuk, hogy Jézus ezt mondta: én azért születtem és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról, mindaz, aki az igazságból való hallgat az én szómra. Ma este is Jézus feleletét hallottuk, az utolsót, amit Pilátusnak mondott. S ahogyan tegnap és tegnapelőtt este is láttuk, Jézusnak ezek a szavai egy konfliktusra világítanak rá. Jézus szavai fogalmazzák meg és mondják ki azt a nagy drámát, azt a nagy összeütközést, amely Nagypénteken elkerülhetetlen. Ebben Istennek és az embernek a nagy összeütközése áll szemünk előtt.

Tegnapelőtt az uralomról, az országról volt szó, arról, hogy amilyen világban élünk, olyan az országunk. Azt mondottam, hogy nincs utópia, nincs eldorádó, nincs lakatlan sziget, nincs titkos birodalom, ahol ez másképpen lenne, a történelem legnagyszerűbb emberi alakulatai sem érik, és közelítik meg azt, amit Jézus Isten országáról mond. Tegnap arról volt szó, hogy az igazságosság és az igazság, noha a mi gondolkodásunk szerint nem függ össze, hiszen egy dolog a bíró előtt megállni, és valami jogosságért harcolni, és a bírótól megnyerni az ítéletet, és más dolog a filozófiai értelemben vett igazság megismerésén fáradozni, megismerni az igaz valóságot, hogy milyen a világ és mi van a világban. S bár mi e kettőt mi nem kötjük össze, sőt olykor élesen megkülönböztetjük, Jézus a Pilátus kérdésére adott feleletében megmutatja, hogy ezek Istenben nemcsak összefüggnek, hanem össze is tartoznak. Ország – igazság.

Ma pedig - ezekkel összefüggésben is - a hatalomról szólunk. Természetesen a másik két esetben is szóltam a hatalomról, hiszen ha országról, birodalomról, berendezkedésről, politikáról beszélünk, hatalomról is beszélünk. Továbbá, ha bírói ítéletről, justitia-ról, a helytálló és nem helytálló, a helyes és a helytelen dolgok megítéléséről szólunk, akkor is beszélünk hatalomról, sőt, ha a dolgok valóságával kapcsolatban hozunk döntést, akkor is valamiféle hatalom jön számításba. Most azonban egészen nyilvánvalóan a hatalom kérdése áll előttünk.

Előbb azonban hadd mutassam be nagyon röviden a drámát. Jézus és Pilátus beszélgetésének az egyik fő motívuma, hogy Pilátus tulajdonképpen nem akar ítéletet hozni. Nem akar ő a zsidók dolgába beavatkozni, ő afféle rendfenntartó helytartónak gondolja magát, aki talán úgy is érezhette, hogy – hadd használjam ezt a kifejezést – jól ki van vele tolva. Kirendelhette volna őt helytartónak a római császár esetleg Dalmáciába is, ez bizony nagyon szép napsütötte, vidám világ, Domitianus császár oda vonult vissza öregkorára. Vagy éppen kirendelhették volna Hellászba, ahol görög filozófusokkal bölcselkedhetett volna, vagy éppen Egyiptomba, amely akkor hallatlanul gazdag és csodálatos világ volt. Őt azonban Palesztinába rakták, poros, veszekedős, civakodós tartomány ez, forradalom-forradalom hátán, lázadás-lázadás hátán, obskúrus vallási nézetek – unta ő ezt az egészet. S nem akart ennek a Jézusnak a dolgában sem ítélni. Többször megpróbálta visszaadni az ügyet a Jézust vádlóknak, ítéljétek meg ti – ti dolgotok. De azok nem hagyják. Aztán azt is láttuk, hogy Pilátus abban a kérdésben sem akar vitába bocsátkozni, hogy mi is az igazság. Amikor Jézus azt mondja, hogy én azért születtem, és azért jöttem a világra, hogy az igaz-valóság mellett tanúbizonyságot tegyek, akkor Pilátus talán cinikusan, talán megrendülten, de némiképp elhárító módon fölteszi a kérdést : Na, hát akkor mi az igazság? Ezután azt olvassuk, hogy rögtön kimegy a zsidókhoz, bemutatja a drámát, hogy a kezére adott fogollyal azért ő – hogy mondták tavaly október végén nálunk? - szabályosan és arányosan járt el. Tehát Pilátus előfogta Jézust és megostoroztatta – szabályosan és arányosan – ahogy valóban a római törvények ezt előírták. Majd odaállította a vádlók elé Jézust, és azt mondta: Ecce homo - íme az ember. Íme az a valaki, akit ti vádoltok, itt áll előttetek véresre verve, kiszolgáltatottan, erőtlenül, nahát, mit akartok? S amikor látták a papi fejedelmek, szolgák, kiáltoztak: Feszítsd meg, feszítsd meg! Erre azt mondotta nekik Pilátus: vigyétek el Őt ti, feszítsétek meg, mert én nem találok bűnt Őbenne. S ekkor visszakiabáltak neki: - Nekünk törvényünk van és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten fiává tette magát!

Ez arra indítja Pilátust, hogy újra kérdezze Jézust. Pilátus ismét megrémül. Ez itt Isten fiává tette magát? Eddig arról volt szó, hogy Jézus vallásos felforgató, s Pilátus ebben az ügyben nem akart ítélni, - vallásos felforgatók, nyughatatlan elmék mindig voltak és lesznek is.  Ez pedig Pilátust, a gyakorlatias politikust nem érdekli. De nyomás alatt van – ezt Lukács evangélista följegyzi. A vádlók rászállnak Pilátusra, és azt mondják neki, ha nem ítéled el Jézust, nem vagy a császár barátja. A bíróból vádlott lehet  – s ettől rettegett Pilátus. Hogy denunciálják majd a római császárnál, hogy ő mindenféle lázadókat, nyughatatlan elemeket megtűr – ezt nem lehet. Ám hiába próbál kibújni a csapdából, Jézus megfenyítetésével,  most még inkább megrémül, amikor az új vádat hallja. Rémületének két oka van. Az egyik az, hogy ez a kicsit cinikus, praktikus, rendkívül gyakorlatias és politikus Pilátus is a saját kora gyermeke volt, és a római emberek vallásos emberek voltak. S Róma vallási világában az isteninek különös tisztelet járt. Tehát megrendül Pilátusban valami, hogy itt végső kérdésekről van szó. Ez nem egy szimpla ügy. A római mitológia, a vallásos képzet megengedte, hogy az istenségek hol ilyen, hol olyan formában megjelenjenek, alakot öltsenek. A másik ok, amiért Pilátus megrendül, arra vezethető vissza, hogy elég újkeletű volt még a római császárság, a nagy Augusztus császár nem sokkal korábban hajtotta végre a nagy államreformot, melynek során a római szenátus kimondta, hogy a római császár divus – isten.  Divus et imperator. És azért imperator, mert divus. S épültek sorban a szentélyek a római birodalomban, a szentély közepére be volt állítva a mindenkori császár mellszobra, akit vallási tiszteletben kellett részesíteni. Sőt, Augusztus császár odáig is elmerészkedett, hogy ő nemcsak divus volt, hanem pontifex maximus is. Ő volt az isten és egyben ő volt önmagának is főpapja. Pilátusba belehasít a rémület, hogy talán máris felségsértést követett el. Istensértést követ el. A legmélyebb ponton sértette meg az ő urát, parancsolóját, a divus et imperator császárt. Fél hát és rémüldözik.

S visszamegy Jézushoz, és felteszi neki a kérdést: Honnét való vagy? Ám Jézus nem felelt neki semmit. A biblia-tudósok úgy szokták ezt magyarázni, hogy Jézus most királyi hallgatásba burkolózik. Megteheti, hiszen ő valósággal király, megteheti, hiszen a hatalmon levő emberek megteheti, hogy nem válaszol. Felséges hallgatásba burkolózik. Ezért a Biblia-magyarázók Jézusnak ezt a hallgatását úgy értelmezik, hogy itt már nem is lenne érdemes szólnia. Eddig válaszolgatott Pilátusnak, ám Pilátus halálra szánja Őt, s most már csak azon vitatkozik a Nagytanáccsal, hogy ki végezze el a piszkos munkát. Már csak labdáznak Jézussal. Hát most már hallgatunk. Mi is gyakoroljuk ezt, gondolom. Legelsősorban a sértett hallgatást. Megbántottak, s mi sértett hallgatásba burkolózunk. Ilyenkor csak a lehető legnagyobb alázattal lehet hozzánk közeledni. Így emel a hallgatás trónjára a sérelem. Ott pedig halálba némuljuk magunkat.  Persze, hallgathatna Jézus azért is, mert nincs már mit mondani. Hallottuk tegnap este, Jézus azt mondta Pilátusnak: azért jöttem e világra, hogy tanúbizonyságot tegyek az igazságról, mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra. Tehát nincs már mit mondani. Elfogyott a szó. Miután Jézus nem kívánja magát megvédeni, nem hoz föl önmaga mellé semmilyen életmentő érvet, immár hallgat.  S mondhatnánk azt is, hogy a prófécia teljesedik be, amit Ézsaiásnál olvasunk: És száját nem nyitotta szóra. Elhangzott a végzetes szó, megszületett az ítélet, Jézusnak keresztre kell mennie. Szótlansággal veszi azt fel.

Azonban, azt hiszem, lényegét tekintve Jézus most isteni felségében hallgat. Ez az a pillanat – és ettől állandóan rettegünk, s nem akarjuk, hogy valaha is bekövetkezzék –, amikor Isten hallgat. Nem felel. Nem felel a kérdéseinkre, nem válaszol sürgetéseinkre, amikor – ahogy az angol költő mondja – a levél visszajön: címzett ismeretlen, amikor sem a fohászainkat, sem az imádságunkat, sem a káromkodásunkat, sem az érveinket, semmit meg nem hallgat. Ez azt jelenti a Biblia nyelvén: nem válaszol. Pilátus ekkor haragra lobban, a Jézussal való beszélgetés során talán most először, és azt vágja Jézushoz: Nekem nem szólsz-e, hát nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, és hatalmam van arra is - hadd tegyem oda ezt az is! –, hogy szabadon bocsássalak. Ímé, ez a hatalom kérdése. Hatalmam van, föl vagyok rá hatalmazva... És meg is tehetem... A hatalom, kedves testvéreim, ezt jelenti. Nemcsak azt, hogy elvileg bírom a hatalmat, hanem azt, hogy meg is tehetem. A biblia nyelvén, különösen az Újszövetségben az exusia szó fejezi ezt ki. Tehát nemcsak az elvi lehetőséget, hanem a korláttalanságot. A hatalmast semmi nem korlátozza. Hát nem tudod – dörrent rá haragra lobbanva Pilátus az isteni módon hallgató Jézusra – hatalmam van arra is, hogy elengedjelek, meg arra is, hogy megfeszíttesselek.

Tegyük föl, mielőtt még Jézus válaszát hallanánk, tényleg hatalma volt erre Pilátusnak? Vagy csak most – ahogy mondani szoktuk – játssza a fejét. Tényleg van erre hatalma Pilátusnak? Akkor miért nem engedte el már eddig is Jézust? Miért nem engedte el? Hisz ez a beszélgetés Jézus és Pilátus között már a harmadik fordulónál tart! Miért nem engedte el Jézust akkor, amikor odalökték elé és megkérdezte tőle, hogy mit követtél el? Jézus egyértelművé tette a válaszában, hogy semmit sem követett el. Akkor nincs tovább ügy. Miért nem engedte el Jézust akkor, amikor Jézus kijelentette, hogy ő az igaz valóságról akar tanúbizonyságot tenni. Azt olvassuk, hogy ezután kiment Pilátus a zsidókhoz, és azt mondta, nem találok őbenne semmi bűnt. Hát akkor már rég szabad Jézus! És most miért Jézusnak mondja ezt? Miért Jézustól kérdezi, hogy nem tudod, hogy hatalmam van elengedni és megfeszíttetni. És ha így van, miért nem él ezzel a hatalommal? Miért nem mondja ezt Pilátus inkább odakint a zsidóknak? Mit kiabáltok ti, mivel zsaroltok ti engem? – Itt én vagyok a helytartó. A divus et imperator, az isten és parancsoló hatalma itt az enyém. Én itt, mint a római császár élő képmása járok el. Ti, leigázottak, miről beszéltek, adófizetők, mit nem kiabáltok?  Tehát Pilátus szabad és amiért szabad, hatalmas is. Most visszamegy a megcsúfolt, hamisan megvádolt, megostoroztatott, királynak megcsúfolt Jézushoz, akit már halálra ítéltek, akinek az ítéletére már rátették a pecsétet és már csak labdáznak vele, hogy mossák kezeiket, ­- ilyenkor mindenki mosni akarja a kezét. Milyen borzasztó ez, eldőlt már minden, és ekkor Pilátus odaáll az elítélthez és megjátssza neki, hogy ha talán te még mondanál egy szót, hátha talán még meg is menthetnéd magadat – hiszen én ezt is, meg azt is megtehetném. Kedves testvérek! Pilátusnak nincs hatalma, már rég elveszítette, már rég foglya ennek a helyzetnek. És ez éppen abban mutatkozik meg, hogy többször nyomatékosan kimondja, hogy nem talál bűnt Jézusban. A római jogban való neveltetése okán azonnal el kéne engednie Jézust, a régi római perrendtartás erről rendelkezik is: ha a bíró ártatlannak találja a vádlottat, azonnal el kell bocsátani. Azonnal. De nem teszi meg, ő alkudozik a vádlókkal. Tehát Pilátus nem szabad, s ezért Pilátusnak nincs hatalma.

Milyen megdöbbentő, hogy Jézus mégsem azt mondja: Pilátus, Pilátus, hazudsz! Pilátus, Pilátus, rég nincs már neked hatalmad! Pilátus, Pilátus, rég köt téged az a kontraktus, amit az imént erősítettél odakint, az én fülem hallatára az én életemre! Pilátus, Pilátus, téged régóta köt a karrier, köt a lojalitás, köt a császártól való félelem, nem vagy te szabad és hatalmas ember! De Jézus nem ezt mondta, hanem azt felelte neki: „Semmi hatalmad nem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna néked. Nagyobb bűne van azért annak, aki a te kezedbe adott engem.” Jézus azt mondja Pilátusnak: attól kaptad a hatalmad, akit most halálra ítélsz, attól kaptad a hatalmat, akit most oda állítottál megostoroztatva, akinek a bőrére alkudoztál, akit ugyan ártatlannak láttál, és mégis önös érdekedből odadobsz a vádlóknak. Tőle kaptad pedig a hatalmadat. Ezért mondottam, hogy amikor Pilátus visszament Jézushoz, ő Istenként hallgatott.

S mégis most, még egyszer, utoljára megszólal, és tudtára adja Pilátusnak, hogy ez a te hatalmad onnan felülről való. Nem onnan messziről, Rómából, hanem onnan fentről. Minden hatalom Istentől van, akár szeretjük ezt hallani, akár nem szeretjük hallani. Akár arra szeretnénk jutni Jézus és Pilátus esetéből, hogy éljünk csak szent anarchiában, akár arra a következtetésre szeretnénk jutni, hogy ne foglalkozzunk ezzel, és ne vegyük komolyan ezt a kérdést, akár arra a belátásra szeretnénk jutni, hogy minden hatalom bűnös, és aki közelébe ér a hatalomnak, maga is meg fog romlani – tudnunk kell, hogy a hatalom Istentől van. Tudomásul kell vennünk nekünk, hogy nincsen hatalom - ahogy Pál apostol mondja –, ha az nem felülről adatott. És a hatalom kezébe Isten kardot is ad, a hatalomnak Isten ítélő hatalmat ad. És pedig azért, hogy a rosszat föltartóztassa és büntesse, illetve hogy a jót jutalmazza. Azért kap hatalmat a hatalom, hogy békességes életünk legyen. Egyáltalán nem pesszimista, amit Kálvin ezzel kapcsolatban megjegyez. Kálvin azt mondja: az evilági szekuláris hatalom, a király, a birodalom, a törvényhozás, a kard, a hadsereg, a rendőrség, a polgárőrség, az éjjeli őrség, mind-mind eszköze Istennek, hogy föltartóztassa a rossz áradását. Eszköz. Így és ezáltal igyekszik Isten föltartóztatni a rosszat, hogy az végképp el ne uralkodjon az emberi életen, és végképp el ne vesszünk. Ám ugyanakkor a kard, a felsőbbség, az evilági hatalom nem az üdvözítés eszköze. Aki evilági politikai, gazdasági, szellemi, bármiféle hatalomtól várja az üdvözítést, az téved. Emlékszünk jól arra a jelenetre, amikor az Utolsó Vacsorakor  Jézus azt mondja tanítványainak: adjátok el mindeneteket, ami van,és vegyetek fegyvereket. Erre előugranak a tanítványok, Mester, ímé, máris van már kettő! Gondoljatok ebbe bele, a szelíd Jézus tanítványainál fegyver van! Hogyan, hogy került hozzájuk? Nem kellett éjszaka fölkeresniük valami titokzatos fegyverárust, már náluk van! Hogy lehet ez? Úgy, hogy a tanítványok sohasem akartak beletörődni, hogy nem úgy lesz, ahogy ők képzelték. Óh, persze, mondott olyat Jézus, hogy boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet, meg  mondott olyat is, hogy boldogok, akik sírnak, mert ők megvigasztalnak. Igen, mondott ilyet is Jézus. Meg mondott olyat is Jézus, hogy aki első akar lenni, legyen az utolsó. Igen, mikor csúnyán veszekedtünk, oda állította elibénk a kisgyerekeket, és azt mondta: ha nem lesztek ilyenek, nem mentek be az Isten országába. Nos, igen, a Mester okítgatott bennünket. Meg nem hagyta, hogy veszekedjünk a hatalmon. Hiszen persze, még nem vagyunk ott. Na de, mégiscsak,mégiscsak úgy lesz, ahogy mi gondoltuk. Itt az vacsorakor nagy dolog készül. Mi a bizonyíték? Áruló is van! Áruló pedig ott van, ahol nagy dolog van, nagy ügy készül. Jézus leleplezte Júdást, kizsuppoltuk magunk közük – valahogy így a tanítványok. Azt olvassuk az Utolsó Vacsoráról, hogy amikor Jézus, áldozati vacsorát szerez, majd Júdás kisomfordál, a tanítványok még egy ideig kétségbe esettek, aztán veszekedés támadt közöttük, hogy ki a nagyobb! Mégiscsak kell az a kard! De meggyőződésem, hogy Jézus ezt azért kéri és azért engedi, hogy legyen ürügy Őt elítélni. Lehessen mondani, hogy fegyver volt nála, hogy beteljesedjen a prófécia, ahogy Lukács apostol mondja: mint törvényszegőt ítélték halálra.

De folytatom a sort, így függenek össze a dolgok. A kard soha téged nem fog megváltani - semmilyen kard. Sőt, tovább megyek. A kard alkalmasint ugyan megvéd, erről beszél Pál a Római levélben, ezért adta Isten, hogy föltartóztassa a rosszat, de sem téged, senkit - és Jézust sem nem fogja soha föltámasztani. A kard csak ölni tud. Vagy azért, mert életet kell megvédenünk vele, vagy azért, mert az emberi hatalom úgy döntött, hogy ártatlan életeket is elvesz. Nem tudok arról, kedves testvérek, hogy a kard föltámasztana. Nem tudok arról, hogy a kard életet adna, nem tudok arról, hogy a kard új életeket teremtene.

 Nem volna néked hatalmad énfölöttem, ha nem fölülről kaptad volna - azért mondja Jézus e szavakat, mert újra és végső módon jelezni akarja az elkerülhetetlen összeütközést Isten és ember között – ez elkerülhetetlen az ember bűnesete óta. Mit ígért a kígyó? Olyanok lesztek, mint az Isten. Jónak és gonosznak tudói. Mindenhatók. Olyanok lesztek. És amióta az ember bűnbe esett, azóta is mindig Isten hatalmát kívánja. Nehogy azt higgyétek,  hogy az ember a másiktól annak a hatalmát kívánja. Oh, mi az? Mi az, ha én elkívánom egy diáknak a hatalmát vagy egy nyugdíjasnak a hatalmát vagy egy presbiternek a hatalmát, egy bankigazgató hatalmát, vagy egy miniszterelnök hatalmát, mi az? Ma van és holnap nincs. Mi az, hogy ha összeállunk, és azt mondjuk, hogy mi magyarok, na végre, most már rendbe tesszük dolgainkat, s ide nekünk Kína hatalmát! Meg kell nézni a piramisokat! Hol az istenkirályok hatalma? El kell menni az összedőlt római oszlopcsarnokokba! Hol van a dicső Róma? Tessék elmenni az egykori német-római császárság emlékhelyeire!. Hol vannak már? Hol van a Szovjetunió hatalma? Pedig hatalom volt. És hol lesz Amerikáé, hol lesz Kínáé és hol lesz az araboké és hol lesz a latin-amerikaiké? Hol lesz tíz év múlva, húsz év múlva, száz év múlva. Nem kívánjuk mi az ilyen hatalmat, mi természetes bölcsességünk is visszatart ettől. De az Isten hatalmát kívánjuk. Mit mond azonban a prófétán keresztül Isten? Másnak nem adom. Szeretetemet adnám, kegyelmemet adnám. Az isteni élet minden gazdagságát adnám. Meg is kapjuk szüntelen. Tiéd a kert és annak minden gyümölcse, annak minden fájáról ehetsz. De dicsőségem másnak nem adom. Ezt az egyet Isten nem adja másnak. Ahol hatalom van, ott van dicsőség is. S ahol dicsőség van, ott sejtünk valami hatalmat is. Nem volna néked hatalmad, ha nem fölülről kaptad volna – mondja Jézus Pilátusnak. Igen, a hatalmával dicsekedő Pilátus nem abban lepleződik le, hogy voltaképpen nincs is hatalom a kezében, csak bábú ő, mindenkinek a bábúja, ahogy a helytartók szoktak lenni, a római császár is a kezére húzza, meg a helyiek is a kezükre húzzák, meg az önérdek is a kezére húzza, mindenki a kezére húzza, játszik vele bábszínházat. Itt más tárul fel. Itt ütközik össze véglegesen és halálosan az, hogy az ember Isten elleni lázadásával hatalombitorló akar lenni. Ezért kell Jézusnak, mint hatalom nélkülinek meghalnia. Mert mint hatalom nélküli hal meg. Jézus passiójában mindenkinek van hatalma, mindenkinek. Van hatalma Nagycsütörtök éjszakáján a templomszolgáknak, van hatalma Júdásnak is, Péternek is van hatalma, a szolgálónak ott, a főpap udvarán van hatalma, amikor leleplezi Pétert, a kakas kukorékolásának van hatalma, az ostorozóknak van hatalma, az ítéletet már eleve megfogalmazó Nagytanácsnak van hatalma, Heródesnek és Pilátusnak és fogdmegjeiknek is van hatalma, mindenkinek van. Egyedül Jézusnak nincs hatalma. Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? – kiált a kereszten. És azért kell így kiáltania, és azért kell hatalom nélkülien megfeszíttetnie, halálnak kiszolgáltatnia, meghalnia, eltemettetnie, hogy tudjunk dönteni már. Mert döntenünk, választanunk kell, kedves testvéreim, ezután és továbbra is, így vagy úgy. Dönteni a kis ember módján, a föltörekvő ember módján, a tekintélyes ember módján, a gyerek, vagy a diák vagy a szülő, vagy a nagyszülő, a kollega vagy a főnök módján: áhítjuk-e, akarjuk-e  a hatalmat? Vagy azt áhítjuk-e, hogy ez a hatalmas és mindenható Isten, mint áldott gyermekeit, hordozzon bennünket? Továbbra is nélküle és rajta kívüle akarunk-e élni és imitálni dicsőségét, nagyságát, -  vagy Őbenne akarunk-e élni?

Tegnap hallottuk a titkot, ezt mondotta Jézus Pilátusnak: mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra. Most pedig ehhez Jézusnak azt az ígéretét csatolom, amit egy más alkalommal mondott: az én igém igazság és az igazság megszabadít benneteket. Megszabadít ettől a velünk született kényszertől és késztetéstől, hogy megszerezzük az Isten hatalmát. Szabaddá tesz, szabad gyermekké. Milyen a szabad gyermek?  A szabad gyermek nem sompolyog éjszaka a spájzba, a szabad gyermek nem turkál apja, anyja bukszájában, hogy pénzt orozzon magának. A szabad gyermek nem állítja szüleit utólagosan jóvátehetetlen döntések elé. Amik már nem is döntések, hanem kármentések. A szabad gyermek kér. És azért mer kérni, mert tudja, hogy fog kapni. Csak az nem kér, aki nem szabad. Csak az nem kér, akiben nincsen meg a szabad bizalom, hogy mindent elkérjen az ajándékozó Istentől.

Aki az igazságból való, hallgat az én szómra.  Az én szóm, az én igém igazság és az igazság szabaddá tesz benneteket – ezek Megváltónk szavai. Segítsen bennünket Isten Szent lelke, hogy ezen a nagyhéten, amikor újra elénk állítja ártatlanul szenvedő, erő és hatalom nélkül halálba menő Jézusát, szívünkben megérlelődjön a döntés, nem akarok én már hatalmat senkitől bitorolni, nem akarok én már Istentől semmit ellopni, szabad vagyok, hogy tőle kérjek, és boldog szívvel várjam, hogy minden szükségemet betölti.

Ámen